Napkorong

MM

hipervandor: Angyali démon (18+)

Ott ült a nappaliban, abban a türkiz színű, bársony bevonatú fotelban, amit még együtt vettek évekkel ezelőtt, amikor összeköltöztek. Ujjai belemélyedtek a kárpitolásba, szemei fennakadtak, majd halkan hörögni kezdett. Újraélte az elmúlt perceket azt, ahogy kioltotta hűtlen szerelme és a legjobb barátja életét. Gyilkos kellemmel feltépte a karfát és miután csillapodott benne a szenvedély, lassan kibotorkált a konyhába. A tűzhelyen leves rotyogott. Mellé lépett és egy kanállal megkevergette a lét. Démoni mosoly futott végig arcán, ahogy megkóstolta csapodár szeretője agyából főzött kotyvalékot.

• Egész jól sikerült – dünnyögte magában, majd odébbrúgdosta ex kedvese ivócimborájának holttestét – mostmár tudom, mit forgattál a fejedben édesem. Soha nem is szerettél de látod – mondta őrült, ugyanakkor gyengéd, odaadó hanglejtéssel – én ígyis szeretlek – akkor zajt hallott az ajtó felől, ami a konyhaszekrény mellett volt – nocsak! – kiáltott fel – valaki még kér a levesből, vagy csak a hozzávalók ugrálnak a polcokon? – kérdezte a semmitől eszelős kedvességgel és arcán ugyanaz az elérhetetlenül bájos mosoly futott végig – várj itt egy picit édes, ne mozdulj! Mintha kicsit sótlan lennél ma éjjel! Na várj itt, mindjárt jövök! – engedte le kezéből a kanalat és a szekrény felé indult.

Egyre közeledett a zajok felé. Már valami csendes lélegzést is hallani vélt és fájdalmas nyöszörgést. A lány élvezte ezt az egészet. Neki csupán egy játék volt, egy eszelős, őrült játék, amiben nyerésre állt. Határozott léptekkel közeledett a szekrény felé de mikor elég közel ért rádöbbent, hogy valaki az ajtó előtt várakozott… vad mozdulattal, hirtelen tépte fel azt!

Meglepetésére, vagy inkább örömére Mark Harris-sel állt szemben. A férfi nemrég költözött a városba. A lány számára távoli ismeretség terméke volt. Mark már régóta szerette volna megismerni Ivonne-t, mert abból a néhány üzenetből amit egymással váltottak, nagyon megfogta a lány személyisége. De szerencsétlenségére most rossz időben volt, rossz helyen. Ott állt előtte ez a lenyűgöző teremtés, azzal az eszelős mosollyal, vagyis inkább vigyorral az arcán, talpig vérben és ő meg sem tudott mozdulni. Mintha földbe gyökerezett volna a lába. Ivonne látta rajta a rémületet és ettől ismét lángra lobbantak a szemei.

• Na mi az? Még mindig fáj a szivecskéd? – hangjában kíméletlen irónia csendült – gyere, majd én beragasztgatom, csak vegyük ki előbb – rántotta be a véres lakásba a férfit.
• Ne, kérlek ne!
• Most pont úgy beszélsz, mint meghasadt szívem örök szerelme – mondta fájdalommal teli hangon.
• Mit ártottam én neked? Hiszen nem is ismerjük még egymást. Az ég szerelmére Ivonne, ne tedd ezt! Ne csinálj őrültséget. Ne kövess el végzetes, visszafordíthatatlan hibát – Mark-nak életében először volt halálfélelme.
• Végzetes, visszafordíthatatlan? – nevetett fennhangon – nézz már körül, te bolond! Különben is, mi ez a sok, felesleges szöveg? Elég legyen! Inkább mesélj nekem, mesélj arról, hogy játszották el a te szerelmed is és utána majd eldöntöm, hogy meghagyom-e az életed vagy sem – gúnyolódott vele.
• Ne, kérlek, legalább ezt ne… most, hogy végre lezártam magamban, ne akard, hogy ismét feltépjem. Ölj meg, de ezt ne kérd tőlem!
• Ez így nem jó! – dobbantott a lábával és a konyhapulton heverő hatalmas kés után nyúlt – azt akarom, hogy könyörögj az életedért! – lökte neki a falnak és torkához szorította a kést – mi lesz már? Könyörögj!

Az éles penge sárgán csillant a gyenge fényben. Élet és halál táncolt a nő kezeiben, de Mark csak állt ott, megkövülten. Rémület és csodálat kerítette hatalmába. Félt Ivonne-tól, ugyanakkor csodálta őrületét. Lenyűgözte az a hihetetlen önuralom, ami szemeiben csillogott, miközben a tűzhelyen csalfa szeretőjét főzögette és a földön olykor-olykor még belerúgott a másik férfibe is. Éppen ezért Mark csak állt megkövülten és nézte ezt a lenyűgöző teremtést... fehér arca, sötét haja, kék szemei csillogtak... ha nem szennyezte volna több liternyi vér testét, angyalnak hitte volna. Tökéletes volt. Sokkal tökéletesebb, mint ahogy valahais elképzelte maga elé őt. Azt viszont álmaiban sem gondolta volna, hogy ennyi gyűlölet lakozott benne.

• Nah mi lesz már te kis nyavalyás! – ordított először Ivonne, miközben szemeit villogtatta – halljam! Könyörögj már! Könyörögj, mint ez az átkozott, ahogy könyörgött, mielőtt elvágtam a torkát! Láttad igaz? – arcán végigfutott egy édes mosoly és megnyalta ujját, még friss volt a vér rajta – láttad igaz? A kulcslyukon figyeltél – mintha kiolvasta volna a férfi szemeiből a múltat. Leengedte kezéből a kést, a fazékhoz lépett, kevergetni kezdte a levest, hangja elsimult és ugyanolyan őrült kedvességgel folytatta – láttad igaz, ahogy átvágtam a nyaki ütőerét? Tudod, azt tanultam, hogyha azt vágom át, akkor nem szenved sokáig, mégis kiélvezhetem a vére lüktetését. Láttad igaz, ahogy végig ott tartottam a kezem, igaz? – fordult hirtelen a férfi felé és nekinyomta a falnak, a kést ismét a torkához szegezte és mosolygott – érzed te is, amit ő érzett? Érzed? Az adrenalin az egekbe szökik, a szíved hevesebben ver és fejedben egyetlen dolog pulzál: a szabadulás.

Valamilyen okból kifolyólag Mark fogást érzett a lányon. Valahogy szelídebb volt, gyengébbnek tűnt azokban a percekben, ahogy egészen hozzásimult a testéhez. Remélte, hogy most a zenével meg tudja szelídíteni tébolyát. Provokálni akarta őt, hogy kérje, hogy akarja ő is.

• Mi lesz tündérem? – nézte Ivonne zavaros tekintetét – hiányzik a megnyugvás, hiányzik a zene?
• Mit tudsz te? Hallgass! – lökött rajta – nem is ismersz!
• Ne mondd, hogy neked sosem hiányzott a zene! Akarod, hogy megmutassam a varázsát? Vagy netalán félsz tőle, hogy elgyengít?
• Méghogy én félek? – kezdte elfutni a düh – soha!
• Akkor nincs veszíteni valód. Engedj énekelni.
• Ha ennyire akarod, hát tessék: énekelj, halljam! Énekelj nekem!

És Mark neki kezdett, először remegő hanggal, aztán úgy, mintha otthon lett volna. Csak dalolt, a végtelen magány érzésével és a lány tébolyult hipnózisban nézte a férfit, mintha meg akarta volna csókolni de akkor előrántotta a vértől csöpögő kést és vágott. Olyan pontosan, olyan érzékkel, mintha egész életében ezt csinálta volna. Egyetlen mozdulat és a férfi ingje a padlóra hullott. Szegény még mindig remegve állt ott, immár meztelen felsőtesttel a nő előtt.

• Még mindig nem kérted az életedet – vigyorgott rá – kérd, akarom hallani, ahogy kéred. Kérd, ha mondom! – kapta el a nyakát és lökte bele, abba a türkiz fotelba, aminek az elején letépte a huzatolását – kérd már! Kérd! Nem hallod?! – húzta végig a férfi mellkasán a kést, csak pont annyira, hogy felsebezze és folydogáljon a vére, erre Mark felszisszent – mi az, csak nem fáj?

A férfi még ekkor sem mondott semmit… elbűvölte, megrészegítette a nő logikus tébolya. Őrültnek hatott mégis eszméletlen számítások voltak a mozdulataiban, mindent tudatosan csinált. És ez az egyszerű biztonsági őr, aki interneten ismerte meg Ivonne-t, most ott ült előtte vérben és nézte a lányt és elmerült benne... megragadta elmebetegsége.

• Kérd már! – gyűltek könnyek Ivonne szemébe – nagyon szépen kérlek, kérd, hogy hagyjam meg az életedet – nézett rá szomorúan majd gyengéden megcirógatta Mark nyakát a késsel – felizgat, ha egy férfi ki van szolgáltatva nekem... érted? – lökött ismét egyet rajta – kérd hát a pokolba is, kérd! – üvöltötte.

De a férfi nem szólt. Még mindig hallgatott, csak nézte őt. Ivonne kezdett tehetetlenné válni. Kezdte elveszíteni az irányítást és ez ingerültté tette. Legnagyobb megdöbbenésére megszólalt Mark:

• Vedd az életemet, a tied – nyomta a kés pengéjéhez a torkát.

A nő bambán nézett rá. Ez neki így nem volt sem vicces, sem szórakoztató. Eddig a férfi fölé görnyedve álldogált, de most beleült az ölébe, miközben a kést ott tartotta, közel a verőérhez, majd elkezdte szagolgatni Mark véres mellkasát.

• Tudod, ez így nekem nem érdekes. Ez nem izgat fel – nyalta le a vért a férfi testéről.
• Nem fogok neked örömet szerezni, inkább ölj meg! Tudom, hogy élveznéd… érzem, egyebet is de azt inkább most nem mondom. Kívánod a vérem ugye? Hát vedd el, a tied!
• Nem! Ezt így nem akarom! Átkozott! Átkozott! Kérd a pokolba is, kérd az életedet!

Egyre erősebben nyomta a férfi torkához a kést, de az most sem mozdult. Már nem félt a lánytól és élvezni is kezdte a helyzetet. Élvezte Ivonne furcsa perverzióit, azt hogy mennyire felizgatta, ha uralhatta őt. Lassan végigcsúsztatta a lány combján a kezét és megmarkolta a fenekét.

• Kérlek – nézett mélyen a nő szemébe – téged kérlek!

Beleharapott a lány vállába, az pedig ijedtében kiejtette a kést a kezéből. Mark egyre erősebben, vadabbul húzta őt magához és harapta mindenét. Nem volt kedvesség a mozdulataiban, a féktelen ösztön hajszolta most őt is. Sosem hitte volna, hogy egyszer egy ilyen kegyetlen együttlétben fogja örömét lelni, de most tombolt a vére és ennyire izgatott még sohasem volt. Beleharapott Ivonne szájába, véresre csókolta. Vérszemet kapott. Ugyanolyan gyilkos láng csillogott tekintetében, mint a lányéban. Zihálva kérdezte tőle:

• Mi van? Így szereted, te mocskos kis démonfajzat! Ezt szereted? – majd egy hirtelen mozdulattal ledobta őt a szőnyegre és a következő pillanatban már teljes testével nehezedett rá – így szereted? – fogta le kezeit és megharapta a fülét.
• Nem mindegy az neked, hogy én hogyan szeretem?

A lánytól csak erre a fellengzős válaszra futotta és Mark szíve megesett rajta. Benne még volt valami emberi. Közelebb húzódott Ivonne-hoz és gyengéden megcsókolta. De Ivonne lelökte magáról a férfit és egy hirtelen mozdulattal lerántotta róla a nadrágot. Mark pillanatok alatt ott állt teljesen meztelenül a szoba közepén. Valami különleges érzés fogta el a lánnyal kapcsolatban, érezte, hogy megszerette. Sőt! Egyenesen imádta, a tébolyával, az őrültségével együtt. Az sem zavarta, amit tett, vagy amit tenni készült. Nem számított semmi. Akkor a nő egy erős mozdulattal belelökte a fotelba és beleült az ölébe. Még teljesen fel volt öltözve, de Ivonne ígyis élvezte a játékot. Újra fellobbant szemeiben a tűz és kegyetlenül belekarmolt a férfi mellkasába, majd a nyakába harapott. Csak a hangját hallotta, ahogy a fájdalomtól üvöltött. Akkor felállt, levette a bugyiját és visszaült a már bemelegített helyére. Mozogni kezdett. Közben kíméletlenül tépte Mark minden porcikáját. Szinte kiszaggatta az ereit bőre védelme alól. De ezekben a pillanatokban a férfi sem bánta. Ő is ugyanúgy kezelte ezt az angyali démont, ahogy ő bánt vele. Éppen a csúcsra értek volna, amikor a lány ismét a kés után nyúlt és újra a férfi nyakához nyomta. Megállt a mozgása. Úgy, abban a pozícióban.

• Meg ne merj mozdulni! – paracsolt rá – kérd, hogy élvezhess! Kérd! – csillant fel ismét valami pokoli fény a szemeiben – figyelj, ha nem kéred akkor, addig kínozlak, addig foglak a tetőpont közelében tartani, amíg nem könyörögsz az orgazmusért. Értesz? – mosolygott ördögien Mark-ra.

Szegény feje csak bólogatni tudott, hogy értette. Most ismét megijesztette a nő, de annyira a hatása alatt volt, hogy nem kérte. Valami ősi ösztönszerűség vagy inkább perverz vágy hajtotta és egyre hallotta a fejében a hangokat: énekelj neki, énekelj! Kínjában ismét a zenéhez nyúlt, hiszen akármennyire is próbálkozott saját ihletésű mondatok nem jöttek ki a torkán. Jelezve szándékát és eltökéltségét, hogy bármire kész, hogy ellenálljon a nőnek, hiszen látta rajta, hogy ez izgatta fel igazán, énekelni kezdett.

• Csend! – parancsolt rá Ivonne.
• Jól van, hallgatok. De látom izgat a helyzet. Éppen ezért én is addig húzlak, míg sírva nem fakadsz a gyönyörűségtől – nézett mélyen a lány szemébe és húzta egészen közel magához, hogy Ivonne elejtette a kést – mert engem éppen ez izgat! – csókolta meg újra vad szenvedéllyel és elkezdte letépni a lányról a maradék ruháit.

2010.01.10.
Miklós Imola