Még hogy a Hold a tejútra lépett...? miért is gondoltam...? morgott magára, s lassan ráfagyott arcára a mosoly. Tanácstalanul nézett maga elé, mélységes csend ült a szívére... pedig most is a fülében dübörgött a dal, amitől napok óta nem tudott szabadulni. Már szürkület telepedett a szobára, de az ujjai még mindig a billentyűzeten pihentek. Várta, hogy elinduljanak,... de nem történt semmi. Felvette fülhallgatóját, és teljes hangerőn hallgatni kezdte a dalt... " Most múlik pontosan,engedem hadd menjen..." s fájdalmas zokogásba kezdett. Ki fogom sírni magamból... azért is...! döntötte el makacsul. Nem vagyok én Tatjana!
Amikor két éve meghallotta a férfi hangját, kezdte magát újból nőnek érezni... egy olyan nőnek, akivel törődnek... akit féltenek... és megnevettetnek. Mindig nagyon várta, hogy megszólaljon telefonján az ismert dallam... Az operaház fantomja... mert számára Ő lett a hang... ami körülölel... és elringat... átmelegít, és mosolyt csal az arcára. Idővel úgy érezte, hogy egyre erősebben kötődik a férfihoz. Pedig lassan, félve nyíladozott... mint bimbójából a rózsa. Nevetett, énekelt, táncolt, és vidáman dolgozott, hintette körös- körül a boldogságlabdacsokat. A telefon pedig... egyre
gyakrabban szólalt meg. Most is maga előtt látta a férfi igéző, jégkék szemeit, amik úgy csillogtak... mint a kristályok a holdfényben. S nézte a gyógyító mosolyát, ami egyszerre szelíd, titokzatos, vidám, és telis-teli van szeretettel.
Az első ölelés baráti volt, de finom, és biztonságot adó... olyan, amiben maradni lenne jó...! amíg csak lehet. Bele szerette volna fészkelni magát mint egy gólya, vagy belebújni, mint egy hatalmas jegesmackó hófehér bundájába. Vágyott megsimogatni a férfi arcát, beletúrni az ősz hajába, megcsókolni érzékien... vagy vadul, és őrülten... s nem törődni azzal, hogy mit illik, és mint nem.
Számára a férfi olyan... aki mélybe húz, s az egekig emel... megerősít, és elgyengít. Aki magával röpít, akiért érdemes nőnek lenni... mert édesen fáj, és fájdalmasan édes. Magával sodor, és elvisz... akiért jó felébredni, s akitől édes az elalvás. Testében, és lelkében, felébredt valami elfelejtett érzés... ami már régóta csak lustán szunnyadt... mint a medve a barlangjában.
Mégis úgy váltak el, mint két barát, de ő ettől is megtanult a föld felett járni... egyszerűen lebegett. Megváltoztatta a telefonjában a jelző hangot is, már nem a Fantom, hanem a Wonderfull World jelezte számára a férfi hívásait. Valami csalhatatlan ösztön azt súgta neki, hogy megtalálta a boldogságot... s úgy érezte magát, mint a Hold... amikor a Tejútra lépett... mert olyankor történnek csodák, mikor az égbolton megérintik egymást, a Hold és a csillagok.
Közben teltek a hetek, hónapok, szaladtak az évszakok egymás után, s egyre jobban szerette a férfit, egy mély, igaz barátság... és egy reménytelen szerelem között örlődött. A boldogság, és a fájdalom, együttesen vert tanyát a szívében. Menekülni volna jó...! gondolta sokszor, de nem tudta feláldozni a barátságot. Feltétel nélkül bíztak egymásban, szabad volt sírni, panaszkodni, még nyafogni is. Sosem volt még ilyen tiszta barátság az életében. Valami láthatlan kötelék fűzi őket
össze, s mégis... ugyanez áll közéjük. A ne menj el...! de ne gyere közelebb! A szeretlek...! de mégsem akarlak! Ez a kettős játék lassan... de biztosan ölte meg a benne a reményt. Egy ideje már minden alkalommal könnyes szemmel tette le a telefont, s pontosan tudta, hogy ilyenkor... mindig meghal benne valami. Közben folyamatosan érezte a férfi ragaszkodását, de már haragudni akart rá,
szándékosan kereste a hibáit. Tornyot fogok építeni belőle...! naná...! tervezte el, de rá kellett döbbennie, hogy még a hibáit is szereti! Folyamatosan küzdött önmagával, hogy megőrizze a barátságot a szívében, de úgy... hogy az ne legyen szerelem. Rádöbbent, hogy mindvégig becsapta a férfit, mert részéről ez sosem volt barátság... hiszen ő... egész egyszerűen "csak" szerette, s közben érezte, hogy mindvégig fázott a Hold, mert nem találta
meg a Tejutat.
Odakint már besötétedett, amikor abbahagyta az írást, s kilépett az erkélyre. Az indigólila égen, már hókristályként ragyogtak a harmatfehér csillagok, s a Vén Hold lassan, méltósággal ballagott közöttük, ólomfehér, ezüstös palástjában. A nő fátyolos szemében cikáztak az est fényei... talán majd egyszer...! gondolta... majd amikor a Hold újból a Tejútra lép! Igen...! akkor majd végig söpri ezüstsubájával az összes csillagot! Reménykedve nézett fel az égre, és tekintetével kereste a Tejutat... de a dal... még mindig hangosan zúgott a fülében.
" Most múlik pontosan, engedem hadd menjen!..."
NDI - január 06 2011 16:38:00
"Ó jaj, barátság... Ó jaj, szerelem..." (Tóth Árpád)
Nehéz egyensúlyozni két önmagában tisztességes, de eltérő érzés között...
üdv Imre
Geot - január 06 2011 18:03:38
Csodálatos !!! Lenyűgöztél választékosságoddal,szókincseddel,stílusoddal! Maga a történet is szíven ütött! ISMERŐS!!
Szeretettel olvastalak! Zsó
pirospipacs - január 06 2011 18:03:53
Vagy ahogy Karithy Frigyes mondta: " Lehet-e barátság férfi és nő között, és ha igen, miért nem? "
Köszönöm Imre!
Szeretettel: pipacs
pirospipacs - január 06 2011 18:05:16
Kedves Geot!
Nagyon megtisztelsz! Köszönöm kedves szavaidat!
Szeretettel: pipacs
reitinger jolan - január 06 2011 19:13:18
Életszerű írásodhoz gratulálok!
A zene..., hát az kitűnő !
(... de a hadd az két d, mivel nem hadseregről van szó, ne haragudj, ezt oly sokan elvétitek)
Szeretettel Joli
Tara Scott - január 06 2011 21:00:42
Jaj Pipacsom!
Meg tudod facsarni az ember szívét. Nagyon jó a téma, és csodaszép képekkel írsz, remek stílusban. Nagyon szép esti élmény volt, köszönöm, hogy olvashattam.
Szeretettel ölellek: Tara
pirospipacs - január 06 2011 21:16:26
Kedves Jolán!
Köszönöm hogy felhítad a figyelmem, valóban úgy kell.
Szeretettel: pipacs
pirospipacs - január 06 2011 21:17:41
Na bumm!
felhívtad
pirospipacs - január 06 2011 21:19:03
Tara kedves!
Így ír az élet, facsaróan. Mindig örülök ha olvasol. Köszönöm!
Szeretettel: pipacs
rapista - január 06 2011 22:07:12
ilyen az a férfi-had, amelyik öregen MÉG nem mer?!
szépen írsz, mint a pipacs szoknyája, és könnyeid hullanak, mint szirma - gyorsan!
hubart - január 07 2011 09:43:35
Az első részt is olvastam, azt vártam, hogy ez a folytatása lesz. Hát nem az lett, inkább az előzménye, vagy a magyarázata, érzelmi kibontakozása a már leírt történetnek. Ez egyáltalán nem baj, sőt! Divat a modern prózában játszani az idősíkokkal, hiszen az ember agyában sem lineárisan játszódnak le a megélt események, történések. Nagyon szeretem, ahogy írsz. Tömör, szabatos, könnyen érthető. Nincs felesleges mellébeszélés, a nyelvezet választékos, a megfogalmazás hiteles, a mese őszinte. Akár megélt élményből fakad, akár a képzelet szüleménye. Soha nem vájkálok az író megánéletében, az intim szférát tisztelni kell! Csak az érdekel, menyire hiteles, mennyire tudja elhitetni velem a szerző a leírtakat. És az az! Megtörténhetett, és pontosan így! Gratulálok!
Szeretettel, Feri
pirospipacs - január 07 2011 15:38:42
Kedves István!
Bagyon pipacsos a hozzászólásod! Kiegészíteném: Gyorsan is írok, mint ahogyan hullik a pipacs szirma...
Köszönöm szavaidat!
Szeretettel: pipacs
pirospipacs - január 07 2011 15:39:45
Kedves Mist!
Valóban nincsenek egyedi esetek, bizonyára többen is éreznek hasonlóságot.
Szeretettel: pipacs
pirospipacs - január 07 2011 15:42:01
Kedves Feri!
Először is szeretném elmondani, mennyire örülök, hogy mostanság elolvasod az írásaimat. Néha a végéről kell visszatekinteni, hogy kiderüljenek a miértek és hogyanok. Nagyon megtisztelő amit az írásomról mondtál, köszönet érte!
Szeretettel: pipacs
pircsi47 - január 07 2011 20:30:33
Pipacs kedves!
Ez akkora szerelem mint a Világ, nem barátság az, ha az embernek szüksége van a Másikra! Szépen megírtad!
Nagyon jót olvastam, gratulálok: Pircsi
pirospipacs - január 08 2011 17:10:52
Drága Pircsi!
Csak az egyik fele... és csak volt. Köszönöm kedves szavaidat!
Szeretettel: pipacs
Nagyon szépen, s jól fogalmaztál a történetet illetően. Ha csak félig is volt igaz, akkor is szép emlékeid maradnak, még ha fájóak is. Én is sajnálom, hogy "csak volt".
De érzéseidben nagyon meg tudlak érteni!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
pirospipacs - január 08 2011 19:40:44
Kedves Zsuzsanna!
Valamiből meg kellett íródnia ennek a történetnek! : Köszönöm hogy olvastad!
Szeretettel: pipacs
lenabelicosa - január 10 2011 16:23:27
Már korábban olvastam, csak nem voltam belépve ide.
Tudom, miről írsz, én is átéltem... aztán elengedtem... nehéz volt, de sikerült.
A korábbi írásodhoz. Sajnos vannak elvárások, de azokból aki nem tud engedni, az már nem lesz boldog egy párkapcsolatban.
Én is ismertem egy pasit, aki azért nem lépett tartósabb kapcsolatba egy nővel, mert az dohányzott. Már 3 éve elmúlt, s még mindig emlegeti, de mégsem engedett az elvárásából... Mindenki a saját sorsának kovácsa...
Nekem is elvárásom volt, hogy a párom ne cigizzen. NOs, cigizik, s ennyi. Elfogadtam ezzel együtt...
Szeretettel. Léna
pirospipacs - január 10 2011 17:13:50
Kedves Lena!
Én nem dohányzom... csak akkor, ha éppen szomorú vagyok. Ezek persze apró dolgok, de az igazi kapcsolatok nem itt dőlnek el. Ez csak egy írás... de egy igazi szerelemben, nincsenek elvárások. Vallom, hogy szeretni csak felfelé lehet...
Köszönöm hogy ismét megtiszteltél.
Szeretettel: pipacs
