Talán harminc lehettem, amikor naponta órákig az alábbi dalt hallgattam, miközben vezetni
tanultam egy Zsigulin. Ha nincs ez a dal, talán sosem tanulok meg vezetni.
Az oktató első alkalommal megkérdezte, mit tudok az autókról.
-Tudom, hogy van rajta kormány és kerekek, s belülről több pedál.- mondtam határozottan.
-No megint kifogtam!- s annyira nevetett, hogy a könnyei is potyogtak.
Első alkalommal esőben és sötétben, hátra slalonozást adott feladatul... csöppet utáltam is érte. Mit csöppet...? inkább mocskosul...! No akkor úgy éreztem, hogy sosem fogok autót vezetni. Szinte semmit sem láttam, és a nyakam hihetetlenülk megfájdult. Amikor ötödször mondta, hogy kezd újra...! kiugrottama kocsiból, rácsaptam az ajtót, és pukkancs módjára kiabáltam.
-Tudod mit, csináld meg Te! Én nem hátra, hanem előre akarok haladni az autóval!
Az oktató laza srác volt, hátra döntötte az ülését, és kellemesnek egyáltalán nem nevezhető hangján énekelni kezdte, a kocsi magnóján üvöltő dalt. "Trabanton szállni élvezet, gyorsabban száll mint a képzelet..." Érdekes, de valahogy onnantól tudtam, hogy menni fog ez nekem. Ennek ellenére folyamatosan azt gondoltam, hogy nem is figyel arra mit művelek. Olyan szinten feküdt el
a kocsi jobb ülésében, hogy néha már attól féltem egyszerűen eltűnik az alsó fertályon. Igazából rá sem mertem nézni, hiszen mereven és görcsösen, kizárólag az útra figyeltem. Tehát sok volt a dolgom, s emiatt csak a hangját hallottam, és kocsiablakba felrakott hatalmas lábait láttam... miközben a dobhártyám majd berepedt a köcsiban dübörgő zenétől, és az énekétől. " Trabanton szállni élvezet..." és ez így ment minden alkalommal.
Amikor a negyedik napon négyesben, nyikorgó kerekekkel vettem be a kanyart a város közepén lévő kereszteződésben, akkor rám kiabált.
-Állj meg azonnal!
Kiugrott az autóból és kacagva ordított, miközben karjait szélere tárta.
-Mi a fenének vagyok én melletted...? úgy vezetsz mintha a Forma 1-en lennél! Leveszem a tanuló táblát mielőtt kiröhögnek... és mehetünk rallyzni.
Onnantól tudtam, hogy figyel... és egyre inkább kezdtem azt érezni, hogy enyém a világ. Élveztem, hogy egyre szélesebb lett szememben a sáv... amiben eleinte azt hittem el sem férek. Lassacskán látni kezdtem már az út szélét is, és egyre tágult a láthatár. Már nem kellett erősen koncentrálnom ahhoz, hogy a lábaim biztosan a jó pedált támadják meg, és arra sem, hogy indulásnál ne fulladjak le. No ez volt az egyetlen olyan esemény egyébként, amire mindig abba hagyta az éneklést, és azt
kiáltotta.
-Könyörgöm, ne öld meg az autómat!
Egyébként végignevettük és énekeltük az órákat. Aztán jött egy őrült nap, amikor felmentünk Budapestre, s aznap 16 órát vezettem. Hegyi úton le és fel, beállások két kocsi közé, meredek lejtőkön, kézifékről indulás, úgy... hogy ne csússzak vissza 2 cm-nél többet. Parkolások ott, ahová egy hering sem fért volna be. Centizni kellett, hiszen nem fogadta el, ha 2 centivel kintebb lógott a kocsi fara, vagy orra. Olyankor mindig morogtam.
-Tuuuudom, már megint 2 cm.
Közben sávváltások, és a buzdítása egyfolytában.
-Lépj a gázra kislány...! tedd be az orrod ha van 2 centi...! mert különben itt alszunk.
Persze gyorsan rájöttem, hogy szándékosan keresi azokat a helyeket, melyekkel tépázhatja az idegeimet... no meg a vacak 2 centiméterével. Ezen a napon talán ötvenszer is említette, s gondoltam is magamban... mi a francot számít az a nyavalyás 2 cm?
Ma már tudom mennyit jelent... ha van, vagy ha kellene... de nincs. Olyankor, amikor nem férek bele az éppen ügyeletes nadrágomba... vagy ennyivel csúszom le az ajtók záródását a megállóban... esetleg nem érem el a kezedet. Ha hiányzik 2 cm, akkor az ember semmit nem ér el. Nem férsz be!... nem tudsz elsuhanni mellette!... nem éred el!... nem tudod elkapni!... vagy nem tudod megfogni!... mert az a vacak 2 centiméter még mindig hihetetlenül sok... amikor éppen annyi
hiányzik az életedből.
Avi Ben Giora - január 21 2011 13:07:37 Hm! Nagyon megsajnáltalak aztán utána rögtön dijaztalak is. Ritka az olyan női vezető aki lemeri irni, hogy hogy tanult meg vezetni, mert a legtöbb nem szivesen beszél erről. na nem azért mert még most is bénáznak néhja ha nem sokan ugy gondolják a vezetés tudomány az velük született. Átvitt értelemben igen amikor a férjeiket az orruknál fogva vezetik. Megjegyzem a magyar nők nyolcvan százaléka kitünően vezet. Na ja ilyen oktatók mellett, meg kell hogy tanuljanak. Azon kivúl nyughaton nincs rutin vizsga külön. Beviszenk rögtön a dzsumbujba és aló mars. A vizsga vége amikor azt mondja a viszgáztató: legyen kedves oda a két kocsi közé beállni. Még azt sem szabja meg, hogy tolatva vagy simán előlról. Csak állj be és ne ferdén és legyen négy canti/na ja itt kicsit testesebbek voltak mindig az autók
pirospipacs - január 21 2011 13:13:03
Kedves Avi!
Én, bár szerénységem tilthatná... de elárulom, nagyon jól vezetek. Azt hiszem sok férfi megirigyelhetne. Még a férfi kollégák is mindig szívesen ültek és ülnek be mellém. Ez bizony jelent valamit. Én semmit sem szégyellek az életemből, lám még ezt sem, hogy mennyire analfabétán kezdtem. Végül is egy nő, az nő! Köszönöm megtisztelő látogatásod, és hsz-ed. Nagyon örülök Neked!
Szeretettel: pipacs
NDI - január 21 2011 14:45:27
Pipacska, ez nem szösszenet, ez egy remek, önironikus történet.
üdv Imre
pirospipacs - január 21 2011 15:56:04
Drága Imre!
Nagyon kitartó olvasóm vagy! Látod, még a műfajokkal sem vagyok tisztában, csak írok, amikor jön... Ebből azért láthatod, mennyire szófogadó vagyok. Köszönöm szavaidat!
Szeretettel: pipacs
pirospipacs - január 21 2011 16:00:47
Mégis megleptél Atis!
Ez az egyetlen írás, melynek először a vége volt meg a fejemben. Nem lepődtem meg, ha a végére csöppet elszomorodtál, mert én is úgy kezdtem, hiszen most is éppen hiányzik az életemből az a ... vacak 2 centiméter.
Köszönet mindenért!
Szeretettel: pipacs
Nagyon érdekes, figyelemre méltó volt az az írásod arról, hogy milyen körülmények között tanultál meg autót vezetni. Szerintem, biztosan megköszönöd a volt oktatódnak, hogy szigorú volt valamikor, mert éppen ezért tudsz olyan jól vezetni, hogy biztosan sok férfi is megirígyelhetné.
Én nem tanultam soha vezetni, talán ezért én annyiból szerencsésnek is érezhetem magam, hogy én autóval senkit nem fogok már életemben elütni. Mindig is mondtam, hogy "én csakis áldozat lehetek!" Kerékpárral szeretek közlekedni a faluban, s azzal megyünk gyakorta ki a szőlőhegyre is.
Nagyon tetszett történeted!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
pirospipacs - január 22 2011 17:09:50
Kedves Zsu!
Bizony az életben ezzel is meg kellett küzdenem, de nem bánom, mert azóta is imádok vezetni. A távolságok pedig sosem fognak teljesen megszűnni.
Köszönetem!
Szeretettel: pipacs
Tara Scott - január 23 2011 19:46:32
Pipacsom!
Te is a Tiszaligetből indultál? Én 79 októberében vizsgáztam. Akkor szerelték fel a közlekedési lámpákat, a ligeti feljárónál. A vizsga előtti nap elvitték a 105-ös Skodát leadni amin tanultam, és egy vadi új Ladát kaptam helyette. Persze a lámpa sem működött. Mikor felértem az emelkedőn, arra gondoltam, itt fogok megbukni. A város felől egy Zil jött egy sráccal, látta, hogy vizsgázok, és kiengedett. Akkor tudtam, hogy nyertem. A vállalkozásunk alatt rengeteget vezettem, ma nem bánom, ha a lánykám ül a volánnál. Csak akkor vezetek, ha muszáj. Akkoriban imádtam menni. Ma már több felől hiányzik az a 2cm.
Szeretettel olvastalak: Tara
pirospipacs - január 24 2011 13:08:24
Tara kedves!
Már tegnap válaszoltam, csak eltűnte magát a hsz-em.
Örülök, hogy visszaidézhettem számodra is néhány kedves, bolondos emléket. Tudod én egy szögnyi helyre is beteszem az autót ma is, s hála laza oktatómnak, ma is nagyon szeretek vezetni.
A 2 cm csak az életemből hiányzik.
Köszönöm hogy megtiszteltél!
Szeretettel ölellek: pipacs
Hm! Nagyon megsajnáltalak aztán utána rögtön dijaztalak is. Ritka az olyan női vezető aki lemeri irni, hogy hogy tanult meg vezetni, mert a legtöbb nem szivesen beszél erről. na nem azért mert még most is bénáznak néhja ha nem sokan ugy gondolják a vezetés tudomány az velük született. Átvitt értelemben igen amikor a férjeiket az orruknál fogva vezetik. Megjegyzem a magyar nők nyolcvan százaléka kitünően vezet. Na ja ilyen oktatók mellett, meg kell hogy tanuljanak. Azon kivúl nyughaton nincs rutin vizsga külön. Beviszenk rögtön a dzsumbujba és aló mars. A vizsga vége amikor azt mondja a viszgáztató: legyen kedves oda a két kocsi közé beállni. Még azt sem szabja meg, hogy tolatva vagy simán előlról. Csak állj be és ne ferdén és legyen négy canti/na ja itt kicsit testesebbek voltak mindig az autók
Még a férfi kollégák is mindig szívesen ültek és ülnek be mellém. Ez bizony jelent valamit. Én semmit sem szégyellek az életemből, lám még ezt sem, hogy mennyire analfabétán kezdtem. 
Végül is egy nő, az nő! 
Ebből azért láthatod, mennyire szófogadó vagyok. 
