|
 Vendég: 13
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_Radnai István:
CSÍPŐFICAM
 M
Nem csak történelem viharai tépázhatnak meg egy családot. Az emlékezet és az elbeszélés szerint már a híres festő képén szereplő gyerekek is magányosan élték le az életüket.
Vénkisasszony! Ez a szó talán kiment a divatból, a mai szingli inkább a viharos életéről ismerszik meg.
El tudod képzelni fiam, hogy a szigorúan nevelt kisasszonyok, a húsz-harminc év közötti eladó leányok a gardedám felügyelete mellett hímezgettek, miközben az udvarlók - az alkalomhoz illő öltözetben majszolták az aprósüteményt.
Időnként megjelent a cseléd a meisseni csészékben, a virágmintás kannából kínált teával.
Folyt a csevely, szigorúan illedelmes témákról és hangnemben.
A két nagymúltú felvidéki család akár ki is halhatott volna, mert a következő generáció, immár birtokairól pesti lakásba száműzve, ragaszkodott a hagyományaihoz.
Az ifjabbik leány, ahogy számos nagynénje, a hozományvadászok távozásával hoppon maradt. Nem jártak a megyebálba, a farsangok is egyre csendesebben múltak el.
Mire is jó a farsang, tudod-e?
Az első bálos leány kipirult arccal veti magát a táncba.
Na, ez is túlzás, így visszanézve a múlt divatlapjaiba, abban a ruházatban nehéz volt az illemet megszegni.
Ha a turnűrök ki is mentek a divatból, a keményített suhogó alsószoknyák gondoskodtak az illetlen kezek távoltartásától.
Láttál már karcsú bokát, fiam? Persze, hogy láttál! Sőt bikiniben fürdőző tiniket és élemedettebb korú delnőket is.
Azt mondod, nem érted vénséges dédanyádat? Micsoda szavakat használok?
Akinek a kora elharangozta a kilencven nagyszombatot, bizony már csak a múltból él.
Hogy kerültem ide közétek? Hogy már abban sem vagy biztos, hogy élek?
Bevallom én sem!
Lehet, hogy kiléptem az iratszekrény polcairól, széthajlott keresztlevelek, rózsaszín szalaggal átkötött hajdani szerelmes levelek közül.
Hajdani udvarlók szálkás és cikornyás betűi alatt megsárgult már a valaha illatos levélpapír. A koperta?
Bizony eleinte magát levelet hajtogattuk, habár az efféle levelekre nem kellett pecsétviasz.
Az csak a fivérek és az ősök ügyvédi levelein virított, biztosítva, hogy a címzett, csakis a címzett olvashassa el a tartalmukat.
Micsoda birtokperek!
Az agglegények, amikor nem a pipatóriumban adomáztak, felhajtott gallérral gyalogosan siettek a mellékutcákon át a műintézetbe! mind szépreményű honoráciorok.
De a kisasszonyok nem tették le a hímzőrámát, amíg csak a magasra ágyazott párnákon el nem csitultak éjjelente az amúgy is takarék-kanócra csavart vágyaik.
Amikor az udvarlók, illendően meghajolva távoztak, anélkül, hogy a megcélzott kisasszony kezére csókot lehelhettek volna, a társalkodónő vagy valamelyik pártában maradt leány felolvasott.
Kézcsók a terebélyes mamának járt ki, mielőtt a cselédlány átadta volna az ifjúuraknak a kalapjukat és sétapálcájukat.
Nem, azon a képen a köcsögkalapban, egy angol társaságbeli urat láthatsz, elmaradhatatlan esernyőjével.
Ezen a másik szépiabarna fényképen talán én lehetek a napernyőmmel, ahogy a korzón megjelentem volna.
Kérdezed, hogy miért - volna? Csak azért fiam, mert a kép műteremben készült, felvillant a magnézium! A bemozdult lemezek használhatatlanok voltak.
Hogy aktfotó készült-e rólam? Hová gondolsz! Volt olyan széplány, akit egy-egy festő megkörnyékezett, hogy megfestené az aktját. Na, erről szó sem lehetett, hiszen szégyenével elbujdoshatott volna és minden reménye szertefoszlott volna, hogy jó partit csinál...
Megszökni a házitanítóval? Ezt meg hol olvastad?
Igaz, olvashattad, a társasági rovatban ugyan nem, de akkor is voltak intimpistáskodó lapok!
Most már szeretnéd tudni hogyan születtél erre a világra? Ne szakíts félbe, fiam!
Tudom, hogy nem az iskolában tanultad és nem is a gólya hozza!
Azért köttettek házasságok, ha nem is szökött el nagyapád a műlovarnővel...
A két nagymúltú család akár ki is halhatott volna, az én családom fiágon nem is vitte tovább a nevünket.
Volt azonban egy bájos arcú leány, aki leginkább ült a szalonban, a fogadó szobában. Nem lovagolt, nem sétált a korzón, mégis beállított egy legényember a hatalmas bukétával.
A boldog örömanya azonnal és lelkendezve ráadta volna áldását az ifjú párra, de ez a gyomorbajos és podagrás férjének a kompetenciája volt.
Egyre nőtt a feszültség, míg végre a kártyaszobából előkerült, izzadt homlokát törölgetve. Veszített, mint közönségesen. Ma egy kicsit többet, becsületbeli adósság!
Meglátta a pironkodó, izgatott fiatalembert és ügyet sem vetve pihegő lányára, végre is igent mondott!
Mindenki megkönnyebbült.
Valószínű, hogy a fiákerben utazó, hamiskártyás hírében álló, de jó családból származó kalandor is. Bejáratos volt a legjobb házakba is, de később már a kurtanemesek házába is alig engedték be.
Nagyapád kivételt tett, mert rögeszméje volt, hogy egyszer bankot robbant és visszanyeri minden kártyadósságát.
Nem, fiam, odáig nem aljasult, hogy a lova után engem is feltegyen! Ezt a tétet, már a korom miatt sem fogadta volna el senki.
Elkelt a legöregebb hajadon. Az ifjabbik leány mégsem nyújtotta a kezét az áruház-tulajdonos fiának, pedig most már férjhez mehetett volna ő is, igaz, rangon alul!
A kártyaadósságokat az ifjú vő egyelőre rendezte, nem kellett még a másikat is hozzáerőltetni valakihez.
A csípőficamos lány végül két fiút szült, ők a te felmenőid.
A kívülállók hol vasúti balesetet emlegettek, hol lovaskocsival hozták összefüggésbe az állapotát.
Így volt ez jó, mert mégsem vetett volna jó fényt a családra, ha valaki nyomorékon születik!
Ha élne, a cseh asszony miatt a nagybátyád rászólna, Pozsonyban a vasút-utcai szerény lakásban, "beszélj rendesen!"
Az öregasszony nagyot sóhajtott. Kivettem a borítékból egy idegen nyelvű gyászjelentést. Csak annyit tudtam kibetűzni: "tragikus hirtelenséggel".
Még szólt valamit, hogy miért csodálkozom, hogy itt ül, egy ilyen öregasszony, a főkötőjében. Már-már el akartam fújni a gyertyát, amikor nagy porfelhő támadt, dédanyám összeroskadt, mint egy látomás.
Alkonyodott, nehezen tapogattam ki a villanykapcsolót. A függönyök mögül bekandikált az utcai ostorlámpa.
Egy magasságban volt az ablakommal.
Felébredtem az időutazásból, rácsuktam a szerelmes levelekre, birtokpörök irataira a szekrényajtót.
(A felhasznált kép forrása:
http://internetfigyelo.wordpress.com/2009/09/05/lengyel-karoly-ki-beszel-pozsonyban-magyarul/ ) |
|
|
- február 03 2011 12:31:42
Érdeklődéssel olvastam gördülékeny soraidat.
Más a világ.... sajnos.
Szeretettel Joli |
- február 03 2011 14:57:20
Kedves István!
Az ilyen, és ehhez hasonló történeteket szeretem olvasni.
Így szívesen olvastam végig a "régmúltra" való visszaemlékezésedet, ill. időutazásodat.
Üdv.: Torma Zsuzsanna
|
- február 03 2011 19:33:22
Ez is tetszett. |
- február 04 2011 09:51:12
Hangulatos írásod valódi időutazás volt egy romantikus, de emberarcú világba. Olyan hitelesen ábrázoltad, mintha a szemtanúja lettél volna. Jó néha ilyet is olvasni. Vajon a mi korunkról mit fognak majd írni ötven, száz év múlva? Lesz e hasonló nosztalgia? Lesz e irodalom egyáltalán, a szó nemes értelmében? Nagyon remélem, hogy igen.
Üdv, Feri |
- február 04 2011 15:31:20
Ezt jó volt olvasni...
Szeretettel. Léna |
- február 04 2011 21:52:19
Kicsit visszatekintettünk és a tradiciók megérintenek bennünket. Szabályosabb volt az élet, de akkor sem volt könnyű és most sem az...
Szani |
- február 05 2011 09:17:08
'Ha élne, a cseh asszony miatt a nagybátyád rászólna, Pozsonyban a vasút-utcai szerény lakásban, "beszélj rendesen!"
Az öregasszony nagyot sóhajtott. Kivettem a borítékból egy idegen nyelvű gyászjelentést. Csak annyit tudtam kibetűzni: "tragikus hirtelenséggel".'
Vajon az ilyen történetek, amelyek olykor nagyonis valóságosak, MIÉRT jutnak eszembe? |
- február 06 2011 01:59:27
István,Jolán irja hogy más világ volt...pedig az is szép volt.Most nem tudom hogy miért állitom,talán mert számomra is oly ismerős
az akkori életmód.Nagyanyám mindig emlitette nékem azt az úriasságot,modort mit használtak abban a korban.Ő a Bánnffy grófnál volt főszakács,vagy jó anyám ki a tantóképzőt Zilahon végezte,Szentkirályra került s ott a lelkész feleségét Cilinéninek hivták s mesélte nekem hogy személyesen megismerte Ady Endrét.Azok a majálisok azok a vacsorák,kár hogy lassan feledésbe kerülnek.Nagyon tetszett a szóhasználatod mely egy patinás kort elémhozott válogatott Magyar szavakkal. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
