Napkorong

N

I. rész
Ivakuniban ez a nap is átlagosnak tűnt, de ahogyan végig sétáltam a Kintai-basi hídon felfigyeltem egy férfira. Szomorúan tekintett a Nisiki-gava sötét vize felé, mint ha lelátna a mélyére. Szeméből a lassú könnycseppek, ragyogva játszottak arca sima bőrén. Én csak megálltam és néztem, mintha olyan fájdalom kínozná, mint egykor engem. Viszont ő felém sem nézett, talán észre sem vette illetlen bámulásom. Aztán erőt vettem magamon és tovább haladtam, de valahogy mégis az arca kísértett végig utamon. Magam sem értem, miért gondolok rá, ugyan mi lehet benne ennyire figyelem felkeltő. Ahogy beértem a munka helyemre kolléganőm egyből elém sietett.
-Mei-chan, siess az irodába a főnök beszélni akar veled! Azt hiszem valami fontos lehet, mert nagyon furán viselkedik.- Préselte ki magából két levegővétel között.
-Csak nyugalom Kari-chan, szerintem megint valami kutató munkát akar adni.
-Lehet, de jobb ha besietsz hozzá.- Válaszolta kicsit még nyugtalanul.
-Rendben.
Aztán szépen lassan elindultam a hosszú fehér folyosón, amelyen olyan hatalmas ablakok voltak, hogy szinte be lehetett látni az egész tájat. Maga ez a gyönyörű látvány, nekem mindennel felért, nem is tudom miért, talán mert imádom a természetet. Végül elértem a főnököm irodája ajtaját. Halk kopogtatással benyitottam és lágy mosollyal leültem asztala elé.
-Jó napot Hiroie-san!
-Szép napot neked is Mei-chan, látom lassan, de csak beértél az irodámba.- Mordult meg.
-Ne nyugtalankodjon kérem, hanem inkább mondja el a nekem szánt újabb feladatot.-Mosolyogtam ismét.
-Hm, nem találok szavakat Mei, hogyan tudod mindig előre mit is szeretnék?
-Ugyan Főnök úr, mikor Kari-chan siet elém, hogy jöjjek önhöz akkor, általában csak ilyen munka várhat rám.
-Jól van, akkor elmondom. Lényegében annyi lenne, hogy el kel utaznod Murozumiba, mivel az ottani tengerkutatót találtak pár érdekes japán emlék tárgyat az egyik korall zátony alatt. Neked kellene felül vizsgálni, hogy valódiak-e egyáltalán, és az ottani művészetvédelmi vezetővel is beszélned kell, vagyis segíteni neki, mivel még újonc. Szóval, akkor számíthatok rád?
-Természetesen, legalább láthatom ebben az évben a tengert is. Igaz tudom nem nyaralni megyek, de ha megengedné a munka végeztével azért szeretnék még pár napot maradni. Ha gondolja szívesen elvállalom cserébe az ünnepi műszakokat.
-Mei-chan, tudom, hogy nincs családod, de azért neked is szükséges egy kis pihenés. Tudod én nagyon tisztelem azt a kitartás és elkötelezettséget amit itt mutatsz nekem. Addig maradsz ameddig csak szeretnél, te vagy a legjobb tanítványom és munkatársam, szóval megérdemled.- Válaszolta kedvesen.
-Igaz, már lassan tíz éve dolgozom önnél plusz még az egyetemi évek is. Őszintén megvallva nem bántam meg, hogy maga mellett maradtam. Nagyon jó tanár volt, és nagyon jó főnök is.- Jegyeztem meg neki csendesen.
-Köszönöm Mei! Viszont most kérlek kezdj el készülődni, itt a vonatjegy holnapra. Reggel 8-kor indulsz, szóval most menj haza. Ma nincs sok munka, Kari-channal elvégezzük.
-Rendben Hiroie-san. Nem fogok csalódást okozni, majd értesítem az eseményekről. Sőt mindent feljegyzek majd az ön számára.
-Jól van, de most már menj! További szép napot Mei-chan.
-Köszönöm! Önnek is szép napot.
Ismét a hatalmas ablakok előtt sétáltam és azon gondolkoztam vajon a hídon átkelve ott lesz-e még az a férfi, talán szomorú lesz még? Vagy éppen boldog lesz, hiszen a kedvese ott terem mellette. Ó honnan szedem ezeket a badarságokat, inkább Murozumira kellene koncentrálnom. Hiszen ott vár rám egy újabb felfedezetlen emlék. Ahogy ezek a gondolatok kerítettek hatalmába Kari-chan hirtelen megállt előttem.
-Mei, mit mondott a Főnök úr?-Kérdezte izgatottan.
-Kari-chan, amit mondtam, egy új kutatás vár rám Murozumiban.
-Úgy irigyellek, mivel te legalább láthatod a tengert.- mondta kicsit szomorú tekintettel.
-Legközelebb ha neked is szabad napod lesz, elmegyünk ketten. Mi a véleményed?
-Annak nagyon örülnék Mei. Köszönöm a lehetőséget előre is.
-Szívesen! De most mennem kell haza pakolni. --Viszlát Kari-chan.
-Viszlát Mei, és jó utat!
Ezzel kiléptem az iroda hatalmas mozgó ajtaján, lesétáltam a lépcsőn, s ahogy kiértem a nap sugarai szinte teljesen elvakítottak. Úgy látom dél már elmúlt, az emberek lassan vánszorognak az árnyékok mentén. Én viszont vállalom ezt a szép napfényes időt, ez a legszebb a nyár első hónapában.
A Kintai-basi híd előttem termett, de a férfi már nem állt ott, csak a hűlt helye maradt meg egy égő cigaretta csikk. Megálltam mellette és próbáltam kivenni, vajon milyen fajta lehet, Black Rose kicsit meglepődtem, hiszen én is ezt szívom. Elővettem a dobozom rágyújtottam a csendes szellőben, mely belemarkolt hosszú hajamba és végig táncoltatta mellettem a füstöt. Hazaérve bepakoltam minden szükséges felszerelést és öltözéket. S a szokásos könyvolvasás közben elnyomott az álom.