|
 Vendég: 25
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
_látogatás a börtönudvaron
 M
Gyermekként éltem át a II. világháborúnak a hátországban zajló borzalmait - a bombázásokat, a német, majd az orosz megszállást. Apám hadiüzemben dolgozott, nem hívták be katonának, de az oroszok magukkal vitték - nyugat felé a gazdáktól elzsákmányolt marhákat hajtani..élelmiszer-utánpótlásként..Sikerült útközben megszöknie. Mivel szakképzettséggel nem rendelkezett, nehéz volt állandómunkát találnia. Együtt éltünk a szegénységgel, annak is legmélyebb bugyraiban.
Apám hosszas keresés után átmeneti munkát kapott a romos épületek takarításánál.
Anyám húgommal - áldott állapotba került. Falura járt élelmet szerezni, stafírungját cserélte el.
Természetesen babakelengyét sem lehetett kapni, pedig közeledett a szülés ideje.
Rongyok - a pelenkához - akadtak bőségesen, de a ki réklikhez, sapkákhoz az én kötési ügyességemre volt szükség. Bár még csak a kilencedik évemben jártam, már elláttam a családot bontott fonalakból készített meleg holmival.
Apám és munkatársai egy romos raktárépület pincéjében fehér orsózott fonalakra bukkantak. Valószinüleg egy textilgyár készletének maradványira, melyről megfeledkeztek, miután a gyárat lebombázták.
Az orsókat - melyek senkinek nem hiányoztak - a munkások elosztották egymás között. Apám is hozott néhányat, felgombolyítottuk és kötni kezdtem belőle a születendő testvérkémnek apró kabátkát.
Akadt a munkások között egy besúgó, aki bejelentést tett a lopásról. Várható volt a házkutatás, amire utolsó napon apámat figyelmeztették..
Próbáltuk eltüntetni a spulnikat és a kötést, Engem ágyba fektettek - mintha beteg lennék - párnám alá rejtették az áruló nyomokat. A nyomozók - természetesen - gyorsan megtalálták. Anyám állapotát és a kis kabátka darabjait látva a nyomozó restelkedett, de - mert ez volt a parancs - magával vitte a még feldolgozatlan orsókat és apámat börtönbe kísérték.
Döbbenten, tehetetlenül , kétségbeesetten és szégyenkezve éltük át ezt - aggódva a ránk váró nehéz napoktól
Pár napos vizsgálati fogság után a börtön udvarán beszélhettünk apával
Jóakaratú ügyvédjétől tanácsot kaptunk: orvosi bizonyítvány segíthet - anyám közeli szülésére hivatkozva - hogy apát kiengedjék. Ez meg is történt. Társai büntetését is elengedték...hiszen nem okoztak kárt, letartóztatásuk csak a besúgó túlbuzgóságából következett be.
Néhány nap múlva megszületett a húgom, nagy súllyal és gyenge csontozattal - anyámnak a terhesség alatti hiányos táplálkozása miatt - így a bábaasszony által levezetett szülésnél valóban szükség volt apám jelenlétére, sőt segítségére.
Így jártam gyermekként a győri börtön udvarán, ahol apám éppen szemtanúja volt egy háborús bűnös nyilvános akasztásának. Ezt az élményét később sokszor emlegette és gyermeki fantáziámat élénken foglalkoztatta
Azóta sok évtized múlt el mögöttem, de minden apró részletre - szégyenkezés nélkül - de nagy szomorúsággal emlékezem. |
|
|
- február 14 2011 15:34:23
Kedves Mamuszkám!
Olyan szépen írtál azokról a rettenetes időkről. Biztos lehetsz benne, hogy nem is kell szégyenkeznetek semmiért. Szüleidnek és nektek sem. Utólag sem. Minden történésre, cselekedetre meg volt a magyarázat és mindennek meg volt az oka.
Elhiszem, hogy nagyon sok szomorú emlék él benned.
Nagyon szeretem ezeket a visszaemlékezéseidet olvasni, s tudom, ha Te is kiírod magadból, akkor mindig megkönnyebbülsz egy kicsit. Nagyon ügyes kislány voltál!!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
- február 14 2011 16:03:09
Drága Mamuszkám!
Szégyellni valója a besúgónak van, nem Neked s a Családodnak. Büszke lehetsz Magadra! Ügyes voltál! Nagyon szomorú történet.
Szeretettel: Tara |
- február 14 2011 16:59:30
Köszönöm Zsuzsanna, hogy rendre elolvasod életmeséimet...bár elég lehangolók nem csak nekem, olvasmánynak is...
őszinte jó barát vagy ...
szeretettel mamuszka |
- február 14 2011 17:06:27
Tara Drága!
sajnos, nekem - említésre való - szomorú emlékeim vannak csupám - bár keresgélek emlékeimben valami vidámabb után, nem sokat találtam, azok sem velem történtek...
Pedig mindezek ellenére vidám gyerek voltam és volt néhány pajkos tanár-bosszantó ötletem diákkoromban. Talán azért nem tudtak meglepni tanárként a saját diákjaim, mert ismertem a diákcsínyeket és tudtam azokat emberi módon kezelni...nem voltam visszahúzódó, haragtartó, bosszúálló, de mamlasz sem - muszáj volt helytállnom, rákényszerített az élet...azért szenvedek most, bűnhődöm mert a lelkem aktív, de a testem béna ....és ezt nehéz elviselni...
köszönöm, hogy törődsz velem - szeretettel mamuszka |
- február 14 2011 18:59:20
Drága Mamuszkám!
Hidd el, megértem a bánatodat. 5 éve térdprotézis műtéten estem át, nem sikerült jól. Addig még 40 fölött is 10 km-t gyalogoltam naponta, egy kemény, menetgyakorlatként. Mióta megoperáltak beszűkült a mozgásom, keveset tudok gyalogolni, ha egy ideig állok, lemerevedik a térdem, fájdalommal jár, tovább mennem. Pedig jaj de mennék, ráadásul megint térdprotézis műtét előtt állok, a másik lábammal. 53 évesen. Talán ezért értelek meg annyira.
Szeretettel ölellek: Tara |
- február 15 2011 14:50:45
Tara drága pedig te még fiatal vagy az ilyen fájdalmakhoz...
sajnos, már többé nem lesz olyan, mint volt...ez a leginkább elkeserítő benne.
szeretettel mamuszka |
- február 16 2011 21:49:17
Azok a háború utáni évek,nagyon kemények voltak.Sok megnyomorított élet viselte magán a hegeit.Bennem mindig apokaliptikus képek jelennek meg,szerintem a háború túlélői más
normák diktálta életet éltek,az éhezés más dimenzióban létezett és a családfenntartás is.A retorziók is embertelenek voltak.
Köszönöm, hogy ezt a tragikus élethelyzetet megosztottad velünk! |
- február 17 2011 10:01:41
Etusom - kedves tőled, hogy elolvastad, és úgy értelmezted, ahogy én gyermekként átéltem...rémálom volt, de igaz valóság
köszönöm.
szeretettel mamuszka |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 25. hétfő,
Katalin napja van.
Holnap Virág napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
