|
 Vendég: 17
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,213
|
|
_Egy viszonzatlan szerelem története. De a remény hal meg utoljára!
Kulcsra zártam az ajtót, s leültem az ágy szélére. Magam elé bámultam. Már esteledett, az ablakon át csak az utcai lámpák fényei szûrõdtek be. Kezeimbe temettem az arcom, majd nagyot sóhajtottam. Éreztem, hogy könnybe lábadnak a szemeim. Tétován emaz ágyon, s zokogni kezdtem. Úgy éreztem, megkönnyebbülök, pedig még inkább magam alá kerültem, mert a mély keserûség csak úgy ásta elõ a felgyülemlett fájdalmakat, a múlt már rég elfelejtett apró kis sérelmeit. Szerencsétlennek és elveszettnek éreztem magam. Hangosan szipogtam és az éjjeliszekrény fiókjában kezdtem el kutatni. Régi levelek, ajándékkuponok, papírzsepi, aprópénz...és hopp: egy elfelejtett táblacsoki. Elmosolyodtam és már téptem is fel a csomagolást. A lágy csokoládé lassan olvadt el a számban. Némileg megnyugodva, a falnak támasztottam a hátamat és felkapcsoltam a villanyt.
-Mégis miért bõgök?-kérdeztem hangosan.
-Azért, mert egyedül vagy...-válaszoltam rá elváltoztatott hangon.
-Szeretek egyedül lenni!
-Dehogy szeretsz!-folytattam a játékot.
-Ne magyarázz nekem!
-Vele akarsz lenni! Valld be!-ordítottam saját magamra.
-Hogy-hogy eddig nem vettem észre, mennyire...
-...mennyire?
-Na-ne! Nem õrülhettem meg, hogy saját magammal beszélgetek.
Fogtam a távkapcsolót és benyomtam a TV-t. Zongorázgattam a csatornák között, de nem bírt lekötni. Szóra nyílt a szám, de aztán lenyeltem. Újabb kocka csokiért nyúltam. Lassan elfogyott az egész tábla. Szorosan megragadtam egy párnát és a mellamhez öleltem.
-...hogy mennyire jó pasi!-mondtam ki végre, ami a szívemet nyomta.
-Szerezd meg!-parancsolta nekem az elváltoztatott hangom.
-Van barátnõje...
-Régen ez nem jelentett problémát...
-De Õ más, mint az eddigiek...
-Mindig ezt mondod...az aktuálisra!
-De ez most igaz is...
-Egy éve ismered és eddig még nem éreztél semmit?
-Vak voltam, másokra pazaroltam a gondolataimat...
-Akkor itt az ideje, hogy lépjél!
-Túl kevés vagyok hozzá...
-Mesebeszéd!
-Nem, nem szabad beleszeretnem!
-Már késõ, nem?-mondta gúnyosan a hamis hangom.
-Hagyj békén!-kiáltottam és elhajítottam a párnát a szoba túlsó felére és rádobtam magam az ágyra.
2.
-Hosszú napunk volt!-mondta kellemes, bariton hangján és kinyújtózott a széken.
-Igen az-mondtam halkan.
-Menjünk, igyunk meg valamit!-szólt lelkesen és felém hajolt.-Megérdemeljük. 2órát túlóráztunk.-s ránézett a karórájára.
-Menjünk-mondtam minden észérvem ellenére.
Egyszerûen képtelen voltam józanul cselekedni, pedig tudtam, hogy vissza kellett volna utasítanom!
Kényelmesen elhelyezkedtem az autójának anyósülésén. Olyan volt, mintha fotelben ülnék. De bármilyen autó lehetett volna, csak egy volt a lényeg: az Övé volt! Próbáltam természetesen viselkedni, de a szívem a torkomban dobogott. Úgy éreztem, hogy minden cselekedetem, minden mozdulatom törvényellenes. Nem tudtam mit kezdjek a kezeimmel, egész úton a biztonsági övet babráltam. Õ szokatlanul, egyfolytában beszélt. Igaz, amikor befejezte, új meg új dolgokra kérdeztem rá, csakhogy nekem ne kelljen beszélnem. Amúgy is mindig zavarban voltam, ha kettesben maradtunk az irodában, hát még most! Bármennyire is érdekelt, bármennyire is akartam inni a szavait, még ehhez sem volt bátorságom. Egy kicsit már bántam, hogy belementem ebbe az egészbe. Kicsit megkönnyebbültem, amikor megérkeztünk.
-Bemenjünk...vagy?-kérdezte és a kék szemei az enyémre tapadtak.
-Vagy?-akkor az út túlsó felére mutatott.
Egy hotel hívogató azúr fénycsíkjai ütötték meg a szememet. Ránéztem. Tudtam mire gondol., s amikor a szemeibe néztem, láttam, hogy komolyan is gondolja. Valami belsõ hang irányított, amikor olyat tettem, ami az agyamon át sem futott. Megnyaltam az ajkam szélét és a kezemet a jobb térdére tettem. -Menjünk-szóltam, s a hangom olyan természetes volt, amilyennek sohasem hallottam hasonló helyzetben.
Az események ezután felgyorsultak, s hirtelen ott találtam magamat vele egy idegen hotelszobában, amint szótlanul nézzük egymást. Ismét elment a bátorságom, s arra vártam, hogy Õ lépjen. Nem tudtam róla levenni a tekintetemet, ahogy Õ sem rólam. Aztán lágyan végigsimítottam az arcát. Lehunyta a szemeit, s láttam, hogy remegnek az ajkai. Azonnal éreztem, hogy most már nem lesz megállás. Közelebb húzódtam hozzá és belenyaltam a szájába. Végre Õ is felbátorodott és ledöntött az ágyra. A teste szorosan hozzámsimult, s az ajkaink összeforrtak. Mélyen beszívtam az illatát és a nyelvemmel masszíroztam az övét. Mámoros érzés volt magamon érezni a testének a súlyát. A kezeivel az ingem alá nyúlt, s a hosszú, hideg ujjai végigsiklottak egészen a nyakamig. Felemelkedett, s én kikapcsoltam az övét és elkeztem lehúzni a nadrágját. Hatalmasakat sóhajtott, s újra meg újra hevesen csókolozni kezdtünk. A boxeralsóján keresztül masszíroztam gyengéden a férfiasságát, s elégedetten hallottam, hogy a légzése felgyorsul, az ajkai mind jobban remegnek, s beleharap a meztelen felsõ karomba....
Tekintetünk találkozik, amikor is valami megszólal, valami éles hang elkezd szirénázni...És már nem érzem a testének a súlyát, már elpárolog az orromból az isteni illata, nem érzem az ajkainak az ízét...Csak az a csipogás, csengés..., éles hang...
Felpattanak a szemeim...és automatikusan a telefonomért nyúlok. Homályosan ugyan, de olvasom: 4.30!
-Basszus!-kiátok fel. Végignézek magamon. Ruhában, egy majdnem megevett csoki társaságában elaludtam. A zuhany alatt kezdenek visszajönni az álomképek., amikor a tusfürdõvel kenem be a testemet. Elmosolyodtam.
-Oh!...-szólni sem bírtam.-Pont akkor kellett csengenie...
Rendbe szedve magamat, elindultam a munkahelyemre. Az úton egyre élesebben jutottak eszembe az álmaimban átélt pillanatok.
-És ma ketten leszünk az irodában! Hogy nézzek a szemeibe?-gondolkodtam-Dehát...végülis Õ nem tudhatja, hogy én mit álmodtam...-folytattam az elmélkedést.- De micsoda álom volt!
3.
Amikor beléptem az irodába és Õ kedvesen üdvözölt, eszembe jutott az álmom minden fülledt mozzanata és egy másodperc alatt leizzadtam.
-Szia! Mivel kezdjük ma?-préseltem ki magamból a szavakat.
-Ma korábban hazamehetünk a tegnapi túlórák miatt.
-Az jó!-egyszerûen nem bírtam levenni róla a szemeimet. Folyamatosan bámultam, még soha nem találtam ennyire vonzónak. Szabályosan bilincsbe vert a tekintete. Percekig csak a hátát bámultam ezután, mert a monitorjába temetkezett.
-Tudnál nekem egy kicsit segíteni?-fordult meg hirtelen, s meglepõdött, hogy mereven nézem.
-Persze. Neked bármit!-és elmosolyodtam.
-Diktálnád?-s a kezembe nyomott egy kézzel írt szöveget.-Persze, ha ki tudod bogozni a ronda írásomat!-viccelõdött és édesen mosolygott.
-Na majd meglátjuk...
Jó hangulatban dolgoztunk, fontoskodva hangsúlyoztam a diktálandó szöveget. Egyszerûen jól éreztem magamat. Nem vágytam többre. Boldog voltam, hogy vele lehetek. Mert tudtam, hogy ez a valóság.
|
|
|
- február 17 2008 04:38:51
Jól beetetted a kedves olvasót az elsõ részben. Az a fránya telefon miért pont akkor tudott csörögni.
Tényleg olyan izgalmas volt és remélem egyszer teljesül az ilyen álom. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj
Még nem értékelték
|
|
|
Ma 2025. április 20. vasárnap,
Konrád, Tivadar napja van.
Holnap Konrád napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
