Napkorong

Simon Roland

Utcák és törvények III

A bankrablás

A helikopter rotorja elzavarta a kíváncsi rosszindulatú felhőket.
A légi jármű megcélozta a toronyház tetején elhelyezkedő leszállópályát.
A ragyogóan izzó nap alaposan megnézte a szitakötő oldalára festett városi rendőrség hivatalos címerét. Tölgyfák gyűrűjében pisztoly és a bűnüldözők jellegzetes fejfedője.
A pisztoly a védelmet és a rendet jelképezte. A város határában csodálatos tölgyfaerdő húzódott, amelyet gyakran látogattak fényképezőgéppel felszerelkezett turisták, együttlétre gondoló szerelmespárok vagy sportolni vágyók, magányos futók. A fák egyedülállóak voltak, méretükben és alakjukban. A kecses légi jármű kisebb vihart kavarva leszállt. A monoton zúgás megszűnt. Két álarcos férfi lépett ki az ajtaján. Az üzleti központ a legmagasabb épület volt az egész városban. Frank és Andrew óvatosan megállt a peremen. Tekintetüket a mélységbe vetették. Varázslatos lélegzetelállító látványban részesültek. Innen fentről úgy tűnt játékautók szaladgálnak az utakon, hangyák menetelnek a járdán. A kisebb házak díszes cserepein néha elkalandozott a napfény. A gyémánt firmament a kutyasétáltatók és a kocogók kedvenc helyének, a parknak hízelgett. Kék hullámaival fodrozta a faleveleket és simogatta a terebélyes fák koronáiban el és feltűnő ösvényeket. A lombok közé százféle szín, fény, árny bújt el, melyeket csak a festők tudnának megnevezni. A folyó módjára hömpölygő üzleti negyed megfejtésre váró sikátorba torkollott. A szürke lakóházak és gyárak sivárságát a messzi tölgyfaerdő látványa oldotta fel. A szemközt elhelyezkedő újonnan felépített modern stílusú dölyfös bank hunyorogva nézett vissza a két alakra – Bármit terveztek, nem fog sikerülni, nem adom az értékeimet – üzente az acél kolosszus. Kivonták magukat a hatás alól. Beszálltak az üvegliftbe. A pláza külső részéhez szerelt felvonó pazar látvánnyal ajándékozta meg az utasait. A kapszula gyorsan, hang nélkül érkezett le. A bank építője szemmel láthatóan kiélte kreativitását. Megszámlálhatatlan merész vonalak cikáztak ide-oda. A futurisztikus pénzintézet bejárati ajtajához vezető lépcső előtt két középkori lovag posztolt. A szobrok pajzsokkal és kardokkal vívták csatájukat a láthatatlan ellenséggel szemben. A maszkosok nem törődve a bámészkodókkal felfutottak a lépcsőn. Frank a megbeszélt tervet követve kint maradt, szemmel tartani a nyüzsgő környéket és ha baj van riasztani a társát, beindítva a vésztervet. A kamera feléje fordult. Piros pötty villogva adta tudtára, felvétel készült róla. Andrew a pisztolyát megragadva belépett. A magas mennyezet tovább növelte a teret. A márvány padló makulátlan tisztaságú volt. Automata takarítógép végezte feladatát.
A pultok előtt ügyfelek álltak, körülöttük három őr sétálgatott békésen – Bankrablás! Mindenki a földre! – A kiáltástól visszhangzott a tágas terem. Az őrök a civileket és a saját életüket féltve letették a revolvert. A bankrabló begyűjtötte a fegyvereket. Az egyik alkalmazottat felrángatta és kényszerítette, hogy a kód beütésével kinyissa a páncélszekrényt. A trezor zárja kattant. A fiókvezető átadta a pénzzel teli zsákot. A maszkos mindenkit beterelt a széfbe, bepötyögte a kódot és elfordította a kulcsot.
Eközben a bejárat előtt őrködő barátja a lépcsőfokokról visszafordította a nyakkendős, aktatáskás üzletemberek egy csoportját. A menedzserek patáliát csaptak az utcán. Három rendőr tűnt fel a sarkon, kezükben pisztoly – Siess már, kifutunk az időből – morogta magában. Az egyenruhások rászegezték a stukkert – Adja fel magát – robbanás hallatszott bentről – végre – sóhajtott fel, majd belökte az ajtót. A súlyával nekidőlve felborította a könyves szekrényt, így eltorlaszolta a bejáratot. A rendőrök a vállukkal próbáltak behatolni, de nem sikerült. Erősítést hívtak az adóvevőjükön keresztül. Az alagsorba vezető lépcsőfokok vitték lefelé. Izgatott volt. A polgármesteri hivatal egy fontos emberét lefizetve hozzájutottak a tervrajzhoz, így jöttek rá a ledózerolt romos lakóház helyére felhúzott bank titkára. A befalazott pince egy hosszú folyosóban végződik, amely kivezet a városból. Az alagsorban meglepetés keserű italát kényszeredetten nyelte le. A befalazott pince kirobbantott tégláinak tetején kitekeredett végtagokkal ott feküdt Andrew, Steve állt felette, vascsövekkel ütlegelte. A friss bankóktól illatos táska egy dromedár bandatag kezébe vándorolt – Nem ölted meg az árulót, megszegted az első törvényt – Steve az ujjával fenyegetőzött. Frank kővé vált a döbbenettől és a dühtől, nem hagyta el egy szó sem az ajkát - Elvisszük és végrehajtjuk az ítéletet, később veled is végzünk, most már én vagyok a főnök, én parancsolok – úgy üvöltött, mint egy vadállat. Fentről a hatalmas reccsenést közeledő rohanó lábak követték. A csapat új vezére az összevert férfivel és a zsákmánnyal eltűnt a sötét lyukban. Frank feje mellett úgy röpködtek a golyók, mint a megvadult méhek.
A törmelékeken átküzdve magát lejutott a pincébe.