|
 Vendég: 98
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_ MM
Cinderella: Lenyűgöző
Egy újabb átlagos nap.
Késve kelek, és lihegve toppanok be az első órámra, épp becsöngetéskor. Lehet, hogy nem vagyok a pontosság mintaképe, de mentségemre legyen szólva, a hajam szög egyenesen áll. Az „izgalmakban gazdag” földrajzóra cseppet sem köti le a figyelmemet, helyette az udvaron ágaskodó fa színjátszós leveleit pásztázom. Egy mókus. Mit keres az iskola közelében? Ennél unalmasabb játszóhelyet nem is találhatott volna. De legalább neki nem kell a „nemzetközi működőtőke áramlása”- monológot hallgatnia. Irigylem.
A fizikaóra sem kecsegtet nagyobb élvezettel, ígyhát jobb elfoglaltság híján rajzolgatni kezdek a füzetembe. Nagy műgonddal húzogatom a vonalakat, remélve, hogy nem készülök el a pónilóval, kicsengetés előtt.
Az órák végére egy Garfield, egy Diddlina, egy Minnie Mouse és egy Füles is társul a póniló mellé. És egy egyes töriből, amiért nem jegyzeteltem egy betűt sem. Pompás. Még egy utolsó röhögcsélés a barátokkal, és aztán irány haza! Igaz, otthonra sincs semmi különös program betervezve, de a tévé, számítógép vagy az új könyvem csak segít lefoglalni magam. Az iskola kapuja előtt elválunk a lányokkal, és már a táskámban kotorászok a fülhallgatóm után. Alig várom, hogy bedugjam a fülem, és elteljek Pierre Bouvier édes és megnyugtató hangjával. Csak nem akad a kezem közé az a fülhallgató, nagyobb figyelemmel kezdem újra a keresést. Otthon hagytam volna? Remek. A buszom az orrom előtt suhan el, már meg se kéne lepődnöm. Íme, Szigligeti Stella péntek 13-ája. Kár, hogy szerda van. Gondolatban felmérem, mivel lehet legeredményesebben elmúlatni 10 percet. A szemben lévő buszmegállóban egy párocska enyeleg. Őket figyelem, próbálom megtippelni, miről folyhat a szó. A lány leintő mozdulatokat tesz és kacag, a srác szorosabban fogja a derekát, és hevesen bólogat. Nyilván azon vitatkoznak, ki szereti jobban a másikat. Szánalmas.
Ha én járnék valakivel, tuti, nem ilyen fölösleges dolgokkal pocsékolnám el az együtt töltött időt. De ezzel egyelőre nem kell foglalkoznom, hiszen nem járok senkivel. És nem is tetszik senki. Ez ritka dolog, eddig mindig akadt valaki, aki megragadta a figyelmem, és aki miatt lehetett sétálgatni a sulifolyosókon. Most SENKI. És ez elég lehangoló, biztos ezért van hiányérzetem mostanság.
Na, végre találtak valami értelmes elfoglaltságot odaát, egy szélvihar sem tudná szétcuppantani őket. Hmm, aranyosak. Ez már szerelem…
Megjött a busz. Komótosan szállok fel, semmi életkedv nincs most bennem a Simple plan basszusai nélkül. Sóhajtva nézek körül, ülőhely után kutatva. Természetesen egy sincs. De várjunk csak! Mit látnak szemeim ott, az első ülésen? Félhosszú haj, csíkos pulcsi, Converse táska, Vans cipő?! Ezt mégiscsak szemügyre kéne venni közelebbről. Odabattyogok a busz elejébe, egyenesen a figyelemfelkeltő jelenség mellé. Előbbre nem jutok, egy öreg néni elállja az utat. Nem baj, így is megfelel, habár innen csak 7 pontos a kilátás. De maga a látvány; az oldalprofil 100%-os tökély. A srác ölében angol tankönyv pihen, nem úgy néz ki, mint aki tanulni szándékozna. Helyette hol kifele, hol pedig a vele szembe lévő üvegbe bámul. Most vagy magát stíröli a kis önimádó…vagy ENGEM? Én nézem őt. Az üvegben visszatükröződő iszonyat helyes arcot. Ez a helyzet mosolygásra késztet, elfordítom a fejem. Hamarosan azon kapom magam, hogy visszakalandozik a tekintetem az üvegre. Figyelnek. Ez jó jel. De nem elég. A megállók vészesen fogynak, tudom, hogy hamarosan le kell szállnom, és ez idegességgel tölt el, hiszen akkor már nem lesz esélyem megismerni őt. Márpedig nem akarom veszni hagyni. Kattog az agyam; mit kéne tennem, hogyan kéne megszólítanom? A sok elcsépelt szöveg és a tini lapok kínálta „remek” ismerkedős dumák váltogatják egymást a fejemben. Nem tudom eldönteni, hogy a „Bocsi, megmondanád, mennyi az idő?” vagy a „Van egy térképed? Elvesztem a szemeidben.” a pocsékabb. Cikáznak a gondolataim, de semmi értelmes ötlet nem jut eszembe. Bepánikolok, a szívem ezerrel kalapál, ez nem segít. Most a „Ne haragudj, melyik megálló következik? Gyakran jársz erre?” kezdetű beszélgetést ízlelgetem. Ennél jobb sehogy sem akar beugrani. Nincs sok időm a cselekvésre, hiszen nem sokára a buszvezető is bekonferálja a Tűzvirág utcát. Csak egyszer legyek bátor! Könyörgöm! Erőt veszek magamon, nagyot szippantok a levegőből, és szólásra nyitom a szám. A következő másodpercben a saját hangom helyett egy ismerős dallam üti meg a fülem. Tökéletes időzítés, mondhatom. Dühösen szitkozódok magamban, mialatt a mobilomat előbányászom a táskámból. Szemrehányóan szólok bele a telefonba. A vonal túloldaláról az unokatesóm üdvözöl megszeppenve. Az angol háziban kéri a segítségemet; szófordítás. Szárazon közlöm vele, hogy nem vagyok szótár, mire még inkább elhalkul a hangja. Lelkiismeret furdalásom támad, végülis nem szándékosan keresztezte a terveimet, és ha a srác még nem száll le, lehet egy újabb dobásom. Ígyhát bocsánatot kérek, és kedveskedve érdeklődök a lefordítandó szavakról.
10 szó, 9 már ki is pipálva, a helyes fiú még a buszon, eddig jól állok. Fascinating. Ajjaj, ez nem cseng ismerősen. Hiába kérdezek vissza és ismétlem meg háromszor a szót, csak nem jön az isteni sugallat. Feladom. Már búcsúzok, sok puszit küldve a család többi tagjának. De ugyanebben a szempillantásban nyílik az ajtó is, és Ő kilép rajta. Ennyi. Elszalasztottam. Legszívesebben a falba verném a fejem, és érzem, ahogy iszonyatos keserűség lesz úrrá rajtam. Szomorkodva folytatom utam hazafelé, otthon csak ábrándozok. Mi lett volna, ha… ezzel merülök álomba.
Másnap csak a szokásos. Az iskola nem lett érdekesebb, de a barátaimmal jól elszórakoztatjuk magunkat. Még egy utolsó óra van hátra. Szinkronásítozva vonulunk a többiekkel a spanyolterem felé. Felérünk a második emeleti folyosóra. Megdermedek. Egy pontra tapad a szemem. Néma sikolyra nyílik a szám, elkezdem ráncigálni Blanka karját, és kis híján még ugrándozással is megspékelem a magánszámomat. Ott áll a félhosszú hajával, a csíkos pulcsijával, a Converse táskájával és Vans cipőjével. Ott, a folyosó kellős közepén. Ott, az én iskolámban. A szívem gyorsabb ütemre vált. Ez most komoly? Ide jár? És én nem vettem eddig észre? Ledöbbenek. Ugyanakkor mérhetetlen örömhullám és megkönnyebbülés fut végig rajtam. Egy vágyam van; közelebbről megszemlélni. Biztos, ami biztos. Hadd zárjuk ki a képzelődés eshetőségét. Lányvécé. Pont arrafele kell menni a lányvécébe. Tökéletes ürügy. Céltudatosan indulok el Blankát magammal rántva. Szegény nem igazán érti, hova ez a nagy lelkesedés. Nem számít. Ráérek később beavatni. Séta közben feltűnés nélkülinek nem mondhatóan fixírozom. És észrevesz. Ami persze az erőteljes bámulásom után nem meglepő. Félmosolyra húzódik a szája, ahogy rám pillant. Nem tűnik meglepettnek, de mintha jól mulatna azon, hogy én az vagyok. Édes. Befordulok a lányvécébe. Hirtelen eszembe jut valami. Egyedül van. Ha én is egyedül lennék, talán közvetlenség címe alatt odaléphetnék hozzá beszélgetni. De miről? Újra ez az idegtépő kérdés. Mondjuk arról, hogy hol vette a pulcsiját. Vagy, hogy nem tudja-e hol van a spanyolterem. Na jó, azt azért mégse. Mért csak ilyen gáz dolgok jutnak eszembe? Létezik egyáltalán jó megoldás erre a feladványra? Mindegy. Lesz, ami lesz. Csak legyen VALAMI.
Blankának tömören összefoglalom a történetemet, ő készségesen rábólint arra, hogy egyedül hagy. Feszengve lépek ki a lányvécéből. A helyes srác füzettel a kezében támasztja a falat mellettem. Na jó, most kéne valami találó szöveg.
- Lenyűgöző- hallom magam mellől. Odafordulok hozzá. Rejtélyes mosoly ül az arcán, amitől még vonzóbbak a kisfiús vonásai. Teljesen elveszek a tekintetében, azt hiszem, ilyenkor kéne térképet kérnem a tini magazin szerint. Igyekszem elvonatkoztatni a csokoládébarna szempártól, és arra koncentrálni, amit mondott. Lenyűgöző. Ez honnan jött? Rám érti? Mi van?
- Ööö…tessék?- habogom összezavarodva. Vélhetően ezt a reakciót várta, mert már cinkosan vigyorog.
- A fascinating. Azt jelenti, hogy lenyűgöző. – Istenem! A 10. szó, amit le kellett volna fordítanom az unokatesómnak.
- Oh, köszi! Azt hittem, az angolkönyv az öledben csak dísz volt tegnap- csilingelem.
- Inkább hódítási eszköz.
- Mért? Van, aki bukik az angolkönyvekre?
- Hát, inkább a szorgalmasnak tűnő tulajdonosukra- felelte hanyag vállrándítással, megnyomva a tűnőt.
-Ó, értem. És jelen esetben ki is a tulajdonos?
- Polgár Andris- nyújtotta a kezét…
…
Félszemmel látom, hogy a szemben lévő buszmegállóból egy lány elkalandozva bámul bennünket. Elég feltűnő, akár zavarhatna is, de nincs túl sok időm vele foglalkozni, mert a következő másodpercben Andris lazán a vállamra veti a kezét, és maga felé fordít. Kapok egy cuppanós puszit az arcomra, majd átkarolva a derekamat magához húz, és felpezsdítve a vérem, lágyan megcsókol. De előtte még a fülembe súg valamit: Mennyivel jobb ezen az oldalon állni, ugye?
|
|
|
- március 31 2011 19:54:44
Hú ez nagyon jó! Igazi mai tini problémás, a kommunikáció buktatóival... Remek!
Megmondom őszintén, azt hittem veled is az történt ami velem, anno. de úgy látszik az én történetem ritkábban esik meg. 
Középsuliban a koleszosoknak egy nappal ugye előbb vissza kellett menni, hogy reggel már rendesen tudjanak suliba jönni. A suli és a koli nálunk egy udvarban volt, és aznap mi bejárósok is átmentünk (20 km) a kolisokhoz, kidumálni magunkat, találkozni. A fiúk egy új sráccal dumcsiztak, odamentem s megkérdeztem, hogy Ő is a mi osztályunkba fog-e járni? Igen volt a válasz, a többi srác furcsán nézett rám. nem értettem miért, majd Ő elköszönt, mire a többiek döbbenten közölték velem, hogy a srác egy új tanár. Persze!-mondtam ezzel a fejjel! Másnap reggel megyek fel az emeletre, szembe jön velem fehér köpenyben, naplóval a kezében. Ne tudd meg! Szerencsére nem tanított. Annyira fiatal arca volt, hogy azt hittem a fiúk hülyítenek!
Szeretettel ölellek: Tara |
- április 04 2011 16:27:15
haha ez jó. hát..végülis elég gyakran megesik,h a diáklányok egy tanárba bolondulnak bele... |
- április 04 2011 16:28:15
és köszönöm a dicséretet. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
