|
 Vendég: 89
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_Az ember életében sűrűn adódnak kisebb-nagyobb "csaták" Ez lehet egy fületlen szardíniás doboz kinyitása, vagy a másik véglet, harc az életben maradáshoz. Ez utóbbi a témája ennek a kis szösszenetnek.
A MÁSODIK EPEKÖVES HADJÁRAT
Mese felnőtteknek.
Mottó: Minden rosszban van valami vicc.
 M
1. Andor kórházba kerül.
A világ népei feloszthatók hívőkre és ateistákra. A hívők is megosztottak, több nagy vallás tanítását követik, gyakran szemben állnak egymással. Egy valamiben azonban mindenki megegyezik, (ide tartoznak még az ateisták is), a gonosz létezésében. Annak a gonosznak a létezésében, aki a világméretű járványokat, háborúkat, éhínséget, és természeti csapásokat hozza az emberiségre. A gonosz nem válogat. Mindegy neki, hogy hol, kinek okoz bánatot, éhezést szenvedést, egy földrésznek, egy nemzetnek, vagy akár csak egy személynek, aki esetünkben nem más volt, mint Andor.
Pécs felé utazva, összekuporodva a nem fűtött, hideg Intercity vonaton észre sem vette, amikor a gonosz belopta a hasába hű társát, a fájdalmat. A fájdalom egyelőre alig észrevehetően kuporgott a belsőjében, várta a kedvező pillanatot. Ez este, a lefekvés után következett be. Görcs alakját fölvéve, elkezdett tombolni Andorban, elviselhetetlen kínokat okozva neki. Kétségbeesésében 2 szem görcsoldót küldött ellene harcba. Ennek eredménye hasonló volt a II. Világháború lengyel lovassági rohamával a német páncélosok ellen, azaz semmi. Hála korunk nagy találmányának, a mobiltelefonnak, föl tudta hívni a 104-et, és leadta a segítség kérő vészjelzést. Mi a címe? – kérdezték. Molnár utca – nyöszörögte. Jó, de hány szám? Nem tudta, ezért szerencsejátékos módjára rávágta: 62. Jövünk! - hangzott a biztató visszajelzés.
Gyorsan, sietve összehányta egy sporttáskába a holmiját. Hátán csak úgy huszárosan félrecsapva a téli dzsekijét, jobb kezében a táskát, bal kezében a cipőjét tartva, - nem akarta a háziakat fölzavarni – kiosont a házból. A gonosz azonban számított a menekülésére, és olyan autóborogató ónos esőt küldött a környékre, hogy a papucsában csak centiről-centire tudta megközelíteni a kertkaput. Szinte hallható volt kárörvendő nevetés, mikor Andor a kertkaput zárva találta.. Kétségbeesve méregette a kerítést, át tud-e rajta mászni? És ekkor megjelent a mentő. Olyan lassan ment a jeges úton, mint egy folyami jégtörő a jégtáblák között. Látni vélte a vezető arcát, aki társával együtt meredten figyelte a gyéren megvilágított utat, nem akartak lecsúszni róla. Így nem is csoda, hiába fütyült, integetett nekik, oda se bagóztak. Mit volt mit tennie, letette a táskát a földre, visszaaraszolt a házba, fölébresztette a tulajdonost, és kérte, hívja ki még egyszer a mentőket, és nyissa ki a kertkaput. Úgy fél füllel még hallotta, amikor ő is bemondta a címet, Molnár utca 21. Nem 62? - kérdezte meglepetést színlelve. Nem, hangzott a válasz, ilyen szám nincs is az utcában. Elpirult szégyenében, de ez a sötétben hál’ Istennek nem látszott. A kertkaput kinyitva, utcára került a táskája is. Már nem kellett félnie, hogy elveszik valami belőle, mert a folyamatosan ömlő ónos esőben, szép egységcsomaggá fagyott össze az egész. Na de jött a mentő ismét, hárman belapátolták Andort úgy, ahogy egy törött bútort szoktak a lomtalanító kocsiba, és röpke tíz perc múlva becsúsztak a kórház kapuján mind a ketten, Andor és a gonosz fájdalom.
2. Felkészülés a harcra.
Egy nagy terembe értek be, ez volt az ambulancia előszobája. A mentősök hamar megszabadultak tőle. Gyorsan letették néhány - a hidegtől beüldözött - hajléktalan mellé, majd balra el. Andor remélte, hogy nem itt kell megvárnia a déli ingyen-leves osztást, mert a falon lustán kattogó óra még csak hajnali ¼ 4-et mutatott. Egy általa toborzóirodának vélt ajtóban megjelent egy szépség, olyan, akiért szívesen vállalja az ember a besorozást és érte jött. Sajnos kritikus állapotában nem tudta kellő képen értékelni ezt a szerencsét. Tőle lehetett volna a Vasorrú Bába is, mert a cél szentesíti az eszközt, így annak örült a legjobban, hogy végre az álmos szemű, ügyeletes „sorozódoki” színe elé kerülhetett, aki megkocogtatta Andor hátát, meghallgatta a szívhangokat, és amikor megnyomogatta a hasát, egy nagy ordítás jelezte, hogy Andorunk fölvételre alkalmas, és besorozta. Azért még elvitette egy sötét helységbe, ahol EKG és ultrahang vizsgálatot végeztek rajta, talán azért, nehogy valami bőr alá ültetett lehallgató készüléket csempésszen be az erődbe.
Ezután jött egy derék Kinizsi Pál egy tolókocsival, és nehogy kikémlelje Andor a menekülés útját, minden féle sötét folyosón keresztül, össze-vissza kanyarogva eljuttatta körletbe, abba a kórterembe, ahol a még mindig ficánkoló fájdalma ellen, meg kell vívnia a végső csatát. Itt már öt ember küzdött a 26°C hőmérsékletű gyérlevegőjű kórteremben a betegsége ellen. Legalább is erről tanúskodott a megállás nélküli köhögés, zihálás, prüszkölés és az alul- felül hallható nehézlégzés. A hatodik, - ablak mellett levő- még szabad ágy lett a harcállás-pontja. Egy kedves nővér vette kezébe a sorsa további irányítását. Röviden ismertette a kórházi órarendet, közölte, hogy üdülési csekket nem fogadnak el. Majd észrevétlenül körülnézett, hogy nem figyel-e rájuk valaki, és amikor meggyőződött arról, hogy senki, Andor fülébe súgta: Az orrán keresztül egy hosszú csövet dugunk le a gyomrába. Ez majd kémjelentést küld a csatatérről, a cső külső végére erősített nejlonzacskóba. A művelet nem volt fájdalom nélküli. Andornak olyan érzés volt ez, mint amilyet egyszer diák korában érzett, amikor házi feladat készítése közben elbóbiskolva, a feje rábicsaklott az írószerszámjára. De hát ez a fő fájdalomhoz viszonyítva nevetésre ingerlő csikizésnek tűnt. Mivel meg sem nyikkant, dicséretet kapott a nővérkétől. Rögtön megérezte, nyert egy barátot, aki majd segíti őt a küzdelemben. Így nem is mert felszisszeni, amikor egy kanült, - tűvel a vénába szúrt, soklyukú, leukoplaszttal többszörösen karjára rögzített szerkentyűt - iktattak be a szervezetébe. Még egy injekció is kijárt a számára. Egy negyed órára elszunyókált. Hangos ricsajra ébredt, - ½5 volt - megkezdődött a takarítás, lázmérés stb. Kivilágosodott. Elindult a nap, készen állt a harcra!
3. A csata
Ha valaki most abban a hitben él, hogy egy ilyen ütközet megnyeréséhez elég Robin Hood mindig célba találó nyila, egy „umslág”, vagy egy forró hársfatea, óriásit téved! Az ilyen partizán módszerek eleve kudarcra vannak ítélve. A cél megvalósításához kell egy tehetséges, - az összes - egészségügyi hadtudományban jártas vezéregyéniség, a kezelőorvos és a kiszolgáló személyzete; a keze alá dolgozó nővércsapat, az utánpótlást biztosító adminisztráció és nem utolsó sorban a félholt betegek átcsoportosítását végző betegszállító.
Előőrsként megjelent az Andor ágyánál egy medika, aki vallatóra fogta. Minden érdekelte az életéből, mit eszik, milyen betegségei voltak, szenvedélybeteg-e, az ital, és a dohányzás rabja. (Diszkrécióját dicséri, hogy nőügyei felől nem érdeklődött). Megható igyekezetét és buzgóságát látva, nem tudott ellenállni neki, és pontos választ adott minden kérdésére. Az adatok birtokában hamar visszavonult jelentéstételre.
Ezután jött a nagy tudású Sz. doktor a hadművelet-vezető kísérőivel; orvostanhallgatókkal, és nővérekkel. (Az egyik nővér kezében óriási mappa volt, ebbe kerültek bele a harc kimenetelét meghatározó haditervek.) Megállt Andor ágya előtt, és derűsen ránézett. Ettől a nézéstől, és a korábban kapott injekciótól elkábult a fájdalom, és szűkölve bújt el valahová Andor korábbi, epehólyag műtétjének hegei alá. Már csak félénk leskelődése okozta enyhe fájdalomérzet jelezte, a harcnak nincs vége. A visszavonulás útját jelző nyomás elárulta, hogy a fájdalom a hasnyálmirigyet használta föl munkaeszközül. Lehet, hogy még kisebb köveket is elhelyezett a harctéren, akadályt képezve a gyógyulás útjában. A döntő támadás érdekében ezeket a feltevéseket feltétlenül tisztázni kellett. Ezért szükségessé vált egy ERCP névre hallgató birodalmi lépegetőt szájon át eljuttatni a harc színterére, a gyomorba. Igen ám, de kevesen tudták, hogy Andor egy vérmes ember, és hogy ne üsse meg a guta, egy vérlázító gyógyszert szedett. Ha a lépegető valami belső szerven vérzést okozna, azt nem lehetne elállítani, és ez a gonosz győzelmét jelentené, ami nem megengedhető
Ezért az első hadművelet keretében ki kellett vonni Andor szervezetéből a szert. Ez úgy történt, hogy 4 napig nem volt szabad egy kortyot se innia, vagy egy falatot lenyelnie. Azért, nehogy úgy járjon, mint a roma kisebbség lova, akasztófára lógatott nejlontasakokból vékony cső közbeiktatásával fiziológiás sós vizet vezettek a kanüljébe, ahonnan az, a véráram közvetítéséve eljutott valamilyen belső őrző-védő egységhez, amely biztosította, hogy a szervezetében eluralkodó aszály ne tegyen helyrehozhatatlan károkat. Ezen kívül még valamilyen más jelzésű tasakból is folyt a táplálék. Ennek sajnos nem ismerte a receptjét. Minden esetre, nem hízlalt, Andornak csak a homlokráncait mélyítette és szaporította! Ezt pedig nem kívánatos senkinek! De ahogy így utána gondolunk, mégis használható volna az eljárás, egy nyugdíjemelést követelő éhségsztrájk keretében!
4. A végső ütközet
Bár Andor nem evett, azért néha mégis csak kellett egy-egy történelmi kirándulást tennie a királyok által is köztudottan gyalogosan látogatott helyiségbe. Ilyenkor a kerekes infúziós állványt jobb kézzel megmarkolta, mint Mikulás a pásztorbotot, bal kézzel megemelte az orrából kilógó cső végén logó „kémjelentést” gyűjtő, sertésmájra hasonlító zacskót, és méltóságteljesen, mint egy performance Télapó végigsétált a folyosó végén található célhelységig. A „néző közönség” riói karneváloknál megszokott jó kedéllyel, vidám közbekiáltásokkal fogadta a mutatványt. Sajnos, erről a műsorról nem készült filmfelvétellel párosult híradó tudósítás.
A birodalmi lépegető bevetésének napja előtt - mivel nem volt rá már szükség, mert az összes civil matériát sikerült kimentenie a hadszíntérről- végre eltávolították Andor orrából a szondát. Megborotválkozhatott, és ismét a szükséges levegőmennyiséghez jutott. Felejthetetlen emlékként rögzült benne ez a történet.
Az éjszaka sötétjében aztán leült „gecemáni kertnek” kinevezett ágya szélére, és számvetést csinált magában, (a másnapi vizsgálat nem volt egy veszélytelen dolog), mi jót és rosszat tett életében. A mérlegelést és döntéshozást rábízta arra, akit ő a Jóistennek nevezett, mert az Ő alkalmazottjaként élte le eddigi életét. Fölnézett az égi irodája felé, és a ködös csillagtalan éjszakában megpillantott egy lassan vonuló fényes pontot. Egy alacsonyan repülő műhold lehetett, de neki jeladás volt. Jeladás, hogy ne féljen semmit, holnap a Jóisten vele lesz!
A vizsgálat abból állt, hogy lefektették egy fúró-maró géphez hasonlítható szerkezet szerszám asztalára. Nem szeretett módon hason kellett feküdnie, fejét jobbra fordítva. Sok beszédnek nem volt helye, mert betettek a szájába egy fogvédő szerű valamit, ami nem a fogát, hanem az azon keresztül ledugott szondát védte a pusztulástól. Jó tették, mert a fogorvosa szerint erős a harapása, aminek csak ő örült, mert gyakrabban kell őt emiatt kezelés céljából meglátogatni. Ezután, - ahelyett, hogy megkínálták volna egy kupica gyomorkeserűvel - egy lidokain nevű likőrt permeteztek be egyszerűen a szájába, megspórolva evvel a pohár elmosogatását. Ritkán ivott alkoholt, így ez a permet is elég volt ahhoz, hogy elbóduljon. Sajnos, ezért nem tudott beszámolni arról, hogy mi is történt a legizgalmasabb pillanatokban. Akit ez bővebben érdekel, legyen egy ECRP vizsgálat alanya.
A műszer megállapította, hogy kőből készült akadályt nem sikerült a gonosznak kiépítenie. Ellenben alávaló tervének megvalósításához hű szövetségeseket talált; a vírusokat. Most, hogy tisztázódott, ki az igazi ellenfél, megindulhatott az ellentámadás! Napoleon győzelmeinek egyik fő eszköze a tüzérség volt. Ezt a taktikát alkalmazta Sz. doktor is. A tüzérséget 250 ml-es antibiotikumos, - párosával kilőtt - infúzióval helyettesítette. A kanül szinte átforrósodott a szüntelenül rajta keresztül áramló ellenanyagtól. Nem is bírta sokáig, kilazult, és az egyik reggel a muníciót elcsorgatta Andor matracára. Ha a matrac azon a ponton beteg lett volna, pillanatok alatt meggyógyulhatott, mert annyi folyadékot kapott. Így csak átnedvesedett. Na, ezt a műszaki akadályt azonnal ki kellett küszöbölni! Sajnos az ápoló személyzetnek csak egy tanulója volt jelen, ennek kellett a csőtörést kijavítania. Tankönyvből biztos tökéletesen ismerte már az eljárást, egy bányász munkától eres kezén könnyen talált is volna egy telephelyet a kanülnek, de Andor nem volt nehéztesti munkás. Ezért elsőre nem sikerült neki beletalálnia. A másodikra sem. A harmadikra sem. Csak a negyedik után hagyta abba a sikertelen próbálkozást. Nagyon sajnálta őt, mert egy gyors sikerélmény biztonságot adott volna neki a következő kihívás legyőzéséhez. Andornak meg nem lett volna viharlila a keze, könyöktől kézfejig. Szerencsére megérkezett a profi ápolónő is, és amíg félszemmel az egyik bulvárlapot olvasta, addig egyből bekötötte az ominózus szerkentyűt. Lehet, hogy a tanulónak is így kellett volna tennie? A folyosóbeli suttogásokból jutott Andor fülébe a hír, hogy a siker érdekében annyi antianyagot kapott, hogy hiány lépett fel belőle a környékbeli patikákban.
Leírhatatlan öröm volt, amikor a vizsgálat után Andor először jutott szilárd táplálékhoz, 20 azaz HÚSZ db háztartási kekszhez. A csücskit vízbe bemártva úgy szopogatta el, mintha valami különleges, csak kiváltságosok által fogyasztható étel lett volna. Ízét a bibliai mannához hasonlónak érezte. Aztán az a szűrt köménymagos leves! Valami fölséges volt. És az ezt követő napokban a tökfőzelék, a pirított gríz, és spenót, amihez már egy szelet sovány hús is tartozott. Bizony, bizony, ilyen finomat nem eszik a Gundelben sem az ember.!
Végül egy minden területre kiterjedő ultrahangos vizsgálat, és a mindennapos vérvételből nyert adatok, már jelezték, nem bírja sokáig a ránehezedő nyomást az ellenfél. A 9.-ik nap hozta meg a végső győzelmet, a vert vírussereg letette a fegyvert, és a vizelettel eltávozott végleg. Végleg? Andor nagyon bízott benne!
Már fölöltözve, a folyosón ácsorogva várta a lányát, hogy az hazavigye. Hirtelen valaki nagyot trüsszentett a háta mögött. A pollenek, mondta automatikusan, hátra se nézve. Mert az ablakon kitekintve, virágos cseresznyefára emlékeztetőnek, tavaszt hozónak látta a jégvirágba borult fákat. Nagyon gyönyörűek voltak! És biztatóak, szinte sugallták, - nem is, inkább kiabálták: az élet szép!
|
|
|
- március 30 2011 21:18:08
Ha egyszer úgy hozza az életem, hogy epés gondjaim lesznek, nem ér fölkészületlen...mindent pontosan tudok, hogy hová bökjek...
Erre a gyors talpalóra mindenkinek szüksége lehet...az orvosok óriási sebességgel repülnek ki kis hazánkból!!!
Gratulálok az Egészséges humorodhoz.
Baráti szeretettel:Glica
Ui: Nyugdijasok előnyben...kedvezményesen. |
- április 02 2011 10:20:25
Kedves Katalin! Olyan-de olyan felkészült vagyok betegségre fölkészítő gyorstalpalókban, hogy bármelyikből, kivéve ami nem halálos végű, (hisz it vagyok, ragyogok) lehet rendelni! |
- április 02 2011 15:46:52
Kedveds Andy Jazz!
A kórházi megpróbáltatásokat humorosan, viccesen írtad le.
Tetszett a történet megfogalmazása!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
