|
 Vendég: 18
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_ MM
Az Alkotó emberek, mindig egymásba "kapaszkodnak."
patakikatalin: A Festő keze
Az elmúlt napokban láttam a televízióban egy figyelem fölkeltő filmet. Indiai tizenéves fiúk ültek a puszta földön és a tanárnőjükre figyeltek. A hölgy, krétával írt a táblára. A gyerekek nem piszkálták egymást, rendesen viselkedtek. Csengő jelezte a tanítás végét. Fürgén pattantak föl és elhagyták a „termet.” Akkor vettem észre, hogy hiányos végtagokkal voltak. Az UNICEF segítséget kért, a rokkant gyermekek részére. Az egyik fiúnak hiányzott a két karja. A lábak segítségével, ágyazott meg magának. Előbb végzett, mint a kétkezű sors társai. A nagylábujjat, fogókézként használta. A matracot takaró plédet, simára igazította. Pity-puty és megágyazott. Nem várt segítséget a társaitól. Azoknak is meg volt a saját bajuk. Magukkal ragadtak a képsorok. Valami azért, mélységesen hatott rám: a vidámságuk!
A napi teendőim során, ismételten felidéződnek a képkockák.
Milyen természetes, hogy mosok, főzök, bevásárolok. Akad, két egészséges kezem, amivel alkotok. Korán reggel a géphez ülök és pötyögtetem a betűket. A szavak, kifejezik a gondolataimat, érzelmeimet. Napközben, megsimogatom a gyermekeim buksiját. Kedvesen mosolyognak vissza. Az az indiai fiú, soha nem simogathat meg senkit. Soha nem ölelhet magához, egy mosolygó szemű kislányt. Egy pillanat erejéig, megáll a munka a kezemben. Nagyon szomorú leszek. Leülök és nézem a kezem: az erek már megduzzadtak, ráncosabb a bőr. Barna foltok is „díszítik.” Az öregség tünetei jelentek meg. Sok minden az eszembe jut.
Életem részese, néma tanúja. Velem tart, jóban-rosszban. A kezem ami simogat, és a kezem amit simogatnak. Milyen természetesnek tartjuk. A kéz, amit oda nyújtottam, majd visszahúztam. A kezek, amelyek fázni szoktak, de átmelegszenek, ha Te a kezedbe veszed. Én kezem, Te kezed egymásra leltek. Egy szép érzés lopakodik belém. Halvány mosoly születik az arcomon. Boldogság érzetem van.
A festőre gondolok, aki sok csodálatos festményt alkotott a drága jó kezével. Oda áll az üres vászon elé, és az ecset hegyére teszi a lelkét. A gondolatok, színekké változnak és mesél az életéről, a fekete gyászról. Mesél a tanyavilágról, a szürke marhákról. Ecsetet tart az öregedő kezében, és fest az ifjúságáról, csalódásáról. A színekkel peregnek a könnyek, mert élni, nagyon-nagyon nehéz. Ennek a festőnek, aranyból van a szíve. Istenem! Mekkora adományt adtál nekünk. Letérdepelünk eléd, és könnyek közt mondjuk:”Megszolgáljuk, jóságokat.”
Kezek, amelyek megérintik az arcomat és letörlik a könnyemet.
A festőt elkísérem, véle tartok ha ébred a Nap, ott a Berettyó partján. Szellőként, megcsiklandozom, és bolondságokat suttogok a fülébe. Kacérkodva játszok vele. Erőmet összesítve, a festőállvány fölborítom, hogy jelezzem, és is ott vagyok. Kezét megsimogatom, az ecsetet odébb tolom. Múzsája én leszek, közösen alkotjuk a szép képeket. Te drága festő, Isten áldása nyugodjon kezeden, repítse benne az arany ecsetet. A feltámadáshoz előbb meg kell halni. Szívedben vörös rózsaként ott pihen a költészet. A mozaik világot rakd össze szépen, akkor majd az lesz a Te színpompás képed. Kezek, sorsok, küzdelmek. A tenyerünkbe bele van vésve az egész élet utunk, csak tudni kell az elolvasás titkát. A mi kezdetünk a múltban rejlik, a titkokban, amelyet egyszer csak megérzünk. A gyönge hajtások szépen fejlődnek és terebélyes lombkoronát növesztenek. Minden levélben a gondolataink, cselekedeteink lenyomata lelhető. A festő a folyóparton állva, alámeríti a napsugarakat a sötétzöld víztömegbe. A folyó szeretettel ringatja ölében, s boldogságosan sugárzik felénk. Bele káprázik az ember szeme, és jobban dobog a szíve. A festő az erdőt járva, lefesti az utolsó keringőt, amelyet a színes levelek lejtenek. Reggel a fa, ködbe csomagolja pucérságát, szégyenlősen áll a művész előtt. A festő és az író, érzékeny lelke előtt nem lehet titkolózni. Azok az alkotó kezek, mindent kifecsegnek a világnak. Nézem a kezem, és a festő kezét látom.
A kezek, érzelmesen keverednek, és egy gyöngéd csók került a tenyerembe. Vékony újaim szépen bezáródnak, én azt a csókot onnan ki nem engedem! Amikor, Írország földjére léptem, elmentem a Tündérek otthonába, és kezemre áldást kértem: „- Ha kezembe tollat veszek, a fejemben szép gondolatok szülessenek. Lépteimet, jó Tündérek irányítsák a hegyek oldalán. Értsem, hogy miről pletykáknak a fák a fejem fölött.”-
Jártam, Mátraverebélyen a Szent kútnál. Hétszer fakad föl a forrás, hétszer kértem áldást:
„- Szívemből, őszintén fakad föl a vágy, hogy jólelkű író legyek. Tollam, szolgálja az elesetteket, védteleneket, betegeket. A boldogtalan Lelkeknek, megbocsátást hozzak. Soha, nem késő a megbocsátást „gyakorolni!”- Már rég tudom, hogy az írott szó nem elég. A szavakat látni, érezni kell. A festő megérintette a kezemet, és kifestette a lelkemet. A legcsodálatosabb alkotás, amit valaha is festett. Nem kell, hogy minden képet lásson a világ. Ez csak a kettőnk, titkos alkotása. Az újak egymásba fonódtak, a tenyerek föl forrósodtak és örökre egyesültek. A festménybe beköltözött a nő lelke, a novellákban sugárzik a férfi ereje. Boldogok!
Kéz a kézben, nesztelen haladnak az élet úttalan, útjain. Amerre járnak, mindenütt ott hagyják az alkotásaikat. Megcserélték a szívüket, lelküket és így lettek egy. Harmóniát teremtettek, a nő és férfi között. Szövetségre léptek önmaguk érdekében. Ennek a szövetségnek az igazi nyertesei az utódok lettek. Az egymás nélkül megélt évtizedek, iker sorsok voltak. Már négy évtizeden túl jutottak, amikor a férfi kezébe került a könnyű eset, hogy nehéz témákat fessen. A nő törékeny ujjai közé fogta a tollat és írt hajnalok hajnalán, hogy megírja a titokzatos múltat, egy vadászkastély el vonult életéről. Szünet nélkül tanulnak a festővel, csiszolják a stílust. Többet kell, áldozniuk a művészet oltárán. A keserves élet adja a színeket, szavakat, gondolatokat, napfényes vágyakat.
A test fáradt kezei nagyon ritkán érinthetik egymást. A fizikai valóság, a földi éltünk nem könnyíti meg a létük. Egyetlen járható út létezik számukra, „ A gondolat, teremtő ereje.” A lélek szabadságát, tudatlanságból sokan tagadják! Az emberek sokasága, tétlen kómában éli le a mindennapjait. Mi már nem akarunk felébreszteni senkit sem. Belefáradtunk! Mi magunk is későn ébredtünk. Alkotásokra sürget az időnk! Minden pillanat értékessé válik a kezünk alatt.
A festő nem távozhat ebből a világból, míg ki nem festi magából a „Nagy képet!” Az írónő nem távozhat ebből a világból, míg ki nem írja magából a „Nagy történetet!”
Glica
|
|
|
- április 02 2011 16:01:45
Kedves Glica!
Nagyon megható, ahogy írsz. Nagyon meg kell becsülnünk azt, amink van, örülnünk kell, hogy van kezünk, lábunk. Sokan élnek kéz vagy láb nélkül és mégis tudnak örömteli, boldog életet élni.
Már nagyon sok szépet írtál, de biztosan nem eleget, s gondolom, nagyon sok szépet olvashatunk még Tőled!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
- április 02 2011 16:08:44
Rokon-kezek, ha találkoznak! Kívánom, úgy legyen, ahogy írva vagyon mostani írásodban. Gondolj a következő dal sorainak dallamára:
"A festő meglátott egy kis nőt,
.
.
Millió, millió, millió rózsaszál
stb.
Szeretettel:
CSE. |
- április 02 2011 16:37:19
Zsuzsanna-megnéztem azt a bizonyos filmet, és egy szuszra megirtam az érzéseim. Sok munkám született igy. (első "indulatból"
Egy kicsit én is tettem valamit azokért a gyerekekért....Aki elolvassa az is!!!
A magam szerény lehetőségeit fölhasználom, hogy Segitsek...
Köszönöm, hogy Gondolataiddal kiegészitetted.
Glica |
- április 02 2011 16:42:13
Papon-Ez egy régi irásom.
Lassan olvad a jég a szivedről...
Köszönöm:Glica |
- április 04 2011 21:23:56
Kolosszális! Letisztult értékes, szép gondolatok. Mint drágakövet, fogom őrizni lelkem egy fiókjában. Köszönöm, hogy olvashattam.
Szeretettel: Tara |
- április 05 2011 05:38:18
Csodaszép a lelked, ilyen emberek kellenének a világnak. |
- április 05 2011 10:21:39
Tara,-heaven- Az Irónak pedig ilyen Olvasók, mint TI!!!!
Szeretettel, és Köszönettel:Glica |
- április 05 2011 10:58:26
Az utolsó mondat egy csodás zárszava az írásodnak! Gratulálok, nagyon jó írás! A téma egyébként nem ismeretlen számomra. |
- április 05 2011 15:53:49
Szép és mély gondolatok! Hitvallásod gyönyörűen leírtad az utolsó soraidban. Szeretettel olvastam remek írásodat, Piroska |
- április 06 2011 00:01:40
[b]Glica[/b], kedves, Te már többször megírtad "Azt".
És még sokszor megírod, mi meg elolvassuk. Gratulálok.
Mégis egy kis kötekedõ, de szörnyen fontos éreszrevétel nem hagy nyugodni: a pity-puty az új alkotmányban már két T-vel írandó. Légyszi, figyelj az Új Idõk Szavára! Komanszavà?
Öleléssel:
PiaNista |
- április 06 2011 02:12:54
Kedves Glica! Most, hogy elolvastalak, kiolvastalak, megismertelek! Úgy érzem mindent, ami szép lehet egy ember cselekedeteit vezérlő gondolatban, az mind benne van ebben a megható, szívet melengető írásban! Remekül ábrázolja azt az egymásra utaltságot, amely ha jól működik szárnyakat ad az alkotóknak ilyen munka elkészítéséhez! Nem lehet csak úgy tovább menni írásod elolvasása után. Csendben tovább ülve, újra meg újra végig gondolja, átéli a novella nyújtotta csodákat az olvasó. Joggal merülhet fel benne a kérdés, nem azt a bizonyos NAGY MŰVET olvasta? Lehet ennél jobbat írni? Majd meglátom! Mától kezdve figyelve vagy! Gratulálok írásodhoz! Andy |
- április 06 2011 07:09:42
Andy- én most átölellek a szivem nagy szeretetével, és soha nem engedlek el! Maradj velem, mint egy szép gondolat....(mondja egy versem)
Húzz a lábadra kényelemes cipőt, és megyünk a hegyekbe...ki leskelődjük az erdők titkát!
Köszönöm, hogy "figyelve" vagyok.
Szeretettel:Glica |
- április 06 2011 07:13:28
Pia Nista- Pitty-putty szép reggelt kivánok!
Igy már rendben van az országunk egyensúlya?! Az Alkotmánynak megfelel?!
Szeretettel:Glica |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
