|
 Vendég: 100
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_Értelmes munkát találni nehéz
 MM
mamuszka: Az élet értelme - a munka
Az 1950-es évek második felében egy ipari nagyvárosban sima gimnáziumi érettségivel majdnem lehetetlen volt munkát találni...tanúsíthatom.
A gimnázium csak a továbbtanulásra készített fel, semmiféle szakképzettséget nem adott. Akit nem vettek fel az egyetemre, főiskolára, és nem voltak megfelelő kapcsolatai, napokon, heteken, hónapokon át - eredménytelenül - kereshetett bármilyen állandó, elviselhető munkát.
Judit is a munkát keresők közé tartozott, mert bár kitűnő érettségi bizonyítványa alapján felvételt nyert az egyetemre, szülei nyomorúságos anyagi helyzete miatt, erre nem vállalkozhatott. Nemcsak támogatást nem várhatott otthonról, de az ő fizetésére is szükség lett volna.
A városban számtalan gyár, vállalat, hivatal működött akkoriban, volt hova bekopogtatni munkakeresés végett. Mindenütt ez volt az első kérdés:
- Tud könyvelni? Ért a gyors- és gépíráshoz?
Nemleges válasza után sajnáljuk - válasszal az utcán találta magát. Így futott össze egy volt osztálytársával, aki hasonló cipőben járt, és éppen egy visszautasítás után, javasolta Juditnak, hogy most keresse fel a helyet, ahonnan őt elküldték,
-Téged biztosan felvesznek, mert jó voltál matekból, - mondta, nekem nem sikerült
a példát megoldanom. Így Judit rohant a Magtermeltető vállalathoz, kereste a főkönyvelőt, aki vizsgáztatta. Egy papírlapra felírt egymás alá tíz öt jegyű számot, és ezt kellett összeadnia. Egyszerű feladatnak látszott, de nem volt az, mert bár ismerte a matematikai műveleteket, ilyen feladvánnyal a középiskolában nem találkozott. Némi logikával áthidalta a problémát..és sikeresen oldotta meg a százalékszámításos feladatot is. Így két hónapos szerződéssel a kereskedelmi vállalat adminisztrátora lett. Matematikával nem kellett foglalkoznia, az ügyfelek levelezését bízták rá..
Két hónap múlva ismét a munkanélküliek számát gyarapította...most nehezebb volt elhelyezkedni..Szégyellte, hogy szülei nyakán élősködik, ahelyett, hogy hozzájárulna a család kiadásaihoz - adósság is terhelte a házat, húga általános iskolás volt még, anyja beteg, apja keveset keresett - nyomorúságos körülmények között éltek, éhezve, fázva, minden komfortot nélkülöző egyszobás, megosztott konyhás házban, víz és villany nélkül.
Javítandó a munkára találás esélyein, beiratkozott esti gyorsíró iskolába.. szépen haladt, elsajátította az alapokat, miközben fáradhatatlanul keresett munkahelyet magának. Fél év múlva a szomszédok segítségével talált egy számlázói állást egy textilnagykereskedelmi vállalatnál. Reggel héttől, délután ötig tartott a munkaidő, de sokat túlóráztak, ilyenkor csak későn este jutott haza gyalogolva napi tíz kilométert. Havi bére hétszáz forint, de akkoriban ez volt a kezdők fizetése, megélni nehéz lett volna belőle. A munka monoton, gépies volt - kézi számológépen szorzás és összeadás fejben. Egy idő után már figyelni sem kellett, pontosan - mint a gép - végezte a munkát. Egy év után az egyhangúsága kezdett elviselhetetlenné válni. Judit nem tudta elképzelni, hogy ezzel a munkával töltse el az életét...többre, érdekesebbre, kreatívabbra vágyott...és jelentkezett védőnőképzőbe a fővárosba. Kétéves képzés, kollégiummal, teljes ellátással, jó jövőnek tűnt ..Két hét próbaidő alatt bemutatták nekik jövendő munkájuk feladatait, a felkészüléshez kórházi gyakorlat is tartozott. Judit - bár érdekelte a biológia - irtózott a vértől, és ezzel el is dőlt a kérdés. A próbaidő letelte után búcsút mondott a védőnői pályának.
Ismét felsejlett a létbizonytalanság. Nagybátyja edényboltban szerzett neki munkát, képzettsége nem lévén takarítónőnek való feladatokat kapott, és drága porcelán készleteket kellett lehordani létrán a pincébe - ha elesik vele, elejti, eltöri, ő felel érte anyagilag is. Ezt nem vállalhatta..Egy hét után visszatért városába, otthonába és egykori munkahelyére - minő szerencse! még nem töltötték be a helyét - számlázó lett ismét.
A következő évben beadta kérelmét az egyetemre, - mivel már némi spórolt pénze is volt - szociális segélyre, ösztöndíjra is számíthatott. Felvették.
Szerényen élt, szorgalmasan tanult és öt év múlva kézben tartotta diplomáját, állást is kapott, egykori iskolájában kezdett tanítani. Megtalálta élete értelmét . |
|
|
- április 06 2011 14:00:35
Kedves Mamuszkám!
Gratulálok valóságot tükröző írásodhoz. Munkanélküliség mindig volt, de talán abban az időben - az ötvenes években - a diplomás emberek jobban el tudtak helyezkedni mint napjainkban. Tény,hogy aki nem tudott gyors-és gépírni - minimum - szóba sem álltak vele.Ez így volt még a 7O'-es, 8O'-as években is.
Tehát végül is tanulni kell, mert mégis csak ez a legjárhatóbb út
az egzisztencia megteremtéséhez és megtartásához.
Szeretettel olvastalak, tanulságos történet. |
- április 06 2011 16:23:52
Mamuszkám!
Remek, élethű történetet írtál, nagyon tetszett gratulálok!
Én is hasonló helyzetben voltam 1965-ben amikor leérettségiztem,
három szakmát kaptam: képesített könyvelő, váll. tervező és statisztikus. Először fél évig fizikai munkára vettek fel, de elment valaki és annak a helyére felvettek az irodába és ott 30 évet lehúztam. Nem is volt más munkahelyem! 900 Ft-al kezdtem és 39 ezerrel mentem nyugdíjba. Közben én is Számvit. Főiskola mindenféle
szükséges tanfolyam és oszt. vez. ként jöttem el Apámat 8 évig ápolni!
Szeretettel ölellek: Pircsi  |
- április 06 2011 17:57:46
Pircsikém!
az élet korábban is nehéz volt, de már elkényeztettek bennünket és nehéz vissza szokni a nélkülözésre, a takarékosságra - és sok szegény sorsüldözött embernek a csapásokra, ami mostanában érte őket - és nem kapnak sok segítséget.
Munkát kapni - amit szívesen végez az ember - nem könnyű, pedig fontos, mert életünk nagy részét munkával töltjük..és ha nem szeretjük, boldogtalanná tesz
köszi, hogy olvastad - mamuszka
/izületi gyulladás van a karomban, vállamban, nehezen tudok írni, nagyon fáj/ |
- április 06 2011 18:01:22
Varika!
drágám, jó munkát találni mindig nehéz volt, de talán most több a munkanélküli, mint korábban, mert a gazdaság tönkre ment és nem is akarnak fizikai munkát végezni a fiatalok - az idősebbek pedig nem értenek a modern technikához --viszont a sok tisztségviselő sok pénzt visz haza...
nincs igazság...szomorú vagyok ezt látva
ölellek - mamuszka |
- április 07 2011 19:53:39
Kedves Mamuszka!
Régen sem volt rózsás a helyzet a munkahely keresés terén, s bár a 70-es években jobban lehetett találni, ma megint ott tartunk, hogy visszatérünk a múltba.
Lehet, hogy régebben az egyetemet végzettek jobban találtak maguknak megfelelő munkát, mert nem volt annyi diplomás, mint manapság. Ma már sok család el sem tudja képzelni, hogy szakmunkás legyen a gyermeke, pedig talán jobban lenne rájuk szükség, mint a diplomásokra.
Lehet, hogy önéletrajzi ihletésű a történeted? Hiszen, ha jól tudom, Te is tanítottál!?
Üdv.: Torma Zsuzsanna
|
- április 07 2011 21:33:05
Hát, igen Mamuszkám. A mi életünkben a 70-es, 80-as évek voltak a legjobbak. Azóta lefelé megyünk. Szegény fiatalok is tanulnak, aztán diplomás munkanélküliként kezdik az életüket. Szerencsések, ha végül sikerül elhelyezkedniük, s fizethetik vissza a diákhitelt.
Szeretettel olvastalak: Tara |
- április 08 2011 11:07:47
Zsuzsanna kedves!
örülök, hogy ismét olvashatom leveledet...
Eltaláltad - önéletrajzi írás... de majdnem tipikusnak mondható. Akkoriban azért volt kevesebb a diplomás, mert megbecsülték a kétkezi munkát ...sőt értelmiségi pályán dolgozók gyerekeit nem vették fel az egyetemre...Nem vagyok cinikus, de bevallom neked, édesapám halála volt az ára, hogy én bekerültem, mert nevelőapám műkőkészítő fizikai munkás volt, apám viszont - hozzám hasonlóan - tanár. Sokat nélkülöztem és rengeteget tanultam, mert hazulról semmiféle támogatást nem kaptam - de
már gyerekkoromtól kezdve tudatosan készültem a tanári pályára...és végül eljutottam ...és ez volt az életem értelme, öröme, sikere, - emlékei éltetnek ma is...
ölellek szeretettel mamuszka |
- április 08 2011 11:13:18
Kedves Tara!
örülök, hogy meglátogattál, és egyetértek véleményeddel. Hatalmas változás történt azóta, mikor ez a történet élő valóság volt, de előnytelenül változott. Unokáimért aggódom eleget most - noha értelmesek, ügyesek - lehet, hogy csak nehezen vagy csak külföldön boldogulnak majd. Négy unokám van, 2 fiú, 2 lány, mind felnőtt , a két fiú dolgozik, a két lány még tanul...Meglátjuk, mi lesz...
ölellek szeretettel mamuszka |
- április 09 2011 21:14:02
Gratulálok! Ennyi nehézség árán is kitartani, küzdeni, hogy elérd céljaidat, határozott, kitartó jellemre vall. Szeretettel: Piroska |
- április 11 2011 09:24:13
Köszönöm kedves figyelmedet, elismerő szavaidat - csak az a fontos, hogy erőnk legyen és akarjunk küzdeni ...
sajnos ma már ez nem "trendi"
- a fiatalok körében..
szeretettel üdv. mamuszka |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
