|
 Vendég: 5
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
_  V
A tükör előtt áll, nézi a rámeredő arcot. A megfáradt arcot, a szomorú, de mégis fénylő szemet, a szaporodó szarkalábat, a deresedő hajat. Halványuló emlékei közt kutat, de csak itt-ott villan fel valami, eltűnt gyermekkorából. Úgy érzi, mintha valaki, vagy valami szándékosan fosztaná meg emlékeitől. Egy-két történet csak, mi visszajár, kísért. Észre sem veszi, már jó ideje áll a tükör előtt, s nézi saját gyötört, öregedő arcát.
Ismét rátör az a furcsa emlék, ami már napok óta kínozza sebekkel tarkított lelkét.
Becsukja a szemét és ismét gyermek, derékig érő barna hajjal, barna, mindig szomorú szemmel. Valahogy ő mindig szomorú. Gyermeki lelke nem ért dolgokat, s akik megnyugtathatnák, nem veszik észre szomorúságát. Az a két erős felnőtt, akiket szeret, akiktől védelmet vár, nem látja az ő gyötrődő, szeretetre éhes rajongását.
Érzi, hogy valami megváltozott. Még nem tudja mi, de érzi, minden porcikájában érzi. Napról-napra jobban sóvárog egy simogatás, egy dicsérő szó után, de hiába. Vagy néma csend ül a pici házon, vagy hangos veszekedés visszhangzik az udvaron. Ilyenkor kioson a fáskamrába, behúzódik egy sarokba, és azon gondolkodik, most biztos ő volt rossz, mert más, mint a többi gyerek. A szomszéd kislánynak hányszor simogatják a fejét, és hányszor dobálja apukája a magasba, és hányszor elmondják a szülei, hogy milyen okos és milyen szép! Neki még ilyet nem mondtak. Pedig hogy vágyik rá! Mennyire szeretné, ha az ő fejét simogatnák szelíden, ha neki mondanák, hogy ő a legszebb kislány a világon, ha ő szállhatna lobogó hajjal a magasba. De nem mondják. Nem érti miért.
Csendesen üldögél a sötétedő sarokban.
Ismét hangos veszekedés veri fel a közelgő est csendjét. Már sír. Folynak a szeméből a könnyek, és újra fél! Fél az egyre sűrűsödő sötéttől, fél attól a valamitől, ami a sarokban neszez. Fél, mégsem mozdul. Még így is jobb itt, mint látni azt a két embert, akiket szeret, ahogy kiabálnak, ölik egymást. Arca már maszatos a sok sírástól, fázik és éhes is. Nem mozdul. Vár. Hogy mire, maga sem tudja. Talán arra, hogy csend legyen, és hiányolják, keressék. De nem keresik. Fel sem tűnik, hogy nincs, eltűnt. Nem hiányzik, mintha nem is lenne. Azt érzi, jó lenne a széllel messzire szállni, csak ne hallja ezt a kiabálást! Csak sír és sír, hóna alatt szorongatott babáját ringatja, és csendesen elalszik. Azt álmodja, hogy simogatják a fejét, átölelve mondják, hogy ő a legszebb kislány a világon, hosszú barna haja száll a levegőben, ahogy apukája feldobja, hogy fontos és hiányzik. Azt álmodja, hogy szeretik! |
|
|
- április 09 2011 20:44:42
Szegény kislány...szép álmokat! Gratulálok a prózádhoz! Marcsi |
- április 09 2011 20:51:05
Köszi Marcsi! |
- április 10 2011 06:45:51
Hálásan Köszönöm, hogy helyettem is szavakba rendezted egy gyermek fájdalmát. Rettenetesen hasonlit az én sorsomra!!!
Egy "különös" találkozásnak köszönhetően Választ kaptam a kérdéseimre....az utolsó szóig ki irtam magamból. Már sokkal könnyebb!
Szeretettel ölellek:Glica |
- április 10 2011 07:26:40
Kedves Piroska!
Könnyekig hatott az írásod, minden ami gyermekekkel kapcsolatos fájdalom, megérint.
Hiszen szegény gyermekek - akiknek ilyen a sorsa - mit vétettek a felnőttek ellen? Ők nem kérték az életet, miért kell bűnhődniük?
Gratulálok nagyon jó prózádhoz.
Szeretettel: Évi. |
- április 10 2011 11:16:56
Ez tényleg nagyon megható...
Gratulálok az írásodhoz, Kedves Piroska!
Szeretettel: Smith |
- április 10 2011 18:15:09
Érdekes, elgondolkodtató írás! Érdemes többször is elolvasni! Első nekifutással, saját tükörképe láttán elkeseredett, korosodó nő, felidézi magában gyermekkora rossz emlékeit, melyet a szeretet hiánya váltott ki nála. Erre a vázra le lett rátelepítve annyi szomorúság-momentum, amennyit csak elbír, hogy az olvasó, hatására – könnyeit elmorzsolva- nagyon szomorú legyen. Ez a szándék, - bár sok benne az egysíkúság, sztereotípia- sikerült.
Ha most mélyebbre ásunk a novellába, további gondolatok kerülnek napvilágra. Aki nap -mint nap tükör elé áll és „rámered” a látottakra – nőknél ez sokkal gyakrabban előforduló tevékenykedés, az nem érzi ilyen élesen, hogy megöregedett. Vajon élnek-e még a veszekedők? A nő kora olyan 28- és 38 év közti lehet, tehát nagykorú, saját maga irányíthatja a sorsát, keresheti a boldogságát. Erről, hogy miért nem sikerült neki, lehetett volna egy pár sorral megemlékezni. Ez vonatkozik a gyermek korára is, amerikai filmekben a gyerek sikeres békítő eszköz a veszekedő szülők közt. A szülők biztos együtt ebédeltek a gyerekkel, - tele szájjal nem veszekedtek, ilyen alkalmakkal a gyerek kérheti az anyját, hogy fésülje meg, vagy babázzon vele, és akkor elkerülhetetlen, hogy ne simogassák meg. Ha földobálásra vágyott volna, akkor olyan fiatalnak kell lennie, amilyen korban még nincsenek ilyen gondolatai egy gyereknek!
Fenti kiegészítés nem ronthatja a novellaíró érdemeit, csupán a gondolkozás kibővítésének lehetőségére próbál útmutatót adni. Érdeklődéssel várom a következő írását!
 |
- április 10 2011 20:28:36
Köszönöm Glica , Évi és Smith! |
- április 10 2011 20:47:15
Kedves Andy Jazz! Köszönöm odafigyelő, részletes véleményét. Engedje meg nekem, hogy pár szóban reagáljak. Ez egy valós, megtörtént eset, az élet írta egysíkúra.A nő kora 58 év, a veszekedők már nem élnek, és hogy miért nem vette (vagy nem tudta)kezébe venni élete irányítását, az sokkal-sokkal hosszabb történet. Lehet, majd az is leíródik.Ez az eset nem Amerikában történt, nem biztos hogy volt együtt babázás, sőt, együtt evés is ritkán. Akár hiszi, akár nem egy bizonyos kor után, az a fránya tükör megmutatja a valót. Az én unokám négy éves, szereti ha dobálom, és nagyon komoly és okos gondolatai vannak. Köszönöm megtisztelő figyelmét. |
- április 11 2011 13:57:14
Kedveds Piroska!
Átérzem a történet mondanivalóját, mely minden valószínűség szerint önéletrajzi ihletésű. Átérzem amiatt is, mert az én gyermekkorom sem volt teljesen boldog és a felnőttek veszekedése nélküli. Egy ilyen miliőben felnövő gyermek felnőtt korában sem tud olyan felszabadultan boldog lenni, mint azok, akik békességben, szeretetben nőttek fel.
Az a bizonyos "fránya tükör" megmutatja a valót ennyi idő után, akár felhőtlen gyermekkorunk volt, akár nem.
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
- április 11 2011 20:35:21
Jaj de szomorú írás, és ebben a bizonytalanságban egyre több ilyen lesz. Megrázóan fogalmaztál, szépen.
Szeretettel: Tara |
- április 12 2011 11:54:47
Köszönöm Tara! |
- április 12 2011 12:17:57
Kedves Piroska!
Nekem nagyon tetszik ez az írás, s nem értek egyet Andy Jazz-al, de valószínűleg azért nem, mert más korosztályhoz tartozunk. Ő szerintem nem tapasztalt még eleget, kívánom, hogy soha ne éljen át hasonlót, mint amit te ebben a meghatóan szép novelládban megörökítettél.
Gratulálok, és biztatlak, írj továbbra is, hogy olvashassuk mélyről jövő, szép gondolataidat.
Szeretettel: Éva |
- április 12 2011 15:16:57
Köszönöm biztató soraidat kedves Éva! |
- április 14 2011 16:38:19
Piroska Kedves !
Könnyet csalt szemembe
ez a szép történet ! Megható
szívből jövő,szinte átélt élmény!
Mestere vagy,a történet bonyolításnak
a feszültség fokozásának és a poénos befejezésnek !
Szívből gratulálok és kérlek,írj,sokat,minél többet,ilyen csodálatos szépségeket ! Szeretettel üdvözöllek és biztatlak ! Csaba. |
- május 15 2011 16:35:41
Köszönöm Csaba! |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 25. hétfő,
Katalin napja van.
Holnap Virág napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
