Napkorong

V

A hajnali hűs szellő kellemesen borzongatta a Szegedi Rendőr Kapitányság előtt posztoló két rendőrt, incselkedve kúszott be ingük alá és egy röpke, üdítő pillanatra tovaűzte a hosszú, unalmas szolgálat ólmos fáradtságát.
Az éjszaka hidege már tovaszállt, a hajnal fénye rohamléptekkel vette be a várost, vörösbe fojtva az utcalámpák mesterséges derengését, összegyűrte az éj sötét leplét, s hanyagul az árnyékokba taszította. Bár nem gyúlt fény mindenhol, azért a láthatóság nagyban javult, ezt is bizonyította az a tompított világítás nélkül száguldó, fekete ékkőként csillogó Mercedes, ami torpedóként vágódott be a parkolóba, és csikorgó gumikkal állt meg a posztosok előtt. Az átjárhatóságot elismerésre méltó precizitással zárta ki, még egy kerékpáros is csak üggyel-bajjal tudott volna elhaladni mellette, ám szemmel láthatóan tulajdonosát ez a legkevésbé sem izgatta. Fiatal, húsz és huszonöt év közötti úriember szállt ki belőle, vagyont érő ruházatban, lakktól csillogó legutolsó divat szerinti frizurával, s mint kasztjának minden nagyra becsült tagja, ő is egy középkategóriás családi autó értékét megközelítő napszemüveggel óvta szemének világát a hajnali napfény, esetenként a Hold káros sugarai ellen.
Természetesen a rend két megingathatatlan oszlopát nem töltötte el kezelhetetlen mértékben a jóérzés a társadalom eme felkapaszkodott vadhajtása láttán, s bimbózó ellenszenvét meg sem próbálván palástolni, egyikük gorombán rendre is utasította rögvest::
- Nem lesz az ott jó főnök. Elállja az utat. Parkoljon le oda.- szólt, s kinyújtott karral mutatta a valóban kecsegtető méretekben rendelkezésre álló parkolási lehetőséget az ifjúnak, aki azonban flegmán vállat vont, majd a két rendőr mögött terpeszkedő bontási terület felé biccentett:
- Ez lenne az a néhai oszlop?
A kérdés jogos volt. A törmelék halom mérete, és formája valóban nem emlékeztetett sem oszlopra, sem egyéb, gondosan megmunkált felépítményre. A rendőr egy pár pillanatig összeszorított szájjal merengett azon, hogy az utasítás vajon mely részét motyogta, esetleg fogalmazta meg túl körülményesen, ám többszöri önellenőrzés után is csak oda lyukadt ki, hogy a hibát ezúttal sem önmagában kell keresnie. A testületnél eltöltött évek nem múltak el nyom nélkül, és a csontjaiba ivódott, minden prioritást felülíró fásultság ismét megmentett egy derék állampolgárt attól, hogy a becsületébe, s talán azon túl az ágyékába gázoljanak.
- Igen. Az egy oszlop volt valamikor.
Az ifjonc elismerően hümmögött, pár pillanatig szemrevételezte a romokat, majd ismét visszafordult nem túl lelkes beszédpartneréhez:
- Szép munka. Hogy sikerült ezt összehozni?
A két rendőr összenézett egy pillanatra, majd az eddig csendben kibicelő ifjabbik vette át a szót:
- Edit volt.
- Kicsoda?
- Nem tudja ki Edit?
- Őszintén? Nem.
Ismét összenézés következett, ám ezúttal jóval hosszabb kivitelezésben, a döbbenet szinte sugárzott az egyenruhásokról. Lerítt róluk, hogy elképzelhetetlennek tartják az ilyen mértékű tudatlanságot, s hogy számukra az (egyébként gyakran forgatott) Ablak - Zsiráf oldalain az „ E ”-nél Edit olvasható, s hogy Edit kilétének tudása éppoly alapvető, mint a jobb és a bal közötti különbség ismeretének birtoklása. Alaposan körülnéztek többször is, de miután a kandi kamera jelenlétét nem sikerült felfedniük, az ifjabbik óvatos magyarázatba fogott:
- Edittől mindenki fél. Legendák szólnak róla, állítólag még Chuck Norris is Edit-es pólóban jár. Az elmúlt években született leánygyermekek kilencvenöt százalékát Editnek nevezték el.
- Kilencvenöt? Csak viccel.
- Lehet, hogy csak kilencvennégy. Szudánban állítólag még nem hallott mindenki róla.
- Na jó, hagyjuk. Mit csinált? Az oszloppal!
- Erre járt. Senki nem merte megkérdezni tőle. Talán véletlenül nem oda figyelt (ezt persze senki nem hiszi el), és nekiment. Fejjel. Állítólag meg is sérült.
- Ebben lehet valami.- szólt közbe a másik posztos - Az összes klinika, kórház, minden ügyelet bezárta a kapukat. Többen kérték idő előtti nyugdíjazásukat, a maradék pedig beteget jelentett. A fatalistábbak végrendelkeztek. Köztudott ugyanis, hogy aki Editnek testi, vagy lelki fájdalmat okoz, annak kíméletlen halál jut osztályrészéül.
- De hogy? Úgy értem hogyan képes erre? Van valami titkos fegyvere?
Az idősebbik rendőr ennél a kérdésnél óvatosan körülnézett, majd kissé közelebb húzódott, hogy fojtott suttogása érthető legyen:
- A rendőrnők mind rendelkeznek komplexusokkal. Kisebb, vagy nagyobb mértékben, de mindnek van, sőt, legtöbbjük elismert gyűjtőnek számít ezen a téren. Ennek komoly evolúciója van, ha utána néz. Ezek az érzelmi defektusok, kombinálva a mundér adta önbizalommal, és felsőbbrendűségi érzéssel, létrehozták azt a fegyvert, amitől még mi is félünk.
- Editet?
- Nem közvetlenül, de igen. Az összes rendőrnő képes két dologra. Mi csak B. F. és V. H. monogrammal illetjük ezeket.
- Ne csigázzon már biztos úr! Mit jelentenek?
- Bicskanyitogató Flegmaság, és Vércsesikoltós Hisztéria.
Ismét dermedt csönd vert éket a beszélgetésbe, a két rendőr vadul szemrevételezte környezetét, le sem tagadhatták, hogy félnek. A félelem aurája úgy lengte körbe őket, mint nyár estén muslincaraj a sörivót. Az ifjú értőn bólogatott, és hümmögött is hozzá, amitől valamiért egy kicsit szimpatikusabbnak tűnt.
- Gondolom Edit a legjobb.
- Minden ezredik évben egy olyan születik, mint ő. Bármire képes..
- Tehát az oszlopot is kihisztizte a helyéből?
- Gondolom. Miért?
- Végső soron hálával tartozom neki, jól fizető munkához juttatott.
- Áááá, tehát maga az építési vállalkozó, aki a javítási munkálatokkal meg lett bízva?
- Még nem. Egyelőre kihirdették a pályázatot, de úgy néz ki, hogy nekem sikerült a legmagasabb árat ajánlanom, úgyhogy szinte biztos a siker.
- Legmagasabb árat? Hát ebben mi a ráció?
- A közbeszerzés így működik.
- Mióta vállalkozó, ha nem sértem meg? Nekem kicsit fiatalnak tűnik.
- Tegnap óta. Politikus a nagybátyám tudja. Ebben a szakmában fontosak a kapcsolatok. Ha jó munkát végzel olcsón, kiröhögnek. A drága, minősíthetetlenül gyatra munka viszont mindig meghozza a hasznát. Lássuk be, valamiből ki kell szorítanom a kenőpénzt a maguk főnökeinek is.
- De ha rossz munkát végeznek, a garanciális javításokra rámegy a gatyája is.
- Hol él maga ember? Ebben az országban nincs garancia a garanciára sem. Még ha nem is jelentenék csődöt addig (ami kizárt), az ügyvédem rámutat az apró betűs részre, és meg is oldódott minden gondom. Az érdekesség kedvéért ez a kitétel többnyire éppen akkora kiterjedésű, hogy egy érvényes külföldi címlettel ki lehessen takarni. De ha már a megélhetés szóba került, ugyan mondja már meg nekem, miért áll manapság valaki rendőrnek?
A kérdés telibe talált, az idősebb úgy érezte, erre nem jó, ha ő felel, az ifjabbik pedig komoly kihívásnak vélte, amin csak az ő fényes elméje győzedelmeskedhet. Kreativitása, és összetett egyénisége legott felszínre is tört egy magvas gondolatmenetben:
- Hááát a felelősségvállalás magasztalása…
- Magasztossága… -javított bele kollegája.
- Szóval a felelősségvállalás magasztossága, a társadalom orális értékeinek…
- Morális te állat!
-… morális értékeinek megőrzéséért folytatott munka iránt érzett elkötelezettség, és és és a…
A toborzóplakát sablonos szövege rosszul betanult versként döcögött elő, csendre lett hát intve a kéretlen szavaló, még mielőtt jóvátehetetlen károkat szenvedett volna az önbecsülése. Egy darabig csendben álldogáltak, figyelték a város éledező forgalmát, zavart pillantásokat vetettek egymásra, majd ismét a járműforgalom elmélyült szemlélése kapott szerepet, mígnem az idősebb rendőr arca egyszerre csak felderült.
- Megvan. Nézze, én már túl öreg vagyok, ez a kölök pedig még túl fiatal. Egyikünk sem tud érdemleges véleményt alkotni, elfogultak vagyunk mind a ketten. De látja ott azt a vérben forgó szemű szőke kolleginát, aki a maga autóját méregeti? Csak Mercedes rajongó, ne tessék aggódni. Igen igen, akinek ragtapasz van a homlokán. Na, őt kérdezheti bátran bármiről. Van egy vicces sztori Editről, egyszer állítólag megasszonyosodott fenéktájékon, és még mindig súlyproblémákkal küszködik. Na, azt senki nem tudja úgy előadni, mint ő.