Napkorong

V

Előre menetelt abban az undorítóan fehér latex ruhában a fekete tömegben. Mellkasán egy kereszt húzódott mely kitartott egészen a hasáig, ahol a ruha szétnyílt, és oldalait megragadva a szél próbálta lecibálni róla. Nyilván neki sem tetszett.
Az emberek sorba hajoltak meg előtte a tisztelet jele képpen. Hosszú szőke haja takarta az arcát, de kétség kívül tudta mi történik körülötte. A katonák közé sétált. Védője szólt még egy kellettlent, egy "Nem kéne.." formában. De törődött vele? Nem, pont mint mindig.
A katonák meglepve nyitottak utat az előre törő uralkodónak, ki pontosan tudta kit keres. Felemelte a fejét, bár nem volt nehéz olyat találni aki magasabb volt nála. De ő ennél többet akart. Holló fekete hajat és szemet keresett, olyat, amiben elveszik a fény. Mely megtöri azt, és szikráivá csiszolja majd a harcban, hogy tűzvészként pusztítsa az ellenséget. Ezt kereste. Azt a sápadt bőr, a markáns arcot, a széles vállakat. És végre megtalálta.
Mustang meglepve fordult a fehérbe mázolt szépség felé.
- Edward úrfi-! - kihúzta magát, de kezeit nem tudta maga mellett tartani. - Mit keresel itt?!
- Térdre, te arcátlan!! - ordított, és hirtelen emelte fejét, így végre látszódott az arca. Meggyötört arany szemei alatt fekete és vörös smink díszelgett. Mustang nem tudta ezt mire vélni, majd rájött: most megint meg kell játszani a hű szolgát és a kemény uralkodót. Térdre ereszkedett és lehajtotta a fejét. - Mit képzelsz magadról, úgy még is..? - kérdezte halkan. Reszketett a hangja. - Megtiltottam, hogy bevonulj.
- Ellent kell mondanom uram.
- Hogyan?
- Ellent kell mondanom uram. - ismételte, erősen, határozottan.
- Nem mondhatsz nekem ellent!!
- Megvan a szabadságom, megtehetem! Bevonulok fenség, és ez ellen nem tehet semmit! - a szőkeségben forrt a düh. Ökölbe szorította acél kezét, majd egy határozott, bár elég nőies mozdulattal arcon csapta a másikat. A tömegben vágni lehetett a feszültséget.
Mustang arcához kapott, a fém felsebezte a bőrt. Sziszegett kicsit, de úgy gondolta megérdemelte. Ám a következő pillanatban Edward az ingéhez kapott, és megcsókolta.
Nem tartott sokáig. Csak kicsit ízlelte meg. De azt is egy erős mozdulattal. Majd résnyire hajolt tőle, és mint aki halálhírt hoz, hörgött bele Mustang arcába, ki úgy érezte magát mint a nyúl aki farkasszemet néz a párduccal.
- Én nem foglak megvárni. Amint kilépsz a határon, engem örökre elfelejthetsz! Találok más szeretőt, ezret, százat ha kell, és a nevedet is elfedem! Még mindig harcolni akarsz?! - Mustang mosolygott. Szája széléről elindult lefelé egy vércsepp.
- Harcolni fogok, a hazámért, és a királyomért.
- Most dobtad el magadtól örökre a királyod! - egy félig erős mozdulattal lökte félre a fekete hajú férfit, ki meg sem rebbent. A fehér ruhás latex szépség elrohant a tömegben, Talán sírt, talán szitkozódott. Roy nem tudta eldönteni.
A katona felállt és mosolyogva vállára kapta elejtett fegyverét.
- Indulás! - hallatszott a parancs.
És elment. Harcolni a hazáért és a királyért. Főleg a királyért. Nem tért vissza.
A király sosem rendelt maga mellé új szeretőt.
A háború kezdete után három nappal öngyilkos lett.
A ruhát valami unoka testvér örökölte, aki szinte azonnal el is égette.
Tényleg undorító volt az a fehér latex!