Napkorong

Gy.

Simon Roland

Az elsüllyedt vitorlás II

Az újságok beszámoltak egy tragikus eseményről, a halászok egy testet emeltek ki a vízből.
A rendőrök elkezdték a hálóba gabalyodott férfi holttestének azonosítását és a halálának körülményeit vizsgálni.
Eliza nem akart haza menni, egy erdőszéli házba menekült az emlékei elől.
Visszanyerte erejét, csak lelkileg még nem erősödött meg.
Nick legnagyobb bánatára a nő búcsúzás nélkül távozott. Némi utánajárással és nem kis pénz felajánlásával a nyomára bukkant. Mire a taxival eljutott a kunyhóig, beesteledett.
A tésztaképű sofőr nagyon nyájas volt, kifizette a viteldíjat neki, még borravalót is adott a vigyorgó taxisnak. A városi hiéna hosszasan magyarázott a környékről és az erdei állatokról, helyi szokásokról. A hős szerelmes nem fordított sok figyelmet a bőbeszédű vezetőnek, elköszönt és a csomagjával rálépett az ösvényre. A vezető zsebre dugta a köteg papírpénzt, bevágódott a kocsiba és porfelhőt kavarva elvágtatott. Az esti csendet egy énekes madár kurjongatása törte meg. A zöld lomb magába szívta, elraktározta az örök mesteri dallamot. Nick illedelmesen bekopogott, mivel nem érkezett válasz lenyomta a kilincset – Eliza itt vagy?– kérdezte, mivel nem kapott választ benyomult a helyiségbe. Az egyetlen szoba meghittséget árasztott. Az éjjeli lámpa fel volt kapcsolva. Szépirodalmi könyvek sorakoztak a polcon, híres írók és műveik köszöntek vissza. Az asztalon egy fénykép támaszkodott a naptárnak. Felvette és megnézte. A megmentett lány és a túlvilágra távozott férje. A férfi legalább kétszer akkora volt, mint a nő. A hatalmas karjával átkarolta a törékeny teremtést. A felvétel a nászúton készült, a kép hátuljára fel volt jegyezve a dátum és a helyszín. Boldogság tükröződött a tekintetükből. Kinyitotta a hátsó ajtót, a bokrok suttogva beszéltek.
A cserjék előtt ledobott női alsónemű és köntös várakozott.
Az óriás méretű fák egy meseszép tavat rejtegettek. Kecskebékák kuruttyoltak a víztükörbe zárt tölgyek felett. A lombkoronák csak a holdfényt engedték maguk közé. A sötét fellegeket messzire száműzték. A tó vízéből egy angyal emelkedett ki. Fehér teste mellett szürkének tűnt a telihold. Felkapaszkodott a mólóra és magabiztosan sétált végig. Vízcseppek gördültek le a domborulatokon. Eliza anyaszült meztelenül lépkedett a köveken, nem sejtette, hogy meglesik, megtörölközött és elindult felölteni a ruháit. A csodálója behúzódott a cserjék közé. A nő néhány centire haladt el mellette, de szerencséjére nem vette észre. Minden apró titkát láthatta. A pőre Eliza olyan volt, mint a festményeken a legfontosabb momentum, minden mást háttérbe szorított. A fák, a bokrok, a tó vízén a lótuszvirág, mind másodlagossá vált.
Ha kinyújtotta volna a kezét, megérinthette volna a formás ringatózó hátsóját.
A lány rugalmas léptekkel haladt, hosszú fekete haja a kívánatos fenekét verdeste.
Ekkor egy ismerős jelent meg az ajtóban. A lány szégyenlősen magára kapta a köpenyét.
A munkavezető érdes hangja és melák alakja széttörte az idilli képet – Szia édesem – mosolyogva közelített felé – Elhoztam neked, amit kértél – egy dobozt vett elő. A nő gyorsan el akarta venni a szelencét, de a dromedár erősen fogta, nem engedte – Előbb a pénzt, kedves, ahogy megegyeztünk - a másik kezével váratlanul széthúzta a fürdőköpenyt és füttyentett örömében – Egy légyottnak vagyok szemtanúja – szögezte le a bujkáló. Először szerelmi találkára gondolt. A keze ökölbe szorult. Őrülten féltékeny volt – Itt a pénze, tűnjön el – A ruhát szorosabbra vonta maga köré, egy borítékot dobott oda a zsarolónak.
Nick féltékenységét a kíváncsiság vette át, és most futott át a fején, hogy a lány talán megölte a férjét, balesetnek álcázva.