|
 Vendég: 96
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_Oly sokszor hallom, amikor elpusztul a gyerekek kedvenc kis háziállata. -Ne sírjatok, majd veszünk egy másikat. , pedig ez nem mindig olyan egyszerû.
Pityu. Így hívták a családunkba érkezett új jövevényt. Hovatartozását illetõen madár volt. Közelebbrõl pedig, egy pompázatos sárga, zöld, fekete tollú kis hullámos papagáj.
Elsõ dolgunk volt, megfelelõ lakhatásról gondoskodni számára. Szép tágas kalitkát kapott, mindenféle madárluxussal felszerelve. Csengõ, tükör, szépiacsont és madárfürdõ. Sokszor egy órán át is néztük, mit mûvel ezekkel a dolgokkal.
Ha a tükörbe nézett, illegette magát és annak a másiknak tetszelgett. A csengõt általában egy karate mozdulattal hátra, felfelé rúgással szólaltatta meg. Máskor meg, behúzott nyakkal aláállt, azután kihúzta magát s a csengõ, pedig úgy állt a fején, mint egy kalap. Kedvence a langyos vízzel feltöltött fürdõ volt. Beleállt gatyáig, és addig verte magára a vizet, amíg el nem ázott. Ekkor felült az ülõrúdra és szépen szálanként végigtollászkodta magát. Egyszóval pillanatok alatt belopta magát a szívünkbe. Sokat foglalkoztunk vele, ismételgettük a nevét, hogy ha szólítjuk, figyeljen rá.
Egy este úgy adódott, hogy kinyitottuk a kalitka ajtaját, hogy vajon kirepül-e? Elõször bizalmatlanul méregette a szobát az ajtón egyensúlyozva, azután, huss! - felrepült a karnisra. Tett néhány kört, és újra odaült vissza, és onnét bámult ránk a fejét forgatva, Lehetett rajta látni, hogy odarepülne hozzánk, de nem mer. Valahogy mégiscsak összeszedte a bátorságát, s ahogy a fotelban ültem, a térdemre szállt. Felsétált a karomon, és megült a vállamon. Ettõl fogva az esti repülés napi programmá vált. Sokszor rátelepedett valamelyikünkre és jött velünk a lakásban. Nagyon tudott hízelegni. Ilyenkor arcunkhoz dörzsölte a tollas képét, és gyengéden megcsipkedett.
Talán az Isten is jókedvében teremtette azt a kismadarat, mert annyi kedvesség szorult bele.
Hónapok teltek el, és õ egyre jobban hozzánk szokott. Bizonyos mértékig el is szemtelenedett. Ha olvastunk, akkor lapozott, vacsoraidõben viszont kénytelenek voltunk bezárni õt, mert szeretett volna egy tányérból enni velünk. Ugyanis az történt egyszer, hogy a gyerekek vacsoráztak, õ pedig kint ült a megszokott helyén, a karnison.
Már épp befejezték az evést, s csak néhány szem krumpli maradt a tányérjukon, amikor Pityu lecsapott a tányérra, és igen jóízûen, csipegetni kezdte a maradékot. Egy gyengéd kézmozdulattal szerettük volna õt kitessékelni a tányérból, de nem engedte magát. Sõt egyik lábát oldalra kinyújtva rátartott, hogy stabilabban álljon. No, ekkor döntöttünk úgy, hogy Pityunak vacsoraidõben bent kell maradnia. Néha pedig bohóckodott, amint a nagy színes üveggolyón állva, görgette magát.
Egy szép õszi napon bent ült a helyén, és egyszer csak tiszta hangon megszólalt: Pityu. Azután még legalább ötször elmondta. Sõt belemelegedett és bemutatta az eddig titkolt tudományát is. Nevezetesen, miként tud telefoncsörgést utánozni, és a nyáron miként tanult meg verébül csicseregni.
Karácsony elõtt két héttel, egy szombat reggel, lent játszott a szõnyegen az üveggolyóval. Én a gyerekek ágynemûjét pakoltam el, amikor a férjem rám szólt.
- Ne lépj, mert ott van melletted!
Néhány pillanatig álltam ott fél lábon, mint a gólya, és mivel láttam õt eltotyogni, letettem a lábam. Nem vettem észre, amint hirtelen beszaladt a lábam alá, és rémület töltött el, amikor a harisnyás talpam alatt megéreztem a puha kis testét. Azonnal felkaptam a lábam, õ pedig felröppent.
Hála az égnek, hogy nincs semmi baja! - gondoltam.
Még végig sem szaladt bennem ez a gondolat, amikor össze-vissza kezdett csapkodni a szárnyával, és végül zuhant lefelé. A férjem tenyerébe esett, amint felfogta õt. Még élt. Rémülten nézett ránk, mint aki nem is tudja, hogy mi történik vele, de érzi, hogy nem repül többé. Mozdulni egyáltalán nem tudott. Csak feküdt ott magatehetetlenül.
A következõ pillanatban félrebillent a feje, a csillogó kis gombszemek a semmibe néztek, és a parányi testbõl elröppent a lélek.
Döbbenten álltunk felette, és sirattuk õt. Hozzánk nõtt, s habár csak egy kismadár volt, nagyon sok kedves percet és szeretetet kaptunk tõle.
|
|
|
- február 20 2008 06:01:01
Kedves Zsuzsu nagyon kedves és szomorú amit leírtál, egy kis állatka is odatud nõni az emberhez. Ildi  |
- február 20 2008 16:47:08
Bár õ "csak" egy állat, mégis mennyire bánatosak vagyunk vesztével, hisz pótolhatatlan.Kellemes írás volt. |
- március 10 2008 15:13:37
Kedves Zsuzsu!
Nagyon sajnálom, hogy Pityukának így kellett elmennie. Azt hiszem Te sajnálod a legjobban a történteket, pedig nem is tehetsz róla!. Együttérzek Veled!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
|
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj
Még nem értékelték
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
