|
 Vendég: 102
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_Válasz Nagyedressynek
Õszinte vallomásra, csak õszintén lehet felelni.
Úgy gondoltam, megosztom veled életem történetét,hogy lásdd, honnan merítem én az erõt.
28 éves voltam mikor megrokkantam, skrizofénia,
Ez a "betegség " rányomta az életemre a bélyegét.
Édesanyám is az volt, mikor elhagyta apám egy másik nõért idegileg összeroppant, immár 25 éve élek együtt ezzel.Anyu mellett mindig kitartottam, 19 évesen én lettem a gondnoka.Nagyon hamar vége lett a felhõtlen gyerekkornak. De volt két szeretõ nagyszülõm,akik szívük minden melegével mellém álltak. A baj ott kezdõdött amikor meghal a nagymamám.A kezeim közözz halt meg, láttam amint elhomályosodik a szeme.Próbáltam újraéleszteni, de nem sikerült.Hirtelen ment el, aorta aneurizma,nem szenvedett,de annál nagyobb szomorúságot hagyott maga után.
Depressziós lettem, azóta már sanálom, hogy akkor nem fordultam orvoshoz, talán meg lehetet volna elõzni a bajt.Nem tudtam aludni, éjszakákat sírtam végig.A kétségbeesésemet csak fokozta egy rossz házasság.
A férjem szeretett, nem jól, szenvedélyesen.Nem bírta elviselni körülöttem az embereket, féltékeny volt a saját gyerekeire és édesanyámra is.
Megverte a hugomat, édesanyámat és egy idõ után engem is elkezdett ütlegelni.Mikor a 2. gyermekemmel voltam várandós,akkor vágott elõször bele a kiságyba, az akkor 1, éves kisfiam benne volt, az ágy összetört és az én fakcsontom is,háromszor törte így össze a kiságyat. elkezdett inni és kimaradozni,volt hogy 1 hétig nem jött haza, amikor megkérdeztem hol volt már repült is a tányér.A három éves kisfiamat késsel üldözte el az asztaltól ,mert vele akart enni. És én mondom ez az ember szeretett ,betegesen.Kissebbségi érzését próbálta kompenzálni.Pedig tehetséges volt, csak azt is elherdálta, gyönyörûen tudott festeni rajzolni, jobb pillanataiban nagyon szép fajátékot csinált a kisfiamnak. Csak az a baj nem tudta megbecsülni sem a saját értékeit sem a másét.Csak a pénz érdekelte, irigykedve nézt az ikertesvérét, akinek akkor még jól ment sora.Sajnos velem nem járt jól, mi szegények voltunk.Szóval így éltünk, a férjem egyre brutálisabbá vált, már nem bírtam felnézni rá, csak féltem tõle. Elatároztam ,hogy elválok, mikor közöltem vele nagyon megvert.Az orromig be voltam lilulva, úgy ütötte a fejem.A szomszédok jöttek segíteni, mikor emlitették a rendõrséget elment.Én az étkezõ garnitúrával barikádoztam el az ajtót,hogy ne tudjon visszajönni, lecseréltem a zárat és apósomhoz( akit nagyon szerettem) levittem a holmiját. Apósom megértett és mellém állt. A férjem 1 hét múlva végighorzsolt nyakkal jelent meg, modván, hogy fel akarta magát akasztani, csak leszakadt az ág, segítsek rajta. Én megrémültem ezt nem akartam. Elkezdtem vele pszihológushoz járni.
Össze-vissza elkezdett hazudni,fenyegetett közben.Mire a tárgyalásra került a sor én elkezdtem hallucinálni, én lettem a beteg,csontra le voltam soványodva, bepisiltem az utcán, úgy kikészültem idegileg.Azzal fenyegetett ,ha elválok elveszi a gyerekeket, mert õ nem lesz vasárnapi apuka. Neki hárman kellünk.
A végén mégis csak a zsebére hallgatott,mikor lemondtam 8 havi gyerektartásról, abbahagyta a zaklatást,de jobb is így, nyugodtabb lett az életünk.Ha véletlenül összetalálkozunk és velem van egy családtag, nem is köszön, ha egyedül vagyok megpróbál közeledni és fenyegetni. hát ez történt, a betegséggel elvesztettem a hívatásomat is, ápolónõ voltam.Mikor elkezdtem hallucinálni én fordultam orvoshoz,felismertem magamon a jeleket. Nagyon féltem a férjemtõl ,azt hittem meg akar õlni.Emlékképek ugrottak be arról ,hogy egyszer leütöt apáméknál,de apu nem volt jelen, a veszekedés elejére a húgom is emlékszik, de õk közbe elmentek,így csak apu családja volt jelen, elvesztettem az eszméletemet
És mikor észhez tértem semmire nem emlékeztem. A mostohaunokatesvéremet kérdeztem meg akit szerettem és megbíztam benne ,hogy megtörtén-e. Ez körülbelül az elõtt tõrtént fél évvel ,hogy elveszítettem a nagymamámat. Az unokatesvérem azt mondta ,hogy õ nem emlékszik ilyesmire.Az is lehet hogy csak a félelem szülte a víziót. Minden romokba hevert körülöttem, 2 év kellett ,hogy talpra áljak,
Elkezdtem dolgozni, de soha többet nem vettek vissza ápolónõnek.Alkami, betanítot munkából és takaritásból tartottam el a családot.4 éve elkezdtem egy gimnáziumot, most fogok érettségizni, jók az eredményeim , így gondolkodhatom a továbbtanuláson. Szociális munkás szakra jelentkeztem, remélem felvesznek és újra lesz hívatásom.Szeretnék a hasonló nehéz helyzetû embereknek segíteni.A boldogságról csak annyit. Van 3 éve egy kapcsolatom harmonikus, csak az a baj ,hogy nõs ember, van eg beteg felesége aki majnem ugyaolyan beteg mint én, ( tejpszihózis), aki nem tudott talpra állni. mióta ismer engem jobban megérti a feleségét engem meg nagyon tisztel.Egem ismernek a gyerekei csak a kisebbik fia nem tudja mi van köztünk,az én gyerekeim is szeretik a társamat, felnéznek rá apjukként tisztelik,de más élete árán nem lehetünk boldogok, így hát csak lopjuk magunknak. Hát ezért nem figok én feljutni a menyországba.De ez a pár év boldogság erõt add ahhoz ,hogy elviseljem a pokol bugyrait.
Utóhangnak csak annyit:
A féjem ikertesvére válás közben öngyilkos lett,Apósom a fiai álltal okozott keserûségbe belkehalt. Betegségem idején a nagyapám is nagyon elkeseredett, nagy szenvedések között ment el tõlünk. Édesanyám renbe jött idegileg, de mikor a mamát búcsúztattuk, szívinfarktust kapott, most összel volt egy nagy szívbillentyû mûtétje....és lehet hogy mégis volt értelme szenvedni...Közelebb kerültem Istenhez,Vízióim egy része errõl szól. Megajándékozott Fia megbocsájtásával.Alázatot tanultam Ember és Isten elött. Hát ezért tettem idézõjelbe a betegség szót, mert lehet ,hogy csodát láttam,sosforditó idõszak volt ez nekem... |
|
|
- február 20 2008 23:57:32
Nagyon jó a meglátásod Ildikó! Csak szenvedés útján tud fejlõdni a LÉLEK. És a legnagyobb cél az örök élet! Amit beszédeiben Jézus kifejtett.Mert nem a test a lényeg! Hanem a lélek, ami örök és állandó. |
- február 21 2008 04:56:18
Sajnos nem csak a boldogság tartozik hozzá az ember életéhez, hanem a fájdalom és a küzdelmes lét is. |
- február 21 2008 10:25:56
Hú a mindenit! És megint csak hú...
Ledöbbentem mit ne mondjak....
Most már csak azt sajnálom, hogy nem ismertük elõbb és jobban egymást talán másként alakult volna...
lehet, összeszedem a gondolatom és írok neked egy mailt |
- február 21 2008 20:52:05
Ildikó!...már tegnap is olvastam...és látod nem írtam,épp úgy mint Nagyerdessynek...én végtelenül átérzem azt a lelki-kifosztottságot,amit megéltél...de ezen én már segíteni nem tudok...legfeljebb annyit tehetek,hogy levonom az eseted tanulságait...bár meg vannak a magam tanulságai is...még,ha más jellegûek is...tisztellek és becsüllek azért az erõfeszítésért,amit tettél az életben másokért és magadért...nagyon jó terápia,ha ki tudod írni magadból,ne is cipeld,lökd le a hátadról...elõre nézz,bízz magadban,bízz a jóban,a szeretetben...ehhez küldök én erõt neked és szeretetem!!! |
- február 21 2008 21:07:08
Köszönöm: Ildi |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj
Még nem értékelték
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
