|
 Vendég: 18
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
_Vajon az otthon olyasmi-e, ami egyszer csak kialakul egy helyből, ahol sokáig él valaki, vagy olyasmi, amit a végén megtalál az ember, ha elég sokáig és elég erősen akarja?
Neil Gaiman
 V
Egyszer volt,hol nem volt egy szegény asszony, s annak egy nagybeteg fia.A faluvégen éldegéltek kettecskén egy nagy családra méretezett, évszázados, düledező vályogviskóban.Nagy esők, nagy viharok jöttek, a ház magába szívta a sok vizet,penészvirágokat növesztett falain,s egyre újabb nyílásokat bontott magán.A fiú többet betegeskedett, s az orvosok jövendölése megrémisztette az asszonyt.Fogta magát és szívhez szóló levelet írt a falu elöljáróinak,segítséget kérve egy egészségesebb lakhatásban.Hamarosan meg is érkezett a válasz, melyben finoman, de határozottan elküldték őt a(z) .... Jóistenhez segítségért. Sírdogált egy sort,majd felderült az arca,mert rájött,hogy nemsokára új elöljárókat választanak,s akkor talán nagyobb szerencséje lesz.
Így is történt.Üzenetet kapott,hogy kérése meghallgatásra talált és mehet az új lakhelyüket megnézni.A frissen kinevezett elöljárók autóba ültették és elvitték őt álmai otthonába.Szép volt,tágas, tiszta, világos és száraz. Könnybe lábadt szemekkel rebegett köszönetet és lelkében kezdett berendezkedni.
Másnap hívták a Nagyok,hogy:- Bocsi,de tévedés történt,mégsem ezt szánták nekik, mert ez kell másnak! De semmi vész,van másik lakás,holnap elviszik oda is.
Már nem volt olyan boldog,de még így is bízott benne,hogy jóra fordul soruk. A következő "háztűznézőn " már sírva fakadt. A lakás ajtaját kinyitva Csipkerózsika odújában találta magát.Már a bejáraton évszázados pókhálókkal nézett farkasszemet.A Nagyok büszke-leereszkedő mosollyal mutogatták a piszkos falakat, a málló tapétát, a bűzlő fürdőszobát, a konyhában mumifikálódott galambtetemet, az egyszem kicsiny szobát.Nem értették kibuggyanó könnyeit, lehervadt mosolyát. Mind úgy dicsérték ezt a kis egérlukat,mintha szívből sajnálnák,hogy ők nem cserélhetik erre összkomfortos,emeletes minipalotáikat. Mikor elmondta,hogy orvosi előírásra a fiának külön szobára van szüksége, megnyugtatták,hogy oly nagy a konyha,hogy abban bőven berendezhet magának egy alvóhelyet.Aztán kicsit ingerülten közölték,hogy vagy ez van,vagy semmi! S igen nehezteltek,mert nem lelkesedett és nem csókdosta hálatelten a kezeiket.
Az asszony két napig sírt,majd megrázta magát, s elhatározta,hogy csakazértis otthont varázsol maguknak az egérlakból. Bement a hivatalba és elfogadta a lakást. Pénzt koldult,mestert keresett, leválasztatta a kis szobát és csomagolni kezdett. Könnyekkel küszködve válogatták fiával ki azt a kevés,de fontos holmit,amit magukkal visznek. Mértek,számoltak, mi-hogyan fér el.Selejteztek, miközben az elmúlt évek,évtizedek emlékei torlódtak torkukba.
Közben az elöljárók különleges kegyként festőket küldtek, akik 3 nap alatt már ki is festették a konyhát és egy szobafalat, elpocsékolva a drágán vett festékeket. Így köszönve a segítséget,inkább ők maguk fejezték be, egy délután az egész lakást kiszínezve.
Eljött a várva várt nap: a költözés napja. Egy jó-erőben levő barát segítségével dobálták fel holmijaikat a kisteherautóra. ( A kissé türelmetlen fiatalember időnként a levegőbe emelte az asszonyt bútorostól, néha alig úszta meg,hogy ő is a platón landoljon. )
Lassan a helyükre kerültek a dolgok. Közben persze kiderült még néhány apró hiányosság. A fürdőszobai bojler 3 napi javítás után volt hajlandó működni,addig viszont bőven folyatta a vizet, s a belőle eltávolított vízkőmennyiség heggyé tornyosult a kádban. A konyhai vízmelegítő a hozzá adott alkatrészekkel nem összeszerelhető a csappal, az ablakok nem igazán zárhatóak, a kályhában ritka a samott. Ahogy ürültek a dobozok és zsákok egyre kisebb lett a szabad tér a lakásban.Néhol már csak lapjával lehet közlekedni.Reggeltől-estig pakoltak,rámoltak, fúrtak,szereltek.Fájt a karjuk,a derekuk, a lábuk. Nehezen aludtak el és még nehezebben ébredtek.S még mindig maradt a régi házban elhozni való.
S most nagyon fáradtak mindketten. Kiürült a pénztárcájuk, elmúlt a lelkesedésük, mozdulataik lelassultak, s egyre többször csak üldögélnek és nézik új lakhelyüket, s várják,mikor lesz végre otthonuk. |
|
|
- május 15 2011 20:58:12
Szomorú történet, a költözés során mindig otthagyunk magunk után valamit.. Magunkkal visszük az emlékeket, az évek során ott töltött napjaink emlékeit, a csomagolás, pakolászás megterhelő, főleg, hogy helyre is kellett pofozni az új otthont...és egyre szűkösebb helyen új életet kezdeni...
Gratulálok!
Szeretettel: Vali. |
- május 15 2011 23:32:15
Egy szomorú, keserű hangulatú irás, aminek értékét tovább emeli a kitűnő megfogalmazás. Olvasása végén, talán épen az olvasás előtt nézett focimecs hatására, képzeletben tapsolni kezdtem, és skandáltam a szokásos szöveget: szép volt Böbe, szép volt Böbe! -baba. Várom a következő írásodat! [img][/img]
Andy |
- május 15 2011 23:35:10
Jajj! Most látom a meccsről a vége előtt eltávozott egy s!
Andy |
- május 16 2011 09:31:51
Kedves Böbebaba!
Nagyon szép, ám szomorkás történeted nekem is tetszett!
Üdv.:Torma Zsuzsanna
 |
- május 16 2011 11:55:09
Böbém!
Nagyon szépen megírtad ezt a szomorú történetet, de nagyon jól megírtad!
Szeretettel gratulálok: Pircsi |
- május 16 2011 15:59:34
Kedves Böbe, én azt hiszem, akikről írtad ezt, azok meg tudják, és meg is teremtik maguknak az otthont. Csak azt remélem, nem Rólad szól... |
- május 16 2011 18:36:17
Köszi a dicséreteket!
Kedves Haaszi! Sajnos ez az én valós történetem. Az utóbbi 2-3 hónapom. Remélem igazad lesz!
Szeretettel : Böbe |
- május 17 2011 07:30:55
Kedves Bobebaba!
Ez nagyon-nagyon szomorú történet - mint látom valós és Rólad szól -, még inkább szívszaggató!
Nagyon sajnálom, hogy ilyen történeteket lehet írni - és átélni - a XXI.században!
Ez azért felháborító, nem is találok rá szavakat.
Prózádhoz gratulálok szeretettel: Évi. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 25. hétfő,
Katalin napja van.
Holnap Virág napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
