|
 Vendég: 10
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_Akkor még nem voltak Uniós-játszóterek....
 V
A SÁRHEGY
A hegy létezéséről előbb szereztem tudomást, mint az iskoláról. A Sárhegy mögött élt az anyai nagymamám. Egy szép, napsütötte reggel a bátyám kitalálta, hogy mennyünk a mamához a hegyen keresztül.
- Jó. Mennyünk! - egyezek bele alig négy évesen.
- Csak akkor mehetünk, ha ezen a betonkerítésen átmászol.- jön az első feladat. Láss csodát, utána kapaszkodtam. A fal mögött egy sínpár kanyargott, rajta a csillék kővel megrakodva. Gyöngyössolymosi kőbányából a nagyvasúton várakozó vagonokba került az építőanyag. Mentünk, mendegéltünk egy hatalmas kőbányához értünk.(sok az elhagyott bánya)
- Nézd, milyen fenn van a széle!- mutat az égbe a Laci gyerek. Addig lesek föl, hogy megbillenek.
- Nahát?- képedek el a látványtól.
- Gyere, távolabb a szélétől, ott nem biztonságos! - még mindig fölfelé megyünk, talán a Jó Istenhez is benézünk. Kegyetlenül magas ez a hegy az apró lábaimnak. Nem nyafogok, pedig éhes is, meg szomjas is vagyok. A Nap a fejünkre telepedett, süti a sületlen gondolatokat, ami egy gyermek fejében megszülethet. Rengeteg élmény részese voltam. Színes virágok amerre a szem ellát. Lepkék szállnak és pihennek a virágkelyheken. Amott egy nyuszi ugrik a bokor alól. Madarak dalolnak a vadrózsa ágakon. Csodás világ tárul elém. Boldog vagyok, nem is akarok haza menni. Itt a békesség otthona.
- Megérkeztünk a hegytetőre. - mondja a bátyám- fordulj meg! Az ott a város, ott van anyu. Látod?- és jót nevet.
- A mindenit! Mekkora hegyek, és milyen nagy a város!- csodálkozásom őszinte. Ilyen messzire még nem voltam anyu mellől. Valami mélyen hatott érzékeny lelkemre. A táj szépsége elvarázsolt, Mese országba röpített. Gyönyörű helyen van az én városom, a hegyek ölelésében, oltalmában… A kis falut is látjuk, ahová reggel óta igyekszünk.
- Most már csak lefelé megyünk. Meglátod könnyebb lesz.- mosolyogva bíztat Lackó a haladásra. A kápolna mellett az ösvényen szaladunk. Nagyokat nevetünk, hiszen előttünk a cél. A vízimalom zúgását halljuk, őrli a gabonaszemeket. Hatalmas fehér kutya ugat a portán a kerítés mögött. A hídtól harminc lépés a nagymama öregháza. Az ablakok néznek felénk. A kiskapun szinte berepülünk a mama ölelő karjaiba.
- Anyátok tudja, hogy itt vagytok? Hogy az ördögbe kerültetek ide? Még jó, hogy nem esett bajotok! Biztosan nagyon éhesek vagytok, mars kezet mosni! Addig kiszedem a krumplis tésztát. Jó lesz gyerekek?- a mama sarkába toporgok, és mesélem, mesélem szinte levegőt sem veszek. Kész csoda, hogy a tányérokat nem esszük meg. A kút vizéből háromszor is iszunk. Ettünk-ittunk mehetünk haza.
- Szó sem lehet, hogy gyalogába menjetek! Adok buszra valót, tessék!- a pénzt a nagyfiú kezébe nyomja, rá parancsol a nyolc éves gyerekre. A tekintet nem tréfál. Szót kell fogadni a nagymamának. Busszal zötykölődünk haza. Nem is volt olyan érdekes.
Anyu hetek múltán tudta meg, hogy a két gyerek átment a Sárhegyen a mamához… A Sárhegy hozzá tartozott a gyerekek életéhez. Az egy hatalmas játszótér volt, ami közel volt a városhoz. Minden évszakban kínálta magát, csalogatta a kalandra vágyó, vállalkozó szellemű gyerekeket. Fiúk, lányok vegyesen jártak felfedező utakra. Akad itt gyümölcsös, szőlőtelepítés. A lankás oldalakon földutak szaladnak a hegy mögé, vagy a Mátra erdeibe. A nyár első felében virít a nagy ezerjófű, magyar zergevirág, méregölő sisakvirág, bársonyos kakukkszegfű. Számos rovar talál táplálékot, és a madaraknak is otthont ad.
A szürke köveken törékeny gyík és erdei sikló napozik. Levegőben libben fecskefarkú- és a kardos pillangó. A Szent Anna tó körül tavasszal a tavaszi hérics festi sárgára a rétet. Ősszel az őszi kikericstől lila a környék. A tó lakója a pettyes gőte, a vízisikló. Az éjszakai koncertet a sárgahasú unkák, és kecskebékák adják. A zöld levelibéka a fa tetejéről szemléli a környék eseményeit. A tó szomszédságában épült a kádárok védőszentjének nevét viselő Szent-Anna kápolna. (1745-ben)
A Sárhegy legmagasabb pontja: tengerszint fölött- 500m.
Természetesen, gyermeki ésszel nem fogalmaztunk ilyen tudományosan. A szívünkkel éreztünk minden szépséget, ami elénk tárult. Mentünk és gyönyörködtünk, és boldogan tértünk nyugovóra. A szülői kérdésekre pedig azt válaszoltuk, hogy: „ Nem történt semmi.”-
„- Korán érkezett a tél. Egyre nagyobb hópihék szállingóznak a földre. Szürke reggelek követik egymást, a hó pedig csak hull és hull. Lassan a fehér szín uralja a várost, a hegyeket. A Sárhegyet vastagon takarta le a csikorgó, csillogó hó. Végre kisüt a Nap. Millió színben ragyog a táj.
A gyerek sereg maga után húzza a szánkót. Nagyok, kicsik, apraja- nagyja, aki nem beteg, a Sárhegyre tart. Mindenki ismeri a „kecske feljárót.” Aki nem, majd most megismeri. A szánkózás íratlan szabályait betartják, a balesetek elkerülése érdekében. Ösztönösen tudják a gyerekek, hogy vigyázni kell egymásra. Gyermek zsivajtól zeng a határ. Több száz szánkó siklik lefelé a hegy aljába. Vannak, akik fölfelé igyekeznek, és sokadszorra száguldanak alá. A nagy nap nekem is elérkezett! A testvéreimmel kutyagolok a hóban, úgy tűnik, mintha egy nagy gyapjú kendő lépegetne. Nem adok ki hangot, siet a többiek után. Szeretnék már szánkózni velük,úgyis mind a négyen rá férünk. Az utolsónak jobban kell kapaszkodni, hogy fenn maradjon a bakkanót követően. A haditerv kész! A „kicsik” középre kerülnek. (kicsi ott mind!)
- Apánk megöl, ha kicsinek baja esik!- inti a többit a nővérem. Akár mennyire is vigyáztunk, bizony a fekete gyapjú kendő elveszett. Az este gyorsan jött. Megleltük a nagykendőt, valahol a csipkebokor oltalmába. Sötét este lett, mire a négy gyerek megállt a konyha küszöbön. Ettünk, mint a farkasok. Fürdés, mars a dunna alá. Úgy aludtunk, mint akiket agyon csaptak. A szobában állt egy vaskályha ő adta a meleget és duruzsolt szép esti mesét…-„
Több mint ötven esztendő telt el. Sokat eszembe jut a szánkózás. Főleg most, amikor a gyerekek brutálisan ütlegelik a másikat, esetleg megölik. Nagy baj van a felnőttek világában.- A mai gyerekek tükröt tartanak elénk.- Munkanélküliség, éhező gyerekek, hajléktalanok, kéregető asszonyok jelentek meg az utcákon. Kilakoltatások, bajba jutott családok. Ápolatlanság, járványok ütik föl a fejüket. Szegény ellen támad a nincstelen. Kellemetlen dolog a nyomort látni!! Értékét veszítette a gyermek. A szülők, ha akarnák, se tudják ellátni „feladatukat.” Nincs munka, nincs jövedelem. Nincs Önbecsülés! Nagy baj van a felnőttek világában.
Ma is Gyöngyösön lakom. Láttam, miként bontják le a várost körülöttem. Az utcákhoz, terekhez, épületekhez kötődött az életem. Ezeket a kötődéseket nyesték el az új város rendezéssel. -A gyermekkorom világában ott a szülői ház, az óvoda, az iskola, a karzatos mozi. A régi főtér a körforgalommal. A hársfák alatt a kismamák foglaltak helyet délelőtt. Délután a nyugdíjasok leskelődtek, beszélgettek. Este a fiataloké lett a város közepe. Józsi bácsi muzsikált a Kékes-étteremben. Lassan elcsendesedett a város, és a csillagok ragyogtak a Nagy-templom csonka tornyára.-
Milyennek látom most a várost?
Hát nem egy három éves gyermek szemével! Az öt évtized bőven kitágította a látóhatárt. Egészen az Írekig eljutottam, délen pedig a Törökök földjére léptem. Beugrottam a Bolgárokhoz, és átnéztem a „sógorokhoz.” Jártam meseországban férjet keresni, de csak az Ördög rokonsága volt otthon. Három gyermekemet iskoláztattam, a zsebemet is kiforgattam, elgurult az utolsó garas. A sokat emlegetett „társadalomnak” is a nyomába szegődtem, amelyre oly sokat, és sokan hivatkoztak. Nem volt ott a haldokló Anyám ágyánál, az egészségügyet is betegen találtam.
Hazugságon kaptam a világot!
Mit is mond a magyar mese? „- Minden jó, ha vége Jó!- Aki nem hiszi, járjon utána!-„
A legkisebb valóban elnyeri méltó jutalmát?
Drága kincs lett az Idő számomra. Az indulás napja egyre közelebb jön. A lelki batyut kezem ügyébe helyeztem. Gyűjtöm a szép emlékeket. Alkotok.
Az alkotás öröme a szomorú napokat is megszépíti. Az alkotás barátokat hoz, és szeretetet sugároz a környezetemben. Az életem értelmét így foglalom össze:A város ahol napjaim telnek, soha nem hozott rám tüzet, vizet.
GYÖNGYÖS. Nincs a világon szebb városnév, nékem elhihetik.
Glica
|
|
|
- május 21 2011 17:19:52
Kedves Glica!
Egy cseppet sem csodálkozom azon, hogy miért is lett belőled ilyen természetszerető ember, hiszen egy csodálatos helyen nőttél fel, és már kicsi gyermekkorban megismerted a szűkebb, tágabb környezetedet. Valahogy én is hasonlóan nőttem fel, bár olyan nagy sétákat, mint Te, nem tettem 6 éves koromig. Csak, mikor iskolába kellett mennem, akkor tettem meg először hosszabb utat, dombról le, hazafelé pedig völgyről felfelé.
Szendi-hegy, a szülőhelyem 214 m magas volt a tengerszinttől számítva (így emlegették). Dombnak jó magas volt, és mi is a meredekebb lejtőin a táskánkon csúsztunk lefelé még nyáron is, ha hamarabb akartunk leérni a völgybe. Minket is megtaníttottak az óvatosságra, hiszen a völgybe leérve ott futott a vasút, majd azon túl hamarosan ott volt az iskola.
Nagyon szeretem olvasni ezeket a kellemes visszaemlékezéseidet.
Gyöngyös. Igen, nagyon szép a városod neve!
Örülök, hogy ezt is olvashattam!
Üdvözlettel: Torma Zsuzsanna
 |
- május 21 2011 19:23:11
Kedves Glica! A Sárhegyről nekem is kellemes emlékeim vannak - azon kívül, hogy Borsodi László írásaiban sokat olvastam róla. Családi séta során láttunk csíkos malackákat, és itt látta fiam az első őzet is. A hetvenes évek közepén... |
- május 22 2011 05:55:08
Zsuzsanna-Köszönöm, hogy megosztottad velünk, a gyermekkorod emlékeid. Ez a munkám, egy városi Irodalmi-pályázatra készült. Eredeti cím: "Az akácos utam" Az első szakasz a várost mutatja be az 5o-es évek végén.... (felnőtt kategóriában I.Díjat hozott!) A Sárhegy sokak szívét megdobogtatja, hiszen a katonák kiképző helye volt. Csakúgy dübörögtek a tankok....ám az is egy másik történet.
Szeretettel:Glica |
- május 22 2011 06:03:56
NDI- Örülök, hogy ilyen kedves emléket őrzöl. Köszönöm, hogy Olvastad. A 7o-es években vidám élet zajlott a "hobbi kertekben."
A családnak remek kikapcsolódást nyújtott. Majd, egyre többen adták el....luxus lett!!!!A szegénység pedig, hétmérföldes csizmában jár!!!
Szeretettel ölellek:Glica |
- május 23 2011 11:12:21
Kedves Katikám!
Ámulattal olvastam prózádat - novelládat - csodálatos a természetszereteted és nagyon profi módon le is tudod írni.
Gratulálok, csodálatos!
Szeretettel: Évi. |
- május 23 2011 17:21:06
Kedves Katica!
A sárhegyi, illegális és idilli kirándulásból társdadalomkritika, nosztalgikus epilogus lett a végére. Mit mondhatok még? Sajnos, mindenben igazad van. Furcsa: mégis irígyellek!!!
Szeretettel:
Papon |
- május 23 2011 18:21:07
Évikém, lassan nyitott könyv az életem. Ha valami bánt, nem nézem csukott szemmel a környeztem. Igyekszem megfelelően tálalni. Mindenki kedvére csemegézhet...azt látja, amit akar!!!
Köszönöm, hogy olvastad.
Szeretettel:Glica |
- május 23 2011 18:29:59
Papon-Otthon az anyu, a szegénységgel küzdött....
Fajzaton, Perry úr a Bankba ment a pénzért!!Két különböző világ alakította az életem. Ez lett belőlem...(ikrek jegyében)
Köszönöm, hogy Olvastad, és szép gondolataid is megosztottad.
Szeretettel ölellek:Glica |
- május 24 2011 13:53:37
Glica!
Elolvastam a folytatást is, nagyon tetszett, ugyanúgy, mint az"Akácos út!
Szeretettel gratulálok elbeszéléseidhez: Pircsi |
- május 24 2011 13:58:12
pircsi47- KÖSZÖNÖM!
Szeretettel:Glica |
- május 28 2011 15:11:12
Én elhiszem! Örömmel olvastalak! |
- június 10 2011 10:49:49
Köszönet a szavakért és a gondolatokért. Nagyon sokban egyezik a
véleményünk.
Mi Pestről költöztünk annak idején Gyöngyösre mert a neve nekem
is azt mondta, hogy csak szép város lehet. Nem csalódtam.
Abasáron is mindig oda gondolok, innen az Idősek Otthonából.
Lilla |
- június 10 2011 10:50:37
Köszönet a szavakért és a gondolatokért. Nagyon sokban egyezik a
véleményünk.
Mi Pestről költöztünk annak idején Gyöngyösre mert a neve nekem
is azt mondta, hogy csak szép város lehet. Nem csalódtam.
Abasáron is mindig oda gondolok, innen az Idősek Otthonából.
Lilla |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
