Napkorong

_A boldogságot pedig egy homokszemben is meg lehet találni. (...) Csak kevés ember megy azon az úton, amely számára ki lett jelölve, amely a személyes történet és boldogság útja. A többiek számára a világ rémisztőnek tűnik, és ezért valóban rémisztő lesz. A szív azután egyre halkabban szól, de sosem némul el teljesen.( Paulo Coelho)

M

27 évi csodás házasság után maradt egyedül. Hirtelen,minden előjel nélkül. Férje reggel kiment kávét főzni,összeesett és 10 percen belül halott volt. Legalábbis a mentősök szerint,akik 15 perccel a hívás után értek oda.
Először átkozta el akkor,hogy 12 éve megvették ezt a tanyát,távol mindentől és mindenkitől. A legközelebbi falu 20km-re, a szomszéd tanya meg 3-ra van tőlük. El akartak bújni a világtól. Hát sikerült,sőt, a világ is elbújt előlük.
Akkor már 2 évtizednyi szenvedésen,kísérletezésen voltak túl. Beletörődtek,hogy soha nem lesz gyermekük. Barátaik,családjuk lassan eltávolodtak,lemorzsolódtak. Más gondjaik voltak.
Ezért jöttek ide,ebbe az alföldi kis tanyára. Két vérbeli pesti aszfaltkoptató autodidakta módon megtanult mindent az állattenyésztésről, a gazdálkodásról. A harmadik évre már nyereséget termeltek, ( pénzügyi szakember lévén mindketten ) kimutatásaikat büszkén nézegették.Sokat dolgoztak, de jól érezték magukat. Esténként egyre gyarapodó könyvtárukból olvasgattak,vagy komoly DVD-gyűjteményükből csemegéztek. A lángolás,a szenvedély elcsitult, de egymás határtalan szeretete,tisztelete boldog és békés közös öregedést ígért. Aztán 10 perc alatt szertefoszlott ez a kép.
Egyedül maradt.Illetve magányos lett,de nem volt egyedül,nem ért rá gyászolni,hiszen egy egész állatsereglet várta tőle az élelmet, a gondoskodást, s a föld sem engedett rá időt.
Rövid és szerény temetési ceremónia után ( a régi barátok és a család nagy része nem vette a fáradtságot,hogy leutazzon az isten háta mögötti kis faluba ) táskájába süllyesztette az urnát és hazament.
A nappalok gyorsan elrohantak. Állatok, kert, piacozás. Esténként leült és beszélgetett a férjével. Majd álomba sírta magát vagy hajnalba nyúló végtelen forgolódások után alvásba ájult.Az urna az ágya melletti éjjeliszekrényről előbb az olvasósarki asztalkára,majd a szekrény tetejére vándorolt. Egyre kevesebbszer beszélt férje hamvaihoz,untatta és idegesíteni kezdte az egyoldalú kommunikáció. Érezte,hogy változtatni kell az életén, csak nem tudta,hogyan. 50 éves volt. Nem akart egyedül megöregedni, meghalni.
A sarokban ott állt a számítógép. Azért vették,hogy egyszerűbben készítsék el adóbevallásaikat, rendszeresen olvasgatták rajta a szakirodalmat, néha beszélgettek az ismerősökkel, családtagokkal. Talán az internet, az fog megoldást kínálni. Gyorsan odaült, bepötyögte a Google-ba: társkeresés. Megdöbbent,mikor meglátta a több ezer találatot. Vett egy nagy levegőt és olvasgatni kezdett. Rögtön talált néhány oldalt,ahova regisztrált is, s néhány olyat is,ami megdöbbentette. (Soha nem gondolta volna,hogy ennyien vágynak csoportszexre, vagy hasonlóra.) Lelkesen kezdte a regisztrálás után töltögetni az adatlapokat,majd kicsit megakadt. Fénykép? Évek óta nem készült róla. Keresgélni kezdett a gépen,hátha akad valami nem túl régi.Talált is egy 2-3 éve készült, olyan igazolványkép jellegűt. Haladt tovább. Testalkat? Hát nem sovány,van néhány kiló plusz rajta, amolyan igazi falusi asszony alkata van. De ezt hova sorolja? Biztos van, aki " nőiesnek " mondaná, mások "elhízottnak ", vagy "gömbölydednek" vagy "túlsúlyosnak". De ő hova sorolja magát? Végül a "gömbölyded" mellett döntött. A következő problémás rubrika a " Néhány szó magamról ". Ide mit írjon? Hosszan próbált valami olyat megfogalmazni,ami elég semleges,nem mond se túl sokat,se túl keveset. Közben többször könnybe lábadt a szeme, felidézve férje kedveskedéseit, bókjait. Végül ezt írta: " 27 évnyi boldog házasság után megözvegyült nő vagyok, rendezett anyagiakkal. Külsőm átlagos. Szeretem a természetet,az irodalmat,a művészeteket.Társat keresek,akivel békés, boldog öregkorra számíthatnék."
5 vagy 6 társkeresőn is tag lett. Aztán várt néhány napot, izgalommal leste,jött-e üzenete,de nem történt semmi. Elkezdett keresgélni az oldalakon regisztrált férfiak között.Megdöbbent,hogy milyen sok fiatal van köztük. Azt sem igazán értette,hogy a korban hozzá illők,szinte kivétel nélkül majdnem tinikkel akarnak találkozni,míg a 30-asok inkább az ő korabelieket keresik. Talált néhány szimpatikusabb arcot és adatot,ezeknek rövid üzeneteket küldött,hogy szívesen beszélgetne velük. Várta a válaszokat hetekig,de üres maradt a postaládája.
Elkeseredésében rátalált az oldalak chat-jeire,ahol legyőzve gátlásait beszélgetni kezdett. Többnyire fiatalemberekkel és hölgyekkel.Jókat viccelődtek, recepteket cserélgettek,növényápolási tanácsokat osztogattak. Már nem volt annyira magányos, de "Ő" nem akart megjelenni. Egy nap aztán üzenete jött. Izgatottan kattintott a borítékra.
" Tegyél már fel egy egész alakos,lehetőleg fürdőruhás képet magadról! Ki a nyavalya vesz zsákbamacskát! "
Aláírás nincs. Szerencsére a feladó alapján meg tudta keresni a társkeresők közt. A fényképen egy napágyon szétterpesztett lábakkal, az alig fecskéből kikandikáló alsó függelékekkel heverő, zsírpárnázott, az idült alkoholizmus minden külső jelét magán viselő urat látott.
- Hát neked aztán tényleg van mire igényesnek lenned!- dünnyögte magában és gyorsan törölte az üzenetet.
Este jókat derültek a sztorin,de a többiek megnyugtatták, ennél durvább dolgokra is számíthat.
Másnap újabb üzenet várta:
" Én nagyon csípem a szado-mazót,pláne idősebb, rozzantabb nőkkel. Ha te is benne vagy,válaszolj! "
Őt már nem is keresgélte,csak törölte. Jó néhány hasonló , különféle extremitást kínáló levelet kapott. Néha olyanokat is,amelyek tartalmát nem is értette. Lélekben lassan kezdte feladni, de továbbra is csetelgetett,már csak unaloműzés miatt is. Egy este felvillant a jel,hogy privát chat-re hívják.Reménykedve lépett be.
" Szia! Van vebkamcsid? Rendezhetnénk egy jó kis közös masztit! "
Többször elovasta,mire felfogta,hogy mit is kívánnak tőle.
" Nincs! "

Ezután privátban sokszor érdeklődtek tőle mellbőségéről, alsónemű-hordási szokásairól, kérték,hogy lihegjen a mikrofonba,vagy írjon durvaságokat. Már tudott ezeken nevetni,néha kifigurázta a kérdezőket, de lelkében egyre többször érezte,hogy a sorsa a magány marad.

Egy nap újabb üzenete érkezett. Már igazi kíváncsiság nélkül,megszokásból kattintott rá.

" Szia! Nagyon szimpatikus volt a bemutatkozásod. Szívesen megismernélek,ha megengeded. Én este fenn leszek az oldalon,ha gondolod,beszélgethetünk."

Izgatottan készült az estére. Alighogy belépett a chat-re,máris jött a felkérés privát beszélgetésre. Órákon át csevegtek. Mindenről,mindenféléről. Szinte abba sem tudták hagyni. Heteken keresztül minden este ott ült a gépnél,s érezte,hogy ez a férfi az,akire várt. Úgy érezte,hogy itt az ideje egy személyes találkozásnak. Helyet,időpontot egyeztettek. Végül eljött a nagy nap. Besétált a pesti előkelő szálloda halljába,de nem találta a megbeszélt ismertetőjellel rendelkező férfit. Egy londiner lépett hozzá:
-Engedje meg,hogy felkísérjem a művész úrhoz!
Kábultan engedelmeskedett,fogalma sem volt róla,milyen művész úrról beszél a fiatalember. Aztán beléptek a szobába,ahol meglátta tinikora bálványát, a szívtipró színészt. Illetve annak megöregedett, összetört,megroggyant változatát.

- Mért nem mondtad,hogy te vagy az?
- Mert féltem,hogy úgysem hinnéd el! Azt gondolnád,hogy szórakozom veled.
- De te egy társkeresőn? Te,akinek a nőügyein csámcsogott az ország?
- Az a múlt. Most egy magányos, végstádiumú rákos áll előtted. Legjobb esetben is csak hónapjaim vannak már. Félek és nem akarok egy kórházban egyedül meghalni. Velem maradnál?

Hozzászólások

vali75 - május 28 2011 20:46:02
Nagyon tetszett, a végkifejleten meglepődtem, soha nem fogjuk megtudni vele maradt-e?
Gratulálok!

Szeretettel: Vali.

pircsi47 - május 30 2011 13:35:01
Böbikém!
Hát ez nagyon emberi, nagyon szép történet volt!Nagyon tetszett!
Gratulálok szeretettel: Pircsi

Torma Zsuzsanna - május 31 2011 08:44:39
Kedves Böbebaba!

Nagyon szépen írtad le ezt a megható, és egyben tanulságos történetet. Szegény asszony, a végén talált magának társat, de az sem élhetett sokáig. Hát igazságos ez az élet?

Én úgy érzem, hogy a sok csalódás után az asszony az öreg, beteg művész mellett maradt. Talán, ha ennek a történetnek lenne folytatása, úgy végződne, ahogy elképzeltem.
De nagyon jó így a befejezés, ahogy van, mert az olvasóra van bízva, hogy hogyan fejezné be a történetet. Akár csak egy szép romantikus film!

Üdvözlettel: Torma Zsuzsanna

Andy Jazz - június 02 2011 01:03:59
A figyelmet magához láncoló olvasmány, profi befejezéssel!
Gratulálok! Szeretettel Andy