|
 Vendég: 40
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
_Belgyógyászat napjainkban
Mottó: Egy újszülöttnek minden vicc új
Elbeszélésünk hőse krónikus székrekedésben szenvedett. Orvostól orvosig járt, nem sok eredménnyel. Mai orvostudományunk lemaradt mostohagyereke a belgyógyászat. Módszerei alig változtak, ma is gyakori terápiás eszköz a spatula, a vérnyomásmérő az egyszer használatos injekciós tű, valamint a színdinamika használata. Ez működik, hogy először fölírnak egy piros színű gyógyszert, amit naponta 3x étkezés előtt kell beszedni. A mit sem sejtő beteggel együtt izgatottan várják a szer hatását. Ha ez nem megy, felírnak egy méregzöld színűt, amiből első nap egy szemet kell bevenni, a második nap két szemet és így fokozva a mennyiséget addig, míg el nem érik a napi húsz szemet, majd ugyan ilyen ütemben lecsökkentik újra egy szemre az adagot. Na, a betegre legtöbbször nincs is hatása a szernek, az orvos azonban nyer 40 napot, amíg nem kell foglalkoznia a nyűgös pácienssel. Ezekkel a színekkel addig folyik a játszadozás, míg vagy a betegség, vagy a beteg elmúlik.
Hősünk körzeti orvosa elég idős volt már, régen túllépte a nyugdíjkorhatárt, a számítógéppel való foglalkozástól, a vizitdíjtól, a sok adminisztrációtól megriadva, visszavonult. Hogy öreg napjaiban is legyen miből a tejbe kalácsot aprítani, jó pénzért eladta a praxisát egy tehetős szülőkkel rendelkező fiatal, világot megváltani szándékozó orvosnak.
Első találkozásukkor az új doki - úgy, ahogy az egyetemen tanították,- részletesen kikérdezte betegét az összes nyavalyájáról, szedett gyógyszereiről, elvégezte az összes mérni valót - és megállapította: első, és fő feladata lesz ezt a fránya székrekedést megszüntetni. Azért annyi fejlődés van már az oktatásban, hogy nem a színdinamikás módszert választotta, hanem nem volt rest, és elővette a gyógyszerkönyvet. Tehette, mert erős és kisportolt ember volt, aki könnyedén megtartotta a több kiló nehézségű könyvet. Betegünknek már ekkor rokonszenves volt az új doki, mert öreg elődje bizony nem igen vállalkozott ilyen erőfitogtatásra.
Meg kell említenünk azt is, hogy dokikánkat még medikus korában egy vizsgán megkérdezte a prof: Milyen gyógyszer, és milyen dózisban adna egy ilyen-és ilyen betegségre? Mire ő megmondta a gyógyszer nevét, és hogy két evőkanállal kell bevenni belőle. Mikor kiment a teremből, hasított bele a felismerés, nem 2 evő - hanem 2 mokkáskanállal kell az orvosságból beadni. Rögtön megfordult, visszament a vizsgaterembe és a profhoz fordulva sebesen elhadarta, nem két evő-, hanem két mokkás kanál a dózis! Mire a prof: Késő! A beteg már meghalt!
Na, ez az életre szóló élmény is inspirálta a gyógyszer kiválasztásában. Felderült az arca, mert most biztos volt benne, hogy a megfelelőt találta meg. Egy dolog még is aggasztotta: a szer gyorsan ható volt. Milyen messze lakik innen, kérdezte betegünket. A betegünk behunyta a szemét, és számolni kezdett magában. Mikor sétáltatom a kutyánkat, az minden villanyoszlopnál megáll. A múltkor unalmamban meg is számoltam, 21 db van összesen. Az oszlopok közti távolság 100 méter, felderült arccal kivágta a végeredményt, pont két km-re lakom innen doktor úr. A doki emlékezett rá, hogy amikor átvette a rendelőt, a gyógyszerszekrényben látott olyan gyógyszert, amit a betegének szándékozott adni. Tekintete a gyógyszerszekrényre tévedt. Pont olyan üvegezett, és polcos, mint az otthoni vitrinünk, amiben a drágább porcelánjaikat, ezüstszobrocskákat, egy eredeti pravoszláv ikont, és egy XIX. századból származó miniatűrt tartottak. A különbség csak a külső megjelenésben volt, az otthoni masszív, politúrozott tölgyfából készült, az itteni fehérre festett acéllemezből, és gázcsőből lett összehegesztve. A benne tárolt gyógyszerek értéke azonban sokkal nagyobb volt. A gyógyszer-ártámogatások megszűntével, egyes gyógyszerek ára vetekedett az arany világpiaci árával. Igaz, mindegyiknek volt egy értéktelen másolata, ezek valamivel olcsóbbak is voltak, a tehetősebb betegek számára ez elérhető is volt. Szegény betegek részére egy oxigénpalack volt rendszeresítve, ahonnan egy kis tiszta levegőt szívhattak magukba, de nem sokat! Nagy volt rá az igény, sok embernek csak ez jutott. Betegünk megengedhette magának, hogy vásároljon egy olcsóbbat, így kéz alatt olcsóbban hozzájuthatott, mintha a patikába vette volna. A rendelőben rendszeresített papírpohárba csapvizet töltve, bevette a gyógyszert, és nagy léptekkel megindult hazafelé.
Eleinte a WC utáni vágy messze lemaradva követte. Fél úton azonban rágyorsított, és a kertkapuhoz már egyszerre érkeztek, noha hősünk a 2 km-t 22 perc alatt teljesítette. Hogy mégis ő győzzön, kétségbeesett tettre szánta rá magát, a kertkaputól a WC ajtóig sebtében eldobott ruhadarabok jelezték az útját: Győzni akart! A győzelmet egy vismajor akadályozta meg, amikor a kilincsért nyúlt, kigombolt nadrágja lecsúszott a térdére, és hogy föl ne bukjon, lehajolt, hogy fölrántsa, és ekkor megtörtént a tragédia. Vesztett! Szomorúan álldogált a cél előtt, mint egy s..belőtt budhaszobor. Aztán arca megenyhült, és elmélázva megállapította: Csodálatos a mai orvostudomány. Két km-en csak 80 centit tévedett!
|
|
|
- június 07 2011 06:53:31
Kedves Andy!
Gratulálok! Potyogtak a könnyeim a nevetéstől, főleg az utolsó bekezdést láttam lelki szemeim előtt!
A csatát megnyerte, de a háborút elveszítette a finisben.
Nagyon jó!
Szeretettel olvastalak!
Évi. |
- június 07 2011 09:07:30
, szórakoztató, olvasmányos, remek írás.
Szeretettel Joli |
- június 07 2011 10:04:13
Szóval' aki ezt Átéli annak, már nem is oly kacagtató!!! Szerintem, a szivárvány színében "pompázik" a feje! (a gatyáról, nem szólva)Jobb az ilyen "gyorsítót" a helyszínen bevenni!!! Biztonságos trónon ülve!
Be' sok kínos pillanatot élünk át!!!
Sok tanulsága van a történetnek....
Szeretettel:Glica |
- június 09 2011 11:47:23
zsír |
- június 09 2011 12:10:51
Kedves Andy!
Jópofa történeted végéhez érve elmosolyodtam, és el is gondolkodtam, hogy hasonló eset biztosan nem csak főhősöddel esett meg. És ha jól belegondolunk, szerencséje is volt, hogy a nadrágját előre lehúzta! S valóban kacagni nem is lehet a történteken, hiszen hashajtó nélkül is megesett velem is, hogy gyorsabban tettem meg a hazafelé utat néha, mint egyébként máskor!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
|
- június 09 2011 17:29:08
Jó stílusú novella!
És tanulságos... |
- június 12 2011 11:48:30
Szia!
gratulálok egyedi humorodhoz!
Tetszik ahogy írsz!
barátsággal:g n |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 23. szombat,
Kelemen napja van.
Holnap Emma napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
