|
 Vendég: 21
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
_
 M
-Hazafelé menet Emma szótlan lóbálta táskáját, a rosszkedv szép barna arcán mély ráncokba rögzült, kavicsokat rugdosott, ágakat tépdesett az útmenti bokrokról, s azzal csapkodta csupasz lábaszárát.
-A Vasas pálya feletti magaslat szikláihoz közeledve öccsét, s a fiút félrelökve előreszaladt, hogy elsőnek odaérve azt a különálló magaslatot érje el, amin csak ketten fértek el, de most egyedül birtokolhatta.
-Mi baja van?- kérdezte a Fiú, noha tisztában volt maga is a történtekkel, de minden érdekelte ami Emma körül történhetett, s a kérdés után lopva Gedeonra nézett.
-Emma öccse apró mosollyal a szája szögletében válaszolt - tudod te azt, minek kérdezed, inkább üljünk az erkélyre - mondta, s maga is előresietett.
Az erkély szélesebb kiugró volt, néha öten hatan is elfértek rajta, most azonban csak hárman üldögéltek a sziklán szemben a pasaréti völggyel.
-Odalenn csőrös autóbusz igyekezett az apró emelkedő felé, a teniszpályákon fehér ruhás urak játszottak, távolabb, a túloldalon sárga hernyóként a fogaskerekű araszolt lassan a svábhegy oldalában. Csend volt, erősen sütött a délutáni nap, a sziklák tetején gyíkok sütkéreztek, Emma is a túloldalra bámult, mintha töprengene.
-Elvitték a Hadháziékat is, súgta Gedeon - nem tudtad? A Fiú bólintott.
Nálunk hagyták a pianínót, már nem fért be a parókia pincéjébe - azt mondták zongorázni kell tanulnom, hogy ne csak a port kelljen törülgetni róla - súgta vissza, s Emmára pillantott, aki félig húnyt szemmel nézett a távolba,mintha várna valakit.
-Hadházit hiába várod, gondolta a fiú, már be is költöztek a villájukba.
Menjetek haza rajzolni - szólt ekkor Emma, egyedül akarok maradni, s a fiúk engedelmeskedtek.
Amikor végeztek a leckeírással, Gedeon anyja lépett a szobába tálcával a kezében. Tejeskávé, vajaskenyér volt kiporciózva a tálcán, hangtalan letette, s szó nélkül kiment. Sajátos rituálé volt ez Gedeonéknál, igazi uzsonna a rajzolás előtt. Mire végeztek az ezredes is hazaérkezett, éppen csak benézett hozzájuk, köszönt, és magukra hagyta őket.
-Rossz kedve volt a fiúnak, Emmát várta, mondjon bármit is csak a közelben legyen. Emma soha nem volt megelégedve a rajzaival, Gedeont dicsérte, a pontos tiszta vonalait, őt egyfolytában korholta az össze-vissza karmolászásai miatt. Vázlat - mondta ilyenkor a fiú - majd letisztul, s végén neki lett igaza, mert a rajzai sokkal jobban sikerültek mint Gedeoné, s ezt az ezredes is észrevette.
-Csak a térképészetben vannak tiszta vonalak, mondta, minden egyéb viszonylagos, többértelmű, de a fiát is megdícsérte, mert vigyázott, nehogy elrontsa a barátságot.
Kell valaki a fiam mellé, aki másmilyen, mondta egyszer a feleségének - ez a kölök nem rontja el, jó nevelésű, de más. Gedeon hajlamos a begubózásra, ki kell rángatni belőle. Túl pontos, túl szabályos, ne legyen koravén.
-Amikor Emma hazaérkezett, szokása szerint rendesen leszólta a fiú rajzát, de az nem törődött vele. Szólt hozza, ennyi elég volt neki.
Furcsa ragaszkodása Emmához, a nála három évvel idősebb nagylányhoz, a fél életét kitöltötte. Télen, ha síelni mentek a Disznófő alá a Csőbe, akkor is elkisérte őket, segített rendbe rakni a kötést, pedig Emma Hadházit kérte meg rá, de az nyeglén odavetette - majd a fiú megcsinálja.
Emma koránál idősebbnek látszott, nyúlánk volt, egyenes tartású, első a tornasorban. Még egy év, s eltűnik a Baár-Madas líceumában, s akkior nemigen fogja már látni. A fiú gyakran gondolt erre, s ilyenkor kicsit szomorúnak érezte magát.
-Egy évvel korábban, a korfirmandusok vizsgáján látta meg Emmát Gedeon mellett a templomban, akkoriban kezdtek hozzá a rajzoláshoz is, boldogan vállalta.
Fehér jázminkötegek lógtak mindenfelé a templom kandelláberein, az illat betöltötte a zsúfolt termet, s a fiú csak Emmát bámulta, mint valami szentséget a bódító illatfelhőben.
-Szombaton számítok rátok, szólt a rajzolókhoz - bejárjuk a környéket, megbeszéltük a többiekkel, hogy megint jázmincsodát varázsolunk a templomba.
A fiúk némán bólogattak. Csak az egyikük várta máris a szombatot. Kedd délután volt, a fiúnak ígéretes, Gedeon nyöszörgött valamit, ami bármi lehetett.
-Csütörtök reggel a fiú türelmesen várt a Pasaréti út sarkán, az utca néptelen volt, csak a házmester söprögetett kissé felé haladva, s lopva intett. A fiú nem értette mit akar. Az öreg kerítésnek támasztotta a seprüt, sodorni kezdett tempósan, aztán nyalogatta a fehér rudacskát, s közben bosszúsan sziszegett: menj tovább...elmentek!
-A hetes jelentett, s az új tanítónő, aki nemrég váltotta a korábbit, megkérdezte tud e valamit Gedeonról a padszomszédjáról?
Elmentek - mondta a fiú. Csönd lett az osztályban. Ismerős kifejezés volt ez számukra, senki nem kérdezte, hova?
A tanítónő egy pillanatig habozott, aztán kinyitotta az osztálykönyvet és beírt valamit. Ragyás arca elpirult kissé ahogy felnézett és folytatta az órát.
Egyszerű asszony volt, sokban különbözött az ezredesnétől. A délutáni órák végén estefelé, a férje mindig bejött, megállt az osztály sarkában, figyelte a tanítást mint egy kisdiák. Barna öltönyében a vékony emberke rajongva bámulta asszonyát, s összekarolva indúltak haza.
-Péntek este a fiú világosságot látott Emma ablakában, mozgást is látott és idegen hangokat hallott. Jázminillat töltötte be a kertet, a hatalmas bokor alatt sokáig várt, tudta, hogy hiába.
Másnap délután becsöngetett a lakásba, maga sem tudta miért. Fiatal, kövérkés férfi nyitott ajtót fehér ingben az arcát törölgetve.
Mit akarsz? - kérdezte a férfi. A fiú azt hitte valami vendég csupán, mert távolabb szokott helyén látta az ezredes piros bársony házikabátját a fekete sujtásokkal, mintha csak a gazdáját várná.
Csak a második kérdésre tudott valamit kinyögni és rögtön meg is bánta annyira furcsa volt így tavasz vége felé.
A síbakancsomért jöttem, Gedeonnak adtam kölcsön, azt mondta bármikor feljöhetek érte...
- Ki az a Gedeon? - kérdezte szárazon a férfi.
- Osztálytársam, nála van a bakancsom, szeretném visszakapni...
- Nincs itt semmiféle bakancs, tűnj el de gyorsan - rivallt rá a köpcös, s már csukta volna az ajtót, amikor egy női hang szólalt meg mögötte.
- Láttam itt egy párat az előszobaszekrényben, add neki oda aztán menjen ahova akar.
A fiú hallotta mint nyílik a szekrény ajtaja, s nemsokkal azután a nő is megjelent, s a kezébe nyomta Emma fényesre pucolt bordó bakancsát.
Köszönd meg és tűnj el - vetette oda, s a férfi becsukta az ajtót.
A fiú végigrohant a Nagyajtai utcán a fasor felé, s a túloldalon bevette magát a kiserdőbe.
Valamikor temető volt a hegyoldal, Vizivárosi temetőnek hívták, néhány kriptában családok húzták meg magukat, félelmetes hely volt de most nem törődött vele.
-Haza nem vihette Emma bakancsát, képtelen lett volna bármit is hazudni. Egy gesztenyefa alatt üldögélt órákig és nem értette, hogy tehetett ilyet. Óvatosan felpróbálta a bakancsot, kicsit lötyögött benne a lába, felállt lépkedett néhányat, s valami büszkeségfélét érzett.
Emma bakancsa majdnem jó volt a lábára - vastag kötött zokniban éppen jó lenne. Felállt, kicsit feljebb ment a Virányos felé, s egy félig betemetett kripta köve alá dugta.
Építőanyagok voltak a közelben, nem törődött velük, csak a még mindig reszkető lábaival. Hazarohant.
-Két héttel később már nem jutott be a területre. A fákat kivágták, kerítést húztak, katonák jártak a túloldalon jöttek mentek rendezték a terepet, senki sem tudta mi készül. A kerítés helyén később téglafal épült három drótsorral a tetején ahogy szokás, s a sarkokra is tábla került figyelmeztetőleg:
-FÉNYKÉPEZNI TILOS!
|
|
|
- június 10 2011 08:39:19
Kedves Inszemi!
József Attila 1937 májusában írta a "Hazám" c. versét, s annak az első verszakában szerepel: "tapsikolnak a jázminok".
Nagyon szomorú, hogy sok embernek menekülnie kellett azokban a régi időkben, de volt olyan eset is, amikor kényszer hatására kellett menniük.
Megható visszaemlékezésed nekem nagyon tetszett, de egyben el is szomorított.
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 25. hétfő,
Katalin napja van.
Holnap Virág napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
