Napkorong

V

A világnak szüksége van őrültekre. Valakin mindig meg kell botránkozni ez a magyar törvény. Mi hogy nem így van? Dehogynem ! Nem részletezem példákkal de te is tudod hogy így van. Igen te aki most megbotránkozik hogy megszolítottam. Látlak ám akár integethetsz is ha gondolod, De ne bámulj ilyen bamba fejjel. Szóval a következő történet nem róllad nem róllam hanem az őrültekről fog szólni. Egy nap a deres betonfalakkal körülzárt elmegyógyintézet kapui végre kinyíltak. Már vagy húsz éve nem nyíltak ki, csak benyíltak. Ugyanis a beteg jött de ki nem ment senki. Rácz úr volt az eggyetlen beteg aki az elmegyógyintézet pályafutásán, azaz több mint 30 millió év ( azelőtt Dinoszaurusz korházként működött) aki kiszabadult. Rettentő boldog volt. Láthatta végre a feleségét, gyermekét, és édesanyját. Mikor hazaért a felesége könnyes arcal megölelte.
- Palikám végre itthon?
- Nem Erzsikém mostmár itthon.
- Jajj gyere be ebédelj, hisz csupa csont és bőr vagy. Anyád meg a fiad elment a templomba.
- Mi az ebéd Örzse?
- Babot főztem jólessz? Jólessz!
- Csak hozzad mán de izibe!
- Neki láttak az étkezésnek jóízűen. Rácz úrnak csak kopogtak a szemei. Ekkor a kerítés előtt éktelen kiabállás keletkezett. Az elmegyógyintézetből megszökött Béla követelte vissza az egypár ünneplős lyukaszokniját. Rácz Palkó senkitől sem fél gondolta Rácz úr mikor kiugrott az ablakon és egyenesen az ordibálók közé rontott. Egymás nyakán estek tépték egymást ütötték ahol érték a másikat. Még a mentő is kijött. Hanem aztán Rácz úr a babra való tekintettel egy jó nagyot füttyentett tomporával. Erre aztán mindenki elkezdett szakadni. Még a könnye is kihullott némelyiknek. Na mi ebből a tanulság? : Bolond lukból bolond szél fúj. A szellentésnél nincs közösség kovácsolóbb.
Robert P Clown