|
 Vendég: 23
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
_“Az anya nemcsak egy gyermeknek ad életet, hanem a szeretetnek és az örömnek, amit valaha magának remélt.” (ismeretlen)
 V
-Édes Istenem! Engedj inkább meghalni,mert ezt a fájdalmat már nem bírom elviselni!
Már harmadik napja vajúdott.Épp csak nővé érett teste minden porcikája sajgott és enyhülésért esdekelt.Ereje egyre fogyott, a környezetét csak távoli zsongásként észlelte.Már nem gondolkodott,csak mint a haldoklók, rövid élete eseményeit pergette fél-eszméletben.
Miért nem mondta neki senki,hogy ez ilyen? Miért nem figyelmeztették? Pedig nem akart ő semmi rosszat,csak férjhez menni.Asszonynevet kapni,hogy már ne úgy nézzenek rá! Nem akarta a fürkésző tekinteteket,a lesajnáló vagy épp gusztustalanul gúnyos mosolyokat látni,amikor bemutatkozik. Tisztességes asszony akart lenni,nem pedig mindenki szemében a kikapós Böske lánya,aki lehet,hogy olyan,mint az anyja!?
Meg el akart jönni végre a Papától, mindig morgós-morcos öregapjától.Pedig szerette az öreget és tudta,hogy az is szereti őt. A Mama mindig mondta.Vigasztalgatta őt,ha az öreg túl szigorú vagy kíméletlen volt vele:
- Hidd el,szeret téged és jó ember a Papa! Csak nehéz neki. Ha rád néz,mintha apádat látná.És fél,hogy az anyád vérét örökölted.
Szegény Papa!Nem gondolta,hogy mire hazagyalogol a hadifogoly-táborból az orosz hómezőkön át,félig lefagyott lábfejjel,itthon a fia halálhíre, s egy elhanyagolt, alig totyogó kislány várja itthon. Tisztelte a nagyszüleit,akik magukhoz vették,keservesen felnevelték és igyekeztek mindig megvédeni a külvilág mocskos szájától.De a Mama halála után fel kellett nőnie,hiába volt gyerek még.Az öreg elvárta,hogy betöltse nagyanyja háziasszonyi szerepét. Sohasem kért,csak parancsolt.Nehezen viselte serdülését,ezeket a gondokat a szomszéd asszonyokra hárította. Keményen őrizte becsületét,szigorúan ügyelte erkölcseit.
Amikor megismerte Tónit, nagyapja kis híján agyonverte. Lehordta mindennek. Csak akkor békült meg egy kicsit,amikor Tóni eljött bemutatkozni.
Tónival olyan más volt minden. Olyan volt,mint egy törleszkedő kis kóbor kutya. Minden apróságért hálás volt. Elhalmozta gyengédséggel, szeretettel.Talán ő volt életében az első,aki megsimogatta,megölelte.Jó volt vele lenni. Megnevettette,beszélgetett vele.
Amikor Tóni megkérdezte,hogy tudná-e szeretni,persze,hogy igent mondott.Azt nem tudta,hogy szerelmes-e belé,mert nem tudta,hogy az mit jelent. Erről soha senki nem beszélt vele.
Kicsi,csendes esküvőjük volt. Az öreg el sem ment. Megsértődött valamiért. Talán,mert nem hozzá költöztek utána, hanem az anyja által felkínált mosókonyhába.
Egy újabb fájás késpengeként hasította át méhét egész a mellkasáig hatolva.
- Anyuka!Vegyen egy nagy levegőt és nyomjon minden erejéből!
Hiába próbálta,hirtelen minden ereje elhagyta. Az ájulás határán még érzékelte,hogy szinte mindenki rajta ül,térdel fekszik.Mindenki nyomja,tolja,mintha össze akarnák roppantani.Aztán valami kiszakadt belőle és zsibbadt nyugalom öntötte el. Egy másodpercre megállt az élet a szülőszobán,majd lázas tevékenységbe kezdett mindenki.Őt magára hagyták. Lassan tisztulni kezdett az agya.
- Nem szoktak ilyenkor sírni a babák? Miért nem mutatják meg? Vajon kisfiú vagy kislány?
Feltámaszkodott a szülőágyon,úgy próbált leskelődni,vajon mi történik. A nővérek és orvosok gyűrűjében egy pillanatra valami kékes-véres darabot látott. Az egyik szülésznő észrevette,hozzásietett.
- Nyugodjon meg anyuka! Csak kicsit meggyötrődött a baba a hosszú vajúdástól. Pihenjen!
- De miért nem sír?
- Azt próbáljuk mi is kideríteni.
Lassan múltak a percek.Látta,ahogy víz alá tartják,fejjel lefelé lóbálják,ütögetik.Az orvosok, nővérek arca egyre lemondóbb lett.Végül a szülész odament hozzá, kedvesen megsimogatta az arcát:
- Nagyon sajnálom! A baba halva született. Nem tehetünk semmit. De maga még olyan fiatal!
Érezte,ahogy a könnyei lassan végigperegnek az arcán.
- Megnézhetem? Megfoghatom? Kérem! Nagyon szeretném!
Az orvos már épp tiltakozni akart, de az öreg szülésznő már be is bugyolálta egy pelenkába a babát és hozta.
Csendes sírással ölelte magához kicsinyét, simogatta pelyhes fejecskéjét.Érezte,amint a tej belövell melleibe. S ekkor egy újszülött macska nyávogására emlékeztető hangot hallott. Egy nedves kis száj érintette a bőrét.Aztán egy hangos oá-val lánya követelni kezdte az első étkezést.
A szülőszoba elől pedig Tóni elcsukló öröm-ordítása válaszolt rá. |
|
|
- június 24 2011 09:12:14
Kedves Böbebaba!
Hogy ez a történet milyen megható, azt szavakkal nem igen lehet kifejezni. Nekem is könnyek szöktek a szemembe.
Ebből a történetből is látszik, hogy nem szabad egyetlen élőlényről sem lemondani, lehet az gyermek vagy állat, és a reményt nem szabad feladni. Amikor az orvosok sem tudtak mit tenni, szinte csodának számított, amikor az újszülött az anyja közelségétől "életre kelt".
Ilyen esetekben előfordult már, hogy később nem lett teljesen egészséges egy gyermek (sajnos, a familiánkban volt is erre példa), de nem kell ennek mindig így lennie.
Nem tudom, hogy a történeted valós-e, vagy sem, de nagyon szép!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
- június 24 2011 12:18:15
Háááát! Nem is tudom mit írjak, Szökő könnyek, a szép gondolat, sérült gyerek... csak egy dettó jelet tudok tenni Zsuzsanna hozzászólásához!
Szeretettel Andy |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 25. hétfő,
Katalin napja van.
Holnap Virág napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
