Napkorong

M

Németi Csaba: A megvilágosodás

Kérem, senki ne csodálkozzon: „Én megvilágosodtam”.
Egyszerűen ment a dolog, a fejemre pottyant egy szem makk. Sétálok a ligetben, mindent átitatott az őszi verőfény. Zöld lombok, madárcsicsergés, harkály kopácsol száraz ágon. Az éjszakai eső után oxigéndús, friss a levegő. Megcsodálom a természetet. Kismamák igazgatják a babakocsijukat. A tölgyfákhoz érek, mellettem a sétányon csinos, dekoratív, negyven körüli hölgy sietett valahová. Szemügyre vettem, megfordult a fejemben néhány pajzán gondolat, és ott, pont akkor koppant a fejemen egy makk. Kezembe vettem, nézegettem gyönyörű szép, fényes barnás színű, szabályos alakú makk volt. „Érett gyümölcs” - állapítottam meg.
- Meglepődtél? - kérdezte - épp ideje, hogy beértem, ősz van!
Ösztönösen nézem a nőt tovább, de a szavak zakatolnak az agyamban : „Épp ideje, hogy beértem, ősz van!”
Eltűnik a vízió. Gondolkozok! Szoktam néha, ha megfeledkezek magamról. Igaz, nem sok jó származott még ez idáig belőle.
Merev tekintettel bámulom a makkot.
- Mi ez az egész, mintha kuncogna a kezemben. Mi a fene, halucinálok?
- Nem haver, a valóságot éled, csak nem akarod elhinni. Megjegyzem a hölgy is elég érett, úgy látom kedveled az érett dolgokat.
- Nem, nem igaz, hogy egy makk közli velem, hogy mit szeretek és milyen nőket.
- Dehogynem igaz, része a fejlődésednek.
- Hogy minek a része? – s csuklok egy nagyot.
- A fej-lő-dé-sed-nek!
- Na, itt hagyjuk abba!
- Te akartad! - s soha többé nem szólt hozzám.
Próbálom rendezni a gondolataim, és logikusan gondolkodni. Nem megy könnyen ezek után, de mégiscsak fény gyúlt az agyamban: - Meg van! A makk ősszel érik és lehullik (illetve a fejemre) : születés, beteljesedés, halál. Hurrá, megvilágosodtam!
A makkot zsebre tettem. A megvilágosodás teljes tudatában élem az életem. Baj nem érhet, nálam a tudás. A makkot mindig magamnál tartom, néha megsimogatom.
Újra eljött a nyár.
Sétálok a ligetben a gesztenyefák alatt. Hirtelen a fejemen koppan egymás után három, zöldburkú, tövises gesztenye.
Hülyén állok, felveszem őket - vigyorognak rám -, zöldebbek nem is lehetnének.
A makk röhög a zsebemben.
- Mi van öreg, mi a fenén csodálkozol? - kérdezi az egyik gesztenye.
- Még csak július van - motyogtam.
- És? - szólalt meg a makk.
- Nem is érett - dünnyögöm.
A makk és a gesztenyék együtt röhögnek. Bambán bámulok magam elé.
- Megvilágosodtam - nyöszörgöm.
Néma csend.
Hiszek benne, nincs tovább.
Ha valaki tudja, mi a helyzet a gesztenyéknél júliusban, az kérem…
Végül is, én már egyszer meg…, na jó, kis híján.