Napkorong

V

Fölveszem a gyakorló öltözékemet, most úgy döntöttem, szoknyába megyek. Mert az is van, csodálatos méregzöld színű.
Pisztolyomat felvételezem a fegyverraktárból, igen ám, csak nincs övem, amit a derekamra csatolhatnék, hogy bele helyezzem a pisztoly táskába a pisztolyt.

Vagyis, van, csak a rohadt életben sem találok bele a lyukba. Rángatom, nyomkodom, nem jön össze, hogy a derekamra illesszem.
A katonatársaim háta mögött sunnyogok, nehogy a lövészet vezető észrevegye hanyag eleganciámat. De nincs szerencsém, kiszúrja, a mindenit kiszúrja, és már int felém!

- Elvtársnő, hol a pisztolya? Mivel akar lőni?
(Már mondanám a választ, de nem hallgat meg!)
- Egyébként is, miért szoknyába jön?
Szedje rendbe magát és öltözzön fel szabályszerűen.

(Nem öltözök, gondoltam magamban, akkor is szoknyába megyek, ha meg is fenyítesz!
Pisztolyomat becsúsztattam a táskámba.
Helyszín: Kékmező.
Pisztollyal egészen jól lőttem, szerettem.
Ez volt a gyakorlat első része.
Második rész: Irány az erdő! Felkutatni és megsemmisíteni a vélt ellenséget. Itt következett a feketeleves számomra!
Derékig érő bokrokon átgázolni ( no hát persze, hogy átgázolni, hiszen nem fog oda jönni az ellenség hozzám, hogy ni csak itt vagyok, fogjál már el, nem olyan hülye) no igen és ezt a feladatot szoknyában végre hajtani.
Most már mindegy, ha beledöglök is meg kell csinálnom.

- Fiúk! Nincs valakinek pluszban egy gyakorló gatyája?
No persze, hogy nem volt, hogy lehet ilyen hülyeséget kérdezni, jól van Évi, most törjed a hülye fejed. Így becézgettem magamat.
Itt fogsz elpusztulni a tövisek között! Lemaradtam, persze nem tudtam lépést tartani a fiúkkal. Szúrtak a tövisek, vakaróztam, most mit csináljak?
Egy katonatársam hozzám lépett:
- Várj meg itt bennünket, mindjárt visszatérünk, de el ne mozdulj innen, mert eltévedsz!

Én maradtam, egyedül. Az egyik bokorban valami megmozdult! Óh, Te jó isten, de félek, azon nyomban itt halok meg!
Tovább zörög a bokorban valami, nem állhatok itt tétlenül, tovább kell mennem!
Az a rohadék bokor ne lenne! No és ami zörög benne, kiugrik egy egér, vagy egy pocok, vagy egy nyúl, nem tudom, nem merek hátra nézni, csak startolok előre. Szoknyám széle több helyen beakad a tüskébe, felszakad, a talajon találom magam, szemezek egy szarvasbogárral.

Nehezen felkászálódok, megnézem ripityára szakadt szoknyámat - még jó, hogy amit takarni kell, ott még ép -nagyon jól nézek ki konstatálom nagy bölcsen.
Félek. Most már nagyon félek! Soha nem találnak rám. Még egyszer az életbe halljam a társaim hangját.
És hangokat hallok. Igen, ezek Ők, vagy hallucinálok? Elindultam a hangok irányába.
Végre! Észrevettek! Embereknek ennyire nem örültem még soha az életben, mint most.
Kis mosolyt véltem felfedezni ajkukon (de lehet, hogy csak képzeltem), szétszaggatott szoknyámban, kócosan, smink nélkül, vihar tépett ábrázattal léptem a gyakorlat vezető elé.

Rám nézett, ( azt hittem leszedi a fejemet, de nem) elmosolyodott és így szólt hozzám:

- Gratulálok! Ön megvívta a csatáját az ellenséggel még ha szoknyában is!

Hozzászólások

Andy Jazz - augusztus 23 2011 01:26:26
Gratulálok! Ön sikeresen megvívta a csatáját olvasóitól kapott elismeréséért, melyet a gyorsan növekvő, olvasószám is igazol!