Napkorong

M

6.

- Fütty, fütty, ha nincs baj kettőt fütyülök,
ha nagy a baj, akkoj hájmat,
magas fűben addig csücsülök,
míg teletömöm a számat!
- Ki az, mi az?- riadozott Fűzöld királyfi, aki még mindig a rossz álom hatása alatt volt. Feltápászkodott és körbepillantott.
Egy szürkésbarna színű állatkát pillantott meg a fűben, amely éppen magokkal igyekezett teletömni a pofazacskóját, miközben fütyült és verset mondott egyszerre.
- No, ez aztán a tudomány!- álmélkodott a királyfi, s ügyesen lecsúszott a virág szárán, hogy közelebbről is megszemlélje a jövevényt. A kis állat sem látott még olyan csodabogarat, ami zöld színű, beszél és ruhát visel.
Kíváncsian méregették egymást, míg végül Fűzöld királyfi szólalt meg elsőnek:
- Szia, én Fűzöld királyfi vagyok és barátot keresek.
- Én üjge vagyok és magvakat kejesek.
- Üjge?- kérdezte a zöld emberke.
- Nem, nem. ÜJ-GE- tagolta nevét az ürge, aki sajnos nem tudta kimondani az r betűt.
„Kejesek, éjted, üjge”, mondogatta magában a királyfi, s mint hullócsillag esett le neki a felismerés, hogy az állatka nem tud helyesen beszélni.
- Azt akarod mondani: ürge. Hahaha, hihihi, te a saját nevedet sem tudod kimondani!- hahotázott térdét csapkodva- Ez nagyon mulatságos!
- Neked lehet, hogy mulatságos, de nekem nem az- felelte a megbántott ürge.
- Kejesek, éjted, üjge, hihihi,hahaha- vihorászott tovább a királyfi, mit sem törődve azzal, hogy ez milyen rosszul esik a szürke bundásnak.
- Csúfolódós vagy, így soha nem fogsz bajátot találni- szipogta az ürge, és sértődötten elszaladt.
- Várj, ne rohanj el!- kiáltott utána a gúnyolódó, de az állatka piciny füle-botját sem mozdítva a kérésére, eltűnt a fűszálak takarásában.
- Kell is nekem olyan barát, aki nem tud beszélni! Sőt egyáltalán nincs szükségem semmilyen barátra sem!- kiáltotta a zöld apróság elkeseredetten, s lehorgasztott fejjel, hazafelé vette az irányt.

7.
Fűzöld királyfi apró dió háza előtt üldögélt, logó orral, gomb nélküli fűzöld kabátban, fűzöld kalapban, fűzöld szemekkel és fűzöld hajjal. Egy arra kószáló napsugár megemelte az állát, s a királyfi felnézett. Az égen, fehér felhőpárnákon, vidáman kacarászva Égszínkék királylány ugrándozott. Égszínkék királylánynak, mint ahogy a neve is mutatja, égszínkék volt a ruhája, égszínkék volt a kalapja, égszínkék volt a szeme, sőt még a haja is.
- Csodaszép- suttogta a királyfi, s szívét bizsergető édes érzés járta át- de szeretném, ha a barátom lenne!
Ezt most nem akarta elrontani, s ez a vágy, fontosabb lett mindennél, mint amit valaha is érzett.
A királylányoknak, színüktől függetlenül, nagyon jó a hallásuk, így az is eljut a fülükbe, amit mások csak suttognak. Égszínkék királylány is meghallotta Fűzöld királyfi suttogását. Lehuppant egy fehér felhő szélére, lábaival hevesen kalimpált és megszólította a gyötrődő királyfit:
- Szia, én Égszínkék királylány vagyok. Téged hogy hívnak?
- Fűfűzöld kikirályfi- hebegte zavartan a megszólított.
- Hát kedves Fűfűzöld kikirályfi, én is szeretnék a te barátod lenni.
- Valóban?- tátotta el meglepetésében a száját a királyfi, s még dadogni is elfelejtett.
- Valóban.
- És játszol velem?- kérdezte a zöld apróság.
- Hát persze, hogy játszom.
- Akkor felmegyek hozzád!- rikkantotta Fűzöld királyfi, s elindult létrát keresni a ház körül.
Hamarosan megtalálta, még ő maga eszkábálta a múlt ősszel, hogy elérje a gyepűrózsa bokor finom csipkebogyó termését.
- Azon a létrán nem jutsz fel az égig- sóhajtotta sajnálkozva Égszínkék királylány.
- Akkor hogyan juthatok fel?
- A szívedből induló szivárvány tud téged feljuttatni ide hozzám.
- Szívszivárvány? De nekem nincs olyanom!- felelte kétségbeesetten Fűzöld királyfi, s megtapogatta a mellkasát a szíve felett. Valóban nem talált egy ici-pici szivárványt sem.
- Majd lesz, én bízom benne! De most mennem kell, mert megérkeztek az esti fellegek- intett búcsút a királylány, s égszínkék alakja belemosódott az égbe.
Fűzöld királyfi úgy érezte, hogy lelkében mázsás súly a veszteség. Elalvás előtt még bizony sokáig forgolódott, mintha csak elrontotta volna a gyomrát megint a virágnektárral.