|
 Vendég: 23
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
_ MM
– Édes gyerekem, a hajnalt és a tavaszt sokkal nehezebb leírni, mint az alkonyt vagy az őszt. A fene tudja, az új élet indulása úgy elszorítja az ember torkát, hogy mire meg tudná fogalmazni, már nem emlékszik pontosan rá, és csak hülye közhelyek jutnak az eszébe. Éppúgy, mint amikor megszületik a gyereke…
AUGUSZTUSI HAJNAL
– Részlet a Magasles általam írt részéből –
Ez a hajnal más volt, mint a múltkori. András nyugodtan aludt, de amikor a másik szobában megpittyent a vekker, azonnal éber lett. Kimászott az ágyból, és némi mosakodásnak nevezett vízpiszkálás után felöltözött. Odakinn a konyhában, ahol Béla bácsi tevékenykedett nesztelenül, csak a kislámpa égett.
– Egyél pár falatot, és igyál egy csésze teát! Hűvös van odakint!
András evett, aztán felkapta a fejét a kávéfőző ismerős sistergésére. Eddig nem jutott eszébe, hogy a nagybátyja kávézik. A következő pillanatban aztán titokban lehülyézte magát, mert hiszen éppen kávéügyben mentek be tegnap Kornél bácsiékhoz is. Odakinn valóban hűvös volt és sötét. A hold már lement, és az égen tétován pislogtak a csillagok. Nyakig húzta a melegítőfelső cipzárját, és közben Kárót nézte, „aki” Béla bácsi körül sündörgött. A nagydarab erdész egy pillanatig tűnődött, aztán bólintott.
– Jól van, gyere te is! Lábhoz! – vezényelt azonnal, mert a bozontos eb hajlandónak mutatkozott az előőrs szerepének betöltésére is.
– Töksötét van – mormogott Béla bácsi, amikor beléptek a fák közé. – Álljunk meg néhány pillanatra, amíg a szemünk megszokja!
(„Miért >töksötét< – morfondírozott magában András. – Mi köze van a töknek a sötéthez?”
Később Kornél bácsitól kapta meg a választ:
– Szórövidítés. a >tökéletes< rövidítése. >Töksötét, tökhülye.< vagy éppen >tökjó<…. Nem mintha túl szellemes lenne, de van benne logika és jellemző a magyar nyelvre. Egyébként a harmincas években jelent meg nyelvünkben, éspedig érdekes módon a vadászirodalomban nagyon korán. AZ irodalmi lapokban még évtizedekig nem kapott polgárjogot, de az 1933-as Nimródban már lehet vele találkozni. Pedig ott is akadt egy-két élestollú ember…
– Kittenberger?
– Ő inkább természettudományi szempontból volt könyörtelen. A nyelvhelyességi faladatokat inkább a szintén vadászember, de végzettségét tekintve „filosz” testvére, a Kunsági álnéven író dr. Katona János vállalta magára.
De ez a beszélgetés csak ebéd körül zajlott le, s a hajnal előtti sötétségben botorkáló András egyelőre eredménytelenül tűnődött a tök és a sötétség összefüggésén.)
Később hozzászokott a szeme, és a tiszta úton egészen fürgén szedegette a lábát. Valahol egy kuvik kiáltott néhányat, és enyhe szellőt kezdett érezni szemből. Talán egy picivel világosabb is volt, legalábbis a fakoronák között bepislogó csillagok mintha halványabbak lettek volna.
Béla bácsi egyszerre megállt, és rámutatott valamire.
– Mássz fel!
András közelebb lépett, és egy magaslest látott, vagy talán inkább érzett maga előtt. Valamennyi eddig ismert közül ez volt a legalacsonyabb és a legbarátságosabb. Nem létrája volt, hanem kényelmes lépcsője, karfával.
„Úgy látszik, elkényelmesedett vendégek számára készült” – gondolta, amiben nem is tévedett.
Hamarosan megjelent mellette Béla bácsi, sőt Káró is.
– Ha mód van rá, fel szoktam hozni őt is – suttogta a nagydarab erdész –, utóvégre az ő szaga sem biztató a vadnak.
Kényelmesen elhelyezkedtek a padon. András zsebre dugta fázó kezét, és irigyelte nagybátyját a kalapja miatt, mert fázott a feje teteje is. A lába viszont kellemesen érezte magát, mivel Káró csak úgy fért el, hogy teljesen a lábukhoz simult.
Csönd volt. A fák teteje lassan láthatóvá kezdett válni a fakuló éggel a háttérben, s a réttől valami bizonytalan zaj hallatszott. Állatok legeltek ott (András már úgy-ahogy megismerte ezt a hangot leselkedései során), talán szarvasok, de meglátni még nem lehetett őket.
A fiú kicsit összeborzongott, ahogy valami hideg fuvallat meglegyintette, és arra gondolt, hogy több mint egyhónapos ittléte alatt ez a második hajnal, amit átél. Sőt érdemben az első, mert az előzőnél olyan ideges volt, hogy se látott, se hallott. Pedig Kornél bácsi – úgy is, mint vadászember, úgy i, mint irodalomtanár, sőt úgy is, mint íróember – többször megjegyezte:
– Édes gyerekem, a hajnalt és a tavaszt sokkal nehezebb leírni, mint az alkonyt vagy az őszt. A fene tudja, az új élet indulása úgy elszorítja az ember torkát, hogy mire meg tudná fogalmazni, már nem emlékszik pontosan rá, és csak hülye közhelyek jutnak az eszébe. Éppúgy, mint amikor megszületik a gyereke…
Valahonnan a völgyből egy macskabagoly visítása hallatszott, egészen olyan volt, mint amikor vásott kölykök megrángatják a macska farkát. Ez visszazökkentette a valóságba.
A fák koronája már teljesen látható volt, és a fények kezdtek elválni az árnyéktól, de még minden olyannak tűnt, mint egy gyenge minőségű fekete-fehér tévéfelvétel. A réten alig lehetett valamit látni, mert a ködfátyol borította az egészet, melyben időnként rejtelmes árnyak tűntek fel és újra el.
Most már egyre gyorsabban világosodott. Az ég teljesen elsápadt, s ekkor a távolból, az országút felől, meghallotta egy autóbusz sértődött berregését, amint felfelé igyekezett. Aztán elhalkult a zaj, jelezve, hogy a jármű felért a nyeregbe.
– Most indulnak az első járatok, viszik az embereket a 6 órai műszakba – súgta Béla bácsi, aztán látszólag minden összefüggés nélkül hozzátette: – Remélem, időben felszakad a köd!
A motorzúgás mintha megindította volna az életet. Először a hátuk mögött pittyentett egy ébredező madár, majd a túloldalon több is. A köd pedig foszlányokká kezdett szakadozni. Az előbb például teljesen látható volt egy szarvastehén a borjával néhány pillanatra, hogy aztán újra eltűnjenek egy nagyobb ködfoltban.
„Mint valami romantikus színpadi díszlet – jutott a fiú eszébe. – Talán a Giselle-hez lenne jó” – tette kicsit később hozzá, és nagyon büszke volt zenei műveltségére.
Balra a keleti ég pirulni kezdett, és valahol elkárogta magát egy szürkevarjú. András nem tudta, mit keres itt ez az inkább erdőszéli madár, de nem is ért rá gondolkodni. A ködfoltok egymás után eltűntek, mintha valami leszippantotta volna őket, és az erdei réten láthatóvá váltak a szarvasok. A felső végén, nem is túl messze tőlük, a tehenek és a borjak éppen beléptek az erdőbe, s a túlvégen, olyan kétszáz méterre tőlük, a bikák is lassan vonulgattak az erdő felé. A fiú rettentő soknak találta őket, és óriásinak az agancsaikat.
– Tizenöten vannak – suttogta a messzilátója mögül Béla bácsi –, csupa fiatal. Az agancsok meg azért mutatnak nagyot, mert még barkában vannak. AZ öregek már kiváltak, azoknak már nagyjából kész a fejdíszük.
A bikák szigorú rangsorrendben léptek be a sűrűbe egymás nyomában. Andrásnak olybá tűnt, mintha egy nagy tölcsér szája nyelné el őket.
„Mennek a boszorkánykői völgybe” – gondolta magában, s büszke volt rá, hogy észrevette a barka szó több jelentését: nemcsak a fűz vagy mogyoró virágát jelenti, hanem a rőtvad fejlődő agancsát védő bársonyos, puha bőrt is. – „Rokonértelmű szó lehet – fűzte tovább gondolatait –, nem többjelentésű. Valószínűleg a külső hasonlóság alapján névátvitellel.” – S nézte, amint az utolsó szarvas is eltűnt a sűrűben.
Egy szajkó rikkantott valahol a közelben, s máskor kellemetlenül feszélyező hangja most üde és friss volt, szinte vidám, mintha a reggelt köszöntötte volna. A fiú leengedte a messzelátót, s ekkor vette észre, hogy a rét üres, s a jobb oldali szegély fáit süti a nap.
Reggel lett.
– Jól kitartottak a szarvasok – mondta Béla bácsi. – Valószínűleg a ködnek köszönhető. Hiába, lassan őszbe fordul az esztendő…
(A regényt 1983-85 között írtam, két kiadása 1993-ban és 2002-ben jelent meg. Mindkettő elfogyott.)
|
|
|
- augusztus 26 2011 10:57:42
Domokos Kedves!
Sok szeretettel gratulálok sikeres könyvedhez és ha kétszer is kiadták, akkor biztos kelendő volt!
Csodálatos ez a részlet amit kiragadtál nekünk!
Szeretettel gratulálok és jó egészséget kívánok, örülök, hogy egyre többet köztünk Vagy!
Puszillak: Pircsi |
- augusztus 26 2011 12:12:04
Örömmel ültem közétek és figyeltem a reggel érkezését. Remélem, senkit nem zavartam?! Az erdőt járni, mindig hatalmas élményt jelent.
Szeretettel:Glica |
- augusztus 26 2011 12:49:19
Kedves Domokos Bátyám!
Szeretettel olvastalak. Gondolom András számára nagy élmény volt.
Gratulálok szeretettel: Évi.
(Kittenberger Kálmán Afrikai vadászkalandjait olvasgatta apukám, de én akkor még kicsi voltam, csak emlékszem rá.) |
- augusztus 28 2011 11:25:55
Kedves Domokos Imre!
Mint mindig érdekes dolgokat írsz prózáidban (regényeidben).
Engem most a"töksötét" kifejezés fogott meg. Hogyha a mi fiataljaink a tökéletes szóból indultak ki, akkor nem is olyan nagy hülyeség ez. De azon is elgondolkodtam, hogy vajon, Ők tudják-e azt, hogy a "tök" kifejezés a tökéletes szóból eredeztethető?
Nem biztos!
Megint tanultam valamit!
üdv.: Torma Zsuzsanna
|
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 24. vasárnap,
Emma napja van.
Holnap Katalin napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
