|
 Vendég: 4
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
_A történet fiktív. egyetlen valós szereplő sincs benne.
 V
Wagenbach úr boldog ember volt. Sok év kemény munka után egy jól menő vállalkozást sikerült felépítenie. Szép felesége volt, bár nem olyan sírnivalóan szép, akinek utána fordulnak a férfiak az utcán; de ezért bőségesen kárpótolta őt jóságos, hűséges természete, megbízhatósága és tudása, hogy ismeri a jó pörkölt, a lecsó, a tarhonya és a hosszú, boldog házasság titkát. Három gyermekük született. Mindene megvolt, amire vágyott, amije egy egyszerű, dolgos embernek meglehet. Szeretetben élt együtt a család, mindnyájan tökéletesen megbíztak egymásban. Félrelépni? Ilyen meg se fordult sem az asszony, sem pedig az ura fejében, és ilyesmit egymásról sem feltételeztek volna soha.
Wagenbach úr egy kávézóban ült, és éppen cégének üzleti jelentését tanulmányozta, melyet könyvelője készített el számára. A pultnál egy feltűnően csinos szőke lány várakozott, hogy kiszolgálják. A vállalkozó sokáig nézte ezt a tökéletesen arányos, csodaszép nőalakot, teljesen belefeledkezett a látványba. Titokban mindig is izgatták a csinos, rámenős szőke lányok. Elvégre hűséget fogadott, nem vakságot. Ronda közhely, de igaz. A leány visszanézett a férfira. Egy másodperc alatt megfigyelte a rajta függő elbűvölt tekintetet és a drága laptopot, öltönyt, karórát; azután pillantása visszatért a pult felé. A férfi folytatta a munkát, de közben gyakran lopva oda-odanézett a lányra, aki kifizette a kávéját a pultnál, körülnézett, hogy szabad helyet találjon, és elindult egyenesen Wagenbach úr asztala felé. – Szabad ez a hely? – kérdezte udvariasan a férfitól.
- Igen, persze – felelte a vállalkozó, jelezve, hogy nem zárkózik el a beszélgetéstől, de mivel úriember volt, megtartotta az ildomos távolságot. A szépség leült vele szembe két csinos lábát egymáson keresztbe rakva, melyek így nagy helyet foglaltak el az asztal alatt, merészen közel a vállalkozóhoz, aki ettől úgy érezte, mintha a torkában dobogna a szíve.
- Mit olvasol? – érdeklődött a jövevény.
- A cégem üzleti jelentését néztem, de már befejeztem. – Wagenbach úr összecsukta a laptopját. Belátta, hogy most már nem fog tudni a munkájára koncentrálni, ehelyett inkább a hölgynek szentelte figyelmét, akiről kiderült, hogy Reninek hívják, húszéves és pszichológiaszakos hallgató. Elmondta, hogy nemrég szakított a barátjával, mert kiderült róla, hogy félrelépett egy másik lánnyal; de mindkét lányt megcsalta, mert ők nem tudtak egymásról, és amikor találkozott az egyikükkel, azt hazudta a másiknak, hogy a bácsikájával találkozik. A férfi megrendülten hallgatta, ahogyan ez a csodaszép lány előadta ezt az elképesztő történetet. Megsajnálta.
- Hát, ennyi – fejezte be szomorúan Reni. – Most én magam sem tudom, hogy mit akarok tenni. Egyedül vagyok, és nem tudom, hogy szeretnék-e egyáltalán változtatni ezen. Egy újabb kapcsolathoz egyelőre nem hinném, hogy lenne kedvem, de azért jó lenne legalább beszélgetni valakivel egy kicsit. – A lány szeme egyszerre felcsillant. – Nem volna kedved együtt vacsorázni velem?
Wagenbach úr megdöbbent. Ilyet, hogy egy nő, ráadásul kvázi ismeretlenül vacsorázni hívta volna még soha nem tapasztalt.
- Nekem feleségem van – felelte zavarodottan.
- Kérlek! – Reni elkapta a férfi mindkét kezét. – Tényleg csak beszélgetni szeretnék, semmi több! Olyan jó lenne, ha valaki meghallgatna, és te igazán jó embernek tűnsz!
- Hát, jó – mondta bizonytalanul a férfi. A leány csinossága, nyitottsága, lehengerlő, kezdeményező és szégyentelenül közvetlen stílusa, és a bók egészen elbűvölte.
- Akkor ma este nyolc órakor ugyanitt?
- Rendben – Wagenbach úr egyik döbbenetből a másikba esett. A lány egyszerűen csak közölte vele a randi helyét és időpontját.
- Akkor addig is minden jót! Vigyázz magadra! – Azzal puszit nyomott a férfi arcára, majd elment. Wagenbach úr ujjai végével megérintette a puszi helyét, mintha csak meg akarna győződni róla, hogy valóban kapott egyet. Amint felocsúdott kábulatából a lány után nézett, de ő addigra eltűnt, mint egy látomás.
Természetesen nem fog elmenni a randira. Ez a lány nagyon próbálkozik nála, nyilvánvalóan akar tőle valamit, és azt sikerült elérnie, hogy megzavarta a lelke nyugalmát; de ő a felesége mellett teljesen boldog, szereti, tiszteli, és hűséges hozzá, ahogyan a felesége is őhozzá, ezért aztán a legkisebb késztetést sem érzi rá, hogy megcsalja. Ezzel meg is nyugtatta magát átmenetileg, de a leány emléke továbbra is ott motoszkált benne. A felesége szép nő volt, de a három szülés nyomot hagyott a testén. Reni fiatal, hajlékony, tökéletes teste, kisportolt, kissé telt idomai, barna bőrének simasága és ruganyossága, kölnijének illata, kezdeményező, szemtelen, kihívó és csúfondárosan kötekedő stílusa befészkelte magát a gondolatai közé, izgatóan hatott rá; és nem tudott szabadulni a csiklandós érzéstől, amit annak a gondolata jelentett, hogy majd újra találkozhat a lánnyal. Hiszen csak beszélgetni akar vele! Nincsen abban semmi rossz. Nem talált nyugalmat, Reni neve újra és újra felcsendült benne, mint egy befejezetlen akkord, gondolatai állandóan visszatértek hozzá, míg végül úgy döntött, hogy elmegy a találkozóra.
Mit mondjon a feleségének, hová megy? Találkozik egy lánnyal? – Tehát miért? – Kérdezné az asszony. Mit felelne erre neki? Randevúzni megy? Tetszik neki az a lány, és ezért szeretné magát jól érezni vele? Ezt mégsem mondhatja a feleségének. Hazudjon? Görcsbe rándult a gyomra még a gondolatra is. Soha nem hazudott neki korábban, tudta, hogy ő sem lódított neki soha, és nem is tenné semmilyen körülmények között. Hazudjon vagy igazat mondjon? Ezen vívódott egészen estig, vívódott, még akkor is, amikor a randevúra öltözködött. – Hová mész? – kérdezte végre a felesége.
- Konferenciára – felelte kapásból Wagenbach úr. Életében először hazudott. Egy pillanatig azt várta, hogy irtózatos mennydörgés keletkezik, és rászakad a plafon, de semmi nem történt. Bemocskolódottnak, ugyanakkor megkönnyebbültnek érezte magát. Túlesett rajta.
- Melyik idióta szervez ilyenkor konferenciát!? – Kérdezte felháborodottan a gyanútlan asszony.
- Egy német cég magyarországi leányvállalatának az elnöksége szervezi. Szeretnének a cégünkből 30%-ot megvásárolni. Ez nekik jó befektetés lenne, nekünk meg azért érné meg, mert így kibővülne a piacunk, és kereskedők közbeiktatása nélkül, közvetlenül a vásárlókkal állnánk kapcsolatban, ami növelné a profitunkat; és nem mellesleg rengeteg pénz folyna be az eladásból. Erről fogunk tárgyalni velük – rögtönzött rezzenéstelen arccal a férfi. Olyan a hazugság, mint a női szemérem: az első bukásig tiszta és tudatlan, de amint azon átesett, egyszerre megelevenedik benne minden a kedélyében lévő furfang; nem kell neki tanító, mindent tud, sőt újakat is tud kitalálni.
- Menjenek a fenébe! – Tört ki az asszony. – Ennél korábbra nem tudták volna szervezni? Persze biztosan az elnökség tagjainak ez jó buli, mert piálhatnak hajnalig, aztán meg alhatnak délig! De rád például nincsenek tekintettel, aki általában reggel korán kelsz és dolgozol!
- Igazad van drágám – mondta a férje. Majd elsüllyedt szégyenében. A neje fel van háborodva, és érte aggódik, őérte, aki épp megcsalni készül. Sietve távozott, menekült a felesége és szégyenérzete elől. Ahogy távolodott otthonától, lassanként kínzó lelkiismeretét is maga mögött hagyta, de teljesen csak akkor nyugodott meg, amikor Renivel találkozott.
- Szia! – Üdvözölte lelkesen Reni, azután megölelte. Wagenbach úr egész testén átfutó remegéssel érezte, ahogy a lány rugalmas testének hajlékony íja hozzásimul. – Hová menjünk?
- Te vagy a főnök – felelte a férfi kábán, a leány szépségétől megrészegülve. Reni nagyon csinosan öltözött fel, kreol szépségéhez remek érzékkel kiválasztotta a gyengéd türkizt. Minden hajlatára szorosan feszülő miniruhát viselt.
- Én ismerek a közelben egy jó éttermet. Menjünk oda! – Javasolta a lány, és kézenfogva vezette a férfit, aki az izgalomtól remegő térdekkel követte. Egy fiatalos kávézó-étterembe ültek be. Nem volt éppen exkluzív hely, de Wagenbach úrnak valósággal káprázott a szeme az áraktól, amikor kinyitotta az étlapot. Nem baj, előzőleg bőven vett ki pénzt az automatából. Vacsora közben beszélgettek, ezalatt a vállalkozó végig Renit nézte mohón, vágyakozva. A lány négyszögletes kivágású, szűk derekú türkiz ruhája feltornyozta mellének két gyöngyfényű halmát. Szemöldökének hosszú karcsú de határozott sötét íve, cseresznyepirosra rúzsozott ajka és mindenhol tökéletesen sima barna bőre valószínűtlen szépségbe burkolta. Wagenbach úr úgy nézte ezt a gyönyörű nőt, mint valami tiltott gyümölcsöt: meg merje-e érinteni? A feleségéhez hű akart maradni, ugyanakkor borzasztóan kívánta a mellette izgatóan közel ülő, vele kacérkodó és nyíltan felé kínálkozó lányt. Vacsora után, amikor már jó pár röviditalt is elfogyasztottak, Wagenbach úr nem bírt tovább ellenállni a kísértésnek, és megsimogatta Reni arcát, combját, lábszárát. Egymás szemébe néztek, és hirtelen a férfi azon kapta magát, hogy megcsókolja a lányt; aki, mintha csak erre várt volna, rátapadt, mint a folyondár. Wagenbach úr örömtől és izgalomtól reszkető kézzel szorította Reni teste minden hajlatához szégyentelenül hozzápréselődő izmos testét, és csókolta, csókolta egyre mohóbban.
- Várj, várj, itt látnak! – Reni kibújt az ölelésből, és közönyös arccal rendbe szedte a haját, miközben Wagenbach urat tovább rázta a tüzes áram. Gyorsan kifizette a számlát, azután Reni javaslatára leültek egy padra egy félhomályos parkban.
- Igyunk valamit! – Javasolta lelkesen a lány. Táskájából egy kis üveg gint és egy úti pohárkészletet vett elő.
- Támogatom az ötletet! – Wagenbach úr elvett egy poharat Renitől, aki lecsavarta az italosüveg kupakját, és megtöltötte először a férfi poharát, azután a sajátját.
- Nekem a kedvenc italom a gin! – Cseverészett Reni. – De még jobb, ha megbolondítjuk egy kis tinktúrával! – Azzal elővett a táskájából egy felirat nélküli pici cseppentős üveget, lecsavarta a kupakját, azután néhány cseppet belerázott a férfi poharába. – Egészségedre!
- Egészségedre! – Mondta a vállalkozó. Furcsállotta, hogy a lány a saját poharába nem tett a tinktúrából, de nem tette szóvá a dolgot. Egyszerre ürítették fenékig a poharukat, azután Wagenbach úr magához húzta a lányt, és megcsókolta. Csókolta egyre mohóbban, édesebben. Úgy érezte, mintha forró vízben merülne el, a gyönyörben, a mámorban, az öntudatlanságban.
Már világos volt, amikor magához tért. Egyedül ült a padon, és borzasztóan fájt a feje. Nem volt meg a laptoptáskája. Először arra gondolt, hogy talán magával se vitte, de rögtön eszébe jutott, hogy a vacsora alatt végig ott volt mellette a táska. Meg akarta nézni az időt… a karjáról hiányzott az óra. Szörnyű gyanúja támadt. Kétségbeesetten végigtapogatta a zsebeit. A pénztárcája megvolt, de a telefonja eltűnt. Kivette a tárcáját a zsebéből, és kinyitotta: üresen, feketén ásított, pedig előző este még sok-sok nagycímletű bankjegytől dudorodott.
Búsan, megszégyenülten, megalázottan bandukolt hazafelé. Reni, a csodálatosan szép, izgalmas, fiatal, kötekedő, huncut lány mítosza kipukkadt, mint egy léggömb; és átadta a helyét a romlott, erkölcstelen szélhámosnak, aki nyilván első pillanattól kezdve kihasználni akarta, azért ült oda hozzá a kávézóban. A felesége nagyon szereti, mindent megadott neki; de neki ez nem volt elég, muszáj volt kikezdenie egy fruskával, aki azután kifosztotta, és ezért sovány vigasz volt, hogy tulajdonképpen a lány kezdett ki ővele. Megcsalta a feleségét – kezdettől fogva gyötörte emiatt a lelkiismeret-furdalás, de most, hogy kihasználták, Reniről kiderült, hogy csaló bűnét kétszer akkorának érezte, magát pedig még reménytelenebbül bűnösnek, mocskosnak, megalázottnak. Hogy fogja ezt elmondani a feleségének? Hogy fogja elmondani bárkinek is?
Kialvatlanul, fájó fejjel, csalódottan, megszégyenülten tért haza. A felesége rögtön észrevette, hogy baj van. Odaült mellé, és megsimogatta a hátát. – Drágám, mi a baj? – De a férfi nem felelt. Átölelte a férjét, mire ő sírni kezdett, sírt, sírt, görcsös csuklásokkal rázta a zokogás, azután nagy nehezen előtörtek végre a szavak. |
|
|
- szeptember 02 2011 19:33:34
Kedves william!
Gratulálok! Tetszett az írásod!
Gondolom - nyilvánvaló -, hogy a férfi egy középkorú, jól szituált úriember volt - vagyis ezt a benyomást keltette -, csak eléggé ostoba volt. Tettszett az egojának a fiatal lány "nyüzsgése" körülötte.
Biztos, hogy az életben is vannak ilyen történetek. Tanulságos.
Látom, hogy új vagy ebben a klubban, úgy hogy érezd jól magad!
Szeretettel olvastalak.
Üdvözlettel: Varika |
- szeptember 02 2011 21:30:24
Kedves Varika!
Köszönöm kedves hozzászólásodat! Leginkább a férfiak tipikusan legsebezhetőbb pontját szerettem volna megmutatni ezzel a novellával. Az emberek jelentős része (talán nagy része) átéli életében legalább egyszer, hogy becsapják, megcsalják, elcsavarják a fejét. Aki még sosem tapasztalt ilyesmit, az rendkívül sebezhető, akár a leghűségesebb, legkiválóbb családapa is. Ez persze vitatható álláspont, de szerintem nagyon valószínű, hogy így van. Az ember eltűnődhet rajta, hogy mégis hogyan tudjuk kivédeni az ilyen helyzeteket. Ugyanakkor az is igaz, amit Te írtál: hogyha valaki tetszik nekünk, és az illető "nyüzsög" körülöttünk, közeledik hozzánk, akkor hatalmasra nő az önbizalmunk - ami megint csak sebezhetővé tesz.
Köszönöm még egyszer!
Üdvözlettel: willam |
- szeptember 02 2011 21:53:46
Szia! Ahogy olvastam, azt éreztem, hogy mintha ott lennék valami láthatatlan szemlélőként... annyira valóságosnak tűnt az egész... Tetszett a novella, remélem, még láthatom több írásod Teljesen átjött az érzelmekkel teli írásmód, az ilyet imádom olvasni |
- szeptember 03 2011 12:24:02
Kedves Willam!
Még ha egyetlen valós személy sincs a történetben, akkor is elképzelhető hasonló helyzet, és talán többször is, mint azt legtöbbünk gondolná. Legfeljebb annyi változtatással, hogy a férfi valóban megcsalja a feleségét és még ráadásul ki is semmizik!
Tetszett a novellád!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
|
- szeptember 06 2011 09:24:09
Köszönöm szépen mindkettőtöknek! |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 25. hétfő,
Katalin napja van.
Holnap Virág napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
