_Versemet Csongrádi Kata: Millió rózsaszál c. dala
ihlette.
"A festő megkívánt egy nőt,
egy ünnepelt énekesnőt,
ki mindig a szívről dalolt,
a rózsa a kedvence volt".
Erika 5 éves volt, amikor szülei autóbalesetben életüket vesztették. A kislány nagyszülei gyámsága alá került, ők nevelték.
Szép gyermekkora volt. Szüleire szinte nem is emlékszik, kis értelme még 5 éves korában nem tudta befogadni a szülei veszteségét.
Éppen ezért nagyszülei jelentették számára a MINDENT.
A nagyszülők imádták unokájukat, természetesen megpróbálták következetesen nevelni. Azért emelem ki ezt a tényt, mert ez nagyon nehéz egy nagyszülőnek, mert ez a szülő feladata.
Nem ugyanolyanok a nagyszülői érzések mint a szülői. A nagyszülő hajlamos arra, hogy következetlen legyen. És ez nem jó a gyereknek ebben az esetben, ha nincsenek szülők.
A kislány szépen fejlődött, imádta nagyszüleit. Számára az a két csodálatos őszhajú idős ember - tele szeretettel szívükben - jelentette a családot.
Erika jó tanuló volt, szinte kitűnően végezte általános és középiskolai tanulmányait egyaránt. Szerette a képzőművészetet, különösen a festészetet. Ő is szeretett festegetni, volt hozzá tehetsége. Érettségi után meg is kezdte tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán.
Egyik tanára, aki "civilben" festőművész volt, bevezette a festészet rejtelmeibe, tehetségesnek tartotta a lányt. A férfi hatvanas éveiben járt, szép kék szemét kiemelte őszes halántéka, a lány csodálta.
A szó szoros értelmében rajongott érte. Egyre több időt töltöttek együtt, szeretett a közelében lenni. A festő is szerette tanítványát, értelmes, tehetséges, aranyos kislányt ismert meg személyében.
Egyik nap, érdekes kéréssel fordult a művészhez!
- Kedves Viktor! Festenél rólam egy aktot?
Nagyon szeretném, hiszen annyi sok csodálatos képet láttam már Tőled - többek között aktokat is - teljesen lenyűgöztél.
Viktor egy kicsit megdöbbent a kérés hatására, és elodázta a választ.
De Erika nem hagyta annyiban:
- Viktor! Nem válaszoltál!
- Kedvesem! Majd egyszer, talán, de most összpontosíts a tájképedre, ott az a felhő még nem az igazi, a fák sem elég zöldek, no meg összességében még nem jó....-felelte Viktor szigort színlelve, mintegy végleg lezárandó témát az aktról.
Erika tudta, hogy most "mérges" rá a művész, így dobta a témát.
A festő egy télen megbetegedett, nem volt senkije, felesége 5 éve meghalt, gyermekei nem voltak.
Erika felajánlotta segítségét, hogy naponta elmegy hozzá, visz neki ebédet, kitakarít, és ápolja, amíg meg nem gyógyul. Így is történt, Erika szeretett a festő közelében lenni, imádta humorát, nagy tudását - Tőle mindig tanulhatott valamit -, és nagyon szerette mint embert.
Nem szerelem volt ez, hanem nagyfokú tisztelet, csodálat a festő iránt.
A festő is kedvelte a lányt, egy picit talán többet jelentett számára mint egy tanítvány - vagy csak a képzelete játszott vele? -, szerette vidámságát, szépségét, mosolyát, kedvességét, egész lényét. És hálát érzett, amiért gondoskodott róla betegsége idején.
Meggyógyult, nem volt szükség tovább a lány segítségére. Hiányzott, nagyon hiányzott neki a lány -mi a fene van velem, talán vénségemre megőrülök, és szerelmes leszek, vagy vagyok? No nem, ezt nem szabad -, gyorsan elhessegette a gondolatokat.
Teltek a hónapok, Viktor rendezte magában a gondolatait, hiszen bölcs ember volt.
Sokat voltak együtt Erikával, Erika továbbra is csodálattal, szeretettel, imádattal közelített a férfihoz. Egyik este, amikor befejezték a napi munkát, Erika komoly arccal, kicsi piros száját lebiggyesztve - nagyon tetszett a festőnek, amikor festés közben is megleste ezt az arckifejezést, amikor valami nem tetszett neki a festményén, akkor csinált így - megszólalt.
- Viktor, én úgy érzem, szerelmes vagyok beléd!
Várj, ne szólj, még nem fejeztem be! Szerelmes vagyok beléd, mióta megismertelek, de tudom, hogy nem szabad.- és patakokban ömlött a könnye.
Viktor hirtelen nem tudta mit tegyen, leült a lány mellé a kanapéra és vigasztalni próbálta.
(No, most légy okos, nagyokos! próbálj meg okosan viselkedni), mély levegőt vett és beszélt, beszélt a lányhoz amíg az meg nem nyugodott.
- Kedvesem! Én 6o éves vagyok, Te 2o. Ebben nincs semmi - volt már ilyen a történelemben -, de hidd el nekem, hogy ez részedről nem szerelem. Neked meghalt az apád kicsi korodban, aki annyi idős lenne most mint én.
Hidd el nekem kedvesem, hogy Te az apádat látod bennem. (Tudta, hogy ez nem igaz, de nem volt szabad ezt mondania a lánynak)
Ne rontsuk el a barátságunkat ami közöttünk kialakult (közben majd megőrült, annyira szerette volna megcsókolni a lányt, de nem szabad, észnél kell lenni, te vagy a bölcsebb, okosabb, meg egyébként is...., magára parancsolt!)
Időközben a lány megnyugodott, megértette a férfi szavait, puszit nyomott az orcájára és így válaszolt a férfinak:
-Rendben van, apukám, akkor majd holnap is jövök. Szia. És elviharzott. Közben zokogott, és hazáig ömlöttek a könnyei.
Tudta, érezte, hogy szerelem az amit a férfi iránt érez, de tényleg jobb ez így mindkettőjüknek. (Azt hitte Viktor, hogy elhiszem a meséjét az apa szerepről)
Mindketten gondolataikba mélyedtek, vajon jól cselekedtek? Hiszen rajongtak egymásért, igaz Viktor ezt nem mutathatta, de mégis így volt.
Eltelt egy hosszú év, mire lecsillapodtak a kedélyek, soha többé nem esett szó kettőjük között a szerelemről.
Egyik délután vidám mosollyal a szája szegletében beállított Erika egy fiatalemberrel az oldalán:
- Kedves apukám, bemutatom Neked a vőlegényemet, ugye eljössz az esküvőnkre?
Neked ott kell lenned, hiszen Te vagy az örömapa! Cinkosan rákacsintott a festőre és boldogan tova suhant.
gyongyszem555 - szeptember 06 2011 12:58:16
Kedves Sanyi!
Köszönöm, hogy figyelmeddel és véleményeddel itt voltál.
Hogy "milyen szívvel lehetett örömapa?"
Hát lehet, hogy egy kicsit fájó szívvel, de mivel nagyon bölcs ember volt, tudta, hogy helyesen döntött.
Köszönöm a véleményedet.
Évi.
pircsi47 - szeptember 06 2011 19:40:27
Barátnőm!
Jó kis történetedhez szeretettel gratulálok: Pircsi
Szerintem is lehet(ne) megtörtént eset. Egyetértek az előttem szólókkal is!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
gyongyszem555 - szeptember 06 2011 20:28:54
Kedveseim!
Kedves Barátnőm, köszönöm, hogy olvastál.
Szeretettel: Évi.
Kedves Zsuzsika!
Köszönöm, hogy figyelmeddel és véleményeddel megtiszteltél.
Persze, hogy lehetne megtörtént eset, hisz volt is: Emlékszel Faludy György (költőfejedelem) és Kovács Fanny - 64 év korkülönbség volt közöttük - mégis nagy szerelemben éltek.
Olvastam, hogy ezt írta Faludy, "aki szerelem nélkül él, kiszárad, s gonosz lesz... és bizony igaza van.
Szeretettel: Évi.
