|
 Vendég: 1
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
_ MM
Egyszer azon tűnődtem, mi is az a szeretet, és hogyan alakul ki. Akkor írtam ezt a novellát.
A Nyugat teaházban már közeledett a záróra. A délutáni harsány beszélgetőket addigra szerelmi mámorban úszó párocskák váltották fel. A hangos cuppanásokon kívül semmi sem zavarta a csöndet. Sanyi egyedül ült az egyik asztalnál, és állát megtámasztotta könyvével, melyet éppen olvasott, amíg gondolataiba nem mélyedt. „Milyen kiábrándító ez az egész! A legtöbb ember egyáltalán nem akar önmegtartóztatást gyakorolni, és nem érdekli őket semmilyen magasztos dolog, csupán a sok apró, buta és gyakran etikátlan megfizethető élvezet. Olyan visszataszítóak!” Ezt gondolta, és közben mélyen irigyelte őket, mert vele ellentétben soha nincsenek egyedül. Egymáshoz bújnak, és ugyanaz a zavaros gondolatköd kavarog a fejükben pénzről, cigiről, piáról, füstös, zajos szórakozóhelyekről, és ő borzasztóan egyedül érzi magát közöttük. Értelmes fiú volt, és azt már látta tizenhét évesen, hogy a világ egyre felszínesebbé és anyagiasabbá válik, az egyediséget a tömegesítés váltja fel, és a gazdasági érdekek egyre inkább háttérbe szorítanak minden más értéket. Úgy érezte, hogy a Cél nem ez, nem az anyagi jólét maximalizálása, hanem az egyének öntudatának erősítése és a tudás valamiféle kiszélesítése lenne, de arra még nem jött rá, hogy ő ezt önnönmagában hogyan valósíthatná meg, és saját köreit hogyan találhatná meg.
Egy fekete hajú, barna szemű lány hozta Sanyinak a teáját. Lényéből fiatalos energia és jóindulat áradt. Aranyszínű névtábláján a „Kitti” felirat csillogott. Mosolyogva letette az asztalra az italt, további szép napot kívánt a fiúnak, azután visszament a pult mögé. Sanyi hosszasan nézte a távolodó lány izmos járását. Szeretett a Nyugat teaházba járni, mert az volt a leghangulatosabb. Nappal a hatalmas üvegfelületek, sötétedés után a gyönyörű kovácsoltvas lámpák rengeteg sárga gömbje adott bőven fényt. Az asztalok ritkásan álltak a nagy belmagasságú, csarnok méretű épületben, és sok zöld növény választotta el őket egymástól. A mennyezet néhány zöldre és lilára festett kazettára osztódott, és szecessziós stílusú domborművek, szobrok díszítették. A padló magasságában helyenként többméteres eltérések voltak, melyeket lépcsők kötöttek össze, és ez optikailag növelte a teret, emiatt teltház esetén sem hatott zsúfoltnak a teaház. És szeretett idejárni Kitti miatt is. Tetszett neki ez a jószívű és érzelmes de határozott, csinos és intelligens lány, de ezt semmiképpen nem mondta volna meg neki. Szorongó fiú volt, és Kittitől ugyan nem tartott, de korábbi csalódásainak fájó emléke túl eleven volt még. Nem akart közeledni egy lányhoz sem, legalábbis egyelőre. Kitti kiszolgálta, szép napot kívánt neki, váltottak egy mosolyt, és Sanyi közben titokban szerethette – jó volt ez neki így. Ezzel kielégítette a másik nemben való feloldódás iránti vágyból fakadó hiányérzetét, és közben távol maradt minden szenvedélytől.
- Mocskos világ! – Morgott egy idős férfi a szomszédos asztalnál. – Ötszáznyolcvan forint egy fél liter teáért! És még nem is töltik tele a kannát.
Sanyi oldalra fordult az öregúr felé, akinek ritkás ősz haja arcába lógott, de alig takarta fintortól eltorzult száját, melyhez a különleges eljárással kiégetett, drága teáscsészét emelte; és ebben a fintorban a lehető legmélyebb világundor tükröződött. Szájában, melyet vicsorítva széthúzott egyetlen fél fog látszódott. Legalább nyolcvanéves lehetett, és ahogy magában beszélt, morgott, vicsorgott, egyedül teát ivott és az árára panaszkodott; annyira nem illett oda abba a fényes, kulturált teaházba, hogy azonnal felkeltette Sanyi figyelmét, aki amúgy is ösztönösen vonzódott a bogaras emberekhez, mert lelkileg közelebb érezte magát hozzájuk, mint a nyájemberekhez.
- Valóban nem olcsó, de legalább adnak hozzá egy kis mézet ajándékba – szólt hozzá Sanyi. – A legtöbb teaházban azért is fizetni kell.
- Nem értesz te ehhez – felelte az öreg. – Ez a kis köpés méz lehet vagy harmincöt forint. Egy kancsó teát ötszáznyolcvan forintért adnak, pedig húszat sem ér, de többet tudnak eladni belőle, ha mézet adnak hozzá. Te is azért veszed meg.
- Ez kétség kívül így lehet, de ez nem változtat a tényen, hogy itt adnak mézet, máshol meg nem adnak. Különben én nem ezért járok ide. Egészen más oka van – felelte a fiú, és elpirult. Ezután zárásig beszélgettek. Úgy összebarátkozott a fiatal és az idős férfi, akiről kiderült, hogy Géza bácsinak hívják, hogy zárás után fölmentek az öreg lakására lejátszani egy sakkpartit.
Géza bácsi egyedül élt lakásában, mely leginkább úgy nézett ki, mint egy rendetlen, elhanyagolt ezermesterműhely. Az öreg semmire nem költött pénzt, mindent maga javított. Az összes berendezés hálózati kábelét több helyen elvágta amíg élt a felesége, hogy ne tudjon áramot fogyasztani. Ezeket utólag celluxszal megjavította, ezért néha egy nagy durranással kivágták a biztosítékot, de a legtöbb dolog működött, és az öreget sem rázta meg az áram. A gázon egy lábas állt, és abban egy teafilter ázott. Amikor Sanyi meg akarta győzni Géza bácsit, hogy pár percnél tovább nem jó áztatni a teát, mert akkor keserű lesz; az öreg szokásos „nem értesz te ehhez” mondása után elmondta, hogy azt „jól ki kell értékelni”, mert drága. A kakaósbögréjét úgy mosogatta el, hogy egy kevés vizet nagy művészettel körbelötykölt, azután megitta. A második öblítés egy virágcserépbe ment. Mindig, mindenben azt kereste, hogy hogyan tud egy kis pénzt, pár csepp vizet, egy kevés áramot, bármit megtakarítani, de olyan végletesen, hogy az megdöbbentő volt. Viszont Sanyit nem is ez zavarta igazán. Nem értette, hogy miért jár vajon teaházba, miért költ el ötszáznyolcvan forintot egy adag teára egy olyan ember, aki napokig áztat egy teafiltert, hogy a benne lévő hatóanyagokból semennyi ne vesszen kárba. Szóvá is tette a dolgot, de nem kapott választ. Az öreg csak vicsorított egyet egyetlen fél fogát kivillantva, majd megsimogatta a fiú fejét egy amolyan „te nem értesz ehhez” jellegű gesztussal.
Sanyi tanult sakkozni, és arra gondolt először, hogy jószívűségből nyerni hagyja az öreget, de rögtön látta hogy emberére akadt. Amikor már biztos volt benne, hogy pár lépésen belül mattot fog adni, vagy zsákmányolni tud egy futót vagy bástyát, Géza bácsi nem azt lépte, amit Sanyi várt tőle, hanem sakkot adott a fiúnak, lépésbe kényszerítette, és addig csűrte-csavarta a dolgot, amíg végül ő jött ki győztesen a helyzetből. Bámulatosan éles esze volt, és ügyesen sakkozott.
- Nagyon jól tetszik sakkozni! – Mondta lelkesen Sanyi.
- De soha nincs kivel. Az egyetlen lányom végigdohányozta az életét, és fiatalon meghalt tüdőrákban. Az egyetlen unokám régebben is alig láttam, sose látogatott meg, de most külföldön tanul, nagyon ritkán jön haza, és akkor sem játszik velem soha – annyira szomorúan mondta mindezt, hogy Sanyinak összeszorult tőle a szíve. Sejtette, hogy mekkora fájdalom lehet egy szülőnek a gyerekét elveszítenie, nagyobb annál, mint amikor egy gyerek veszíti el a szülőjét. Szegény öreg, annyira magányos lehet, tele fájdalommal, keserűséggel, azért morog és átkozódik annyit! Ő majd fog sakkozni Géza bácsival. Amikor befejezték a játékot, megbeszélték, hogy Sanyi másnap délután is meglátogatja Géza bácsit. A fiú már távozni készült, amikor az öreg elkészítette másnapra cukros-citromos teáját, és amint kinyitotta a szekrényajtót, hogy kivegye a cukrot Sanyinak elállt a lélegzete a látványtól. A konyhaszekrényben a Nyugat teaházból származó teáscsészék sorakoztak szépen elmosogatva. A cukrot sem a cukortartóból vette ki a bácsi, hanem néhány kis papírtasak tartalmát töltötte a teába, melyeket a Nyugat teaház logója díszített.
- Ön elhozza a teáscsészéket a teaházból!? – Kérdezte döbbenten a fiú. – El tetszik tenni az üres csészéket, és itt tetszik gyűjtögetni őket a szekrényben!?
- Nem értesz te ehhez! – Méltatlankodott az öreg. – Nem voltál katona! Nem tudod, milyen a szegénység, hogyha spórolni kell! Ezeket a csészéket vasárnaponként eladom a Lehel piacon. Tudod, mennyit adnak érte? – Közel hajolt a fiúhoz, szemét kimeresztette és a hangját suttogóra vette a nyomaték kedvéért. – Ezerkétszáz forintot! A teáért meg csak ötszáznyolcvanat fizetek a teaházban!
Sanyi rossz érzéssel távozott Géza bácsitól. Megismerte, megsajnálta és megszerette ezt az öregembert, valahogyan hozzá hasonlónak, rokonléleknek érezte. Erre kiderül, hogy lopkodja a teáscsészéket. A következő napokban sokat járt az öreghez sakkozni, és ez a rossz érzése idővel csökkent, végül teljesen elmúlt. Betudta ezt is a bácsi bogarasságának, és így kibékítette magát a helyzettel.
Egyszer Géza bácsi javaslatára a teaházba mentek sakkozni. Már játszottak, amikor Kitti odament hozzájuk, mosolyogva letette az asztalra az italokat egy tálcán, további szép napot kívánt, majd távozott.
- Kedves lány – ábrándozott fennhangon Sanyi, miközben utána nézett. – Szép is, kedves és okos is. Minden megvan benne ami egy lányban vonzó lehet. Én már sokat csalódtam a lányokban, pedig fiatal vagyok. A legtöbben a pénzemre hajtottak, de ez a Kitti teljesen megbízható és becsületes lány. Tudom, hogy így van, pedig nem is ismerem, nem tudok róla semmit.
- Ez is ugyanolyan rikácsoló vén seprű lesz mint a többi – legyintett az öreg, és vicsorított egyetlen fél fogát mutatva. – Most még alig múlt húsz éves, most még mosolyog rád, de hogy sivalkodna, ha látná, hogy elviszem a csészéket! Mintha neki kéne újat venni helyette – mondta, azzal körülnézett, és ügyelve arra, hogy Sanyi eltakarja csészéjét a táskájába tette.
- Ez nem becsületes dolog! Ez lopás! – Mondta nyugtalanul Sanyi.
- Ha én ellopok tőled egy csészét, az neked baj, mert akkor másikat kell venni drága pénzért – oktatta a fiút az öreg. Közel hajolt, hangját suttogóra vette, s a nyomaték kedvéért a fontosabb szavak végét elnyújtotta, és kezével nagy ívben legyintett hozzá. – De ez egy gazdag külföldi cég! Ezeknek mindegy! Ezek vesznek másikat!
Sanyit nem nyugtatta meg a magyarázat. Látott abban valami rációt, amit az öreg magyarázott, hogy egy gazdag cégtől ellopni valamit nem annyira nagy bűn mint egy másik embertől, de valahogy ösztönösen mégis tiltakozott az ellen, hogy elfogadja ezt a magyarázatot. Erkölcsi irányvonalai még nem szilárdultak meg, ezért ezt az egészet nem tudta hová tenni magában, és a kérdés zavarba ejtette. Vívódott, de végül hagyta, hogy Géza bácsi az ő csészéjét is eltegye, és úgy érezte, ezzel bűnrészessé vált, ugyanakkor nem akart összeveszni az öreggel, ezért végül meghozta az áldozatot, hogy lelkiismeret-furdalást kellett éreznie bűnössége miatt. Már eltávolodtak az asztaltól, amikor rájött, hogy a tálcát az asztalon felejtette. Általában vissza szokta vinni a pulthoz, hogy még egy mosolyt bezsebeljen Kittitől, de most olyan levert volt, hogy nem volt kedve visszamenni az asztalhoz az üres tálcáért – és ez volt a szerencséje.
A Nyugat teaház dolgozóinak élete akkoriban rendkívül stresszes volt. A forgalom nem nőtt, ennek ellenére állandóan úsztak a megrendelésekben, és a vendégek érdeklődtek, sürgették és szidták őket, amiért sokat kellett várniuk. Valamelyik felszolgáló szüntelenül az asztalokat kémlelte, és amikor látta, hogy valaki már megitta az italát, rögtön ott termett, és udvariasan megkérdezte, hogy elviheti-e a tálcát. A teáscsészéket azonnal elmosogatták, de nem tették a csöpögtetőre száradni, hanem egy száraz ruhával áttörölték őket, és kivitték az egyik várakozó vendégnek. A kassza fölötti lapos monitor tele volt teljesítetlen megrendelésekkel, ám a felszolgálók nem tehettek mást, minthogy vártak pattanásig feszült idegekkel. Kitti a pulton könyökölt, tenyerével az arcát támasztotta, homloka egy helyen piros volt, ahol korábban megszorította. Látszódott rajta, hogy teljesen ki van borulva. Az egyik felszolgálófiú vigasztalóan a vállára tette a kezét. – Ezt nem hiszem el! – Nyöszörögte a lány. – Hová tűnik el az összes rohadt teáscsésze!?
Egyszer Sanyi elvitte magával Géza bácsit kedvenc gyorséttermébe, és meghívta egy gyros szendvicsre. Bár az öreg drágállta a portékát, Sanyi szerint bőven megért hatszáz forintot az a kiadós, ízletes ebéd. Egymással szemben ültek az asztalnál kezükben a szendviccsel, melyet alul egy darab alufólia fogott össze. Géza bácsi néhány másodperc alatt jól megnézte minden oldaláról a szendvicset, majd fél fogával hatalmasakat harapva egy pillanat alatt megette az egészet nagy szakértelemmel, ügyelve, nehogy egy csepp öntet vagy egy darab salátalevél is mellépottyanhasson; azonban a kiszolgáló túlságosan megszorította a pitát, ahogy összecsukta, ezért az kirepedt, és oldalt kifolyt az öntet. Géza bácsi minden feszélyezettség nélkül kinyalta a csomagolásból a szószt. Sanyi tűnődve nézte az öreget, ahogyan a fóliából nyalogatja az öntetet, és rájött, hogy ezt a különös, spórolós, bogaras öregembert nagyon, nagyon szereti.
Aznap éjszaka Géza bácsinak álmában megállt a szíve. Egyáltalán nem érzett fájdalmat, szép halála volt. Sanyi másnap tudta meg a dolgot, amikor meg akarta látogatni a bácsit, és a ház előtt egy halottaskocsi állt. Először fel sem fogta, hogy mi történt. Az lehetetlen! Az nem lehet, hogy Géza bácsi itt hagyta őt, az egyetlen ember, akit igazán szeretett, aki nem volt olyan, mint a többi ember, valahogyan különleges ember volt, őhozzá hasonló! Úgy érezte, mintha kitéptek volna a lelkéből egy darabot. Azt sem tudta, fájdalmában hová menjen, mi tévő legyen, órákig bóklászott az utcán minden cél nélkül, kábán, mintha egy álomban járna, és nem érzett mást, csak azt az iszonyú hiányt és szorítást a mellkasában.
A Nyugat teaházban ült. Olvasni próbált, de csak a betűket látta, a szavakat nem értette. Soha nem érezte még ennyire egyedül magát, mert egyetlen igazi barátját veszítette el. Kimondhatatlanul szerette ezt a különös öregembert, és a gyászát fokozta, hogy rajta kívül valószínűleg senki sem siratta meg igazán. Azután eszébe jutottak a teáscsészék, és ettől mosolyognia kellett, de ezt a mosolyt nem a jókedv, hanem Géza bácsi iránt érzett szeretete táplálta, de közben szomorú volt. Gondolkodott. Nem volt igaza az öregnek. Az embert hajlamos becsapni az erkölcsi érzéke, amiért azt gondolhatja, hogy egy nagy cégtől kisebb bűn lopni, mint egy embertől. Ám a nagy cégeknek is emberek a tulajdonosai, és ha gazdagok is, a gazdag embertől lopni ugyanúgy lopás, mint a szegénytől. Biztos volt benne, hogy ez így van. Géza bácsi nagyon eszes ember volt, de ezzel együtt erősen behatárolt, és ebben a dologban tévedett. Lehet, hogy Sanyi fiatalabb és tapasztalatlanabb volt nála, de akkor is neki volt igaza.
Kitti felfigyelt a csöndes fiúra, aki állandóan egyedül olvas. Különös… Talán ő lopkodja a teáscsészéket? De nem. Az nem lehet. Nem tudja, miért, de biztos benne, hogy ez a fiú nem tenne ilyet, talán mert olyan ártatlannak tűnik. Annyira szomorúnak látszik! Vajon miért jár ide? Régebben csak néha látta, de mostanában állandóan itt ül, méghozzá egyedül. Kíváncsisága idővel fokozódott, és végül egyszer, amikor éppen semmi dolga nem akadt odaült Sanyihoz beszélgetni.
Leltározáskor kiderült, hogy a száz teáscsészéből, melyeket a Nyugat teaház nyitásakor vásároltak nyolcvannégy darab eltűnt. A felsővezetőség nem volt hajlandó rendkívüli kiadásnak elfogadni a meghökkentő hiányt, ezért a felelősséget a dolgozókra és a beosztott menedzsmentre hárította, s az elbocsátásukra készült, amiért ilyesmi megtörténhetett.
Az üzletvezető a teaház irodájában ült. Mérlegelte a lehetőségeit. Ki fogják rúgni. De ha a hiányzó csészéket saját pénzből megvásárolná, akkor talán a vezetőség hajlandó lenne új leltárt készíteni, és úgy tekinteni, mintha nem történt volna semmi. A csészék darabja kétezer kétszáz forintba kerül, de ha egy teljesen új százdarabos garnitúrát vásárol, azt nagybani áron, száznyolcvanezer forintért szállítja a beszállító cég. Ennyit mindenképpen megér neki, hogy ne veszítse el a munkahelyét. Elintézett pár telefont, azután rendkívüli személyzeti gyűlést hívott össze aznap zárás utánra. Amikor a teljes személyzet egybegyűlt, ünnepélyesen beszélni kezdett hozzájuk.
- Gondolom, mindannyian tudtok róla, mekkora cirkusz lett belőle, hogy nyitás óta eltűnt majdnem az összes teáscsésze. Nyilvánvaló, hogy valamelyik vendég lopkodja őket, de mi ezt nem tudjuk bebizonyítani, ezért a felelősség minket terhel. A menedzsment mindenkit ki fog rúgni. Én beszéltem a konzultánssal, és azt ajánlottam neki, hogy a saját fizetésemből rövid időn belül pótolom a hiányt. Ebben az esetben az üzleti év vége előtt új leltárt készítenek, és ha az rendben van, akkor nem csinálnak ügyet a dologból. Nekem megér száznyolcvanezer forintot az, hogy ne rúgjanak ki, viszont nem csak az én munkahelyem van veszélyben, hanem a tiétek is, ezért én úgy gondolnám korrektnek, ha ebbe ti is beleadnátok a részeteket.
A személyzet egyhangúlag egyetértett az üzletvezetővel, és pár napon belül össze is gyűlt a száznyolcvanezer forint, melyből rendeltek egy új százdarabos teáscsésze-garnitúrát. Onnantól fogva a felszolgálók árgus szemekkel figyeltek minden vendéget, különösen azokat, akik nem szokták visszavinni a tálcát a pulthoz. De hiába. Azóta nem tűnt el egyetlen teáscsésze sem.
|
|
|
- szeptember 12 2011 12:44:52
Remek novella! Szeretettel gratulálok, szépen megírtad!
Üdv:esprit |
- szeptember 12 2011 14:53:46
Közel került hozzám a novellád hőse, ugyanúgy, mint a veterán csésze-gyűjtögető..Ezernyi apró részlet is elkápráztatott lebilincselően.
Gratulálok, szívből és önfeledten. |
- szeptember 13 2011 10:44:51
Köszönöm szépen! Örülök, hogy tetszett! |
- szeptember 14 2011 04:10:28
Kedves Willam!
Egyszer azon tűnődtem, mi is a jó novella titka, és hogyan alakul ki. Akkor írtam ezt a hozzászólást! 
Nagy bátorságra vall, egy ilyen hosszú novellával bemutatkozni, mert az emberek többsége, amikor meglátja ezt a betü-hangya bolynyi üzenetet, gyorsan továbbáll, nincs türelme hosszabb időt ráfordítani az elolvasására. Nekem volt, és miután elkezdtem olvasni, már nem is tudtam volna abbahagyni, annyira magával ragadott az írás hangulata, melynek a "lassú víz partot mos"- szerű vonalvezhetése végig töretlen, hiteles és filmszerű. Gratulálok!
Azért, kibújt belőlem, nem tudtam visszafogni, a kisördög, és ő mondatta velem az alábbiakat, tehát nem kell komolyan venni!; )
[i] "...nézte a távolodó lány izmos járását.[/i] Milyen leht az ilyen járás? . Valami közhely jobb lett volna: nézte a lány elővillanó formás, izmos lábát...
"
[i]Tetszett neki ez a jószívű és érzelmes de határozott, csinos és intelligens lány,..."[/i] Ennek a sok, remek tulajdonságnak egy pohár mosolygós, szótlanul felszolgált tea pillanata kevés!
[i]Egyáltalán nem érzett fájdalmat, szép halála volt...[/i]vélhetőleg..
Szeretettel Andy |
- szeptember 15 2011 10:55:08
Kedves Andy!
Köszönöm, hogy elolvastad a novellámat, és értelmes, építő kritikát fűztél hozzá! A benned lévő "kisördög" megállapításai jók, elgondolkodtatóak, és én most külön-külön válaszolni fogok valamennyire.
Az "izmos járás" korábban már másnak is szemet szúrt. Én ezt egy képnek szántam. Szimbólumnak. Amikor azt írom: izmos járás, az olvasó előtt megjelenik egy kép a lány járásával kapcsolatban, amelynek nem az elővillanó vádlia a lényege, hanem a határozott, erőteljes léptei, az energikusság, ami meghatározza a jellemét. Persze az izmos járást lehetne helyettesíteni egy közhellyel vagy néhány nyelvtanilag korrekt mondattal is, de az izmos járás rövidebb, egyszerűbb, könnyebben értelmezhető, és (szerintem) szebb. - Ezt persze az olvasó dönti el, és ha sokaknak nem tetszik, akkor tényleg nem jó. Ezt a novellát több mint egy éve írtam, és akkor sok barátomnak megmutattam. Volt egy lány, aki végigolvasta, és annyit mondott utána: "Mi az az izmos járás?" Egy lánglelkű költő barátom erre nekiesett, hogy "költői szabadságról még nem hallottál!?", de szerencsére veszekedés nem lett a dologból. Persze vitatható, hogy a költői szabadságba belefér-e az izmos járás. Szerencsémre nem kisebb ember fogta pártomat, mint Gárdonyi Géza. Kb. két hete egy délután elolvastam A láthatatlan embert, és a következő mondatra bukkantam benne: "A szomszéd szobában megint hallatszódtak Csáth izmos lépései". Gyorsan ki is írtam ezt a mondatot, örültem neki, hogy ezt a formulát tőlem teljesen függetlenül már más is elkövette, aki vitte is valamire az írásaival; így tudok rá hivatkozni, amikor az izmos járás miatt mentegetőzöm.
A sok remek tulajdonságnak, amit a második megállapításodban említesz, nem egy tea felszolgálása jelentette az alapját. Sanyi és Kitti már régóta ismerték egymást, hiszen a fiú éppen azért járt a Nyugat teaházba, mert plátói szerelmet táplált a lány iránt. Lehet, hogy ez nem derül ki egyértelműen az írásból, majd átnézem, és ha megtalálom a hibát, kijavítom.
"Egyáltalán nem érzett fájdalmat, szép halála volt" Állítólag ez számít a legfájdalommentesebb halálnemnek, ha valaki elalszik, és leáll a szíve. Az orvosok legalábbis ezt mondják, ezért én is feltételeztem, hogy így van.
Köszönöm szépen még egyszer intelligens észrevételeidet, én pontosan az ilyen kritikákat várom, ettől leszek okosabb!
Szeretettel:
Willam |
- szeptember 17 2011 10:57:30
Kedves Marci!
Tudod, én olvastam az előző prózádat is amit feltetettél ide a Napkorongra, az is nagyon tetszett, és ez is tetszik.
Talán annyit jegyeznék meg szerényen és nagyon halkan, - most már látom, hogy nem zavar Téged az intelligensen megfogalmazott kritika - ha több párbeszéd lenne benne, engem speciel jobban lenyűgözne,- de így is nagyon tetszik.
És természetesen ez csak az én szerény véleményem.
Nagyon jó a mondanivaló, magával ragadja az olvasót, és megdolgoztatja a fantáziát, hogy mi is lehet a végkifejlet.
Szeretettel olvastalak, és remélem, hogy befogsz még küldeni egy párat műveidből - mert ahogy írod válasz kommentedben ezt a novellát kb. másfél éve írtad.
Összességében nagyon jó a történet, van benne plátói szerelem, szeretet, értékrend, szépen megírva.
Szeretettel olvastalak és gratulálok!
Szeretettel: Évi. |
- szeptember 18 2011 10:21:41
Kedves Évi!
Köszönöm szépen az észrevételt, én magam is úgy találtam, amikor nemrég újra elolvastam az írást, hogy jobb lett volna párbeszédekben közölni az információk egy részét, amelyek a hosszú leíró részekben szerepelnek; akkor gördülékenyebb és élvezetesebb lenne az írás. A mágus című mesémben sokkal több a párbeszéd, cselekmény is van benne, azt tartom a legjobb írásomnak. Azért meg kell gondolnom, hogy ki merjem-e rakni, a terjedelem miatt, ugyanis egy regényről van szó.
A vén csibésszel kapcsolatban pontosan azokat a dolgokat láttad meg, amiket ki szerettem volna fejezni, és ez nekem sikerélmény - főleg azok után, hogy (mivel valós szereplők is vannak benne, közöttük Kitti) az ismerőseim nagy része teljesen félreértette az írást! Szó szerint vették! A lány egy kávézóban dolgozik, ahová én gyakran járok egyedül olvasni, most szerintem azonosítja magát a lírai Kittivel, engem pedig Sanyival, és azt gondolja, hogy azért járok oda, mert plátói szerelmet táplálok iránta. Mindig szép napot kíván nekem - ha jó kedve van, őszintén, ha rossz a hangulata, akkor meg gúnyosan - mert azt hiszi, hogy ez a legnagyobb öröme az életben a nyomorultnak.
Köszönöm, hogy megtiszteltél a véleményeddel!
Üdvözlettel: Marci |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 25. hétfő,
Katalin napja van.
Holnap Virág napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
