Érezted, már ezt,mintha egy kis állomáson állnál a puszta közepén. Bámulsz a messzi távolba, ahol a sínek összeérnek. A sorompót mustrálod, mint égbetörő kérdőjelt,s mögötte minden a végtelenbe vész.
Mióta várok? Nem tudom. Melyik vonatra?
Talán fel sem ismerném ha berobogna.
Csak várok.
Lehet, hogy fel kellene szállnom, de már oly régóta itt vagyok, hogy nem is tudom milyen robogni az ismeretlen jövő felé.
Talán a vonat amit várok nem is olyan mint ami a képzeletemben él.
Mert milyen is a képzelet? Apró emlék képek elraktározott sorozata, és csak a szép pillanatokra szeretünk emlékezni. Ezért az emlékek minél régebbiek annál hamisabbak.
A felhők lába a földig ér, tépett foszlányai, mint ócska rongyok úsznak a légben hajtja őket a a folyó felől élénkülő szél .
Régi nyár, régi megállóhely,fakuló fényképen biciklire támaszkodva integetnek a gyerekek,mögöttük sárguló kukoricatáblára vetődik hosszúra nyúlt árnyékuk...
Az a vonat végleg kiesett a forgalomból, a síneket felszaggatták, s a keserű nyál megszaporodik a szájban!a.
A sorompó szabad utat jelez az átkelőhelyen az országútra ,a beláthatatlanba..
gyongyszem555 - szeptember 12 2011 19:23:05
Etusom kedves!
Augusztus 25.-én írtam egy prózát, olvasd el légy szíves, "A szerelem ha beindul" a címe, és a mottó: Caramel száma: A szerelem, illetve én jobban szerettem Demjén Rózsitól.
Nekem az a véleményem, hogy ott kell hagyni a fenébe a "felszaggatott síneket" oda úgysem érkezik több vonat, de van még rengeteg szerelvény, és igen is fel kell szállni - nem kell várni - útközben kialakulhat bármi. A leghosszabb útirányt kell választani, és természetesen személy vonatot - ami mindenhol megáll - és fel fog szállni egyik állomáson, majd meglátod.
Én biztos, hogy így tennék, ha egész nap utaznom kellene akkor is.
Szeretettel olvastalak. Jó a prózád, a zenét pedig imádom.
Szeretettel: Évi.
M
