|
 Vendég: 27
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
_Most aztán elegem van belőled...
 V
Történetem a 8o-as évek közepén játszódik.
Miskolc helyőrségből 3 napos ügyviteli továbbképzésre vezényeltek Budapestre. Szállásunk a Stadion szállodában volt biztosítva. Utolsó nap - végre indulhatok haza a családomhoz - igyekszem a Stadionok metróállomáson felszállni a 2-es Metróra ami a Keleti pályaudvarra visz.Megváltom jegyemet a Miskolc-tiszai pályaudvarig közlekedő gyorsvonatra. Elhelyezkedem, velem szemben egy középkorú férfi ül. Bámul rám és mosolyogni próbál. Egy kissé kancsal, úgy ítélem meg, de ettől függetlenül nem néz ki rosszul, de nem az esetem. Meg különben is...
Elindulunk, előveszem könyvemet - Madách Imre: Az ember tragédiája c. drámáját olvasom, mert most éppen ehhez volt kedvem -.
Olvasom, de nem köt le. Fel-felpislantok a velem szemben ülő hapsira, néz rám csábosan, néha-néha kacsint egyet, mosolyog. (Vagy nem engem néz? Mint említettem egy kissé kancsal, isten bizony nem tudom eldönteni.) Tovább olvasok (olvasnék, de nem hagy nyugodni ez az ürge. Fél szemmel figyelem, hát engem néz, de olyan tekintettel, hogy már meztelennek érzem magam, szinte levetkőztet kancsal szemével)
Feszengek. Hova üljek, nincs máshol hely, itt kell maradnom, ha beledöglök is. De csak tovább néz, már szinte fáj. (Az anyád mindenit, ha még egyszer rám kacsintasz adok olyan pofont, hogy leesik a szemüveged - mert szemüveges volt - és mosolyog a képembe.
Ide figyelj, volt MOSOLYOGNI vezényszó!?Nem! Na hát akkor!)
Szerencse, hogy nem akar szóba elegyedni velem ismerkedés gyanánt, mert azt hiszem, hogy szikrákat lövellő tekintetem tudtára adta, hogy nincs "haverfelvétel".
Olvasok tovább (no végre, leszállt már rólam, ő is elő vett egy újságot és belemélyedt)
Ezután nem történt semmi. Megnyugodtam, Mezőkövesdnél jártunk, jaj de jó, gondoltam, már csak Nyékládháza és pillanatokon belül Miskolcon leszünk.
Végre, felpattantam és gyorsan - leszállva a vonatról- spuriztam a villamoshoz, azzal a belvárosba a villanyrendőr néven ismert kereszteződésig, majd az Avas-Déli lakótelep
gyorsjáratával hazáig. Volt ülőhely az autóbuszon (közben a kancsalt nem láttam azóta, szerencsére nem követett, mert kapott volna tőlem olyat...) helyet foglaltam. Nyugodtan nézelődöm az ablakon, már alig várom, hogy lássam családomat, már biztos, hogy nagyon várnak haza. Elmerengek, elképzelem, hogy két apró gyermekem ujjongva, nevetve pattan az ölembe, hisz három napig távolt volt anyuci. Közben mosolygok, mert lelki szemeim előtt látom családomat.
Közben felnézek az ülésem mellett álló emberre. Hát azt hittem, hogy kiesek az ablakon. Hát Ő volt, a vonatos kancsal pasi.
És megint néz. (Vagy nem engem? Már megint nem tudom eldönteni! De hát mit akar ez az ürge? Most már aztán csakugyan dühös vagyok, ide figyelj hapsikám! Ha megmerészelsz szólítani, amikor leszállunk, lecserdítek egy akkora pofont, hogy észhez térsz)
Elérkeztünk a végállomásra. Az Avas-Déli lakótelepen szerencsére nem sokat kellett gyalogolni a végállomástól, kb. 3oo m a Bokányi Dezső utca. Gyorsan leszállok, a pasi követ. Meggyorsítom lépteimet, nemsokára haza érek, közben hátra sandítok, hát még mindig itt van a nyomomban. Végre megérkezem a lépcsőházunk elé, no most már itthon vagyok, l4.sz. lépcsőház a miénk, van még egy utána a 16.szám.
Szembefordulok vele és nagy merészen ráüvöltök:
- No idefigyeljen! Örüljön, hogy finom vagyok és nőies, különben már kapott volna tőlem akkora két pofont, hogy leesett volna a feje helyett a szemüvege! Mi a jó istent akar tőlem?
Végig stíröl a vonaton, vigyorog a képembe, majdhogy nem letépi rólam a ruhát a szemével,
mit akar?- förmedtem rá nagyon-nagyon dühösen.
Megszeppenve, levette szemüvegét, közelről láttam csak igazán, hogy mekkora a szemtengelyferdülése, most már biztos volna benne, hogy nem engem nézett.
- Bocsánatot kérek kisasszony, de megengedné, hogy én is haza menjek? Itt lakom a következő lépcsőházban a 16. szám alatt, Ön után kell jönnöm, hogy én is haza érjek.
Ott álltam megsemmisülten, lángolt az arcom a szégyentől (Óh, te jó isten, még jó, hogy pofon nem vágtam szegényt, húh, de szégyelltem magam, legszívesebben a föld alá süllyedtem volna. No te barom, húzzál befelé a lépcsőházba, de közben kérjél bocsánatot, mert nagyon megsértetted ezt a szerencsétlen embert.)
- Bocsásson meg...- rebegtem volna kislányosan, de ő már akkor az ő lépcsőházukból integetett felém kedvesen.
(Vagy lehet, hogy nem is nekem integetett? A fene tudja. Most már ezek után ebben sem voltam biztos.) |
|
|
- szeptember 23 2011 20:07:59
Kedves Évike!
Isten bizony, a végére elnevettem magamat, hiszen annyira lekötött a történet olvasása, olyan jól megírtad, (egyre jobbakat olvasok Tőled!). A prózában nincsenek azok a kötöttségek, mint a versben, és a mondanivalódat prózában Te is sokkal tökéletesebben, bővebben ki tudod fejteni (mondtam már: főleg a zárójeles mondataid nagyon-nagyon jók)!
De a többi is!
Egyszer a munkából hazafelé menet én is észrevettem, hogy valaki szorosan a hátam mögött, majd szinte mellettem sietett velem együtt, és engem is egy idő után már nagyon zavart.
Én is szembefordultam vele, és megkérdeztem, hogy miért követ engem. Ő azt mondta, hogy "nem is". De hát én nem vagyok kancsal, és akkor még szemüveget sem viseltem. Most akkor ki látott rosszul?? Azóta is sokszor eszembe jut!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
- szeptember 23 2011 20:11:16
Kedves Évike!
Isten bizony, a végére elnevettem magamat, hiszen annyira lekötött a történet olvasása, olyan jól megírtad, (egyre jobbakat olvasok Tőled!). A prózában nincsenek azok a kötöttségek, mint a versben, és a mondanivalódat prózában Te is sokkal tökéletesebben, bővebben ki tudod fejteni (mondtam már: főleg a zárójeles mondataid nagyon-nagyon jók)!
De a többi is!
Egyszer a munkából hazafelé menet én is észrevettem, hogy valaki szorosan a hátam mögött, majd szinte mellettem sietett velem együtt, és engem is egy idő után már nagyon zavart.
Én is szembefordultam vele, és megkérdeztem, hogy miért követ engem. Ő azt mondta, hogy "nem is". De hát én nem vagyok kancsal, és akkor még szemüveget sem viseltem. Most akkor ki látott rosszul?? Azóta is sokszor eszembe jut!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
|
- szeptember 23 2011 21:21:53
Nagyon tetszett a történet, lekötötte maximálisan a figyelmemet. Én is jót nevettem mire a végéhez értem...
Gratulálok!
Remekül megírtad!
Szeretettel: Vali. |
- szeptember 24 2011 06:45:57
Kedves Zusuzsikám!
Köszönöm szépen (kétszer is! ), hogy figyelmeddel és véleményeddel megtiszteltél. Igen a zárójeles gondolatok az én gondolataim, vagyis véleményem a történtekkel kapcsolatban.
No látod Zsuzsika! "Most akkor ki látott rosszul?" Ez egy húszezer forintos ravasz kérdés - csak még azt nem látom, hogy hány perc áll a rendelkezésemre, hogy megválaszoljam, mert a húszas az kellene! - azt hiszem, hogy minden nő életében előfordult, előfordultak ilyen szituációk.Ami rohadt zavaró tud lenni amikor ott liheg a nyakadban a pasi, félsz is, dühös is vagy, de ő csak nyomul, és még a végén, amikor kérdőre vonod, ő van felháborodva! No azért szerencsére ezek szélsőséges esetek és nem túl gyakran fordulnak elő. De hát szemetek mindkét nemben vannak.
Szeretettel: Évi. |
- szeptember 24 2011 06:50:08
Kedves Valikám!
Nagyon szépen köszönöm, hogy véleményeddel megtiszteltél, és vidám perceket szereztem Neked e kis förmedvényességes szösszenettel.
Köszönöm, hogy olvastál.
Szeretettel: Évi |
- szeptember 29 2011 17:00:51
Jó kis történet, jó előadásban! |
- szeptember 30 2011 07:28:09
Nagyon jó írás, de sajna, nem tudom kitalálni a spuri-t, majd csak boldogulok, sok hasonló írást addig is, üdv.C.
|
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 24. vasárnap,
Emma napja van.
Holnap Katalin napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
