|
 Vendég: 5
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_A vadász asszony története folytatódik....Sándor milyen döntést hoz?
 V
A fenyves erdőn zúg a szél
A vegyes telepítésű gyertyános-tölgyes, összezárta lombkoronáit. Kívül reked a hőség, nem engedik kiszárítani a talajt. A sok éves avar alatt nedves a föld. Elcsendesedett az erdő. A madárszülők fáradhatatlanul etetik fiókáikat, nagy a teher törékeny szárnyukon. Védeni kell a fészket, kegyetlen törvények uralkodnak a természetben. Hollóéknál éberen figyel a családfő. A betolakodó felett köröz, és rikácsoló hangot küld a lombok alá. Amott az ösvény közelében, egér cincog a róka szájában. A szajkó tele kiabálja a csendet:” ember, ember!”
Muflonok adnak pisszegő, figyelmeztető hangot a hűsítő völgy mélyén. A bükkfák alatt, gímszarvas emelgeti karcsú lábait, hogy a kidöntött fákat átlépje. Agancsát büszkén viseli a fején. Szép, egészséges példánya a fajtájának, vétek lenne kioltani idő előtt az életét, éremmel kecsegtet. A vadásznak lelkén szárad, hogy ne legyen gyilkosa e sokat ígérő nemes vadnak. Az ember felelősségtudatán sok múlik. A vadász-etikett nem ismeri a kapzsiságot, az esztelen mészárlást. A leölt állat szellemét ki kell engesztelni. Az utolsó falatot a szájába helyezni, és a vérző sebet letakarni. Kalapot emelve, fejet biccenteni.
Sebzett állathoz, nyomkövető kutyákat hozunk. A találat helyét alaposan átnézzük, hiszen fontos információkhoz juthatunk. A vér színe, szőr mennyisége, a vad ugrása jelzik a találatot. Óvatosan megyünk sebzett disznóra. Még a sebágyból is képesek gyilkosan támadni kutyára, emberre. A vadász legyen éber! Nagy árat fizet, ha megszegi a szabályokat. Az állatoknak is van eszük!!
Nyári viharok. Az ember nem nyúlhat büntetlenül a Természethez. Mindennek ára van. Az ember által végzett erdőirtások haragra gerjesztik az öreg fákat... a vén matuzsálemek segítséget kérnek a Vihartól, hogy leckéztesse meg az embereket. Küldjön rájuk félelmetes viharokat, felhőszakadásokat, árvizeket. Mutassa meg felülmúlhatatlan erejét! Az ügy érdekében az erdő áldozatot hoz. Önként vállalt halálba mennek, társaikért. A Vihar felkerekedik és lábnyomában eldől az erdő. Ezüst derekú bükkfák, tövestől kicsavarva fekszenek halomban. A fenyves erdő csúcsait, szinte lekaszálta. A tölgyest derékon törte, mint a fogpiszkálót. Léniát hasított a fiatal fák sorában. A kidöntött fák, élettelen testét a felhőszakadás vitte le az erdei utakra. Dolgát jól végezve haza ment a Vihar a sufnijába. Az ember döbbenten nézte a tragédiát…
Nem is gondolnánk, hogy a legveszedelmesebb évszakunk a nyár. Kiszámíthatatlan az erdő tüzeivel, árvizeivel, a viharaival, a villámaival. Már nem idézik a régi gyermekkori nyári hónapokat. Veszélyes dolog lett a hegyeket járni. Fertőznek a kullancsok, fertőzött a tölgyes erdő lombja. Rozsdafoltok jelennek meg a gesztenyefák levelein. A fenyves nem állja a felmelegedést, hűvös szellő után sóhajtozik, majd csendesen oldalra dől. A vadvirágok jelzéseket küldenek az embereknek, ám hiába. Az ember nem lát a saját gőgjétől. A réti iszalag búcsúzik, egyre kevesebben születnek a hegyi réteken, a korai melegedés miatt. Az orchideák fölül, kitermelték az oltalmazó lombos erdőt. A madarak hajléktalanok lettek, kevés a fészekrakó hely. Nincs fa, nincs odú. Elmennek a nagyvadak, mennek az árnyékos helyek után. Halotti csend a tájon! Kinek jó ez?!
Karolina korán reggel kel, egy gondolattal előbb mint a Nap. Az egész éjszaka alig aludt valamit, a melegtől. Hetek óta tartja magát a kánikula, egy csepp víz nem hullott a fakó égből. A kiszáradás jelei minden fán. Látni, hogy szenved az erdő. Barna színt öltenek magukra a levelek, majd bepöndörödnek önmagukba. Szomorú látványt nyújtanak a hegyek. A maradék erdő is idő előtt búcsúzik.
Az asszony ott áll az ajtóban és szomorú barna szemekkel nézi a fákat. A rét végében már táncot jár a meleg levegő. A tó csontra száradt, nem repülnek a pompás szitakötők. A kinti csapot körül zümmögik a méhek, vízre röppennek, majd elillannak. A darazsak és a lepkék is fölfedezték a víztócsát. A barázdabillegető szalad az úton, majd ő is a szomját oltja. Mindenki szenvedi a szárazságot. ember, állat, növény az életet mentő esőt várja. Azt ugyan várhatjuk! Megállt a levegő a völgyekben, a szellő sem mozdul a hegytetőn. Karolin megnyitja a vízcsapot, és hűsítő vizet pacskol a testére. Nem baj, ha a póló is vizes lesz. Rövid haját is gyorsan megmossa. Vissza megy a konyhába majd ásványvizet iszik, érzi amint a testében szét áramlik. A kulacsba vizet készít, oda teszi a sörétes mellé, a patronokhoz. Szerencséje van ezzel a puskával, jó választás volt.
A fürdőszobában, fényvédő krémet ken az arcára. A szemüveg védi a szemét a káros sugárzástól, anélkül vétek kimenni a tűző napra. A területen alig maradt árnyékot adó erdő.
- Gyere „Adler” jó cimborám!- az asszony vállára veszi a puskát, majd bezárja maga mögött az ajtót. Naplementéig haza sem jön. Minek, ha nem várja őt senki. Lassan elindul az ösvényen, a rét teljesen kiszáradt. A patakon áthaladni nem jelent gondot. Még poshadt pocsolya sincs benne. A tölgyfák alatt kaptat fölfelé, kicsit piheg. A mozgástól hevül a teste. Verejték csíkok csiklandozzák a gerincét. A Kalapallagon át halad, ott a magasles, az etető. Szép emlékei vannak erről a rétről. Szeptemberben itt is nyílik encián. A rét aljában, észak felé teszi a lépteit, a fenyves erdőn ballag csendesen. Mindenütt emlékek villannak föl a lelki szemei előtt. Szarvasokat látott, átváltani a reggeli órákban, hónapokkal ez előtt. A muflonok is fölforgatják a tűleveleket. Kész rumlit hagynak maguk után. Egy hatalmas bagoly suhogtatja szárnyait, Karolin feje fölött, majd landol a fenyőágon.
– Milyen jó lenne, ha Sándor is itt lehetne velem, és részesedne ebből a sok „csodából.” Istenem, hogy szeretem én azt az embert, pedig még nem is találkozhattunk személyesen. Mennyi szeretet sugárzik felém a hangjából. Egy esztendeje, hogy le se vette rólam a „szemét.” Az esti telefonbeszélgetések, mindig elvarázsolnak.-
Az asszony kiér a fenyvesből a Disznósrétre. Egy őzbak ugrik föl a drótkerítés mellől, aki öblös hangon riaszt. A hang körül szaladja a hegyet, gyorsan visszatér a rétre. Hatalmas vágást csináltak itt a télen. A rét egyetlen farakás volt. Teljesen fölszántották a földet az autók kerekei. Tavasszal nem nyílik réti szegfű, tavaszi kankalin. Nyáron nem nyílt a kakukk szegfű, a bársonyos kakukk szegfű, sárga gyűszűvirág. Színes lepkék nélkül maradt a mező. Fokozatosan növekedik a hőség. Vibrál a levegő a földút felett. A vadász asszony, megigazítja a szíjat a vállán, már erősen kidörgölte, érzékeny bőrét. A kopaszhegy oldalát tapossa, itt mindig lát muflonokat ősztől, tavaszig. Az idén nyáron a hűvösebb hegyekbe húzódtak föl, a hőség miatt. Nagyon meredek ennek a hegynek az oldala, megizzasztja az ember lányát. Valamikor az 1300-as években vár állott a hegytetőn. Annak az építő kövei szóródtak szét az évszázadok során. Karola leül egy hatalmas sziklatömbre, s érzékien Sándornál kalandoznak a gondolatai:- Ez a csodálatos férfi segíti az alkotó munkában. Érdekli, hogy mit gondol a világról, érdekli, hogy mit akar megvalósítani élete során. Igazi társ, akire számítani lehet, lelki ügyekben. A szív nagyon tud fájni, ha egyszer neki kezd. Gondolatban, hányszor megölelte, hányszor megcsókolta, forrón, vágyakozva…azt hittem, hogy ilyen boldogság csak a regényekben létezik.-
A nő ismét magára veszi terhét, és tovább halad a legmeredekebb partszakasznak. Szinte visszahajlik a lábfeje. Szerencsére lombos erdő van a feje fölött. Lassan halad, nem mai kislány már. A haját korán ezüstre festette az idő. A korából, nyugodtan letagadhat pár évet. Egy gramm fölösleg nincs rajta. A napi kilométerek formásra szabják alakját. A hegyek jó erőben tartják. A fenyvesek erősítik a tüdejét, a tölgyfák vigyázzák a vérnyomását. Reggeltől-estig, illatterápiában részesül. Az idegeit nem cincálja a rádió és a televízió, szedett-vedett hírei.
Az erdő hangját hallgatja, boldogsággal. Nem szeret a városban élni, ezért költözött ki a vadászkastélyba. Sok évvel ez előtt örökölte a Remingtonnal együtt. Hajlandó volt változtatni az életén. Elég bátor volt a döntéshez. Egyetlen pillanatra sem bánta meg. Akkor kezdett el festeni is, magát tanította innen-onnan.
Karolin a hegytetőn a szikláknál lepakolja a cókli-móklit. Alaposan megizzadt, jó móka volt. A panoráma csodálatosan gyönyörű. Tiszta időben, látni a Fátra csúcsait. Most egyedül csak az övé a hegy. Leveti a pólót és hagyja, hogy a napfénye simogassa a testét. Gyenge fuvallat érkezik észak felől, enyhíti a meleget. „Adlert” árnyékba teszi, hogy ne forrósodjon fel a puskacső. Tarkóját, ásványvízzel locsolja meg egy kicsit. Kellemes bizsergés fut át a testén. A férfi tekintetét érzi magán, ahogy kiállt a szikla csúcsra:- Nem az nem lehet, hogy Sándor a közelembe legyen. Nem mondta, hogy jönni fog, én pedig nem erőszakoskodom. Majd jön ha jönni tud. Márta sorsát el kell rendezni, lelkiismeretesen. A bűntudat miatt rá mehetne a kapcsolatunk. Nem ezt nem akarjuk! Ha Sándor eljön, végleg jön. Vissza út nincs. Ő is Alkotó ember. Két erős akaratnak kell egyezségre jutni. Én képtelen vagyok feladni a festészetet, Ő pedig nem adja fel a szobrászatot. Szükségünk van az alkotás örömeire, keserveire. Az erdő nagy, van benne bőven hely, kettőnk számára. Tudom, hogy tiszta szívből szeret, és én is pontosan így érzek iránta. Majd jön...-
Az asszony visszakapcsolódik a jelenbe és átadja magát a táj szépségének. Nagyon megszaporodtak a vágások. Nem lesz ennek jó vége! Egy repülőgép hangja morajlik bele a völgybe, alig találja a kivezető utat. Ezüst fényben ragyog a gép teste, fodros uszályt húz maga mögött. A kék eget, keresztül-kasul hasogatják, ezek a vasmadarak. Csodálatos élmény ezeken a gépeken utazni. A bodros felhőket felülről csodálni. Olyanok, mint a hegyek, amelyek körül vesznek minket, csak nem zöldek, hanem fehérek. A folyók kéken csillogó szalagok. A házak a domboldalakon, mese szépek. Hidak a folyók felett, vagy összekötő hidak a Dán szigetek között, lenyűgözi az embert. Tudunk mi okos dolgokat is csinálni!
Egy őzbak riaszt a keleti oldalon, majd lassan lenyugszik. Hollók köröznek s egyre alacsonyabbra ereszkednek a zsákmány reményében. A nő teste mozdulatlanul fekszik a fűben. Tudja, hogy a hollók most rá fenik a csőrüket. Jellegzetes hangon rikácsolnak egymásnak s elemzik, hogy miként támadjanak a szabad prédára. Legalább heten suhogtatják az erős szárnyaikat. Lehet hallani, oly közel merészkedtek. A vadász asszonynak kötélből vannak az idegei. Jól szórakozik a hegytetőn, élvezi a pillanat örömeit. A következő percben egy árnyék vetődik a forró testére. Hirtelen felül és egy fiatalember áll előtte. Az ijedségtől, hang nem jön ki a torkán. A férfi sem számított a fürdőruhás látványra. Végül rendezik a gondolatukat.
- Hello.- szól a nő elsőként.
- Jó napot!- válaszol röviden a fiatalember.
- Maga, hogy kerül ide?- kérdezi az asszony, és közben belebújik a fehér pólóba.
- Ornitológus vagyok, jöttem a vonuló madarakat figyelni.
- Igazán remek munka. Messziről jött?
- Igen. Szolnokon lakom. Holnap a Hortobágyra megyek.- világosítja fel a férfi, Karolinát. Szépen bemutatkoznak egymásnak, ahogy illik. A nő tudja a házirendet és szedelőcködik. Ő is egyedül szeret lenni a hegyen. Bizonyára a másik is így van ezzel. Nem marasztalja a középkorú hölgyet. –talán, ha húsz évvel fiatalabb lenne…-
A vadász asszony vállára veszi a fegyvert, a hátizsákot, és lejön a hegyről, óvatosan. Az apró kövek nagyon tudnak gurulni az ember talpa alatt! Az erdő nem játszótér! Mindenki magáért felel.
Lefele haladni szapora dolog. Pity-puty, és lent is van az ösvényen, baj nélkül. A nyergen át a szomszéd hegyoldalban van. Ez sokkal kényelmesebb, mint amit maga mögött hagy. A Jágerréten kis pihenőt tart. Inkább csak nézelődik a fenyves felé. Itt bőgött egyszer a bika mellette,- amikor az őszi kikericset fotózta- szerencsétlen egy nyekergés volt.
Ma nem megy föl a hegytetőre, majd máskor. Árnyékos, jól átlátható erdőn ereszkedik lefelé. Őzek ugranak meg a bokor takarásában. Sűrű az alj növényzet, nyár végével. A Nádaskútnál, a Sástódombra irányítja lépteit. A Kávatető szélén gyönyörű az erdei út. Egy őzbak riaszt, majd a párja is követi. Amott a vörös bundás róka feledkezett el magáról a vadászat hevében. Csuda magasakat ugrik, és vakog. A mókás látványtól az asszony el is feledkezik a fegyverről. Nem kell annak mindig elsülni!
Karolin a kápolna mellett halad, érzi a buxus jellegzetes illatát. Kedves halottaira gondol, akiket életükben is szeretett:" Gerry bácsi a vén betyár…azok a vidáman nevető szemek..."
A kápolnarét sárgult kalászai között fürgén túl jut. Megkerüli a vadászkastélyt, két lépés és otthon lesz.
Nem hisz a szemének... a lépcsőfokon Sándor üldögél, és Őt várja!
|
|
|
- október 03 2011 19:36:06
Kedves Glica!
Na VÉGRE! A hosszú erdei, dombi séta után, amit megint nagyon szépen írtál le (mint mindig), az asszony végre megláthatja azt, aki után a szíve már oly régóta vágyakozik!
Remélem, boldogság lesz a történet végén!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
- október 05 2011 20:07:18
Kedves Zsuzsanna! Hálásan köszönöm, hogy Érdeklődsz a történet további folytatása után. Azt nem árulom el, hogy mi lesz a VÉGE!
Örülök, hogy "vállaltad" a hosszú erdei sétát....bizonyára, kellemesen elfáradtál?!
Szép estét kívánok:Glica |
- október 07 2011 14:36:44
Kedves Katica!
A természetjárás csodáinak leírása ma is feledhetetlen, megunhatatlan. Ma a hősnőnk két férfival is találkozik. Az utóbbinak jobban örül. Nagy lelki körítéssel, de alakul a történet. Valamelyik komment írta, nem kell sürgetni a lefekvést. Szerintem sem. Nem erre megy ki a "játék" első sorban. Ám aminek meg kell lennie, az úgy is meglesz.
Szeretettel:
Papon |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
