|
 Vendég: 27
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_ V
Kedvenc fűzfapoétámról Karcsikáról újabb híreim vannak...
Gondolt egy nagyot Karcsika, nem vár a ő a hivatalos előléptetésre és kinevezésre, őt aztán ne az elöljáró léptesse elő és nevezze ki az új posztra, nem, döntött.
Átugorva minden köztes beosztást és rendfokozatot
az élre tört. Kinevezte magát kritikusnak.
Hiába a szabályzatok tömkelege "kritikát csak az írhat, aki az összes szabályt jól ismeri és alkalmazni is tudja".(Ő ezek szerint ismeri, mert hiszen neki ez a véleménye önmagáról. Ugyan már, ki a francot érdekel másnak a véleménye, el vele!)
Keze ügyébe került egy vers, rögtön késztetést érzett arra vonatkozóan, hogy kritizálja. Nem kötött formátumú vers volt, hanem úgynevezett szabad vers. Karcsika figyelmesen nézi, próbálgatja összehozni a rímeket, fő a feje, szakad róla a víz, sehogy sem áll össze neki a rímképlet.
Így gondolkodik:
"Pedig lenni kell benne rímnek, hogy ott enné meg a fene ezt a sok hülye szabályzatot a verseléssel kapcsolatosan. Hová tűntél, Te kis keresztrím? A bokorba bújtál, ott egyen meg a fene, oda be nem bújok utánad! Páros lábbal (rímmel) rúgnál ki engem onnan, az biztos!
Micsoda? Ölelkezni veled? Te kis keresztes pók!
Ráütnék a fejedre, hogy nem maradna neked még egy fél rímed sem."
Karcsika már dühöng. Most mit tegyen, ha a fene fenét eszik, ő akkor is meg fogja kritizálni ezt a szabad verset. (No persze ő ezt nem tudja, hogy ez szabad vers, mert ugye, kihagyta a lépcsőfokokat, nem várta meg a kinevezést és az előléptetést.
Becsenget hozzám. Vörös fejjel, szétzilált kócos hajjal, tekintetében az őrület lángja pislákol.
- No most mondd meg nekem, hogy mit tegyek?
Itt van ez a rohadt, tetves vers - és ledobja elém az összegyűrt papírgalacsint -meg akartam kritizálni, de a rímek nem állnak össze!- mondta köszönés nélkül (köszönni, minek?Kinek? Ki vagyok én egyáltalán? Ugyan már! Hülyeségeket képzelek, köszönni ma már nem trendi - ugye ez a jó kifejezés - berontani egy az egyben az ajtón és már rögtön lökni a sódert!)
- Szia Karcsika, örülök, hogy újra látlak (dehogy örülök, de most mondjam meg neki, így is az őrület határán egyensúlyoz, mi van, ha lebillen?)
ülj le (ja már ülsz?) akkor viszont feküdj le, hozok egy kis vizes ruhát a fejedre, konyakot nem kapsz, attól csak még hülyébb leszel, úgy hogy kussolj - ez egy szép magyar szó, biztos, hogy jó is, mert a tv-ben is szoktam hallani - itt a vizes rongy és dögölj! - mondom neki kissé határozottan.
Megvárom míg megnyugszik, ábrázata emberi formát ölt, felültetem, mint egy kisgyermeket, megsimogatom a fejét és kedves mosolyommal a lelkéig, szívéig (no lejjebb nem, elég ez neki)
hatolok.
És beszélni kezd.
- Képzeld el, már nem győztem kivárni azt a hülye kinevezést és előléptetést, hát gondolhatod, nincs nekem annyi időm, hogy a ranglétrán szépen fokozatosan haladjak, és előléptettem magam kritikusnak. De a rohadt életbe nem boldogulok vele, pofán csap a visszatérő rím. Visszatér és emlékeztet arra, hogy milyen hülye vagyok! De majd adok én neki, szét verem azt a kis bolond pofáját, majd csak figyeld meg, mit képzel, ő fog nekem parancsolni? Nekem, aki sikeres költővé, íróvá nőttem ki magam, hiszen a majdnem analfabéta Emil barátom is ezt mondta nekem annak idején, emlékszel? - mondja magából kikelve. (Hogyne emlékeznék, hát el lehet téged felejteni azt hiszed?)
Valamit tennem kell gyorsan, mert már megint borul az agy. Mármint a Karcsikáé. Adjak neki konyakot? Adjak! Ártani úgysem használ, hát akkor meg miért ne! Igyon! Vizes ruha nem jó? Nem! Attól még hülyébb, hát akkor igyon konyakot! Sokat! Van még egy üveggel! Legalább csöndben lesz! Aludhat is egyet akár!
Vagy kettőt is! Bánom is én, csak nyugodjon már meg!
Közben ott hagyom a galacsinná gyűrt gombóccal a kezében a kanapén, és már horkol. Na végre, most már csend lesz legalább egy kicsit tőle.
Megpróbálom óvatosan kifejteni az ökléből a ronggyá gyűrt papírdarabot, kisimítom (hozom a vaslót is mert ki kell vasalni, hogy minden betűt el tudjak olvasni)
Közben felébred! (Óh, hogy a fene enne meg Karcsika, aludtál 1o percet, még nem is ért végig az alkohol az érrendszereden, hatása most kezd majd kialakulni, aggódom, no nem miatta, hanem magam miatt, mi lesz ha megint dühöng?)
De nem, nem dühöng, higgadtan, csendesen
megszólal:
-Kérem szépen az a papírt! (Húha, ezt meg hol tanulta? Az előbb köszönni sem tudott. No azért büszke vagyok rá, mégis csak fejlődött)
- Mondtam neked - kezd újra bepipulni -, hogy ebben a versben nincs egy rohadt rím sem!
Nem látod, hogy ez egy szabad vers! Nem látod, persze, hogy nem látod, hiszen nem tanultad meg, csak pofázol nekem állandóan, hogy én nem jól tudom. - ordít Karcsika artikulátlan hangon nekem.
-Karcsika, nyugodj meg!- mondanám neki csendesen, de veszi a kabátját és visszaordít:
- Azért is megkeresem azokat a rohadt rímeket a bokorban és beleültetem ebbe a versbe ha a fene fenét eszik is, mert különben oda az állásom, kapom a fenyítést is amiért előléptettem magam.
Magába roskadva ül a bokor tövében, kezében a szétszaggatott keresztes pók, a félrímet kihányta, az ölelkezőt magára borítja, a visszatérőt pedig hívogatja, mert az fogja visszakísérni az irodájába.
|
|
|
- október 29 2011 12:09:51
Kedves Évi!
Kellő humorral megírt történet, bár néha eléggé "súlyos" jelzőket használsz Karcsika irányában!
A történetbe jól beleszőtted a rímképleteket is a "bokor" tövében, a "keresztes" pók említésével, az "ölelkező" magára borításával, valamint a "visszatérő' rím hívogatásával!
Sajnálom én is, hogy sokan nem tudják, mi fán teremnek, és a "kritikánál", "hozzászólásoknál" sem igen említik meg, hogy észrevették.
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
- október 29 2011 13:49:37
Kedves Zsuzsika!
Lehet, hogy igazad van a "súlyos" jelzőkkel kapcsolatban, de Karcsikával kapcsolatos történeteimből csak a nagyon extrém dolgokat írtam meg, (ettől sokkal többször meglátogatott engem, és amikor már örültem, vagyis úgy éreztem, hogy egyszer költőcske lesz belőle, következő találkozásunknál maximálisan rá kellett döbbennem, hogy reménytelen).
De valószínű, hogy nem írok többé Karcsikáról, ugyanis nem kapott fenyítést amiért előléptette önmagát - most hívott telefonon- , sőt beiskolázta a cége egy gyorstalpaló tanfolyamra, ahol mindent el tud sajátítani, és utána szabad a pálya előtte.
Én úgy gondolom (vagy nem), hogy meg fogja valósítani élete nagy álmát, hogy költő és író legyen.
Köszönöm szépen, hogy figyelmeddel és véleményeddel megtiszteltél.
Szeretettel: Évi. |
- november 01 2011 08:58:42
Viktória kedves!
Így most már értem, hogy miért nem engedted be Tündikémet (pedig tudod, megígértem, hogy küldöm) nyilvánvaló, hogy a kedves férjeddel voltál elfoglalva. Ha valaki értheti, akkor én tényleg értem, hogy miért!
Köszönöm szépen, hogy olvastál.
Szeretettel: Évi. |
- november 02 2011 03:42:11
Kedves "külső" olvasóim. Számomra nagy öröm, hogy ilyen sokan olvassátok prózámat ( a megnyitások számából ez derül ki) és nagyon szépen köszönöm.
Szeretettel Mindenkinek, aki olvas!
Évi. |
- november 03 2011 19:07:50
Kedves Évi!
Témában, stílusban ismét hoztad remek formád. Jól szórakoztam szokás szerint, köszönöm.
Szeretettel gratulálok: Tara |
- november 03 2011 19:41:48
Kedves Tara!
Nagyon szépen köszönöm, hogy megtiszteltél véleményeddel.
Szeretettel: Évi. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
