|
 Vendég: 21
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
_ V
Óraátállítás következtében megváltozott biológiai folyamat.
- Szia Tündike, (így nevezem az ihletemet, lehet, hogy mondtam már, de aki még esetleg nem tudná, hogy ki Ő, szeretem, minden hajnalban jön.)
de hamar ideértél most. Ja persze, a Te biológiai folyamatodat is megzavarta az óraállítgatás. Mert ugye eddig jöttél hajnali háromkor, de mivel most háromkor még csak 2 óra van, (no azért már kezdem eltalálni, vagy nem? No látod, most már megint nem vagyok biztos a dolgomban, no mindegy, induljunk ki ebből a tényből) vagyis kettőnek kellene lenni, de még most csak hajnali (éjszakai) egy óra van, elsumákoltál egy órát, Te kis huncut, no szóval az a lényeg, hogy itt vagy. - mondom kedvesen Tündikének, aki most iszik egy kávét,
hadd igyon én nem sajnálom Tőle, nem vagyok irigy.
Amíg Ő megissza kávéját, azért gyorsan bekukkantok lakásunknak minden helyiségébe, mert van ám óránk (fali) mindenhol, már csak azért is, hogy mindenhol konkrétan tudjuk, hogy mennyi az idő. Tegnap (vagy tegnapelőtt, a fene se tudja már) átállította mindenhol a férjem (hogy hol vettük ezt a rengeteg órát? Hol, ugyan hol, hát a Kőbányai piacon, a kínaiaktól, miért, leszólod? Nagyon jó kis órák, ajánlom mindenkinek, nem aranyból van, no és akkor mi van, sima fa, vagy műanyag, jó az, időt mutat, az a lényeg) és remélem, hogy jól, mert ha nem egyeznek, bajban leszek. De oké mindenhol, ellenőrzés végrehajtva, éjjel egy óra van.
Tündikém helyet foglalt kedvenc (most nem a fotelban keresztbe tett lábbal) hanem itt ül a nyakamban. Nem nehéz, pillekönnyű, simogatja a hajamat, most nagyon kedves.
- No írj! Figyellek! Nem ugatok közbe, most nem dobtam be a kocsmában a teámat, megfogadtam nem iszom többet.- mondja aranyos kis hangján. Elkapom a fonalat amit dobott felém (mert így szokta, ihletfonalát tapogatja és egyszer csak a legváratlanabb pillanatban elém dobja, hogy kapjam el.
Elkaptam. Az egyik bevásárlóközpontban történt velem egy különös esemény, mit esemény, események sorozata.
Egy mirelit "bontott csirkét" akartam vásárolni.
Már derékig vagyok a nagy hűtőládában, ( mondanom sem kell, majd lefagy a kezem) de kutatok még egy kicsit, ugyanis olyat keresek, amin rajta van a címke (szavatossági idő, mikor csomagolták,(hány órakor?) netalán még az ára is. Igen, az ára is, meg is találom, gyorsan beteszem a kosaramba és megcélozom a pénztárt. Igen ám, csak itt fagy az orcámra a döbbenet. Kiveszi a pénztáros és mereven nézi, forgatja, ugyanis három címke van van rajta.
Természetesen három különböző adatokkal.
Az árról nem is beszélve, egyiken 1OOO.-Ft/kg, a másikon 2OOO, a harmadikon 3OOO.-Ft/kg.
Forgatja, visszanyomja a kezembe és jobb kezének a mutatóujjával (közben nem néz rám, minek, szemkontaktus, ugyan már, a mai világban, mit képzelek én, no jó semmit) mutat oda hátra jobbra (vagy balra, nem tudom kideríteni) ahogy nézem tovább a mutatóujját, hiszen ott semmi nincs. (De hátha lesz, csak most nem látom, van ilyen)
- Ott, ott a Karcsi, vagy a Samu, oda kell vinni, lemérik, és úgy visszahozni!- mondja nekem (biztos, hogy nekem, bár még most sem néz rám, csak úgy egy pillanatra a hátam mögé sasol)- mondja majd hogy nem dühösen.
Kiállok a sorból (jó hosszú már, mire ide még egyszer visszakeveredek, délután 3 óra lesz, nem baj, akkor nem ebéd lesz belőle, hanem vacsora. Különben is, minek az ebéd, nyugodtan el lehet hagyni. Na ugye, hogy ugye.)
Keresem a Karcsi/Samut, de hiszen van már ott 4 fiú a pult mögött, most akkor melyik lehet az vajon?
- Elnézést kérek, megmérné nekem valamelyikőjük ezt a csirkét, ide irányítottak a Karcsihoz vagy Samuhoz.- mondom kedvesen.
- A Karcsi szabadságon van, Samut meg baleset érte, úgy hogy nem segíthetünk. De ott a másik pultnál a Marcsika, ő megméri magának. - mondja az egyik fiatalember, egy pillanattal sem pazarolva rám több időt.
Megszégyenülten tovább ballagok (hogyan is mertem őket megzavarni lázas semmittevésük közepette, nem is értem, nonszensz) keresem a Marcsikát.(Remélem, hogy őt pedig nem gyötrik menstruációs görcsök a raktárban, mert akkor ma éhen hal a család, mert még vacsora sem lesz belőle)
Marcsika nincs, nem áll velem szóba senki (már olyan mérges vagyok, legszívesebben leszaggatnám a csirkéről az összes cÍmkét, meg is próbálom, de nem jön, az anyja mindenit úgy oda van tapasztva, hogy nem tudom letépni.
Sunnyogok az egyik gondola mögött, ne lássák már, hogy mit művelek) és akkor egyszer csak mellettem terem a biztonsági őr.
Szúrós tekintettel figyel és rám szól:
- Csak nem el akarta tulajdonítani kedves asszonyom azt a csirkét? Nagyon megbújt ott a gondolák mögött. Na jöjjön csak velem! Oda hátra az irodába!- mondja ellentmondást nem tűrő hangon.
És mennem kell, nincs apelláta!
Bekísér az irodába.Jegyzőkönyvet előkészítik, vannak már körülöttem hárman (mint ahogy a szavaikból kiderül, az egyik Karcsi, a másik Sanyi és aki gépel, Ő a Marcsika.)
- Szóval asszonyom, el akarta tulajdonítani a csirkét - mondja Marcsika (akarta a fene hiszen titeket hármatokat kerestelek, hogy valamelyikőtök mérje már le ezt a rohadt csirkét, hadd tudjak haza indulni. Már válaszolnék a kérdésre, de nem érdekli őket, tovább beszélgetnek)
Mintha ott sem lennék! Akár ki is osonhatnék, hadd bíbelődjenek a jegyzőkönyvvel (amit ugye felvesznek, hiszen lopni akartam szerintük) de nem tehetem, mert ott áll a szolgálat (biztonsági) ő nem enged.
Egyszer csak beviharzik az irodába egy középkorú férfi, de hiszen Őt ismerem, ott lakik a szomszéd lépcsőházban, mindig szoktunk váltani egy-két szót, szimpatikus.
- Kezét csókolom, mi a probléma?- néz rám és a kollégáira (beosztottaira) akik még mindig a jegyzőkönyvvel bíbelődnének, ha nem jött volna Béla a főnök.
- Semmi probléma főnök, csak segítettünk az asszonykának lemérni ezt a csirkét, mert nem jól van beárazva.- hazudta Samu és pillanatok alatt elsuhant a csirkével, másik pillanat és már kezemben is tarthattam a frissen címkézett, aktuális paraméterekkel ellátott árut.
És már mentek is a dolgukra. Én is.(Nem árultam el a főnöknek, hogy engem már itt majdnem keresztre feszítettek, lopással vádoltak, talán már egyből mehettem volna a javító intézetbe is akár, hiszen láttam, hogy mennyire tartanak a főnöktől)
Illedelmesen elköszöntem Bélától és végre a hosszú, idegölő megpróbáltatásaim után sorba állhattam a pénztárban.
Felnéztem az egyik fali órára 13.oo.-órát mutatott, felnéztem a másikra, 12.oo.- volt rajta az idő. De ha azt veszem figyelembe, hogy hivatalosan mai idő szerint l3.oo óra van, akkor a régi szerint még csak l2.oo (vagy éppen fordítva? No itt már elveszítettem a fonalat megint, mindegy. Ha dél van, ha egy óra, ha sietek, még rittenythetek a csirkéből ebédet. Legfeljebb uzsonna lesz belőle, nem baj, csak nem pusztul addig éhen a családom.
No ezért is utálom én az óraállítgatást! Megzavarja az emberek biológiai folyamatait.
A Karcsiét aki nem is volt szabadságon, a Samuét akit még sem ért baleset, és a Marcsikáét, akit még sem gyötörtek menstruációs görcsök a raktárban, no és az enyémet is, mert még most sem tudom, hogy mennyi az idő. Mégis csak szedálás lesz a vége, érzem, legalább egy hétig. |
|
|
- november 01 2011 10:28:56
Kedves Sanyi!
Nagyon szépen köszönöm, hogy "ide" látogattál és véleményeztél.
Egyébként ez a "vásárlás" képzeletem szüleménye, de én úgy gondolom, hogy némi túlzással lehetne akár igaz is.
Az óraátállítással kapcsolatos asszociációmból keletkezett e művecskécske (no ez gyönyörű szép magyar szó  , ha a magyar tanárom olvasná, biztos, hogy kapnék egy roppant nagy fekete pontot, de már nem olvashatja (sajnos) ezért bátorkodtam leírni) ami a biológiai folyamatokat illeti. (No a biológiát szerettem, merev négyes voltam belőle, nem úgy mint a matek és a fizika.)
Köszönöm, hogy véleményeddel megtiszteltél.
Szeretettel: Évi. |
- november 03 2011 09:44:58
Kedves Évi!
Ez a történet is nagyon jó, szatírának is beilllene, az áruházi műveleteket illetően, az óra átállításról (vagy nem átállításról) már nem is beszélve!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
|
- november 03 2011 10:56:50
Kedves Zsuzsika!
Nagyon szépen köszönöm, hogy véleményeddel megtiszteltél.
Szeretettel: Évi. |
- november 03 2011 20:11:19
Ütős, remek írást hoztál ismét kedves Évi! Nekem hiányzik a régi üzletekben megszokott kis csevej csak pár szóban, családról, aktualitásokról. Jó, hogy egy helyen megvehetünk mindent, de magunkra utalva, sem tanácsot nem kérhetünk, semmi személyes kapcsolat.Gépies minden. Néha azt gondolom, hamarosan a pénztárnál is robotok lesznek. De hát ez modern világ. kit érdekel, jól érzed-e magad benne? Mint ahogy az sem, hogy már az időt is mi határozzuk meg magunk ellen.
Szeretettel olvastalak. Tara |
- november 04 2011 02:57:15
Kedves Tara! Nagyon szépen köszönöm, hogy véleményeddel megtiszteltél.
Én 14 éve élek Budapesten, előtte vidéki városokban - Miskolc, Veszprém -ott még tapasztaltam az általad leírt "megszokott kis csevej csak pár szóban, családról, aktualitásokról" eseményeket.
De itt Budapesten, - talán a régi kis közértekben, bár már egyre kevesebb van, ahová tényleg 2o-3o-4o évig jártak az emberek, de már ma azok is magánkézben vannak, a kiszolgáló személyzet már a modern világ "embere", tele gondokkal, problémákkal, hol érdekelné már őt az, hogy jól érezzük-e magunkat, ha belépünk az üzletbe. Az a lényeg, hogy tűzzünk onnan minél hamarabb kifelé, beszélgetni, kommunikálni ma már snassz. Sőt, még ha egy mosolyt küld az ember, szúrós tekintetekkel találkozik, mintha azt mondani az a tekintet, hogy "No most mi a fenét vigyorogsz a pofámba, hagyjál már békén a hülye vigyoroddal". Komolyan mondom, sokszor ilyen érzésem van, az, hogy visszamosolyognak az emberre, sajnos egyre kevesebbszer történik meg.
Szeretettel: Évi.  |
- november 04 2011 09:28:33
Kedves Viki!
Köszönöm szépen, hogy "meglátogattál".
Mindig szívesen látlak!
No egyébként az sem lett volna rossz poén, ha romlott lett volna a csirke, mert akkor ütött volna meg a guta (képzeletbeli) ennyi tortúra után. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 24. vasárnap,
Emma napja van.
Holnap Katalin napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
