- Jól van már, ne rángass, és főleg ne lökdöss légy szíves Tündi (így nevezem az ihletemet) mert azt kifejezetten utálom. Látom, tudom, ismerem az utat
a szoba felé, ahol a számítógép leledzik, hidd el!
Mi van, már megint bepiáltál? Tegnap azt mondtad, hogy nem iszol többet (no kevesebbet sem, ahogy most így a hajnal derengő fényeinél szemrevételezlek) megismerkedtél talán közelebbről a hajnalfiúval itt a nem létező kricsmiben?- kérdezem most már tényleg dühösen.
- Ne nyomd nekem a süket dumát, írjál! Közben én töltök magamba még egy kis nedűt, hol tartod a piát?- kérdezi kissé agresszívan, de már meg is találta. (A fene essen belé, Karcsika is mindig azt kereste)
- Mi ütött beléd, mitől vagy ilyen ideges? Már látom, hogy az óraátállítási traumát átélted, mert most fél ötkor érkeztél (legalább nem hajnali egykor) de különben is, nem gondolod, hogy már unom (unják) a pofádat? Figyeld meg, az lesz a vége, hogy valaki "beszól", vagy küld egy email.-t és közli Veled, hogy jó lenne ha nem enne itt a fene minden hajnalban! No jól van, én szóltam, de ha ez bekövetkezik, vessél magadra, meg fogsz sértődni? Nem baj, lepereg rólad? Gondoltam, hiszen szemtelenül ráerőlteted magad mindenkire. (Most érzem, hogy nagyon össze fogunk veszni, de meg kell, hogy mondjam már én is unom a pofáját!)
Én írok, Te pedig igyál amennyit csak bírsz, de nem lökdössél engem!- mondtam neki gorombán. (Nem sértődik meg rám mert szeret, no jó én is szeretem, bár már nem annyira mint régen, de lehet, hogy már annyira megszoktam, hogy nem tudnék élni nélküle a fene essen belé!)
Első történetem Valéria és Ákosról szól.
Gyönyörű szerelemmel kezdődött a kapcsolatuk.
Az a bizonyos rózsaszínű köd (melyet olyan sokszor hallottam már, hogy az a hibás, attól nem lát ez ember fia és lánya rendesen az elején, mert az telepszik, elborul az agy, komolyan mondom.)
Szép és mit szép, gyönyörű volt az első három év. (A köd még nem szállt fel, makacs!)
Megszületett az első gyermekük. És itt kezdett felszakadozni a köd.
- Légy szíves Ákos, segítsél nekem, már nagyon fáradt vagyok, minden éjjel én kelek fel a gyermekünkhöz, már nem bírom.- szólt kedveséhez Valika.
- Rendben szívem, ezen a héten én fogok felkelni a kis utódunkhoz minden éjjel, hogy Te tudjál pihenni.- mondta kedvesen Ákos.
Igen ám, csak nem gondolta, hogy milyen fárasztó is, amikor éppen elaludna már vagy századszor és a gyermek csak sír.
Három éjszakáig bírta, visszaadta a feladatot kedvesének, ő pedig átköltözött a legtávolabbi szobába, magára zárta az ajtót, hogy még csak véletlenül se tudjon a neje bemenni.
Megszűnt közöttük minden (testi-lelki) kapcsolat. Ez így ment 3 hónapon keresztül.
Az a bizonyos rózsaszínű köd már régen szertefoszlott. Ákos kezdett kimaradozni. Bárokban, szórakozóhelyeken nagyon jól érezte magát alkalmai kapcsolataival.
Szerencse, hogy Valikának az édesanyja még élt és vidékről felutazott, hogy segítsen a lányának.
Szinte már oda is költözött. Így legalább tudott pihenni, a köd már nála is felszakadozott, de egy darabka nem akart végleg eltűnni a szeme elől. Szerette a férjét. Hiszen Ő a gyermeke apja, no meg olyan szép volt az első három év, ebből "táplálkozott" lelkileg.
Egyik este (mit este, éjszaka) részegen támolygott haza Ákos, olyankor (mert egyre többször fordult elő) bele kötött még az élő fába is. Most speciel az anyósába.
- Mi a francot keresel itt, ki hívott ide? Most szeretnék egy kicsit kettesben lenni a feleségemmel, ha érted, hogy miről beszélek, hiszen egy férfinak szeretkezni is kell a feleségével (no persze, ilyen állapotban, gondolod Te, hogy képes vagy akármire is? Főleg nem arra!) hiszen nem is tudom, hogy mikor voltunk utoljára együtt!- mondta gorombán Ákos az anyósának.
Éppen most aludt el Valika is és a gyermek is, de Ákost ez roppant nem érdekelte.
Berontott Valihoz, lerángatta róla a hálóinget és már a tettek mezejére akart lépni, (mit lépni, imbolyogni, hiszen a lábán alig bírt megállni) amikor hátulról az anyósa megszorította a kezét.
- No takarodjál kifelé innen, hogy nézel ki? Nem szégyelled magad? Hozzá ne érj a lányomhoz, mert velem gyűlik meg a bajod.- mondta üvöltve az anyós. Valika sírt ( a gyermek is) egyedül Ákos vigyorgott kajánul, és közben visszahúzta a nadrágját.
Kilökdösték a szobából, becibálták az ő szobájába és rálökték az ágyra.
Reggelre ( vagy délelőtt 11.oo- órára) kijózanodott Ákos és meglepődve látta a két nagy bőröndöt a szobája előtt. Nem értette.
Most már lecsendesedve, valami derengett emlékezetében a tegnap éjszakáról és rettenetesen szégyellte magát. Kérte volna a bocsánatot, de Vali nem állt vele szóba.
- Kedvesem, ugye nem gondolod komolyan, hogy költözzek el, hiszen olyan szép volt az első három év, nem emlékszel? Mennyit csókolóztunk, szeretkeztünk, égett a testünk a forró vágytól, nem emlékszel?- kérlelte Ákos a nejét.
- De igen, én emlékszem, én emlékszem minden egyes szavadra, gondolataidat is kitaláltam, de elmúlt. Most már nem értem a gondolataidat sem, szavaidat pedig főleg nem, a tetteidet elítélem, nem ismertelek eléggé, vagy nem szerettél eléggé, számomra ezt a tényt bebizonyítottad a három hónap alatt.- mondta Valika könnyeivel küszködve.
- De kérek még egy esélyt, nagyon szépen kérlek kedvesem, bocsáss meg, tudom, hogy hibáztam, de én még mindig ugyanúgy szeretlek mint régen. (nem volt igaz amit mondott, ezt ő is nagyon jól tudta, mert nem érzett már úgy a neje iránt)- kérlelte Valit.
Mivel a rózsaszín ködnek egy pici darabkája (foszlánya) még ott lebegett Valika szeme előtt,
egyelőre adott a férfinak még egy esélyt...
Folyt. köv. holnap, már csak azért is, mert Tündike beton részeg, nem tudom felébreszteni, nélküle pedig nem tudok tovább írni...
pircsi47 - november 02 2011 10:53:24
Barátnőm!
Hát a novellád is remek hangvételű! Az a zsargon!!!!!!!!!!!
Olyan szöveged van, hogy sokszor majd eldobtam magam!
Nagyon tetszett, várom a folyt.köv-öt!
Puszillak: Pircsi
pircsi47 - november 02 2011 11:07:44
Kifelejtettem a hsz-ból a Jimmyt pedig nagy hiba volt!
Nagyon szeretem minden számát és ez az írásodhoz nagyon passzol!
Jaj, de jó volt!
Puszi: Pircsi
gyongyszem555 - november 02 2011 12:12:28
Kedves Barátnőm!
Köszönöm, hogy olvastál, lehet, hogy egy kicsit "pongyola" a szövegem és a stílusom, de én úgy gondolom, hogy "akadémiai székfoglalónak" megfelelő stílusban és mondanivalóval nem fogok tudni írni soha - no és nem is akarok, tisztában vagyok az értékeimmel, azokat a műveket úgy is megírják a tudósok, vagy a felsőfokú végzettséggel rendelkező emberek, de ez így is van jól - de én azt hiszem, minden nagyképűség nélkül, hogy ha egy-két jó barátom leírja őszinte véleményét, és több százan pedig csak olvassák - melynek nagyon örülök - már megérte megírni.
Mert gondolom, hogy nem azért nyitják meg "kívülről", hogy annyira rossz lenne. Ha pedig azért,(amit egyébként nem hiszek)
akkor is megérte, legfeljebb újra stoppolom a pongyolámat (no persze, ha tudnék stoppolni, no látod ez most nagyképűség, mert stoppolni (sem) tudok,) akkor így jártam. No és akkor, járt már így más is!
Puszi drága Barátnőm, már megint sokat pofázok, mert már nyakon vágott a józanodó Tündikém, - ma itt alszik, mert hajnal felé fájni fog a feje, - úgy hogy igyekszem megírni hamar a folytatást.
Puszillak és köszi, hogy itt jártál.
Szeretettel: Évi.
Érdekesek emberi történeteid, amit szívesen olvasok, bár a körítés néha valóban nem akadémiai székfoglalónak felel meg.
Én csak egy dolgon csodálkozom, hogy Tündikének (ihletednek) miért kell ahhoz innia (konyakot, rumot, vagy bármit), hogy egy szép történetet "diktáljon" Neked tollba, akarom mondani billentyűzetbe!
No de ezt csak úgy mellékesen jegyeztem meg, és semmi esetre sem szeretném elvenni a kedvedet, sőt Tündikéd kedvét sem a további érdekes, humoros írások közreadásától!
Szívesen olvasom a történet folytatását is!
Üdvözlettel: Torma Zsuzsanna
gyongyszem555 - november 03 2011 09:51:23
Kedves Zsuzsika!
Hogy a "körítés néha valóban nem akadémiai székfoglalónak felel meg", még enyhén fogalmazol. Nem néha, egyáltalán nem "akadémiai székfoglaló". Ez egy rongyos pongyolának megfelelő stílus és mondanivaló. De mint előzőleg is írtam, az "akadémiai székfoglalókat" megírják az arra "jogosítványt" - diplomát - megszerzett emberek (írók) és ez így van jól.
Miért kell innia Tündikének? Speciel tegnap azért ivott... de ezt olvashatod mai prózámban.
Egyébként nem szokott mindig inni (nem alkoholista a lelkem, nehogy azt hidd) és egyébként nem tudod elvenni a kedvemet, mert Tündike nem hagyja. Itt van minden hajnalban és sürget!
Köszönöm, hogy véleményeddel megtiszteltél.
Évi.
Ui.: Egyébként megígérte, hogy nem fog többé alkoholizálni, de nála ez nem jelent semmit. Hadd igyon, én így is szeretem!
Tara Scott - november 03 2011 20:23:01
Amikor rájönnek, hogy elveszíthetnek mindent, ígérnek fűt-fát... Várom a folytatást.
gyongyszem555 - november 04 2011 03:00:13
Kedves Tara!
Nagyon szépen köszönöm, hogy itt jártál.
Szeretettel: Évi.
gyongyszem555 - november 04 2011 08:27:12
Vivikém kedves!
Köszönöm, hogy olvastál.
Szeretettel: Évi.
gyongyszem555 - november 05 2011 07:26:34
Kedves Sanyi!
Köszönöm szépen, hogy ide látogattál!
Szeretettel: Évi.
Kapolyi Gyorgy - december 18 2016 22:45:06
Nagyszerű, hiteles nyelvezettel megjelenített történet.
Kiváló teljesítmény, gratulálok.
gyuri
