Bronz-ezüst-arany vasárnap, az emberek tülekednek a bevásárló központokban, csillog-villog az egész város, a árusok is kínálják portékáikat, már amit felügyelet megfelelőnek ítél.
Mert nagy ám az ellenőrzés ilyenkor, nehogy selejt áru kerüljön az üzletekbe. No de nem is ez a lényeg, amiről történetem szól.
Adott egy család, nagyszülők, szülők, gyermekek együtt élnek. Évtizedek óta gondozza Hajnalka és párja az idős beteg szülőket, akik segítségre szorulnak betegségükből kifolyólag.
Hajnalkának a nővére ugyanabban a városban lakik, de nem igazán érdekli Őt a szülei, hiszen neki nincs arra ideje, hogy gondoskodjon róla.
No de jön a karácsony, s vele együtt a telefon.
- Szia hugikám, akkor szombaton meglátogatunk benneteket, tudod ahogy szoktuk, finomat főzzetek, viszünk anyukáéknak (szüleiknek) egy kis ajándékot, hiszen karácsony van.- mondja Vera az aranyos nővér. Ez megy már tíz éve. Ez a képmutatás.
Eljön a nagy nap, a szülők várják Verát, miért ne várnák, hiszen elsőszülött gyermekük, és milyen aranyos, hoz nekik ajándékot. Igen, egy évben egyszer, mert karácsony van.
Vera többedmagával érkezik - mert ugye neki is vannak gyermekei, hogyne, hát a nagyit meg kell látogatni, nincs apelláta.
Megérkeznek hatan, egy csekélyke ajándékkal a kezükben. Az idős szülők örülnek, hiszen régen látták gyermeküket, talán egy fél óráig el is tudnak beszélgetni.
Hajnalka ilyenkor háttérbe szorul, az ő feladata most csak az, hogy a régen látott nővérét és családját kellő képen vendégül lássa.
- Szia húgikám, mesélj, hogy vagytok, hogy boldogultok anyuékkal, van sok gond velük?- kérdezi Vera, de látszik rajta, hogy nem érdekli a válasz. Így Hajnalka nem is válaszol. Megebédelnek, elfogyasztják az ebéd utáni kávét, minden rendben, még váltanak az idős szülőkkel egy pár szót és eltávoznak.
- No sziasztok hugicám mennünk kell, mert hozzánk is vendégek jönnek holnap és készülnöm kell. Örülök, hogy láttalak benneteket, jól vagytok, nincs semmi probléma,
(na igen, a problémák, hiszen nem is érdekel téged, megtetted a "kötelességedet" hoztál ajándékot, kis semmiséget de az öregek örülnek annak is) láttalak benneteket, megyünk, köszönjük a finom ebédet.- mondja Vera és eltávoznak.
Hajnalkának könny szökik a szemébe, mert látja, hogy a két kis öreg milyen boldogan nézegeti Vera ajándékát. Most egy hétig arról fognak beszélni, hogy milyen rendes, kedves is volt az elsőszülött lányuk. Aztán folytatódik minden ahogy azelőtt. A gondok, a problémák megoldása csakis kizárólag Hajnalka privilégiuma.Teszi azt könnyű szeretetteli szívvel. Hiszen elmúlt karácsony, az év 364 napján övé a szerep.
Második történetem is lehet akár fikció, de az is lehet, hogy nem is a mi országunkban játszódik, hanem valahol Európában.
Karácsony van. Hajléktalanok állnak sorban 2 napig az arra kijelölt helyeken a városban.
Hogy miért állnak sorba? Mivel humánusak vagyunk, (rettenetes módon, hogy az már szinte fáj) ingyen kapnak ebédet a hajléktalanok. Ezen a két napon az év 365 napjából, 2 napig legalább jól lakhatnak. Azért ez is valami. Örülni kell neki, mert miért ne kellene örülni.
Képmutatás? Az ám a javából! Csak azért mert karácsony van.
Igen ám, de az örömbe egy kis üröm is vegyül. Megjelenik a sorban egy (sok) jól öltözött asszonyság bundástól, felékszerezve (talán ha tizenöt ujja lenne a két kezén összesen, mindegyiket gyűrű díszítené, de így csak nyolccal ékeskedik) és ott áll (állnak) a sorban és várják a karácsonyi ebédet. Mit számít, hogy "kilógnak a sorból", ugyan már, őket érdekli a legkevésbé, hiszen a gyűrűjétől nem válhat meg, hogy élelemre költse, ugyan már ki gondol ekkora marhaságra.
Szeretem a karácsonyt, szeretném képmutatás nélkül. De sajnos úgy gondolom, hogy van akinél képmutatás nélkül nem megy. Összeül a család úgy általában valahol Európában, ó de szeretik egymást, és ilyenkor eszembe jut ez a dal.
"Ha elmúlik karácsony, a szeretet lángja halványabban ég,
De ha vigyázunk rá (vigyáznánk rá) nem alszik ki még", valahol Európában.
pircsi47 - november 23 2011 10:38:12
Barátnőm!
Hogy milyen igazad van!
Az első történeted majdnem rólam szólt, de csak addig, amig a szüleink jól bírták magukat és a nyugdíjukat is osztotgatták az
unokáknak.Amikor ágybafekvő betegek lettek, már csak egy évben
egy látogatás volt, ha volt!Senki nem ért rá!Már nem tudtam mit hazudjak, hogy miért nem jönnek a nővéremék!Nyolc évig ápoltam Őket! Bocs, hogy bele panaszkodtam egy kicsit!
Nagyon életszerű mind a két történeted, gratulálok: Pircsi
gyongyszem555 - november 23 2011 11:15:30
Kedves Barátnőm!
Én úgy gondolom, hogy nem egyedi ez a probléma, biztos, hogy sokunkat érint. Csak van aki bevallja, van aki nem, mint ahogy nem is vagyunk egyformák. De még az a szerencse. Mert mi lenne szegény idős szülőkkel, ha mindenki olyan lenne, mint a prózámban a Vera.
Egyébként az aranygyűrűktől roskadozó kezű asszonyságot a kerületünkben láttam, ez nem fikció (a másik történet sem az) és abszolút nem zavartatta magát, állta a hajléktalanok megfáradt, szürke tekintetét.
Nagyon szeretem a karácsonyt, ha az tényleg a SZERETETRŐL szól és nem csak karácsonykor. Ezért terjedt el az a szólás, hogy "no legyen neked karácsony", mert most nagyvonalú leszek.
Nem kell ajándék, ott egye meg a fene, ha nincs rá pénz, a szeretet a lényeg.
Köszönöm szépen, hogy olvastál és véleményeztél.
Szeretettel: Évi.
Már megint nagyon jó történeteket hoztál a való életből.
Sajnálatos mindkét eset, ami valahol Európában megesett, és talán sok más helyen is megesik, ezért nem egyedi.
Talán még annyit hozzátennék, hogy a hajléktalanoknak télre biztosítanak naponta meleg ételt és szállást is, ha azok igénybe akarják venni, amikor a hideg idő megérkezik, ezzel azért a többségnek (akik igénylik) biztosítva van az éjszakai pihenés, az étel és a tisztálkodás lehetősége is.
Vannak a hajléktalanok között is olyanok, akik nem tudnak megférni a másik emberekkel (nem hajléktalanok is vannak jószerivel), és ezért inkább a saját maguk kialakított helyen élnek (erdők szélén, parkok mentén).
Amikor dolgozni jártam, minden nap láttam hajléktalanokat a parkok padjain, igaz, csak olyankor, amikor nem volt erősen fagyos, téli idő. Valószínűleg olyankor ők is valahol melegebb helyen húzták meg magukat.
Természetesen én is azt mondom, hogy elsősorban a szeretet a lényeg, nem az ajándék. Persze az is jólesik néha.
Az aranygyűrűktől roskadozó asszonyság valóban nem illett a többi közé, szerintem megkérdeztem volna tőle, honnan jutott neki. Azon nem csodálkozom, hogy volt mersze sorbaállni, hiszen tudom, hogy sok pofátlan ember él ebben az országban!
(Míg vannak emberek, akik a kevésből is több közhasznú szervezetet segítenek pénzadományokkal.)
Üdv.: Torma Zsuzsanna
gyongyszem555 - november 23 2011 19:06:15
Kedves Zsuzsika!
Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastál és értékes véleményeddel megtiszteltél.
Tény, hogy vannak karitatív szervezetek, akik odafigyelnek télen a hajléktalanokra, és sajnos az is tény, hogy vannak olyanok, akik nem hajlandók a segítséget igénybe venni - hajléktalan szállókra bevonulni, inkább jól betakaróznak és egy kis alkohollal
"fűtenek belülről" - mert ott bizonyos rendszabályoknak és követelményeknek meg kell felelni. Én nagyon sajnálok minden emberi lényt, aki - most tök mindegy, hogy önhibájából vagy azon kívül kerül ilyen helyzetbe - akkor is ember (vagy csak volt valamikor?A fene tudja, de mindennek oka van.
Az aranygyűrűs asszonyságnak pedig lehet, hogy pontosan azért van annyi, mert kihasznál minden ilyen alkalmat a fővárosban, ahol ingyen hozzájuthat bizonyos dolgokhoz, amire ugyan nincs rászorulva, de ettől neki több marad. Vehet még egy gyűrűt, mondjuk!
Összességében azért szép a karácsony, ha az tényleg a SZERETETRŐL szól. És én hiszem, hogy az emberek többségénél igen is arról szól.
Köszönöm szépen, hogy itt jártál.
Szeretettel: Évi.
mse - november 23 2011 21:03:58
jól megírtad, nagyon jó a téma is...
gyongyszem555 - november 24 2011 05:18:08
Köszönöm szépen kedves mse, hogy ide látogattál és véleményeztél.
Szeretettel: Évi.
Tara Scott - november 24 2011 22:56:28
Évikém nagyszerű mind a két történet. Életből vett, igaz történetek, és azt is mondhatom, jellemző. Láttam közelről mindkettőt. Sajnos.
Rendkívül jó megfigyelő Vagy, és a lényeget kiemelve remekül meséled el. Gratulálok!
Szeretettel: Tara
gyongyszem555 - november 25 2011 09:33:06
Kedves Viki!
Igen az első önéletrajzi ihletésű.
Köszönöm szépen, hogy "meglátogattál" és véleményeztél.
Szeretettel: Évi.
gyongyszem555 - november 25 2011 09:34:17
Kedves Tara!
Nagyon szépen köszönöm, hogy "meglátogattál" és véleményeztél.
Szeretettel: Évi.
gyongyszem555 - november 25 2011 14:06:35
Kedves Sanyi!
Igen, az első történet nagyon is közelről érint, jól ítélted meg.
Köszönöm, hogy olvastál és véleményeztél.
Szeretettel: Évi.