|
 Vendég: 24
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_ V
Tragikus időskori magány
H.Gábor Erzsébet
A „kukkoló”(Az utolsó szerelem)
Az öregúr, az omladozó falú régi bérház harmadik emeletén élt, már vagy ötven éve, magányosan, betegen.
Feleségét korán elveszítette, gyerekei nem születtek. Az idő és a szomorúság, mély barázdákat vésett az egykor volt szép, férfiarcra. Nyakát furán behúzva járt, vagy inkább már csak csoszogott, elnyűtt, kockás mamuszában, mintha nemcsak a világ, de maga elől is el akarna bújni valahová, valamiért. Egyetlen vigasza volt már csak, a gazdag könyvtára mellett, a „kukkolás”.
Távcsövét gondosan a harmadik emeleti ablak belső falára szerelte, és onnét szemlélte az utca eseményeit. Az öreg bérházat, mint a gomba nőtték körbe az újonnan épített tízemeletesek, ahol ezernyi otthonban ezernyi ember élte függönyök mögötti hétköznapjait.
A szemben lévő házat, egy forgalmas utca választotta el az öregétől, de az is olyan közel volt, hogy az esti villanyfénynél tisztán kivehetőek voltak az ablakok mögötti mozgások.
Az öregúr megkezdte reggeli szertartását. Frissen borotvált arcát végigsimította, a tükör előtt megigazította kopott inggallérját, és magára húzta egérszínű kinyúlt kötött mellényét.
Az ablak elé csoszogott, a vén fotel háttámláját kemény párnával kibélelve, abba kényelmesen elhelyezkedett, pipára gyújtott, hátradőlt és várt. Szemét lecsukva, fáradt testét a várakozás csodás bizsergése járta át, szája szegletében apró mosoly rándult, szíve, fura zakatolásba kezdett.
A vén kakukkos óra hetet ütött. Az öregúr feltápászkodott, szemét a távcsőhöz szorította, és figyelmét a szemközti ház lépcsőházkapujára összpontosította.
A kapu hirtelen kicsapódott, és apró, ötéves forma fiúcska szaladt ki rajta, fékezhetetlen, szilaj ugrándozással. Mögötte, megjelent egy hosszú, sötétbarna hajú fiatal nő, elegáns modern kiskosztümben, kecses, finom mozdulatokkal. Hiába szólítgatta a kisfiút, az, mint egy kiscsikó, ugrándozott tovább. Az asszony utána iramodott, ölébe kapta és hatalmas csókot nyomott rózsás kis arcocskájára, majd kezecskéjét szorosan megfogva, elindultak a villamosmegálló felé. Az öreg, addig követte őket távcsőre tapasztott tekintetével, míg el nem nyelte mindkettőt a színes forgatag…És ez így ment minden nap, már több mint három éve.
A délelőtt békés semmittevéssel telt el, a gyógyszerek beadagolása, utána néhány falat tízórai, majd ebéd, pihenés.
Aztán jött a délután, és kezdődött minden elölről. A kényelmes fotel, a pipa, a távcső…
Az asszony és a gyermek hazatérése, minden alkalommal, különös örömmel töltötte el.
- Hál Istennek! - gondolta-, semmi bajuk!
Az estékre, különös szertartással készült. Gondosan pizsamába bújt, felvette dohányszínű szaténgalléros háziköntösét és az elmaradhatatlan pipájával a leshelyére ült.
Ahogy az asszony villanyt gyújtott, szinte lépésről, lépésre követhette minden mozdulatát. Az első emeleti lakás minden ablaka az öregúr felé nézett. Látta, amikor lekapcsolta kisfia szobájában a villanyt, és látta, ahogy a fürdőszobából kilépve, fején frottírtörölközővel, átlátszó, könnyű köntösben járkál. És azt is látni vélte, bár már csak a képzeletében, mert a villany fénye közben kihunyt, hogy az asszony gyöngéden lefejti illatos testéről a könnyű köntöst, és magára hinti lehelet-rózsaszínű hálóingét. Lehelet-rózsaszínűnek hitte az asszony csodálatos bőrét, illatát, de még a csókját is. Sokáig álmodozott így, immár három éve…
Az asszony puszta létezése és látványa, elfeledtette vele a betegségét, fájdalmát, a magányt. Már nem volt egyedül, hiszen ott volt neki Ő, a szépséges titokzatos magányos asszony. Férfit soha nem látott nála, csak egyetlen egyszer, azon a szörnyű, esős, csütörtöki estén…
Az eső úgy szakadt, mintha a dézsából öntötték volna. Az égiháborút, hatalmas dörgések és villámlások tették még ijesztőbbé. Az öreg, még a távcsövével is nehezen tudta kivenni a mozdulatokat, de azt látta, hogy egy erős alkatú férfi, hatalmas gesztikulációkkal magyaráz valamit, majd hirtelen megragadja az asszonyt, cibálja, és pofozza, ahol csak éri.
Aztán sarkon fordul, valamit, még nagyon mutogat, és távozik. Az asszony, sokáig zokogott egy sarokba kuporodva, mint egy törékeny kismadár.
Az öregurat majd szétvetette a tehetetlen düh, de segíteni sajnos nem tudott…
Három napig nem látta sem az asszonyt, sem a fiát. Élete legiszonyatosabb napjai voltak ezek a napok. Fogalma sem volt, hogy mi történhetett. Szinte el sem mozdult a távcsöve mellől, nem evet, nem aludt.
A kakukkos óra kilencet ütött. Kicsit elbóbiskolt, szemét dörzsölgetve gyorsan a távcsőbe nézett. A szemközti ház előtt, nagyplatós teherautó állt, félig már megpakolva bútorokkal. Az asszony lakásának, minden ablaka tárva nyitva, egyértelmű volt, hogy költözködnek. Az öreg, nem akart hinni a szemének.
- Ez lehetetlen - gondolta-, ez nem lehet igaz!
A rakodók lassan elkészültek, minden felkerült az autóra. Nemsokára megjelent az asszony is, ölében szeretett kisfiával. Haja, szoros kontyba tekerve, szeme alatt mély karikák. Még utoljára felnézett lakásának nyitott ablakaira, aztán, mint aki tudja, hogy valakitől még el kell búcsúznia, tekintetét az öregúr ablakára szegezte. Szomorú, fekete szemeivel, szinte megsimogatta az öregúr, távcsövön keresztül figyelő elhomályosult szemeit, majd hirtelen mozdulattal beszállt az autóba, karján kisfiával. A teherautót, hamar elnyelte a forgatag, csak a kipufogó sötét füstje és a felvert, köhögtető por maradt utána…
Az öregúr, kezét az ölébe ejtve, sokáig mozdulatlanul ült. Aztán, amikor szíve már csordultig telt a fájdalommal, arcát kezébe rejtve, mintha saját maga előtt is szégyellné, csöndesen sírni kezdett, úgy, mint egy kisgyerek, olyan keservesen és olyan vigasztalhatatlanul…
Most már biztos volt abban, hogy szerette ezt az asszonyt. Szerette tiszta szívéből, és azt is biztosan tudta, hogy számára, ez volt az utolsó szerelem, ezen a földön…
|
|
|
- november 28 2011 09:47:29
Kedves Viktória!
Szívemből köszönöm, hogy elolvastad és kommentelted a Napkorongon megjelent első novellámat.
Örülök, hogy számodra élmény volt, jól estek kedves szavaid.
Szeretettel:Zsike |
- november 28 2011 10:12:21
jól megírtad! tetszik!  |
- november 28 2011 11:21:20
Kedves Pista!
Köszönöm szépen Neked is, hogy elolvastad, megtiszteltél vele.
Öröm számomra, hogy tetszett a történet.
Szeretettel:Zsike |
- november 28 2011 12:09:28
nagyon szép, megindító történet.. |
- november 28 2011 13:05:56
Kedves Emese!
Köszönöm szépen az ovasást, és a hozzászólásodat.
Szetetettel:Zsike |
- november 28 2011 14:15:25
Kedves Zsike!
Már "vártalak", hogy ide is hozd az írásaidat, és meg kell, hogy mondjam, nem csalódtam, mert a verseid is nagyon szépek, de ez a novellád is. Imádom a szép emberi történeteket - főleg ha egy kis szerelem is van benne -, köszönöm az élményt, hogy olvashattam.
Szeretettel gratulálok!
Évi. |
- november 28 2011 20:09:05
Kedves Zsike!
Én már olvastam régebben Tőled ezt a gyönyörű és megható történetet! ÉN is örülök, hogy ide is elhoztad, hogy még többen olvashassák!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
|
- november 28 2011 20:32:59
Kedves Évi!
Nagyon jó érzéssel tölt el, hogy ilyen szeretettel fogadtad a munkáimat, igazán megtisztelsz vele.Novellából és versből is van bőven, csak meg ne unjátok.Szeretném, ha a Napkorongosok is megismehetnének írásaimon keresztül is.
Szeretettel köszönök Neked mindent.Zsike |
- november 28 2011 20:36:11
De örülök Neked Zsuzsi!
Neked az írásaim nem jelentenek újdonságot, hiszen nagy részét talán már olvastad is. Lesznek újak is amivel még nem találkozhattál, hamarosan.Köszönöm szépen a hűségedet, amivel mindig megtisztelsz Te is a verseim alatt. Ez a novellám, a Holnapok tükrében c.közös kötetben is megtalálható, egy másik hosszabb lélegzetű novellámmal együtt.
Szeretettel:Zsike |
- november 30 2011 12:32:08
Kedves Zsike!
Ez annyira szép, megható történet, hogy ha francia író lennél, ott remek filmet forgatnának belőle. Értékes írásodhoz szeretettel gratulálok: Tara |
- november 30 2011 15:12:55
Kedves Tarám!
De jó Téged újra látni!
Köszönöm szépen, hogy elolvastad a novellámat. Igen, a történet valóban jó kis filmtéma is lehetne, igazi ÉLETFILM!!!
Szeretettel vettem látogatásodat. Zsike |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
