|
 Vendég: 11
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_ V
Mindkét történetem fikció. (Vagy lehet valós is? A fene sem emlékszik már rá)
Az 197o-es években játszódik ez a történet, a nevek kitalált személyek (vagy nem) de nem is az a lényeg.
Erika elvégezte a titkárnőképzőt - közben levelező tagozaton munka mellett elkezdte középiskolai tanulmányait - 17 éves volt ekkor, elhelyezkedett egy közepes szintű vállalatnál. Szép volt, kedves,intelligens csak még rettenetesen naiv. De hát milyen legyen egy fiatal lány, az élet rögös útján még csak most indult el.
Szeretettel köszöntötték kolléganői, mind idősebbek voltak nála, tapasztaltabbak, ők már félúton jártak életük útján.
- Szervusz Erika, én Amália vagyok, üdvözöllek, érezd jól magad közöttünk.- mondta a rangidős kolléganő.
- Szervusz Amália, remélem, hogy jól fogom érezni magam, hiszen látom, hogy milyen szeretettel fogadtál Te is és a többiek is.
A diri "szólította" újdonsült titkárnőjét Erikát, hogy menjen a gyorsíró füzetével és ceruzájával
diktálni szeretne.
Erika leült a dirivel szemben és várt türelmesen, figyelmesen a diri mondandójára amit le kell írnia.
Az igazgató - Ákos - szemügyre vette a fiatal lányt, s közben felállt az asztala mögül és sétált az irodájában diktálás közben. Nem volt hosszú a levél, talán egyoldalnyi, amit utána le kellett gépelnie Erikának. Már indult volna kifelé Erika az ő irodájába, amikor megszólalt Ákos.
- Ne menj el, - csak így simán csendőrpertuba letegezte a lányt (ez már Erikának nem tetszett, mert nagyon ismerte az illemszabályokat és tudta, hogy nem illik letegeznie őt akárhány éves is, és akármilyen beosztásban is legyen a főnöke) itt is van írógép, ülj csak le nyugodtan és írd meg itt a levelet.- mondta Ákos mosolyogva a lányra.
Most aztán végképp nem értette Erika, hogy mi a francnak kellett gyorsírásba írnia, amikor egyből diktálhatta volna. No mindegy, Erika gépelni kezdett. Hamar végzett az egy oldallal, hiszen vakon gépelt, de közben leült mellé Ákos. (Most meg mi a fenének ül ilyen szorosan mellettem, gondolta Erika és feszélyezve érezte magát.) Arrébb tolta székét, de ekkor a diri is közelebb húzódott. Kezébe vette az irományt, hogy elolvassa, de közben tekintetével Erika combjait pásztázta. Kezét néha-néha ráhelyezte Erika vállára és megpróbálta magához vonni a lányt. Erika eltolta magától és felpattant a székéről és rettenetes düh kerítette hatalmába.
- Mit képzel főnök, és tulajdonképpen mit akar?-vonta kérdőre a lány a főnökét.
De választ nem kapott, érezte, hogy Ákos egyre közelebb húzódik hozzá és meg akarja csókolni a lányt, amely már majdnem sikerült, de Erika beleharapott a férfi szája szélébe - mely rögtön vérezni kezdett - és ellökte magától a férfit.
Közben belépett az irodába Amália - mert sejtette, hogy ez be fog következni, mert a főnök ilyen volt, Erika már a negyedik titkárnője volt. Erika sírva borult Amália vállára.
- Gyere drága, beszéljük meg a dolgokat.- mondta neki kedves mosollyal.
Ákos döntött! Ez a lány nem maradhat itt tovább, kirúgom. Tajtékzott a dühtől és rettenetesen fájt a szája széle.
- Elmegyek innen, ez nem normális állapot, hiszen én ilyet még eddig nem tapasztaltam.- mondta sírva Erika.
- Tudod drága, sajnos vannak ilyen emberek akiknek az a véleményük, hogy a titkárnő jelvénye szerint érvényesülhet csak.- mondja Amália.
- De hát milyen jelvény, ezt végképp nem értem.- mondja Erika.
- Kedvesem, persze, hogy nem érted, mert még nagyon fiatal vagy, nem hallottad még, hogy mi terjedt el a köztudatban? A titkárnők jelvényére két dolog van ráfestve, az ágy és a galamb, mely azt jelenti, hogy vagy fekszel, vagy repülsz!
Szomszédok.
Veronika és Márti jó barátnők voltak és egyben szomszédok is. Vidéken éltek családjukkal mindkettőjüknek volt férje és gyermekeik. A férfiak a közeli városba jártak dolgozni, munkásemberek voltak, korán keltek, hogy a vonattal beérjenek munkahelyükre. Este későn értek haza fáradtan.
Az asszonyok otthon voltak két apró gyermekeikkel, végezték a ház körüli munkákat és nevelték a gyermekeket.
Nagyon jó volt közöttük a szomszédi viszony is, mindig kisegítették egymást. Nem voltak gazdagok, de közös erővel be tudták osztani a kevéske pénzüket.
- Veronikám, elfogyott a lisztem, adnál nekem légy szíves kölcsön, holnapután meghozom.- ment át a szomszédba.
- Persze, hogy tudok adni kedves barátnőm, gyere csak, dehogy hozod, hiszen a múltkor én mentem hozzád tojásért és te sem kérted vissza- mondta kedvesen Márti.
És ez így ment közöttük már közel öt éve. Kisegítették egymást, odafigyeltek egymásra, jó szomszédi kapcsolatot ápoltak.
A mellettük lévő családi házból elköltözött a Sárika néni, akivel szintén nagyon jó kapcsolatban volt a két fiatalasszony.
- Kedveseim - mondta Sárika néni - én most eladtam a házamat, beköltözöm a városba a lányomékhoz, mivel Gáborom a férjem, de hiszen ezt tudjátok tavaly itt hagyott engem örökre és nem jó egyedül. Titeket nagyon szeretlek, de mégis csak úgy érzem, hogy ott a helyem a gyermekeim és az unokáim közelében, meg egyébként is nagyon várnak már engem.- mondta Sárika néni könnyes szemmel búcsúzva a fiataloktól.
A házat egy fiatal házaspár vette meg, a fiatalasszony éppen várandós volt első gyermekével. Nem igazán barátkoztak senkivel, a köszönésen kívül semmi más kommunikáció nem volt a szomszédokkal.
Veronika és Márti furcsállta ezt a helyzetet, de tudomásul vették, hogy ő (Terike) ilyen.
Mivel a két barátnő nem értette, nem ehhez voltak ők ott szokva, kitalálták, hogy megpróbálnak a Terike bizalmába férkőzni és átmentek hozzá egy kis ajándékkal. Apró csecsemő ruha volt - a gyermekeiké, amit talán jó ha egy hónapig használtak, hiszen a csecsemők gyorsan nőnek, nem volt semmi baja - szeretettel közelítettek felé.
Akkor érte a hatalmas csalódás a két barátnőt, amikor Terike nem is kínálva őket hellyel, szigorú arccal közölte velük:
- Mit képzelnek maguk, nincs nekem pénzem új ruhát venni a születendő gyermekemnek, gondolják, hogy elfogadom ezt a használt holmit? Ezzel maximálisan vérig sértettek, úgy hogy meg kérem magukat (nem önöket, á, nem) távozzanak és soha többé ne tegyék be a lábukat.- és becsapta az orruk előtt az ajtót.
Veronika és Márti megdöbbent a végtelen faragatlanság, gőg, és sznobság miatt, melyet
Terike "okádott" feléjük.
Haza kullogtak, levonva a konzekvenciát Teriről.
Teltek a hónapok, nem kerültek közelebb egymáshoz, sőt, Teri még a fejét is elfordította, ha az udvaron meglátta valamelyik szomszédasszonyát.
Elérkezett a nap, amikor Terinél majd nem megindult a szülés. Egyedül volt otthon - férje éppen hivatalos úton tartózkodott már több napja - megkezdődtek a fájások. Rosszul érezte magát, lába szárán végigcsordogált a víz. Nem tudta, hogy mi az, hiszen nem pisilt be, talán ez a magzatvíz volt? Talán. Mit tegyen, telefonja nem volt, hogy hívja a mentőt, de nagyon görcsölt és rosszul érezte magát. És döntött!
Kétrét görnyedve bekopogott Mártikához.
Márti rögtön látta rajta, hogy szenved, kedvesen megkérdezte, hellyel kínálva, hogy mi történt.
- Nem tudom, neked már (most már tegezte Mártit) született gyermeked, tudod, hogy milyen, légy szíves segíts.- mondta Terike kétségbeesett tekintettel.
- Itt az idő, Terike? Megindult a szülés. Látom elfolyt a magzatvíz, Te csak pihenj itt nyugodtan beindítom a Józsikát, tudod én csak így nevezem az öreg Trabantunkat és beviszlek a kórházba.- mondta Mártika és kiparkolt a garázsból. Gyorsan átvitte gyermekét a szomszédba Veronikához, akinek nagy vonalakban elmesélte, hogy mi történt, és gyorsan cselekedett.
Nem tartott sokáig az út, időben beérkeztek a városi kórház szülészeti osztályára, másfél óra múlva megszülte első gyermekét Terike, egy gyönyörű, hosszú fekete hajú egészséges kislányt.
- Gratulálok Terike - mondta kedvesen Mártika és el akart távozni, de Terike megfogta a kezét.
- Nagyon szépen köszönöm a segítségedet és bocsánatot kérek otromba viselkedésem miatt, nagyon szégyellem magam, ugye meg tudsz bocsátani.- kérlelte Mártikát.
- Persze, hogy megbocsátok, spongyát rá, vigyázz magadra, és siess haza "hozzánk" a szomszédba, és puszit nyomott Terike arcára.
- Mártikám, még egy pillanatra gyere vissza légy szíves! Szívesen látlak Titeket Veronikával együtt, és szépen megkérlek benneteket, hogy hozzátok át azokat a gyönyörű kis csecsemő ruhákat, amit nem fogadtam el.- mondta Terike könnyes szemmel.
- Úgy lesz kedves, csak siess "haza".
|
|
|
- december 02 2011 17:12:04
Kedves Évike!
Két olyan történetet olvastam most, amelyek valószínűleg megtörténtek.
Az első (a titkárnős) történet cselekménye számomra nem ismeretlen. Én is voltam fiatal munkavállaló (17 éves koromban már 8 órában dolgoztam), és bár az akkori munkahelyemen mindenki nagyon tisztességtudó, udvarias volt (többnyire jogász végzettségű) férfikollegák, de még ma is jól emlékszem arra, hogy jött egy idős úr, s kereste az osztályvezetőt éppen akkor, amikor az nem volt bent a hivatalban. Ki akart velem kezdeni, és ölelgetni, puszilgatni akart. Mikor látta, hogy nem vagyok rá hajlandó, abbahagyta.
Az évtizedek során volt azért kisértés, és volt olyan főnököm, aki mellett 22 évig egyfolytában dolgoztam, (akiben olyan embert ismerhettem meg, s akinek többet köszönhetek, mint saját apámnak). Tiszteltem, szerettem és felnéztem rá.
Szorgalmas munkámat mindenütt elismerték, s szerencsére egyik "jelvény"-nyel sem "ajándékoztak meg.
Annál többször volt jutalom és elismerés.
A másik történeted nagyon megható, nagyon emberi, hiszen a bajban jött a segítség, és új barátság szövődött.
Örülök, hogy olvashattam!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
- december 02 2011 18:04:54
Kedves Zsuzsika!
Én is titkárnőként kezdtem el dolgozni, és én sem tartottam igényt a "jelvényre" pedig lett volna alkalmam elnyerni, vagy kiérdemelni?  egy párat, de jelvényekben csak azokat szerettem, amit a katonai pályámon osztogattak, és azért nem kellett hálálkodnom.
Egyébként én gondolom, hogy ez nemcsak kifejezetten a titkárnők privilégiuma volt, van, lesz, hanem szinte minden munkahelyen van ilyen jelvényosztogató cukros bácsi.(Vagy netalán néni is, a fene tudja már ezt, hogy hogyan is volt, van, és lesz is, amíg ember él a Földön. Én az összes katonatársamra, főnökeimre, kollégáimra elmondhatom, hogy a hadseregben nem ért semmilyen inzultus. Maximálisan tisztelték a női nemet.
Nagyon szépen köszönöm, hogy figyelmeddel itt jártál és véleményeztél.
Szeretettel: Évi. |
- december 02 2011 22:47:29
Kedves Évike!
Micsoda szép idők is voltak, amikor egy beosztott még így visszavághatott a főnökének! Ma már egy gyanús pillantásért is repülhet az ember. Igaz, az erkölcs is megváltozott. Ha valaki így tud előre lépni... Szinte már elfogadott. Hja! Drága az élet! (s az étel). 
A másik történetedhez hasonlót én is átéltem, és biztos többen is vagyunk. Én még ma sem értem... de ma már mindegy.
Szeretettel olvastalak: Tara |
- december 03 2011 16:00:18
Tara kedves!
Az biztos, hogy m a sokkal nehezebb a helyzet, sokkal kiszolgáltatottabb helyzetben van egy nő (de lehet egy férfi is) ha nem pillant rendesen. No igen és az erkölcs. Ez megint egy ravasz kérdés, melyre nem mindig tudjuk a helyes választ. Igen, drága az élet és teljes mértékben igazad van.
Mindenesetre nem irigylésre méltó a mai fiatalok helyzete, roppant észnél kell lenniük.
Nagyon szépen köszönöm, hogy meglátogattál és értékes véleményeddel megtiszteltél.
Szeretettel: Évi. |
- december 05 2011 19:52:15
Kedves Évike!
Az a Tündi, az a Tündi! Megint sikerült neki a novellafát termőre fordítani, és két szép gyümölcs volt az eredmény, amit bárki élvezettel fogyaszthat, aki épen erre jár! Én ettem belőle, jó!
A heraldika, a címerek világa állandó fejlődésben van. Jó példa erre a történetben szerepet kapó jelvény, melynek van egy elágazása is, amin egy fagyi és egy galamb van: "Vagy nyal, vagy repül!" A végeredmény ugyan az!
Szeretettel olvastalak Andy |
- december 06 2011 12:40:10
Kedves András!
Áttanulmányoztam a heraldikát és rájöttem, hogy önálló segédtudomány a jelvénytan. És rá kellett döbbennem, hogy milyen ostoba vagyok, hogy a fagyi/galamb ezüstből készült jelvényt teljes mértékben töröltem a tudatomból. Pedig nagyon is aktuális, hiszen egyenjogúság van, vagy mi a fene?!
Köszönöm, hogy eszembe juttattad. Ezzel együtt adtál egy ötletet, hogy kiváltom az iparengedélyt különböző jelvények gyártására nehogy a "főnökasszonyok" (is) beosztottai jelvény nélkül maradjanak.
Örülök neki, hogy ízlett a gyümi, szívesen látok mindenkit aki szereti a még kissé (vagy nagyon?) értetlen gyümölcsöt.
Köszönöm szépen véleményedet, és szívesen látlak, ha éppen erre jársz, bármikor. Hajnaltájt ne gyere, mert akkor az ALKOTÁSI-fázisban lebegek és nem biztos, hogy tudsz velem kommunikálni.
Majd úgy reggelre ocsúdok fel a kiértékelő szakaszban, újra gondolom, hogy mit nem írtam jól, ez tart úgy - saccolom - 2-3 percig, no és utána szabad vagyok.
Köszönöm, hogy figyelmeddel és véleményeddel itt jártál.
Szeretettel: Évi. |
- december 06 2011 12:46:30
Elvétettem egy szót, de tulajdonképpen így is van értelme, csak nem "értetlen gyümölcsöt" akartam írni, hanem éretlent.De mindkettő illik rám, úgy hogy nem szabadkozom tovább. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
