|
 Vendég: 125
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_ V
Egy nehéz sorsú tanulóm története
Tanári pályám első tizenöt évét középiskolai oktatással töltöttem. Nemcsak szaktárgyaimat oktattam, mindvégig osztályfőnöki feladatot is elláttam. Ezért akkoriban semmiféle anyagi elismerés, pótlék még nem járt - viszont nagyon sok adminisztrációs teendőt és egyéb munkát adott.
- Két gimnáziumi és két középiskolai osztályt vittem érettségiig. Viszonylag nagy létszámú - harminc feletti - osztályok voltak. Igyekeztem lehetőség szerint alaposan megismerni körülményeiket, lelkivilágukat is. Ez elengedhetetlen feltétele volt bizalmuk elnyerésének, mert felelős voltam sorsukért, amennyire ez az iskolában megvalósítható: figyelni, dicsérni vagy elmarasztalni, tanácsot adni, a szülőket értesíteni.Erre valók a fogadó órák és a szülői értekezletek, sőt az akkor előírt családlátogatások is.
- Ez utóbbi nem volt éppen könnyen megvalósítható, mert tanítványaim zöme az iskolától távoli falvakból járt be vagy éppen kollégiumban lakott. Arról akarok mesélni, mennyire fontos volt a kapcsolattartás a szülőkkel - noha kevés szülő mutatott együttműködési hajlandóságot, ha gyermekével gond akadt.
- Mielőtt a főiskolára távoztam volna, éppen érettségizett utolsó fiúosztályom a szakközépiskolában. Lajos, az egyik legjobb képességű fiú, aki egy távoli faluban lakott, de naponta vonattal járt be az iskolába - elég sok problémát okozott különös viselkedésével. Kitűnő írásbeli dolgozatokat írt, de szóban nem volt hajlandó megnyilatkozni. Így okossága ellenére tele volt a napló elégtelen osztályzatokkal, mert ha felszólították bármilyen tantárgyból felelni, csak hallgatott. Gondoltam, ezt nem lehet elfogadni, ezért megkértem a szülői munkaközösség vezetőjét, egy kedves anyukát, hogy együtt látogassuk meg Lajost az otthonában. Ő készséggel vállalkozott rá. Egy délután - Lajost előre értesítettem szándékunkról - autóval elmentünk Lajosékhoz. Megdöbbentett minket és megrendített, amit láttunk és hallottunk - amiről Lajos senkinek nem beszélt - nekem sem.
- Kiderült, hogy apja évekkel korábban rákban meghalt, anyja pedig izomsorvadásban szenvedő állandó fekvő beteg asszony, aki képtelen ellátni saját magát sem. Rokkantsági járadékból és némi rokoni támogatásból éltek szegényes körülmények között, de tisztaságban. Minden otthoni munka a fiúra hárult, a bevásárlástól a takarításig, főzésig, anyja ellátásáig. Tanulásra nem sok ideje maradt, de a tanórán hallomás után megjegyezte a tananyagot, az írásbeli feladatokat mindig elkészítette. Sem az anya, sem a fiú nem panaszkodott,.
- A tudomásomra jutott szomorú tényekről az osztályban tanító kollégákat is értesítettem, akik ezek után írásban feleltették Lajost. Ha én szólítottam ki felelni, nekem a látogatásunk után szóban is mindig okosan, felkészülten felelt. Osztályzatai hirtelen javultak. Így értünk el a negyedik osztályba. Továbbtanulásra is jelentkezett - mivel a humán tárgyak közelebb álltak hozzá, mint a szakma, amit tanult, a tanítóképzőbe adta be továbbtanulási kérelmét. Aggódtam emiatt, mert a tanítói pályára nem találtam befelé forduló természete miatt alkalmasnak. Ekkor még nem is sejtettem, mennyire megalapozott volt ez az aggályom.
- Elérkezett a szóbeli érettségi napja. Lajos írásbeli dolgozata jelesre sikerült. A szóbeli vizsgán azonban bizottság előtt - melynek természetesen az elnök is fontos személyként jelen volt - Lajos ismét lebénult, hallgatott kitartóan..- még az én tárgyaimból /magyar és történelem/ sem szólalt meg. A bizottság elnöke több tárgyból is bukásra ítélte szereplését - és el kell ismerni, joggal. A kollégáim és az én könyörgésemnek engedve - átment a vizsgán elégséges osztályzatokkal, de a továbbtanulásról szó sem lehetett ilyen gyenge érettségi bizonyítvánnyal. Ezt Lajos is tudta, és nem ment el a felvételi vizsgára.
- Anyja halála után megházasodott, szép családja lett és nem a szakmájában, hanem művelődési tanácsadóként dolgozik - és feloldódott a lelki fájdalma. Az osztály találkozókra is eljött és vidáman társalgott társaival és velem . |
|
|
- december 02 2011 17:19:24
Kedves Mamuszka!
Nagyon szép ez a történeted is iskolai élményeid közül!
Örülök, hogy egykori tanítványodnak sikeres lett a felnőttkori élete, lett családja és ki hitte volna, művelődési tanácsadóként sikeresen helyt tudott állni!
Örülök, hogy olvashattam!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
- december 02 2011 23:02:10
Drága Mamuszka!
Mindig éreztem írásaidban a mély, emberi érzéseket amik Benned élnek, s lám megint egy újabb bizonyítékát nyújtottad. Meggyőződtél róla, hogy miért van gond a tanítványoddal, s Ő megérezte Benned a megértő lelket, elnyereted a bizalmát és egy bajban lévő embernél ez óriási dolog. Ilyen egy igazi pedagógus.
Őszinte szeretettel: Tara |
- december 03 2011 09:14:16
Kedves Zsuzsanna!
Mindig örömet jelent érdeklődésed - mint most is - mert hasonló módon érzünk és gondolkodunk. Akkor és azóta is boldog vagyok, hogy segíthettem, bár nem sokat és nem igazán,,,mert a körülmények túl súlyosak voltak...
de: "Minden jó, ha jó a vége" - és így lett
szeretettel üdv. mamuszka |
- december 03 2011 09:17:50
Kedves Tara!
Örülök, hogy mostanában újra itt látlak és hű maradtál régi ismerőseidhez, barátaidhoz. Ami véleményedet illeti, köszönöm, és igazad van - én kicsi koromtól kezdve tudtam, hogy erre a pályára születtem...és bár sok problémát , munkát és kevés elismerést hozott, nem bántam meg...régi tanítványaim háláját, szeretetét most is érzem és akkor is - és ez mindennél többet ér..
szeretettel köszöntelek - mamuszka |
- december 05 2011 19:18:03
Kedves Mamuszka!
Azt szokták mondani, az élet egy mozi! A jó tanárnak megvan az a tulajdonsága, jutalma, hogy naponta 30-at is nézthet úgy, mintha csak egyet nézne, és nem zavarodik össze benne a kép!
Aztán ezekre a filmekre visszaemlékezve, olyan szép móraferences írások kerülnek ki a tollából, mint amilyen a fenti!
Üdv.: Andy |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
