|
 Vendég: 111
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_ V
Mottó:
Szeretetről szól az élet
szedd össze morzsákat,
emlékezz a szép napokra
ismételd a strófákat.
Egyetlen igaz és hű barátnőm volt életemben Etelka, aki sajnos már 1o éve itt hagyott engem, ilyenkor Etelka napon (tudom, hogy tegnap volt, de az gondolom nem számít) is felidézem a kedves, kellemes emlékeket melyek hozzáfűztek, amíg élt. De a szívemben örökre itt maradt.
Etelka házassága nem volt éppen felhőtlen, gyakran veszekedtek, de mint később kiderült, megértettem, hogy miért volt sokszor főleg az utolsó években feszült közöttük a hangulat.
Amikor rossz kedve volt, átbuszozott hozzánk, még akkor Miskolcon laktunk, és mesélni kezdett.
- Képzeld el, az éjjel is vendégekkel jött haza -személyzeti vezető volt a vállalatnál a férje - természetesen nekem újfent készenlétben kellett állnom. Melegszendvics készítés, szervírozás, mindezt jókedvvel, vidáman, hajnali kettőkor.- mondja Etuskám szomorúan, mert már nagyon elege volt ezekből az éjszakai bulikból.
És akkor találtuk ki, hogy előszedegeti élete legszebb morzsáit, amikor még szerelmesen andalogtak kéz a kézben a belváros utcáin.
- Nos, akkor tudod, hogy mi a teendő, szedd össze a morzsákat én hűséges hallgatód vagyok, tudod, emlékezz! - mondtam neki kortyolgatva kávémat.
Etelka gondolkodott, kezdett megnyugodni eltűntek fáradt szeméből az éjszaka megpróbáltatásai.
- Igen, emlékszem, amikor egyetlen gyermekünk megszületett. Ő volt a legboldogabb a világon, hiszen fia gyermeke született, és összevissza csókolt, hogy megajándékoztam egy fiú gyermekkel. Már azt hitte, hogy soha nem lesz gyermeke, mert igencsak benne járt
az ötvenes éveiben. Milyen szép is volt, milyen kedves, szeretetreméltó. Úgy érzem tényleg nagyon boldogok voltunk. - mondta Etelka könnyeit törölgetve és közben mosolygott.
- Vagy amikor én beteg voltam, milyen nagy szeretettel ápolt, leste minden kívánságomat, aggódott értem, hozzá bújhattam szerelmesen. Istenem de szép is volt.-fűzte tovább gondolatait Etelka.
Két kis szeretetmorzsa összeszedegetése után már mindig jobban érezte magát és ez így folytatódott egészen addig amíg a férje élt. Mert időközben kiderült, hogy a férje gyógyíthatatlan beteg volt - ezt Etelkának sem árulta el rögtön - és azért voltak az éjszakai "vendégeskedések", mert így könnyebb volt feldolgoznia azt a tényt, hogy beteg. De én csak ezt akkor tudtam meg, amikor szép csendesen eltávozott az élők sorából és ezután volt Etelkának a legnagyobb szüksége rám.
Minden délután jött velem haza hozzánk - egy munkahelyen dolgoztunk, csak ő civil cégnél, egy folyosón volt az irodánk -, és együtt sírtunk, majd együtt emlékeztünk.
Újból előszedte lelke legmélyebb bugyraiból a szép emlékeket - már a rossz emlékek is kezdtek megfakulni emlékezetében - mely a férjéhez kötötte.
Amikor 1o évvel ezelőtt ő is eltávozott, rettenetesen nagy űrt hagyva a lelkemben, azóta én is szedegetem a morzsákat és emlékezem, felsorakoztatom a vele kapcsolatos gyönyörű emlékeimet és megkönnyebbül a lelkem.
|
|
|
- december 17 2011 14:20:21
Barátnőm!
Nagyon szép történet és nagyon igaz!
Gratulálok! Én is szoktam szedegetni a morzsákat, hohy milyen szép volt, makd egyszer leírom!
Puszillak: Pircsi |
- december 17 2011 16:38:09
Kedves Barátnőm!
Köszönöm szépen, hogy olvastál és véleményeztél.
Tényleg nagyon sok szép emléket őrzök az egyetlen igaz barátnőmről. Amikor Miskolc helyőrségből Veszprémbe költöztünk, jöttek velünk a fiával együtt, hogy segítenek pakolni, de arra nem volt szükség, mert a kiskatonák (sorállományúak) segítettek. Ezzel kapcsolatosan is van egy nagyon szép élményem, még ezt megosztom Veled és nem pofázok már annyit, ígérem.
Amikor a könyveket hozták fel az emeletre a katonák, az egyik doboz szétszakadt és a szoba közepén landolt a doboz tartalma. Az egyik könyv lapjai közül kiesett egy ezer forintos - valószínű, hogy én raktam bele, mert egy időben volt ilyen szokásom, csak én már el is feledkeztem róla - és a kiskatona örömmel nyújtotta át nekem, mert ő vette észre először. Én pedig neki ajándékoztam, mert értékeltem a becsületességét, hiszen el is tehette volna, soha nem jöttem volna rá. Mondanom sem kell, hogy először nem akarta elfogadni, de aztán meggyőztük.
Etelka barátnőm a fiával nagyon sokszor meglátogattak Veszprémben, mert Ő a MÁV Igazgatóságon dolgozott Miskolcon és ingyenes volt az utazása.
Köszönöm szépen, hogy "itt" voltál és tényleg, szedegesd már össze légy szíves Te is a morzsáidat és írd meg. Látod a megnyitásokból, hogy szinten kivétel nélkül mindenkinek az irományát olvassák, a "külső" olvasók is.
És ahogy Andy Jazz is "mondta" egyik hozzászólásában, hogy nem csak az a lényeg, hogy hányan szólnak hozzá a prózákhoz, hanem az olvasottság.
Mindenki tud írni olyan történetet, amiben tanulság is van, nem csak a baromság - ezt halkan mondom, mint az enyémben -
Várom a "morzsákat"!
Szeretettel Barátnőd: Évi.
Ui.: Szólj már rám, hogy ne pofázzak annyit!!! |
- december 17 2011 17:11:31
Kedves Évike!
Tudod, ez a történet nagyon szép és igen megható volt számomra. Ez a történet biztosan sokaknak eszébe fogja juttatni a már eltávozott szeretteivel, barátaival, munkatársaival megélt időket. Nekem is elnehezedik a szívem, amikor Ők jutnak eszembe.
Üdv.: Torma Zsuzsanna
|
- december 17 2011 19:11:37
Kedves Zsuzsika!
Nagyon örülök annak, hogy tetszett a történet és köszönöm a véleményedet.
Megmondom őszintén, hogy ezt a prózát is azért írtam, hogy biztos van a kedves Klubtagok között sok olyan ember, aki szívesen emlékszik vissza eddigi életére, társaira, kollégáira, - szeretteire, akik már nincsenek velük - és ha felidézik a kellemes emlékeket, biztos, hogy segít oldani a feszültséget ebben a rohanó, frusztrált világunkban.
Köszönöm véleményedet és örülök, hogy "átjött" a mondanivaló.
Mert ha Te azt mondod, Neked (is) elhiszem!
Szeretettel: Évi. |
- december 18 2011 09:13:39
Kedves Évi!
Ma vasárnap van, a karácsony itt van az ajtónk előtt, biztos ezért jutott eszembe egy bibliai történet!
Máté 16.32 Jézus ekkor összehívta tanítványait s így szólt hozzájuk: „Sajnálom a népet. Már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük. Nem akarom étlen elküldeni őket, nehogy kidőljenek az úton.” 33. A tanítványok megjegyezték: „Honnan szerezzünk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy ekkora tömeget jóllakassunk?” 34. Jézus megkérdezte tőlük:
„Hány kenyeretek van?” „Hét – felelték – és néhány apró halunk.” 35. Erre meghagyta a népnek, hogy telepedjék le a földre. 36. Aztán megfogta a hét kenyeret és a halakat, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, tanítványai pedig a népnek. 37. Mindnyájan ettek és jól is laktak, s a kenyérből még hét kosár maradékot összeszedtek. 38. Akik ettek, voltak vagy négyezren férfiak, az asszonyokat és a gyerekeket nem számítva.
Azért ugrott be ez az idézet, mert úgy vélem, az ilyen feni írások képletesen az áldott kenyérből származnak, mert morzsáikból összegyűjthető és továbbadható megint egy kenyérre való, ami tanulságul, vigasztalásul szolgálhat, - ha nem is 4000 – de sok ember számára!
Szeretettel Andy
  |
- december 18 2011 16:41:33
Kedves András!
Nagyon szépen köszönöm megtisztelő véleményedet.
Szeretném hinni, illetve hiszem is, hogy ebből a kis szeretetmorzsás írásomból ha csak azok "csipegetnek" akik véleményükkel megtisztelnek és akik "kívülről szemezgetnek" és tanulságot, vigaszt "közvetítek", úgy gondolom, már nem volt hiábavaló megírnom a történetet.
Szeretettel: Évi. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
