|
 Vendég: 4
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
_ MM
Felhívom a kedves olvasóim figyelmét arra, hogy ez egy sci-fi novella, mert már most látom azt, hogy Vízkeresztkor mit fogok látni a mai nap történéseiről!
Idén a lányomtól kaptunk egy elegáns, talppal felszerelt fenyőfát karácsonyra. Így elmaradhatott a szokásos karácsonyfa beácsolási munka fárasztó öröme. Tavaly ugyanis egy szép fát kaptunk, de vastag gyökere alaposan megizzasztott, amíg be tudtam ácsolni a talpba. Ha az idei gyökere nem is volt nagy, de a magassága kb. 2m-es volt, és a szélessége ugyanennyi! Ezek a méretek –jelképesen- lányunk irántunk való szeretetének is kifejezője volt. De hát a túlzó szeretettnek is megvannak a hátulütői. A szomszédaink aggódva kérdezték, -látva és hallva a nagy bútortologatást- csak nem új lakásba költözünk? Az Igenem, miközben az egyik fotelt cipelte fel épen zihálva a padlásra, felvilágosította őket: Szó sincs költözésről, csak a nagy fának készítünk helyet, hogy beférjen a lakásba. Az előkészületek után megjött a fa is, ketten hozták, de egyik se én voltam. Hová tegyük, kérdezték? Majd oda tesszük, ahová évek óta szoktuk, csak tegyék le az előszobában. Teherhordók balra el. A kis előszoba pillanatok alatt megtelt fenyőfaillattal, és a fával. Milyen jó, hogy nem vagyunk kövérek, mert a levegőt kifújva, és a hasat behúzva, be tudtunk menni a szobába. Rövid haditanácskozás után félrehúztuk a még mozdítható bútorokat, fölcsavartuk a nagy padlószőnyeget, kipányváztuk a fenyőóriást, és bevontattuk olyanféleképen, mint az előzőleg áttanulmányozott szakirodalom szerint, Gullivert cipelték be a törpék birodalmukba. A fának hagyományosan a hálószobában volt a helye. Most is ott állítottuk fel, de mindjárt láttuk, hogy ez nem lesz jó, mert az egyik terebélyes ága úgy lapult a falra, mint egy jól nevelt kúszó-borostyán, a másik ága meg annyira belógott az ágyam fölé, hogy minden fáradozás nélkül használhattam volna hátvakarásra, ha viszketett volna.
Még szerencse, hogy kétszobás lakásban élünk, ezért a maradék bútorzat újbóli átcsoportosításával sikerült végre másik szoba egyik sarkában aránylag elfogadható módon letelepíteni. Persze mint mindig, idén is el kellett végezni a megszokott geodéta munkát, a fa függőlegesbe állítását. A fa függőlegesen állt végre, (hál’ Istennek könyvtáramban mindenféle vastagságú könyv megtalálható, így az alápakolás sikeréhez pillanatig sem férhetett kétség) csak hát a csúcsa… az a csúcs egy kicsit csáléra állt. Amikor föltettük rá az üveg díszcsúcsot, az olyan ferdén állt, mint részeg bonviván fején a cilinder. Azért később hamar megszoktuk. Evvel olyan vidám lett a fa, előrevetítette a közelgő Szilveszteri vígságok hangulatát.
Ezután már csak a taposómunka maradt hátra, már olyan értelemben, hogy az előre földre fektetett színes karácsonyfaégőkre egy balul sikerült mozdulattal rátapostam, és az egyik izzót porcukorszerűre összetörtem. Az igazság kedvéért meg kell jegyeznem, hogy a törmelék nem fehér, hanem zöldszínű volt. Kicseréltem egy tartalékégővel, de úgy látszott, a füzér olyan sokkot kapott a baleset után, hogy egyik vagy másik égője is belehalhatott, mert a gyújtópróba után a lámpák némák, akarom mondani sötétek maradtak. Ezután egy kis idegjáték következett, egy újabb tartalékégőt be- és kicsavarni minden egyes gyertyafoglalatba, majd minden egyes próba után feszültség alá helyezni a füzért, és evvel a módszerrel megállapítani, megvan-e a sötét, bűnöző izzó. Itt meg kell jegyeznem, ilyen türelemjátékhoz nagy szeretet, és hosszú évek óta fennálló meghitt házassági kapcsolat szükségeltetik, melyben a férfi tag mérhetetlen birkatürelemmel rendelkezik, és nem vágja az egész hóbelevancot bele a szemétbe, az első sikertelen próbálkozás után. Én ezt csak a tizenötödik után tettem meg, mert amint az áruházi szlogen mondja „birka azért nem vagyok”. Szerencsére volt egy -csak fehéren világító- tartalékizzó-sorunk is, ezt tettük föl. Ez bizonyos módon megkönnyítette a munkánkat, mert csak arany díszek kerültek a fára, amiből nem sok van, a szaloncukrok és lányunokám kedvencei, a kis csokisperecek.
Helyükre kerültek az ajándékok is, idén sajnos nem sok. Az Igenemtől kaptam egy blues CD-t is, azonban hogy meglepi legyen eldugta. Mind a mai napig nem tudja hová. Na de sebaj, ha majd megtaláljuk, ismét a karácsonyfa alá kerülhet jövőre. Egy gonddal kevesebb. Szokás szerint eloltottuk a világítást, csak a karácsonyfa izzói világítottak, és mint mindig, most is beköltözött hozzánk a karácsony békéje, egy pillanatra eltűntek a napi gondok, bajok, nagyon boldogok voltunk.
A fára pillantva, megállapítottam, szép. És majdnem akkora, mint a parlamentben felállított. Aztán ahogy múlt az idő, egyre kevesebb lett rajta a szaloncukor. A csokisperec csak 2 napig tudott ellenállni az unokám ostromának, hősiesen kitartott az utolsó perecig! Hogy ne rontsuk az összképet, a szaloncukrokat a fán bontottuk ki, gondosan úgy hajtogatva vissza a papírját, hogy ne rontsa az összképet. Ez aztán később izgalmas játékká vált, találni olyat, amelyik nem üres. Mivel ez a fa nem az általunk vásárolni szokott lucfenyő volt, vízkeresztkor még nem hullatta a levelét. Nem volt szívünk leszedni, ezért még egy hétig őrizhette nálunk a karácsony szellemét. Ma azonban fájó szívvel búcsút vettünk tőle, leszedtük díszeit, elraktuk az apósom ötven évvel ezelőtt papírmaséból összeállított betlehemét, és mindent felpakoltuk a garderobe felső polcára. Egy bánatos búcsúpillantás a kellékekre, kis fohász, hogy egy év múlva megint olyan erőben és egészségben legyünk, hogy meglelhessük a karácsonyfa-állítás semmihez nem hasonlítható örömét. Majd már szinte rutinszerűen széttoltuk a bútorokat, és vastag bőrkesztyűvel megfogva a fa törzsét, kivittem az utcánk végében létesített fenyőfa temetőbe. Lehajtott fejjel visszafelé bandukolva láttam, hogy mint ahogy a Jancsi és Juliska mesében a fiú morzsákat szórt az erdőben, hogy hazataláljanak, ahhoz hasonlóan tűlevélcsíkot hagyott maga után a fánk is. Talán vissza akar találni hozzánk? Majd jövőre kedves, majd jövőre megint várunk nagyon!!!
A lépcsőházunkban söprögettem a fenyőtűket, és észrevettem, hogy a fenyőfánk tartogatott még a sok üres szaloncukor papír közt egy bontatlant, és búcsúzóul itt hagyta nekünk a lehullott tűlevelek között. Kibontottam, és miközben lassan majszolgattam, végig futottak bennem ezek a kedves emlékek.
|
|
|
- december 27 2011 19:35:46
Kedves Andy!
Jól sikerült sci-fi novellád. Nagyon finom tud lenni egy-egy- kibontatlan szaloncukor (ha marad) a fenyőfa lebontása után, ezt én is tanusíthatom.
Mi már évek óta csak a díszeket rakjuk fel a fára és alatta helyezzük el az ajándékokat, ahova alma (esetleg narancs), és a szaloncukor is kerül. Onnan csemegézünk!
Örömmel olvastam novelládat!
Szeretettel: Zsuzsa
 |
- december 30 2011 19:54:11
Kedves András!
Képzeld el, hogy jártam. Harmadszor írtam Neked - mai nap folyamán- a hozzászólásomat és mind a háromszor kiakadt ez a ro... gugli, vagy hogy a fenébe is hívják. No mindegy.
A szaloncukorról jutott eszembe, hogy milyen finom is volt - mint ahogy Te is írod - amikor a sok (természetesen visszacsomagolt legalábbis látszólag) szalonpapír között találtunk egy keményet. Mert ha kemény és nem omlott össze rögtön a papír, akkor abba még volt szaloncukor. no igen ám, csak akkor volt a probléma, ha olyan magasan volt még a fenyőfán, hogy nem értük el. Akkor következett a sámli nevű kis jószág (én mindig leestem róla) mellyel a gyermekeink vagy a férjem elérte a rejtőzködőt.
Barátom! A tartalékégőre visszatérve, nem jó helyen vásároltál már megint. Mondtam, hogy a százforintosba menjél! Én is ott vettem háromszázért. Persze, miért, mit gondoltam, száz forintért mit kapok a százforintosban?
No mindegy, az a lényeg, hogy a hadiösvényt - mármint amit a tűlevelek hagytak a hóban - remélem, hogy jól feltérképezted és memorizáltad, mert jövőre már nem leszeek itt, hogy segítsek Neked.
Szeretettel olvastalak és gratulálok!
Évi. |
- december 31 2011 19:15:16
Rögtön a közepén kezdem!! Az idén nagyon OKOS voltam...csak a fenyőfa alsó végére koncentráltam....0.5 mm tévedtem!!! Kicsi nyissz és a fenyőfa talpra állt. Menj szépen a sarokba...pásszentosan befért! A "nem a mi cicánk" a díszeket tartalmazó doboz aljáról adogatta az általa szépnek vélt díszeket. Amíg a cica az előszoba irányába repült, gyorsan föltettem a csilli-villi gömböket a fára. Egy sor macska, egy sor szalag...a macsek már magától szalad...
Gondoltam, remeket alkottam! A gyerkőcök is meg dicsértek....SZÉP!.
Ám a "nem a mi cicánk"-nak más volt az ízlése! Okos fejét bele akasztotta a szalagba és irány a kijárat felé....
Félúton a lánykám elkapta a.......fát!
Türelmesen leszedtem az összes díszt. Piros alma, selyem alma, piros gömbök....no így már tetszik a Cicának is! Boldogan nézzük - kétszer is- ünneplőbe öltöztetett fenyőfát.
BUÉK!!!!
Nagyon szeretem a "mókás" történeteid!!!!!
Szeretettel ölellek:Glica |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 24. vasárnap,
Emma napja van.
Holnap Katalin napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
