|
 Vendég: 94
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_
A kanapén, hosszan elnyúlva fekszem, és arra gondolok, senki sem ismer. Behunyom a szemem, s erőt próbálok meríteni belső felismerésemből, abból a titokból, hogy az öröm kiapadhatatlan forrása vagyok. Csókok, melyeket ti adtatok nekem, pofonok, melyeket szintén nektek köszönhetek, és a részeg tivornyák végtelen, és zubogó forrásként folynak a forró tükörre, melynek hullámaiban ott ring elmosódott arcom, de ott vagyok.
Az érzékek most is átjárnak, és újraélem, hogy nem élek. Mert ami emberit én kutatok magamban, azáltal nem juthatok el sehová, csakis a gondolatok, az élmények azok, amik által kiteljesedhetek. Micsoda füsttenger, ha csak lábamat mozdítom, hogy menni tudjak benne, minden felkavarog, s ez az anyag a dolgok legmélyéről is képes felhozni a lényeget.
Gondolatvilágomban él mindenki, egész lényegük egyetlen, kiszakíthatatlan, élethű másolata, melyekhez minden nap könnyű visszatérni. A történéseknek itt nincs jelentőségük, a szavaknak se, a tetteknek se. Mindent úgy lehet rendezni, és olyan színezetet lehet adni a dolgoknak, amilyet csak akarok. Úgyis ez a lényeg. Hogy emlékeket hagyjunk, hogy szívhez szóljunk, hogy elérjük azt, hogy holnap is belekerüljünk egy-egy elmébe, s ott tovább éljünk élhetetlen, illegális módon, s idegen gondolatok húzzák kétfelé kezeinket, egyiket jobbra, másikat balra.
A valóság, melyet élünk, az emberi elméken kívül, nem igazi. Unatkozunk is benne, érezzük támadó szándékait. De lépjetek be valaki fejébe! Mindjárt milyen más, milyen hússzerű lesz a hús, és milyen élénk a vér, mely a testben halad. Számomra felfoghatatlan, majdnem csodálatos, hogy amik miatt élőnek mondjuk ezt a világot, és ami miatt minden mozog, és vibrál, azt az anyag, a szavak, a gondolatok határozzák meg, melyekről az égvilágon semmit se lehet tudni. Kettőt közülük meg se lehet fogni, nem lehet kézben tartani. Mégis billió látható és egyértelműen érzékelhető dolgot hoznak létre.
Ám, élni ezek között a dolgok között, és valódi emlékként előhívni fejünkben a képeket róluk csak egy minőségibb érzés-és érzékelésvilágban lehet, ha elnémítjuk magunkban az embert, néhány órára elnyomjuk az Ént, megpróbálunk a nemlét állapotába zuhanni valamilyen módon, hogy az emlékek teljes valójukban, színesen, édesen és csábítóan sorakozzanak fel elénk.
S most ezt teszem én is. Lekapcsolom az Embert, és próbálok egy emlékképet elcsípni, mely így leírva már csak egy kis lényeget fog magában hordozni. A havon fekszem, ami puha és ropogós minden apró mozdulatra, s az égre nézve millió csillagot látok. Olyan sokat, amennyi nem létezhet, mert már inkább magából az égből látszik kevés miattuk. Ha nézem ezt a nagy sokaságot, tudom, hogy nem lehet őket leszedni onnan, és valójában nem olyan kicsik, mint amilyennek tűnnek. A vágyam, hogy tenyeremmel mégis összesepregessem őket, mint csillámló morzsákat lehetővé teszi, hogy gondolatban máris ott játsszam közöttük a hóban, rugdaljam őket, ezeket a törékeny égdarabokat, s rájuk feküdjek, ha úgy támadna kedvem. S ha ilyen gondolat létezik, akkor létezhet bármilyen. És ha a gondolat létezik, az megalkotja a valóságot, ami mozog és vibrál.
|
|
|
- január 05 2012 21:03:54
Kedves Arbiter!
Gondolatban bárhol lehetünk, bármit megtehetünk. Feküdjünk bár egy kanapén, elképzelhetjük, hogy éppen a friss, ropogós havon fekszünk a csillagos ég alatt.
Amire felfigyeltem, az a nagyon jó fogalmazás, hibát még véletlenül sem találtam.
Gratulálok!
Szeretettel: Zsuzsa
 |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
