|
 Vendég: 45
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_egy újabb horror, a fantasy fajtából
Éppen kicsöngettek, mikor leírta az utolsó sort. Abban a pillanatban a síri csendet hangos zsivaj vette át. ? nem nagyon zavartatta magát, csendben elpakolta a dolgait, majd vette a kabátját és a táskáját. Halkan köszönt, bár senki sem figyelt rá, de ezt is már megszokta.
Nem olyan volt mint a többi lány. Fekete és vérvörös szín? ruhákon kívül mást nem vett fel. Szoknyát és magas sarkú cip?t is csak ünnepélyeken lehetett látni rajta. Fekete hosszú kabátba és szintén fekete csíp?nadrágba, valamint bakancsba járt az egyetemre. Sokan megfordultak utána, de nem csak az egyedi öltöz?dési stílusa miatt. Nem volt ronda lány, s?t talán még szép számmal akadtak volna udvarlói is, ha a divatot követi. De neki csak az, az egy kellett volna.
A suli után egyenesen haza ment. A szülei bérelték neki a lakást, mivel a kollégium nem vonzotta, a bejárás, meg szinte lehetetlen volt.
A táskáját és a kabátját ledobálta a kanapéra, majd a fürd?be ment. Kinyitotta a kis szekrényt a tükör mögött, és a gyógyszerekb?l bevett egy maréknyit. Nem nézte a címkét, mindegyik nyugtató volt, er?sebbnél er?sebb hatással. A csapból ivott, mikor már érezte, hogy a gyógyszerek lementek, szó szerint a kanapéra zuhant a táskája mellé. Újra hallotta a kuncogást, ami egyre hangosabb nevetéssé fajult. Nem tehetett semmit. A nyugtatók még közel sem hatottak.
-Mit akarsz már megint?- kérdezte a lány alig hallhatóan.
-Inkább még mindig.- suttogta a hang.- Mib?l gondolod, hogy a nyugtatók elhallgattatnak? Ne légy már ennyire naiv Claire.
-Hallgass el kérlek, örökre.- suttogta. Már kezdett körülötte forogni a világ, és érezte, miközben a veríték végigfolyik homlokán.
-Szenvedsz, de nem miattam. A fiú az oka, igaz? -Igaz. Lenéz, megvet, megaláz, és te, ennek ellenére szereted.- suttogta tovább.- Csak egy kérdés: megéri?
Claire nem válaszolt. Remegett, kábult volt, de mégis örült, hogy egyre halkabbnak hallja a hangot.
-Tönkre teszed magad miatta. Legbelül gy?lölöd a világot Mindenkit. Tudod, hogy ki vagyok. Engedj ki, és többet nem fogsz szenvedni, megígérem,- többet már nem hallott.
Mikor magához tért, még mindig remegett és d?lt róla a víz. Elment, lezuhanyozott, majd igyekezett rendbe szedni magát.
A nap további részében próbált tanulni, addig sem a hangra figyelni, de ez egyre kevésbé ment neki.
-Szenvedsz, pedig nem kellene. Tönkre teszed magad, pedig nem kéne- hallotta újra.
-Te teszel tönkre!- kiáltott fel, majd a tankönyvet a falhoz vágta.- Te vagy az, aki megöl! T?nj el az életemb?l! Örökre!- folytatta, majd ami a keze ügyébe került szétdobálta. Az asztalt felfordította, a könyveit szétdobálta. Mikor már látta, hogy ennél nagyobb rendetlenséget nem tud csinálni, térdre zuhant és zokogott, mire újra megszólalt a fejében az a hang:
-Engedj ki, a bosszú édes, hihetetlenül édes.- suttogta.
-Elpusztítasz mindent Azokkal is végzel, akiket szeretek- válaszolta.
-Kiket szeretsz?- kérdezett vissza.- Azt a srácot?
Nem válaszolt azonnal. Pár percig csak meredt a semmibe, majd megszólalt, alig hallhatóan:
- A szüleim
- Ugyan már! Nem szereted a szüleid- nevetett gúnyosan.- Még csak nem is az igazi szüleid. Senkit sem szeretsz. Segíthetek, hogy ez ne fájjon.
-Nem.- mondta a rövid választ, mire éles fájdalom nyilallt a fejébe. Felüvöltött, de tovább kiabálta:
-Akkor sem!
-Sokkal jobban járnál. Csak nézz körül Felfordulás, káosz. Ezt te csináltad. Dühös voltál, dühös vagy. Képzeld el, hogy a te elkeseredettségeddel és az én er?mmel mit vihetnénk véghez! A dühödet a reménytelenség adja, a dühöd, az én hajtó er?m. Bármit megtehetnénk!
-Neeeeem!- mondta újra emelt hangon.
-El?bb utóbb úgyis betörsz- suttogta, majd elhallgatott. A hirtelen jött fejfájás is úgy ment, ahogy jött.
Nagy nehezen felkelt, és újra körülnézett. Mindenütt törött edények, füzetek és könyvek darabjai. Nagyjából összepakolt, majd a fürd?be ment. Belebámult a tükörbe, de visszah?költ Magát látta, de mégsem.
A kétségbeesett tekintet helyett egy magabiztos és titokzatos mosolyú lányt látott. Tudta, hogy a hang benne lakik. Tudta, hogy sehogy sem szabadulhat meg t?le, mégis harcolt ellene. Látta, hogy igaza van, bosszút kínálja neki, mégsem volt neki elég mersze, és titkon még reménykedett, hogy megváltozik a helyzete. Másnap kicsit kés?n ment a suliba. Mikor elhaladt a hallgatók mellett, a háta mögött összesúgtak, amib?l ? is hallott foszlányokat. Majd meglátta szíve választottját. ? csak nevetett, majd ?rá mutatott és még jobban nevetett. Aztán egyre többen csatlakoztak hozzá, és végül már mindenki, aki a folyosóm tartózkodott és. ? lesütött szemmel a lánymosdó felé vette az útját. Az ajtóban ledobta a táskáját, majd a mosdóhoz ment és a csap alá dugta a fejét. Mikor már úgy érezte, hogy kicsit jobban van, a tükörbe nézett, de ott újra a másik lányt látott, aki rá mosolygott és ezt suttogta:
-Csak egy szavadba kerül
Claire csak meredt a tükörre. Tekintetében hatalmas gy?lölet gyülekezett, és pár pillanat múlva suttogva megszólalt:
-Gyerer- és kitárta karjait, szemét behunyva felemelte fejét. Válláig ér? barna haja elfeketedett, körmei megn?ttek. Az eddig rövid haja most egyenletesen omlott le derekáig, a hátából meg két hollóéhoz hasonló szárny n?tt ki. Korán sem volt már önmaga. Sem bels?leg, sem küls?leg. Kinyitotta a szemét, mely szintén szénfekete volt. Újra a tükörbe nézett, szeme éjfeketén és egyben baljósan csillogott. Kísértetiesen elmosolyodott, majd elindult kifelé, miközben érintve a mosdók széleit, azokból bíborvörös vér tört el?, míg már ki nem folytak és le nem csorogtak a fehér csempén egészen a szürke kövezetig. Az ajtóban megállt háttal a teremnek és ökölbe szorította a kezét, mire a vérrel teli mosdók nagy hangzavarral roppantak össze, beterítve a fehér falakat ész összetörött tükröket. Még visszanézett, és ennyit suttogott:
-Elkezd?dött- és kilépett az ajtón.
A nagy hangzavar hirtelen megsz?nt, minden szem rámeredt. Sokan elkezdtek hátrálni a kijárat felé, de ? egy intéssel becsapta a kijáratokat, és azokat már kinyitni nem tudták. A lányok elkezdtek sikoltozni, a fiúk remegtek a félelemt?l. ? csak állt lehunyt szemmel, majd pár perc múlva fekete viharfelh?t gyülekeztek meg dörgéssel és villámlással. Mikor eleredt az es?, újra kinyitotta csillogó szemét, és körülnézett, majd elindult a h?n áhított fiú felé.
Lehajtott fejjel, lassú léptekkel közeledett felé. Haja arcába lógott, tekintetét nem lehetett látni. A diákok utat nyitottak neki, kétoldalt álltak szorosan a fal mellett, hátha nem veszi ?ket észre. Nem nézett fel, mégis aki mellett elment az, hörögve, és vért felköhögve esett térdre, majd az orrából és könnyei helyén is vér csordult ki. Kiáltozva könyörögtek neki, de ? nem kegyelmezett. Félúton mégis megállt egy remeg? fiú mellett, akire felnézett. Mutatóujjával megérintette a srác homlokát, majd egészem a mellkasáig végigsimította, minek útján a test kettévált, és a mellette álló lánynak esett, aki sikoltozva akart elfutni, de térdei ennek nem engedelmeskedve kimentek alóla, és térdre zuhant. Claire a lány szemébe nézett. Mikor találkozott tekintetük, a reszket? lány a szeméhez kapott és felüvöltött fájdalmába. Ujjai között lassan folyt ki a fehér folyadékkal kevert vér. Mikor úgy érezte, hogy fel bír állni, kezeivel tapogatta a falat, és nagy nehezen, majd kiabálva fel is állt. Összekuszált haja az arcába lógott, de így is látni lehetett a szemei helyén a vérz? és tátongó lyukat. Claire rezzenéstelen arccal bámulta, a társai inkább félve. Néhányan még mindig az ajtót kaparták és zokogtak. Kezével a lány lábaira mutatott, amiken mély, szinte csontig hatoló vágások keletkeztek. Erre a fájdalomra megint összeesett, és most már bocsánatért könyörgött. Odament hozzá, és leguggolt mellé. Nem szólt semmit, csak megragadta az összeragadt haját, és felemelte fejét. Ujjával egy vonalat rajzolt a torkán, aminek útján megjelent az élénkvörös vér. Elkezdett fuldoklani, mígnem megfulladt. Mikor látta, hogy már nem él, felállt, és folytatta ugyanolyan lassú léptekkel útját, mint azel?tt. Páran letérdeltek elé, és kegyelemért rimánkodtak, de ?k is olyan sorsra jutottak, mint azel?tt. Már csak két személy maradt életbe: szíve választottja és egy osztálytársn?je. A lány még mindig öklével ütötte az ajtót. Claire lassan elhaladt szerelme mellett, mire ? fellélegzett. ? lassan odament a lányhoz, aki abbahagyta a dörömbölést, és felé fordult, háttal az ajtónak. Csend volt, síri csend. Nem szólt egyikük sem. ? végigsimította a lány arcát, aminek helyén szörny? égés keletkezett. Erre még jobban zokogott, és már remegett is. Claire nem hagyta abba, tovább simogatta, nyakát és a mellkasát, majd egy hirtelen mozdulattal kitépte a szívét. Még volt annyi ereje, hogy lenézzen a gyilkosa kezére, aki a még dobogó szívét a kezében tartotta, majd összeesett, a többi mellé. ? csak bámulta a szívet, ami minden egyes dobbanásnál vért lökött ki magából, ami ujjai között végigfolyt, és az alatta lev? vértócsába cseppent, amit hallani lehetett. Mikor az utolsó dobbanás is megsz?nt, ledobta a halott mellé, és lehajtott fejjel megfordult és a srác elé állt, majd a szemébe nézett. A fiú állta a pillantását, aztán halkan megkérdezte:
-Szeretsz még?
Claire nem szólt semmit. Az ablakra nézett, ami el?ször megrepedt, majd nagy zajjal szilánkokra törte az öveget, és újra a szemébe nézett. Nem szólt semmit, csak magához vonta a fiút és megcsókolta. Hamarosan a fiú szája szélén vér jelent meg, ? szabadulni akart, de hiába. Csak akkor engedte el, amikor már érezte, hogy nem él. Hosszúra nyúlt szemfogai visszahúzódtak. Megtörölte a száját, és végignézett a folyosón. Szinte összefügg? tócsát alkotott a vér. A falakon szintén véres kéznyomatok, mindenütt vörösl? hullák.
Kimért léptekkel odasétált a kitörött ablakhoz és kiállt a párkányra. Szárnyait kitárta, majd leugrott. Pár perc múlva a legmagasabb épület tetejér?l bámulta a még békésen nyüzsg? tömeget. Felszínre engedte minden gy?löletét, ami táplálta egyre nagyobb erejét. ? csak állt a fekete égbolt alatt, hallgatta a dörgést.
Lehajtotta a fejét és lehunyta a szemét, majd ezt suttogta:
-Pusztuljon, ami élr30;- majd újra ökölbe szorította a kezét, majd az égre mutatott, ahonnan egyre nagyobb dörgések és villámlások jöttek. Az es? úgy zuhogott, mintha dézsából öntötték volna Aztán felrobbant az els?, a második kocsi, amit követett a többi. Az es?cseppek lassan feketére változtak. A megvadult kutyák ugattak, az emberek sikoltoztak, és ? ezt végighallgatta rezzenéstelen arccal. Se egy könnycsepp, se egy gúnyos nevetésr30; semmi.
Miközben újra és újra lejátszotta elméjében a megalázó pillanatokat, annál jobban n?tt ereje. És ezzel együtt a káosz, amit okozott.
Hirtelen egy hang szólalt meg a háta mögött:
-Élvezed Mistat?- kérdezte halkan, mire ? felemelte fejét, hátrafordult és ránézett. Szakasztott ellentéte volt. Hófehér ruhát viselt, szárnyai szintén fehérek voltak. Végigmérte, aztán válaszolt.
-Nem is tudod mennyire, akárcsak Claire.- válaszolt ugyanolyan hangnembe.- A világ nem érdemli meg, hogy létezzen. És ezt a lány is tudta, amikor kiengedett. ?rültség volt idejönnöd, ugye tudod?- lassan eléje sétált.
-Tudom, hogy megölsz.- válaszolta.
-Jól tudod.- mondta nemes egyszer?séggel, majd megragadta a nyakát. Fekete körmeit, belemélyesztette, míg egy rántással ki nem tépte a légcsövének egy darabját. Az fuldokolva térdre zuhant, majd rövid fuldoklás után holtan nyúlt el. Halála pillanatában teste meggyulladt és porrá égett, akárcsak a kezében maradt darab.
-Látod Claire? Együtt mindent megtehetünk. Amíg a fájdalmad és a dühöd tart, addig pusztítok, megbosszullak, te naiv kislány.- mondta maga elé, majd szárnyait kitárva leugrott a tet?r?l. |
|
|
| Még nem küldtek hozzászólást
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
Csak regisztrált tagok értékelhetnek
Jelentkezz be vagy regisztrálj
Még nem értékelték
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
