|
 Vendég: 23
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_ V
Egy csípőficamos fiú hőstette, teljesen megváltoztatja az addig keserű, életét.
H.Gábor Erzsébet
A " Bicegő"
Hatalmas zsongás támadt az osztályban. Végül is a tanárok döntöttek, a kirándulás két napos lesz. Mindenkiben feszült a várakozás boldog izgalma, csak Balázs nem tudott örülni igazán. Mintha az egész világ ellene lenne, és csakis az ő kínzására találták volna ki ezt a nyomorult kirándulást. Már látta is maga előtt, ahogy ott biceg a többiek után, a lányok titokban kuncognak rajta, vagy éppen szánakozva néznek rá, ami még ezerszer rosszabb.
- Nem akarok elmenni! - gondolta -, ki kellene találni valami jó, kifogást! - Persze "Topi", az oszifőnök, már az elején bejelentette, hogy mindenkinek el kell jönnie, különben igazolatlant ír be.
- Végre egy kicsit együtt lehet az osztály! - mondta.
- Együtt! - motyogta gúnyosan Balázs-, ők együtt, de én egyedül, utánuk kullogva, mint egy kutya. Csak addig érdeklem őket, amíg a mateklenyót, vagy az irodalmi vázlatot lemásolják az enyémről. Teljesen maga alatt volt.
Egyetlen öröm létezett számára, egyetlen igazi boldogság, ami kárpótolta őt mindenért: az úszás! A víz simogató lágy öle, a víz, amely nem kérdezi, hogy miért ilyen, ami befogadja, elringatja és új erőt ad a holnapokhoz. Jóleső bizsergés fogta el...
A nyarak, a nyarak a legboldogabbak lent a Nagyinál, a csodálatos Tisza-parton, ami semmihez sem hasonlítható. Kisgyerek kora óta a nagyanyjánál töltött minden nyarat. Együtt nőtt fel az utcabeli gyerekekkel, és nekik már olyan természetes volt az ő csípőficamos bicegése, hogy ez már nem lehetett külön téma. Együtt pancsoltak a part sekély vizében és együtt próbálták ki erejüket, az erős sodrású folyamokban is. A természet és az ember örök harca, harmóniája, és örök szerelme volt ez a játék, az erőkkel való birkózás, a hullámok feletti győzelem öröme.
Ezekből a versenyekből Balázs gyakran került ki győztesen, de itt még nem ezen volt a hangsúly, hanem a víz szeretetén, a valamihez történő kötődésen, ami egyre inkább követelődző szenvedéllyé vált. A kavicsos parton kinyújtózkodva sohasem érezte, hogy szégyellnie kellene kissé furcsa alakját.
Körülülték kicsik és nagyok, és órákig hallgatták Balázs meséit a nagy Budapestről. a hatalmas uszodákról, Tarzanról és Winettouról, az űrlényekről, a vulkánokról. Ezt, sohasem lehetett megunni.
Csodálattal hallgatták tervét, azt, hogy tervezőmérnök lesz, vagy építész, és hatalmas uszodákat tervez majd emeletes házak tetejére, a föld alá, alagutak mellé, és ezek olyan hatalmas monstrumok lesznek, hogy akár a fél város is belefér egyszerre. És ő lesz az, aki majd elvágja az uszodák avató szalagját, és az első ember, aki "felszenteli" a vizet úgy, hogy leúszik egy tiszteletkört mindenki szeme láttára. Nem kell már akkor szégyellnie, hogy nyomorék, hiszen a hírnév, elfeledteti mindenkivel kis, testi hibáját és csak azt látják, hogy ott úszik Ő, igen Ő, Földváry Balázs! És nemcsak, hogy úszik, hanem tejesít is! Már ott, a megnyitó napján olyat produkál, hogy az elért idő az emberekből újabb csodálatot vált ki.
- Ez igen! - mondják majd - akár az olimpián is indulhatna ez a fiatalember!
És Balázs mesélt, álmodozott, magával ragadva a többiek fantáziáját is, különös csodálatot keltve hallgatóiban.
- Itt, szeretnek! - gondolta-, elfogadnak, olyannak amilyen vagyok, talán még csodálnak is, hiszen a múlt nyáron az egymás közötti versengésben egyetlen egyszer sem győztek le! Még a híres Visnyovszky Gabi sem, pedig ő már több ifibajnokságot is megnyert!
Az uszodára gondolt. Az uszodára, aminek klóros illatát felidézve, fura borzongás járta át. Még rágondolni is csodálatos érzés! Csak kora hajnalban, vagy a késő esti órákban jár le úszni, amikor már egy osztálytársával sem találkozhat. Akkor is mielőbb ugrás a vízbe, őrajta ne szánakozzék senki. A víz, az igen, az nem kérdez, az befogad, átölel, szeret…
A kirándulás napján, csodálatos idő volt. Mintha a napot külön felbérelte volna az iskola, hogy süssön. Az ereje már nem vetélkedhetett a nyári sugarakkal, de így is kellemes volt.
Az osztály nem bírt magával, a srácok cukkolták a lányokat, ők meg mindenen csak kuncogtak.
Balázs, Topi mellett ült a buszon, mivel mindenkinek megvolt a maga választotta párja, csak neki nem. Topi, a továbbtanulásról faggatta, de ő nem adta ki magát, csak annyit mondott, hogy építész szeretne lenni. Egész úton az "ofő" tolakodó kérdéseit kellett hallgatnia, de megpróbált figyelmet erőltetni magára. Szinte megváltás volt, amikor a szálláshelyül szolgáló kollégiumban végre kicsit lepihenhetett. Annak nagyon örült, hogy nem Topival, hanem három osztálytársával került egy szobába.
A városnézés, dög unalmas volt, minden cukiba bementek, a múzeumokat meg sem nézték, csak végigfutották, a többieket a "buli" érdekelte nem a látnivalók. Nehezen tartott lépést a csapattal, érezte, bele-bele nyilall az oldalába az ismerős fájdalom. Hullafáradtan dőlt végig az ágyon este, amikor visszaértek. A többiek nagy készülődésbe kezdtek. Látszott, már alig várják, hogy végre a "Dizsiben" rázhassák magukat.
-A Dizsi! - gondolta vágyakozva. Mennyire imádja a zenét! Néhányszor ő is megpróbálta a tükör előtt, és elég jól ment neki a rázás, de nyilvánosan ezt soha nem tenné, a világért sem röhögtetné ki magát. A srácok nem nyúzták sokáig, hiszen nem is akarták igazán, hogy velük menjen.
Lehunyta fáradt pilláit és hamar elrepítette az álom...
Álmában, tengeralattjáróban ült néhány mérnök társával, egy komoly kutatáson dolgoztak. Aztán valahogyan kettényílt a tengeralattjáró oldala, ő pedig hirtelen halszerű alakká változva, úszva folytatta az útját. A többiek váratlanul eltűntek, nem is kereste őket, úgy lenyűgözte, a víz alatti világ látványa. Aztán egy városfélébe érkezett, ahol hatalmas ovációval fogadták. Fura halkisasszonyok csodálatos tengeri növényekből készült füzért akasztottak a nyakába, úgy üdvözölték őt, a híres úszót, Földváry Balázst!
Egy pillanat alatt szörnyű vihar támadt, olyan hirtelen, hogy még fel sem eszmélt a boldogság mámorából. Csak annyit látott, hogy egy gyönyörű halkisasszonyt elkapott az ár és sebesen sodorja a sziklás szakasz felé. Hatalmas erővel úszott, hogy utolérje a kisasszonyt…még egy karcsapás,...még egy, és éppen a sziklafal előtt sikerült elkapnia vékonyka kis karját.
- Megmenekültél! - mondta - és csodálatos megkönnyebbülés vett erőt rajta...
Reggel hirtelen ébredt, a többiek még javában aludtak. Enyhe alkoholszag érződött a levegőben. Amikor ráeszmélt, hogy hol is van, undor fogta el. Még egynapi kínlódás várja ezen az átkozott kiránduláson. Pfuj!
Nem ment föl a várba a többiekkel, inkább a tó körül sétált. A tópart tele volt emberekkel, sok kisgyerek szaladgált, örült a napos délutánnak, bár az idő nem volt valami meleg, inkább csak szép. Balázs gyönyörködve nézte a tó vizét.
- Nagyon mély lehet, és milyen tiszta a víz. - gondolta.
A hattyúpárnak bedobott egy száraz kiflit, amin azok sokáig veszekedtek, aztán egészen közel úsztak a parthoz, mintha azt mondták volna: -Köszönjük szépen!
Na, végre, megjött a csapat! Ordítozva, röhögve, jókedvűen. Nem úgy néztek ki, mint egy végzős osztály, inkább hasonlítottak a hülyegyerekekre. Elindultak egy tó körüli sétára. Balázs lemaradt tőlük, de a kutyának sem hiányzott. Aztán váratlanul, egy szörnyű sikítás hasított a levegőbe.
- Segítség! A kisfiam beleesett a tóba!
Minden egy másodperc töredéke alatt játszódott le. Balázs nem fontolgatta, tudta, hogy mit kell tennie. Olyan elszántsággal ugrott a kisgyerek után, mintha az ő élete, vagy a jéghideg víz, csak egy mellékes dolog lenne. Hatalmas karcsapásokkal úszott a gyerek után. Megmarkolta a kis kapálódzó hátán a vastag kötött pulóvert, és egyik karjával evezve úszott ki a part felé.
Az emberek mind odacsődültek, az asszonyok sopánkodtak, a férfiak segítettek kiemelni őket a vízből. Az anyának még annyi ereje sem volt, hogy megszólaljon. Egyik karján a gyerek, másikkal pedig átfonta Balázs nyakát és megcsókolta az arcát.
Az osztály körülvette a fiút, ráterítettek minden pulóvert, ráakasztottak minden sálat és aggódva kísérték a kollégiumig. A fürdő után ágyba dugták, és forró teával itatták, sőt, hogy honnan, honnan nem, még egy kis rum is került bele, ami kellemesen átjárta a fiú még mindig vacogó testét. A srácok körülülték, a vállát veregették.
- Ez igen, ez derék dolog volt!- mondták -, szupererős karizom kell egy ilyen manőverhez!
Balázs nem tudta mi is ez a csodálatos érzés, ami szinte elbódította agyát, felmelegítette remegő testét. A rumos tea, vagy inkább a srácok elismerő csodálata? Vagy, hogy most már ő is VALAKI, nemcsak a "Bicegő"?
A "nyomorult" kirándulás, élete legcsodálatosabb napja volt. A srácok többé már nem hagyták magára. Együtt jártak le az uszodába, és nem, hogy szégyellték volna, hanem büszkék voltak erre a fiúra, és inkább magukat szégyellték azért, hogy nem vették észre, micsoda értékes ember társaságát kerülték ők évek óta...
Balázsból sikeres úszó és neves építész lett. A felesége úszóedző. A kisfia a napokban egy képet mutatott a tanító nénijének.
- Ez itt a Papám! – mutatta -, éppen most vágja el a szalagot egy uszoda avatásán! - és valami furcsa fény csillant meg a szemében, mely fény, csak azok szemében csillan meg így, akik nagyon, de nagyon büszkék valamire, vagy inkább VALAKIRE!
EPILÓGUS
Az álmok nem hazudnak, de ahhoz, hogy valósággá váljanak, nagyon sokat kell tennünk. Hány álmatlan éjszakába, milyen emberfeletti erőfeszítésekbe kerülhet, egy-egy kitűzött cél elérése. Hányan állnak az utunkban, hányan nevetnek ki bennünket, és hány éjszaka zokogunk keserűségünkben, fejünket a párnánkba fúrva. Mennyi megaláztatás, mennyi lemondás, és mégis megtesszük, megkockáztatjuk, hátha, hátha most, bejön. És ha sikerült, az érzésre nincs szó, az érzésre, csak érzés van, amit csak saját akaratunktól, kitartásunktól és szenvedéllyé vált elhivatottságunktól kaphatunk meg.
Az álmokat megálmodni könnyű, csak valóra váltani nehéz, az a nehéz...
|
|
|
- január 18 2012 20:07:04
Kedves Zsike!
Köszönöm, hogy ide is beküldted és ismét olvashattam ezt nagyon megható, tanulságos (régebben olvasott) történetet!
Szeretettel: Zsuzsa
 |
- január 18 2012 20:38:19
Kedves Zsuzsi!
Nagyon örülök, hogy ezt is elolvastad. Szívemből köszönöm kedvességedet.
Sok szeretettel:Zsike |
- január 23 2012 01:24:02
Kedves Zsike!
Nagyon jó ez az írásod, érdeklődéssel, izgalommal olvastam. Te nemcsak versben vagy jó! Örülök, hogy itt is megtaláltalak.
Szeretettel gratulálok: Viola |
- január 23 2012 13:15:01
Kedves Violám!
Én is örülök Neked! Köszönöm szépen, hogy a novelláimat is olvasod. Örülök, hogy Veled is megoszthattam ezt a kis megható történetet.
Szeretettel:Zsike |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
