|
 Vendég: 20
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
_ V
Egy híres színésznő élettörténete, aki öregségére - nagy magánya közepén - újra találkozik a szerelemmel.
H.Gábor Erzsébet
Egy úr az első sorból.
Arcán ugyanolyan lázrózsák gyúltak, mint annak idején fiatal korában. A kis fadobozkát az ölében tartotta. Egyenként bontogatta a régi szerelmesleveleket, nézegette az elsárgult régi fotókat.
- De régen is volt! - dőlt hátra a magas támlájú mély fotelben. Szilvási Eszter a nagy és híres színésznő! Micsoda élet! Hatalmas sikerek, csodálatos szerelmek!
El sem akarta hinni, mikor megtudta, hogy felvették a színiakadémiára. Egész életében arra vágyott, egész kislány korától arra készült, és sikerült!
Amikor felkerült a fővárosba, nagyon nehéz volt az elszakadás, nem volt könnyű a kollégiumi élet, de mindent meg lehet szokni. Még jó, hogy a szülők hetekre ellátták elemózsiával, és arra nem sokat kellett költenie.
Hamar felfigyeltek a szép és, tehetséges fiatal színésznőre. Már az első évzáró előadáson ő játszhatta Júliát, és Zoltai Péter, Rómeót. Az életben is szerelmesek voltak, nem volt nehéz átélni az érzést.
Aztán szépen sorban jöttek a szerepek. Nemcsak a színházi, de komoly filmfőszerepek is. A fővárosban nem volt hely, ahol ne látta volna valahol a fotóját. Az emberek összesúgtak mögötte:
- Nézzétek a gyönyörű Szilvási Eszter!
De, mégiscsak a színház volt az igazi! A színház, ahol este fölmegy a függöny és elkezdődik egy olyan álomvilág, amire mindig is vágyott. Egy varázslat, ami egészen addig tart, amíg újra le nem gördül a nehéz, bordó bársonyfüggöny. Ünnepelt színésznő volt.
A magánélete nagyon viharosra sikeredett. Vagy ő szakított, vagy vele szakítottak, de nem volt egyetlen tartós, hosszú távú kapcsolata sem. Valahogy mindig úgy hozta a sors, hogy nem jött össze a dolog. Megízlelte ugyan az igaz szerelem ízét, de újra és újra csalódás lett a vége. Volt, aki a pénzéért volt vele, volt, aki érdekből, aki szerelemből, az pedig nem sokáig bírta elviselni csapongó életvitelét, hisztériáit, rigolyáit. Pazarló életet élt, ahogy megkapta a gázsit, azonnal a nyakára hágott.
Gyermeke nem született. A színház volt az otthona, a családja. Ahogy múlt fölötte az idő, egyre kevesebb szerepet kapott. Nehezen viselte a nélkülözöttséget. Bele is roppant hamarosan.
Magányos volt. A kórházban sem látogatta senki. A változás akkor történt, amikor átkerült a szanatóriumba.
Minden héten kapott egy-egy csokor gyönyörű piros rózsát. Semmi nem utalt arra, hogy kitől jöhetett, még egy kártya sem volt hozzá. Lázasan leste keddi napokon a futárt, aki mindig ugyanabban az időben érkezett a csokorral.
Amikor a futár megérkezett, kezébe nyomva egy kis borravalót, félrehívta.
- Kérem fiatalember, nem tudná kinyomozni valahonnét, hogy ki az, aki ezt a gyönyörű csokrot küldte?
- Megpróbálhatom- mondta a fiú - és két nap múlva, amikor Eszter már éppen készült elhagyni a szanatóriumot, betoppant, és átnyújtott egy kis papírt.
Dr.Kőkuti Kálmán- így a név, és mellette egy telefonszám. Eszter eltette a kis papirost. Taxit hívott, és kérte, hogy vigye őt haza, a színészotthonba.
- Csakhogy megérkezett a művésznő! - üdvözölte Rózsika a recepciós ablakból.
- De jól tetszik kinézni!
Kitárta a kis szoba ablakát. Kipakolta a cuccait és lepihent a heverőre. Készített egy teát az aprócska konyhában és széthajtogatta a kis papírlapot, amit a futárfiú adott neki.
- Dr.Kőkuti Kálmán…- vajon ki lehet ez az ember?
- Igazán illő lenne megköszönnöm neki ezeket a csodálatos rózsákat - gondolta és már tárcsázta is a számot. Sajnos csak az üzenetrögzítő jelentkezett be, gyorsan rámondta, amit szeretett volna.
Két nap múlva újabb rózsacsokor érkezett, most már az otthonba, és volt mellette egy kis kártya is.
- Drága művésznő, ha nem venné tolakodásnak meglátogatnám.
A telefon után nyúlt, Kálmán vette fel. Hosszú ideig beszélgettek. Visszapörögtek az események, a régmúltba.
Igen, most már emlékszik! Az öltözője mindig tele volt a hódolói által küldött csokrokkal. Aztán amikor már leágazóban volt a szerencsecsillaga, a piros rózsacsokrok akkor is rendszeresen érkeztek, és akkor sem volt benne semmi arra utaló jel, hogy ki küldhette.
Szóval ő volt, Dr.Kőkuti Kálmán, aki szinte minden előadását végignézte az első sorból…
Szíve hevesen kalapálni kezdett, mikor meghallotta a bimm-bamm csengő régen várt hangját.
- Megjött! - futott át agyán - és az előszoba tükörben gyorsan megigazította frissen mosott ősz tincseit, mielőtt kinyitotta volna az ajtót.
A hatalmas csokor piros rózsa eltakarta a férfi arcát. Ahogy átnyújtotta, egy jóvágású, meglett korú úriember mosolygott vissza rá szeretetteljes, ragyogó fekete szemekkel.
Kálmán úr késő este ment haza, akkor is csak az illendőség kedvéért. Még az ajtóban is beszélgettek, alig tudtak elszakadni egymástól.
Eszterben már rég tapasztalt, ismerős-jóérzés feszült. Valami olyasmi mocorgott benne, amit el sem mert hinni, mert a csodákban már rég nem hitt.
- Vagy mégis léteznek? - nézett fel boldogan az augusztusi csillagos égre éppen akkor, amikor egy hulló csillag fénye suhant át az ég peremén, magával repítve ezernyi szerelmes ember boldog sóhaját…
|
|
|
- január 23 2012 19:54:55
 Zsikém!
Szépet írtál, gratulálok!
Bizony idősebb korban is előfordul, hogy az ember szive megdobban!
Persze embere válogatja!
Puszillak: Pircsi |
- január 23 2012 20:40:59
Kedves Pircsi!
Nagyon örülök, hogy elolvastad ezt a kis történetet. Köszönöm szépen Neked.
Bizony, a szerelem, az nem szól, egyszer csak jön...és nem számít, hogy ki hány éves, de ezt, Te is nagyon jól tudod.
Szeretettel fogadtalak itt is:Zsike |
- január 24 2012 10:12:34
Kedves Zsike!
Nagyon szép ez a történeted (lehet, hogy ezt is már olvastam?), olyan jó érzés volt olvasni!
Szívesen olvastam!
Szeretettel: Zsuzsa
 |
- január 24 2012 10:58:45
Kedves Zsuzsi!
Örömmel láttalak itt. Köszönöm szépen, hogy elolvastad ezt a vovellámat is.Örülök, hogy örömmel töltött el.
Ezzel még nem találkozhattál, egy hónapja írtam.
Szeretettel:Zsike |
- január 24 2012 14:44:27
Kedves Zsike!
Írásod bizonyosság arra vonatkozóan, hogy a szerelem nincs korhoz kötve. Az ember szíve vágyakozva, nagyot dobbanhat akár fiatal, akár idősebb korában egyaránt. Mindenesetre értékelendő dr.Kőkuti Kálmán kitartó szerelme, melyet Szilvási Eszter iránt érzett.
"Megigazította frissen mosott ősz tincseit", mint amikor azt tette fiatal korában, szívében lelkében a boldog érzéssel, melyet csak szerelmes nő érezhet. Új ra átélhette azokat a pillanatokat, melyet oly' sokszor érzett életében, csak valahogyan mindig félresiklottak a kapcsolatai. De valószinű - írásodból maximálisan ez derül ki -, hogy most jött el az ő igazi nagy szerelmének az ideje, már így ősz szálakkal a hajában.
Szeretettel olvastam írásodat és gratulálok!
Puszillak: Évi. |
- január 24 2012 18:08:54
Kedves Évike!
Nagyon örülök Neked is. Szívemből köszönöm, hogy elolvastad ezt a kis történetet, és köszönöm szépen értő, kedves hozzászólásodat is.
Szeretettel fogadtalak itt is:Zsike |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
