|
 Vendég: 5
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
_ V
Mint mindenkinek, nekem is akadtak olyan óráim középiskolás éveimben, amikor minden érdekesebbnek bizonyult, mint a tananyag. Ezekben a nehéz órákban születtek ilyen és ehhez hasonló írásaim..:)
Ismét földrajz óra. A héten ez már a második. A második negyvenöt perc tömény unalom és szenvedés-dózis, melyet a kíméletlen oktatási miniszterek mértek ránk. Őszinte leszek. Semmi értelmét nem látom. Hiszen magamtól is tudom, hogy a szeretett sárgolyónk nevéhez híven gömbölyű, ahogy azt is, hogy sok rajta a víz, de én éppen egy nagyobb darab földkupac kellős közepében élek. Hát kell ennél nagyobb és magasztosabb tudás a boldoguláshoz? Erősen kétlem. És ahogy körbepillantok, sanda gyanúm támad, hogy szerencsétlen rabtársaim is osztják nézeteimet. Mellettem kitartó és hűséges padtársam, Andi, aki a kezdeti nehézségeket leküzdve sikeresen vette az akadályt és kellemes félálomba merült. Okos, ámde földrajz tudásra kevéssé szomjazó fejét tenyerében nyugtatja, és könyökével kitartóan támasztja a padot. Irigykedve nézem, hiszen neki sikerül, ami nekem soha: fájdalommentesen vészeli át ezt az órát. Rabtársaim többi tagja egészen változatos pozíciókba helyezkedtek. Egyesek kényelmesen hátradőlve, lábaikat a nyújtóztatva állják a támadást, míg mások padtársuk vállára hajtott fejjel várják a szabadulást. Ám a legbátrabbak nemes egyszerűséggel rádőlnek padjukra, és teljes természetességgel művelik az alvás nemes művészetét. Fegyőrünk kezdetben heves rohamokban tört ki, amint meglátta bágyadt és réveteg tekintetünket, mely alig tíz percnyi szenvedés után üvegesre vált az unalomtól. Sokáig próbálta letörni lázadásunkat, ám idővel ráeszmélt, hogy többen vagyunk és talán okosabbak is, hiszen egész művészi szintre emeltük a látványos unatkozást. Így teltek tehát a földrajz óráink tanárnőnk jelenlétével. Besétált, mogorván fogadta nem épp lelkes köszöntésünket és időnként megpróbálkozott egy- két felelőből kicsikarni némi tudást. Kevés sikerrel. Egy ideje azonban ezt is feladta, és szokásos, monoton stílusában ledarálta az éppen aktuális tudás-szeletkét, nem törődve azzal, hogy beszéde csupán olyan volt fülünkben, mint légyzümmögés. Ha valamilyen isteni csoda folytán köszönésre nyitottuk szánkat a folyosón szokásos rabságközi-szüneteink alkalmával, nem igen ismert ránk, ám ha lehajtott fejjel sétáltunk el mellette, bizonyosan tudta, kik vagyunk, hiszen lehajtott fejünk búbját nézte óráról- órára.
Morfondírozásomat most valami mégis megzavarja. Szokatlan és indokolatlan élénkség üti fel a fejét szűkösre mért aulánkban. Talán egy felkelő lázadást kíván szítani az elnyomó hatalom ellen? Bágyadt testem nehezen engedelmeskedik akaratomnak, így jó pár percbe telik, mire egy egész egyszerű mozdulatsorral hátrafordulok, hogy szememmel megkeressem a zendülőt. A hirtelen történés azonban elmélyíti bennem a meggyőződést, hogy rabságom negyvenöt perce alatt, jobb a békés semmittevés, mint felesleges éberség. Hiszen egy célt tévesztett, ámde hatalmas precizitással megformált galacsin meglepő erővel csapódik a szememnek, hangos nyögésre késztetve ezzel némasághoz szokott számat. Megmaradt szememmel bénán hunyorogva keresem a merénylőt, és alapos okom van feltételezni, hogy a nevetőgörcseivel hősiesen küzdő Adrián volt, aki elvette szép szemem világát. Akciójára többen felfigyeltek, és most feszülten várják reakciómat. Tette nyilván nem volt szándékos, mégsem hagyhatom megtorolatlanul. Immár kissé fürgébben, féltempóval visszafordulok és épségben maradt szép szememmel látom, hogy fegyőrünk zordon figyel. Barátságosan intek felé, ezzel jelzem, hogy nem kívánom megzavarni az óra menetét. Jobb szemöldöke a homloka közepére kúszik, míg a másik vészesen lesüllyed. Érdekes ábrázat- gondolom magamban, de mivel jobb a béke, elnézést kérek és gyakorlom tovább a megszokott érdektelenséget. Még félpercnyi kínos mustra és tanárnőnk is visszazökken monoton előadásába. Az osztály még ébren lévő tagjai újra csak rám figyelnek. Szokatlan aktivitás ez kis osztályunkban, így muszáj vagyok cselekedni. A galacsin után nézek és meg is látom azt a lábaim mellett. Lassan lehajolok, de valóban lassan, hogy testemnek legyen ideje hozzászokni az indokolatlan éberséghez. Ujjaim fürgén keresik a kis ezüst golyóbist, de nehezen találják. Erőfeszítéseimet végül is siker koronázza, ám abban a pillanatban, mikor markomba zárom fegyverem, fegyőrünk haragos ujjongása töri meg a csendet. Nagyot ugrok, elfelejtkezve arról, hogy egy egész pad van fölöttem. Az események hirtelen felgyorsulnak: fejem hangos koppanása, számból előtörő cifra káromkodás vegyül rabtársaim sikertelenül visszafojtott nevetésével. Szédelegve felállok és bár nem látom maga, biztos vagyok benne, hogy egészen röhejesen festek. Fél szemem kék az ütéstől, az arcom többi része vörös a méregtől és halántékomon tekintélyes méretű púp jelzi a helyet, ahol összeért a fejem a paddal. Tanárnőm magyarázatot követel, én azonban szólni sem bírok. Még mindig szédülök és sajnos nem vagyok tökéletesen ura testemnek. Ezzel magyarázható, hogy hirtelen ötlettől vezérelve karom nagyot lendül és gondosan kimért erővel vágom fegyőröm homlokának a galacsint. Ő a meglepődéstől és az erős ütéstől megtántorodik és kevéssé kecsesen esik neki a táblának. Mindenki mozdulatlan, csak hűséges padtársam rángatja a pólóm alját és csuklásra késztetve édesanyámat nem épp szalonképes szavakkal kérlel, hogy üljek le. A cella minden részéből azonban hallom az elismerő szavakat gyönyörű dobásom nyomán, így úgy döntök sütkérezek még a dicsfényben, hiszen emberemlékezet óta nem volt ilyen izgalmas földrajzóránk. Andikám kitartó rángatásának azonban váratlan eredménye születik. Gyenge anyagból készült felsőm hangos reccsenés kíséretében válik meg testemtől és pihen immár az ő kezében. A rajtam maradt apró foszlány nem sokat takar és felismervén helyzetemet, újabb, a korábbinál még cifrább káromkodás hagyja el ajkaimat. Andi remegő kézzel, vörös arccal igyekszik minél kisebbnek tűnni, de mindhiába. Más ötletem hirtelen nincs, felnézek hát tanárnőmre, aki e kis közjáték alatt egészen visszanyerte egyensúlyát. Szája kis vonalnak tűnik csupán, ahogy a méreg, amely szétáramlott zsigereiben, oda is elér. Szeme villámokat szór, és kimondhatatlanul örülök annak, hogy most nem vagyok a személyes aurájának közelében. Szólásra nyitja pengevékony ajkait, és élvezettel préseli ki fogai között az ítéletet: egyes. Nevethetnékem támad így gyorsan leülök, hogy ne rontsak helyzetemen. Drága ruhagyilkos barátnőm rámadja pulóverét, melyben igazán nevetségesen festek, de mivel a törvény bünteti a közszeméremsértést, muszáj vagyok viselni. Fegyőrünk hatalmas karót húz a nevemnél felütött naplóban, és ahogy figyelem kéjes mozdulatát, az a gondolatom támad, hogy mennyivel jobban mutatna az a karó a vadonatúj autójának kerekeiben. Formabontó nézeteimet azonban megtartom magamnak, mert ugye jobb a békesség.
Lassan visszazökken fegyőrünk a szerepébe és ugyanolyan monoton stílusban folytatja előadását, ahogy akcióm előtt tette. Rabtársaim azonban felélénkültek, és az óra hátralévő részében számtalan elismerő üzenet repül felém kis galacsinok és papírrepülők formájában. Egy kis golyó azonban célt téveszt, és tompán puffanva landol a padlón. Lehajolok, ujjaim fürgén kutatják a lelkemnek oly jól eső kis üzenetet. Ahogy ujjaim megérzik a száraz papírt, Andi hangját hallom, ahogy jajveszékel, mikor látja, hogy újfent a pad alatt káromkodok. Magamban elmosolyodok, óvatosan felülök, és szívemnek kedves hang üti meg a fülem. Megszólal rabságunk végét jelző csengő. Az osztály néma csendben vár, amíg fegyőrünk távozik, és végül hatalmas tapsviharban tör ki, amint bezárul mögötte az ajtó. Én büszkén felállok, fejet hajtok előttük, hiszen tudom, hogy erre a földrajzórára életük végéig emlékezni fognak. |
|
|
- február 16 2012 12:53:43
Kedves Petra!
Többször is elolvastam prózádat, de csak azért, mert nem tudtam eldönteni, hogy mit is írjak véleménynek, mert megpróbálok diplomatikusan és nem megsértve Téged hozzászólni.
Elmondom, hogy mit váltott ki belőlem írásod. Először is azt, hogy tiszteletlenek voltak a legmesszebbmenőkig a diákok a tanár iránt.
Ami önmagában is - az én értékrendem szerint- elítélendő. És az nem mentség a diák számára, hogy azért viselkedtek így, mert az óra unalmas volt, vagy mert, hogy a folyosón nem vette észre a nebulókat a tanár. Vagy nem volt érdekfeszítő az órája. Egy diáknak az a kötelessége, hogy maximálisan figyeljen az órán - ha nem akar buta maradni -még akkor is, ha unalmasan tanít a pedagógus. De akkor is tanít.
Másodszor azt a közömbös, lelketlen életszemléletet, hogy még "büszkék is voltak magukra a diákok", hogy így viselkedtek, mondván magukban - gondolom - , hogy no most jól megfeddtük a rakoncáltlankodó pedagógust. Ez lehet, hogy vicces volt a diákoknak, de nem hiszem, hogy mindegyiknek.
Remélem nem sértettelek meg őszinte véleményemmel.
Szeretettel és üdvözlettel: Évi. |
- február 16 2012 13:11:33
Kedves Évi!
A legkevésbé sem sértettél meg, véleménye mindenkinek lehet. De akkor most én is elmondom az enyém.
Kicsit beszűkültnek gondolom a látásmódod, ha meg vagy róla bizonyosodva, hogy ez mind megtörtént a valóságban is. Természetesen mindent felnagyítottam és eltúloztam, mert ha valós szerűen leírtam volna egy-egy órám eseményeit, azok nem lettek volna se nem szórakoztatóak se nem érdekesek.
Remélem a továbbiakban nyitottabb leszel, és nem ítélkezel alapok nélkül.
Petra |
- február 16 2012 14:38:11
Kedves Petra!
Nem gondolom, hogy beszűkült lenne a látásmódom, de nem ez a lényeg.Írásodból abszolút nem derült ki, hogy ez csak fikció. Pontosan azért nem, mert a valóságban (sajnos) a mai világban egyre inkább elszaporodtak az erőszakos iskolai cselekedetek.
Egy vagy két tanárverés? Mit számít az ma már? Szomorú.
Én csak azt tudom Neked ajánlani - ha elfogadod, ha nem - ha szórakoztató és érdekes írásokat akarsz írni, ne a negatív példákból indulj ki. De ez az én privát véleményem, nem bántani akarlak, hidd el.
Évi |
- február 16 2012 14:50:06
Kedves Évi!
Való igaz, vannak manapság szélsőséges esetek, szerencsére azonban még mindig nem ez a jellemző. Néhány túlkapás miatt nem kellene mindenkit leírni. Minden olyan fiatal, aki normális körülmények között nőtt fel, pontosan tudja, hogy tisztelni és becsülni kell mások munkáját, pláne ha azt a mi érdekünkben is végzi. Így nem is értem, miért gondoltad, hogy ennyire neveletlen és tiszteletlen voltam a tanáraimmal.
Írni viszont továbbra is arról fogok, amiről jónak látom.
Nem tetszhet minden mindenkinek, ezt talán jobban tudják értékelni a fiatalabbak, akik önmagukra ismernek benne, eltekintve az eltúlzott cselekménytől.
Petra |
- február 17 2012 11:53:56
Kedves Petra!
Először is köszönetet szeretnék mondani, hogy írásodból alkalmunk van betekintést nyerni a kiskorú elítéltek fegyintézetében folyó, szakminiszter által külön szabályozott oktatási rendszer mindennapjaiba.
Ez magyarázatot ad arra a szomorú tényre, hogy miért élnek ma Magyarország területén, - ami egy régi közmondás szerint bokréta az Isten kalapján - olyan sokan egy földkupac kellős közepében. Unalmasak a földrajzórák? Írásodból kiderül, ugyan ilyen hangulatú lehet a többi – kémia, biológia, nem beszélve a matekról – óra is. Erre van magyarázat, jó tanárok csak a legvégső esetben vállalnak fegyintézetben munkát. Más lenne a helyzet, ha egy kigyúrt, biztonsági őr-formájú tanár lenne ott, aki a az arcába lőtt galacsinra csattanós választ adna. Valószínűleg az osztály zömének ezek után kedvence lenne a földrajz tantárgy. De a kiskorú bántalmazása súlyosan elítélendő, a tanárt azt lehet.
Még sok említésre való van ebben a jól sikerült helyzettanulmányban! Ezt meghagyom az utánam következő olvasóidnak. Manapság nehéz az ilyen végzettségűeknek a beilleszkedés és munkát találni! Remélem neked sikerült. Jó volna olvasni tőled egy másik írást is, amit mint földrajz tanárnő írnál!
Andy |
- február 18 2012 13:33:31
Kedves Viktoria!
Ahogy látom, ez a novellám senkinek nem lesz a kedvence, de ez nem veszi el a kedvem, sok hasonló írásom van, és én szórakoztatónak tartom őket.
Jól esik, hogy mégis van, ami tetszik, remélem, hogy esetleg többet is olvasol, és más történetek tartalmilag is elnyerik a tetszésedet!
Köszönöm a hozzászólásod!
Üdv.
Petra |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 26. kedd,
Virág napja van.
Holnap Virgil napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
