|
 Vendég: 30
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
_ MM
Folytatás, melyben visszaemlékezünk a temetés napjára, és újabb furcsaságok derülnek ki.
1 évvel és pár hónappal korábban.
Elintéztem a temetést. Mindent nekem egyedül kellett szerveznem. Anyám nem tudott eljönni. Aggódtam érte. Sokat voltam vele a kórházban, de még nem tudta magában feldolgozni, hogy meghalt a fia. Folyton azt kérdezte: „mikor jön be ő is meglátogatni.” Fel sem fogta és nem is akarta elhinni, hogy ez történt.
Esett a hó. Én a barátnőm és pár barátunk jött el a temetésre. Rég nem látott rokonok. De az ő barátai nem jöttek el. Nem is tudom voltak e egyáltalán. Nem járt keresztény temetés. Egy öngyilkosnak nem. Nem is baj. Amúgy sem volt soha vallásos, meg volt keresztelve, de sosem érezte, hogy lenne bármi is, amiben hinnie kéne.
Írtam egy beszédet. Nagyon ideges voltam, és fáradt, de hiszem, hogy ő is megtenné értem. Megérdemelte, hogy valaki tisztességesen elbúcsúzzon tőle.
„Köszönöm, hogy eljöttetek. Sokat jelent ez nekem, és neki is. Biztos örülne nektek. Itt állna közöttünk, és velünk sírna. Szeretném azt hinni, hogy boldog élete volt. Szeretném, ha úgy emlékeznénk rá, ahogy fiatalon láttuk. – A társaságnak több mint a fele, életében nem látta őt, gondoltam magamban, és folytattam. - Tele szép reményekkel és álmokkal. Tudom, hogy nem ok nélkül ment el. Semmit sem tett, ha nem volt rá jó oka. A logika és az érvek rabja volt. Szeretném hinni, hogy most már egy jobb helyen van, és hogy nagyon sajnálja, amit velünk tett. Nem haraggal, nem szánalommal, de szeretettel, és megértéssel állok előtte. – Bárcsak valóban érteném, amit tett. - Szerettem őt, a testvérem volt. Idő előtt ment el, de tudom, hogy mindig velünk lesz. A munkája volt az élete, tiszteljük hát ezt az életet. – Végül behoztam az egyik kedvenc idézetét is. Tudom, hogy az, mert régen mondta nekem. – „Látjátok, feleim, szemtekkel, mik vagyunk
Íme, por és hamu vagyunk„. Nyugodj békében.”
Szegény barátnőm már a beszéd közepén elsírta magát. Én is sírva mondtam ki az utolsó szavakat. Örülök, ha másoknak nem is, legalább kettőnknek nagyon hiányzik.
- Nem ismertem a bátyádat, de nagyon szerethetted, ha ilyen szép beszédet írtál neki. – Szegénykém nagyon szomorú volt. Megfogom a kezét, hogy így vigasztaljam.
Aztán szép lassan, a hóesésben, leeresztették a koporsót, a földbe. Fekete színű volt a hó alatt. Olyan volt mint egy rémálom. Csak 28 éves volt, olyan fiatal. Ahogy lassan teste a földé lett, én is könnyezni kezdtem. Utoljára mentünk el. A hó csak esett lassan. Teljes volt a csönd, csak a hó ropogását hallottuk messziről. Mindketten sírtunk.
Később a halotti toron, már csak a közelebbi rokonok maradtak. Öt vagy hat ember rajtunk kívül. Odakint az idő egyre rosszabb volt, ezért haza kellett menniük. Ketten maradtunk. Iszogattunk, és ettünk. Csöndesen.
A barátnőm hirtelen valami pici zajra figyelt fel. Bedobtak valamit a postaládába. Rám nézett, de egyikünk sem értette. Ilyenkor már nincs posta, az idő pedig borzalmas. Lehet, hogy valamelyik gyerek szórakozik, gondoltam és sóhajtva odaléptem a ládához, ami a házon belül volt. Kinyitottam. Egy fekete színű boríték volt benne. Kicsit furcsa volt. Kinyitottam az ajtót hátha láthatom még, hogy ki küldte. Csak a hóesés, és a sötét hideg éjszaka fogadott. Senki, és semmi más. Így már azért kicsit ijesztő a dolog.
- Biztos csak valami jókívánság – mondta a barátnőm. Szó nélkül a bárpultra tettem a borítékot, majd egy késsel kinyitottam. A papír is fekete. Vastag, szép és elegáns. A papír közepén, egy fehér színű madár sziluettje volt látható. Semmi más, se egy üzenet, cím, se feladó. Csak a boríték, a papír és a madár. Nem tudtam, ehhez mit szóljak. Sok volt az a nap. A temetés, az idő, anya a kórházban. Elegem van ebből. A levelet borítékostul lecsapom a bárpultra. Idegesen ittam egy keveset a borból.
- Mi volt benne? – Kérdezte teljesen ártatlan és nyugodt hangon.
- Semmi, semmi érdekes, fekete papír valami madárral, most ez érdekel a legkevésbé! – Feleltem, kissé ingerülten, mert már nagyon fáradt voltam.
- Ne rám legyél mérges, nem én dobtam be azt az átkozott levelet!
- Nem vagyok mérges, csak már nagyon elegem van az egészből. Azt akarom, hogy legyen végre vége! Te meg lehetnél kicsit megértőbb, mert most először szerveztem temetést, ráadásul a saját bátyámnak! – Folytattam, és egyre hangosabb és idegesebb lettem. – A rokonok is itt hagytak, az idő borzalmas, és a kaja is kurva szar! – Ebben a pillanatban realizáltam magamban, hogy a saját barátnőmmel kiabálok, a bátyám temetése napján, és ráadásul az ételt meg az italt is ő választotta… Meglepően nyugodt maradt:
- Nézd, megértem, hogy fáradt vagy, meg hogy nem egészen úgy alakult, ahogyan eltervezted, de attól még nem kell kiabálni velem… Sajnálom a bátyádat, és téged is, amiért ilyen veszteség ért. Nem akarok ezért veszekedni veled. Azt hiszem, inkább lefekszem… A kajáról meg nem én tehetek. – Mondta, majd, felment a szobába. Aznap a kanapén aludtam.
Lefekvés előtt a tévét bámultam, de megakadt a szemem a levélen. Teljesen kiment a fejemből. Az a madár. Furcsa. Nem tudom, milyen madár lehet. Nem nagyon vagyok oda az állatokért, és nem is szoktam madarakat nézegetni. Talán csak képeken, vagy filmeken. Képek! Valami bevillant, talán nem is, de azt hiszem, ismerős nekem ez a kép. Mintha már láttam volna, fekete alapon egy fehér madár. Igen, megvan. Emlékszem mikor beléptem a bátyám lakásába, a monitorok a sarokban voltak, és az egyikük felém nézett. Egy laptop vagy valami kicsi gép monitorja. Azon láttam ezt. Istenem, mi a francot jelent ez? Aki ezt bedobta, annak tudnia kellett mi van azon a monitoron, tehát ismerte a bátyám. De miért küldözgetne nekem ilyeneket? Semmi értelme. Sokáig agyaltam ezen. Aztán egyszer csak elaludtam.
Napjainkban:
Egyből a barátnőm felé néztem. Látom, hogy eluralkodik rajta a pánik. Jártam önvédelmi tanfolyamra, de hármójukkal nem bírnék el. Gyorsan kell dönteni, szembe szállok, vagy elfutunk. A barátnőm nem sokat tehetne, ha hagyok nekik időt, hogy ránk támadjanak, elfogják, és aztán ki tudja, mit tesznek vele. Új barátunk meg egy reszkető gerendára hasonlít, ami épp eltörni készül. Ha nekem ő is pánikba esik, nem marad esélyünk. Pillanatok kérdése és végünk.
A futást választom. A hátsó ajtót nem figyelik. Megrántom a barátnőm kezét, és a hátsó ajtó felé mutatok. Ebben a pillanatban törték be az ajtót, mi pedig futásnak eredtünk. A vendégünk vette a lapot, és azonnal jött utánunk. Hirtelen egy hangos durranás, majd ismét, és megint. Ránk lőttek. Nem volt időm hátranézni, bár egy gondolatciklus erejéig, megjelent előttem a kép. Helyette, magam elé rántottam a szerelmem, hogy megvédjem. Közel volt a kijárat. Mégis akkor és ott, olyan messzinek tűnt, mint egy rémálomban az egyre távolodó ajtó. Egy pillanatig minden lelassult. Az agyamat elöntötte az adrenalin. Közben még egy lövés. Nem tudom hová, ment, azt se tudtam eltaláltak e valakit közülünk. Kijutottunk. Először az autóhoz akartam menni, de az övék mellett parkol. Segítségért kiáltottam. A három férfiből egy lépett csak utánunk. Befutottunk egy utcába, és valahogy leráztuk. Fényes nappal már nem mert lövöldözni.
Kihívtuk a rendőrséget. Az egész olyan túl könnyűnek tűnt. Nem üldöztek minket. A csapatunk, másik férfi tagja is érezte ezt. Rám nézett és azt mondta:
- Nekik a vinyó kell. Nem mi. Csak azért vagyunk még életben, mert azt hiszik, hogy a házban van. Ha megadjuk magunkat, és átadjuk, amit akarnak, nem bántanak minket. – Mondta levegőért kapkodva. A barátnőm zokogott, ő is rám nézett és sírva a nyakamba ugrott.
- Nagyon félek, nem akarok meghalni, menjünk valahová kérlek, menjünk innen! Kérlek! – Rettenetesen pánikolt. Simogatni kezdtem a hátát és gyengéden megnyugtattam.
Ismét férfi társam felé fordulok:
- Mindjárt itt a rendőrség. Menj el, majd én kidumálom. Senki se látott minket rajtuk kívül. Egyelőre nem akarom, hogy tudjanak erről a merevlemezes szarságról, és hogy pár alkatrészért nyírtak ki majdnem ezek az emberek. A végén bezáratnak valami intézetbe. Holnap felhívlak! Most tünés! – A rendőrség ebben a percben kanyarodott be az utcába. Az új kéretlen ismerősöm, szaladni kezdett. Nem látták meg. Legalábbis úgy tűnik. Jó messze kerültünk a háztól. Vagy 3-4 tömböt futottunk. Teljesen kifulladtam.
A rendőrautóban, még egyszer elmondtam mi is történt. A helyszínen már nem találtak senkit. Az egész házat feldúlták. A helyszínen is ismét el kellett mondanom. Nem szívesen hazudok a rendőröknek, de ez az egész egy őrület.
Nem vittek el semmit, tehát nem találták meg amit kerestek. Hogyan is találhatták volna. Ha valóban a gépből kellene valami, akkor azt nem itt kell keresni. A bátyám gépeit, és számítógépes cuccait elvittem az egyik ismerősömhöz aki szintén informatikus, hogy pucolja ki és hogy a fontos dolgokat mentse el valahová. A bátyám által írt programokat, jegyzeteket, és hasonlókat. Aztán a gépeket megvette tőlem. Kivéve a bátyám laptopját. Azt megtartottam, de otthon tartom. Itt csak az én laptopom van. Látszott, hogy csináltak vele valamit. Fel volt nyitva és be volt kapcsolva, de nem vitték el. Pedig nem volt olcsó darab. A rendőrök is rájöttek, hogy kerestek valamit, és ők is furcsának találták, hogy a gépet bekapcsolták, de nem vitték el. Lefoglalták, mint bizonyítékot.
Bementünk velük. Kihallgattak még egyszer, és kérdezgették, hogy kik voltak, és vajon mit kerestek. Nem tudtam érdemben válaszolni, és nem is akartam.
Nemrég értünk haza. Anya teljesen kiborult. Szegénynek gyengék az idegei. Neki sem mondtam semmit. Megbeszéltem vele, hogy pár napra átköltözik az egyik barátnőjéhez, amíg elrendezem a dolgokat. A barátnőmet szintén elküldtem. Mondtam neki, hogy ne menjen haza, hanem inkább az anyjához. Holnap indul az első vonattal. Féltem, hogy még visszajönnek, egy rendőr vigyáz a házra, de így sem bírok aludni. Iszom egy kávét. Le is mentem, hogy főzzek egyet, amikor hirtelen a telefonom világítani kezd és rezegni. SMS jött. Picit begörcsölt a gyomrom. Ha ezek tudják a telefonszámomat, akkor tudják hol lakom, valószínűleg oda is eljutnak majd, és akkor kiderítik, hol lakik a barátnőm. Nagyon féltem, soha nem féltem még ennyire. Megnyitottam az üzenetet. Ez állt benne: „Még nem találták meg. Törd szét, ne maradjon nyoma sem! Mielőtt eldurvulnak a dolgok!” A feladó: ravenANG3L. Ekkor már teljesen biztos voltam benne, hogy a bátyámnak igen sötét üzletei voltak. De miért most? Miért egy évvel a halála után kezdenek kutatni utána? Kik lehetnek azok a nevek akikről a barátunk beszélt? Miért olyan fontos az, hogy akár öljenek is érte? És ki az a „hollóAngyal”?
Eközben a rendőrségen:
A rendőrségen, a rendőrfőnöknő az irodájában ült. 170 magas, erős fiatal és edzett nő volt. A jelentést írta a mai esetről. A gépet, elküldte az informatikára, hogy tudják meg, mit babráltak vele. Még nem jött eredmény. Nem volt hülye. Érezte, hogy a sértett, nem mondott el mindent. Titkol valamit. A kihallgatási naplót olvasgatta, amikor hirtelen kopognak az ajtón.
- Tessék! – Mondta, majd egy férfi lépett be. Bemutatkozott. Az FBI-tól jött.
- Ön a nyomozás vezetője? – Kérdezte, rutinos, határozott hangon.
- Igen, én vagyok. Mit akar? – Válaszolt a hölgy, bár tudta hogy mit szeretne. El akarja venni az ügyet. Ezek szerint, mégiscsak több van a háttérben. Már teljesen biztos volt benne, hogy a férfi, akit kihallgatott nem mondott el mindent.
- Tájékoztatom, hogy átvesszük a nyomozást. Természetesen számítunk a segítségükre az ügyben. Mindenről tájékoztatjuk önöket, de szeretném elkérni a nyomozás összes anyagát, de főleg azt a laptopot, amit hál Istennek lefoglaltak.
- Természetesen uram, mindenben a rendelkezésükre állunk. – Mondta a nő, majd mosolyogni kezdett. Közel lépett a férfihez és megcsókolta. A férfi visszacsókolt. Késő este volt, az iroda teljesen üres.
- Mondd csak kicsim! Mi dolga az FBI-nak ezzel a piti üggyel?
- Tudod, hogy nem mondhatok el minden részletet. – Válaszolta, teljesen átszellemült, nyugodt és kéjes hangon, miközben a nőt ölelgette.
- Tudtam, előre tudtam, hogy ez lesz. Tudtam, amikor felhívtál.
- Sajnálom édesem. Ez szövetségi ügy… Imádom az egyenruhád. – Mondta, majd tovább csókolta…
|
|
|
- február 23 2012 02:50:31
Köszönöm az észrevételeket 
Megpróbálom megfogadni a tanácsodat.
A neveket direkt nem írtam. De igazad van, ennyi szinonimát nem tudok kitalálni, úgyhogy a következő részben már nevek is lesznek |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 24. vasárnap,
Emma napja van.
Holnap Katalin napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
